Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja
2006.03.16.
A Klub az országban az elsők között 1964 őszén alakult meg Kaposváron mintegy harminc fő részvételével. A kor szellemének és normáinak megfelelően a hadsereg szerves részét képezte, működésének normáit, szervezeti kereteit a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökének utasítása szabta meg. A szervezet a mindenkori Helyőrségparancsnok közvetlen felügyelete mellett tevékenykedett. A 60-as évek fő tevékenységét a szociális gondoskodás, beteglátogatás képezte. A klub alapító elnöke Jobban Ferenc nyá, rep. őrnagy volt, tevékenységének helyszíne pedig a Helyőrségi Klub.
A nyugállományú létszám emelkedésével a klub taglétszáma a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején 100-120 fő körül mozgott. 1981-ben a klub élén vezetőváltás történt: a közgyűlés László Lajos nyá. ezredest választotta elnöknek, aki korábban a 9. gépesített lövészhadosztály törzsfőnöke, majd a Somogy Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság parancsnoka volt.
Az új elnök vezetése alatt a klub tovább fejlődött, tevékenysége gazdagodott. Ezekben az években bontakozott ki a szakköri tevékenység ( barkács, kertbarát, asszonykör ). A 80-as évek végén tovább nőtt a szociális tevékenység jelentősége a Klub életében. 1988-ban az előző elnök halála miatt Széll István nyá. alezredes veszi át a Klub vezetését, melynek létszáma a rendszerváltozáskor 200 fő fölé emelkedik.
A klub bírósági bejegyzésére 1989-ben kerül sor Magyar Honvédség és Rendvédelmi Szervek „Noszlopy Gáspár” Nyugállományúak Klubja néven, majd csatlakozott a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez (BEOSZ), valamint a Somogy-megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségéhez.
1995-ben választották meg a Klub jelenlegi vezetőjét Pásztor István nyá. ezredest.
A klub a hagyományos tevékenységeken túl külföldi kirándulásokat is szervez. Rendszeres kapcsolatot tart a Dél-Dunántúlon működő testvérszervezetekkel (Marcali, Nagyatád, Szekszárd, Pécs), valamint kapcsolatot tart szlovén és horvát klubokkal is.
A klub felvállalja a katonai hagyományok ápolását, figyelemmel kíséri a honvédelem helyzetét, a Magyar Honvédség állapotát, fejlődésének lehetőségeit.
A klub kiemelt feladata az érdekvédelem, szociális tevékenység, a tagok személyes gondjai megoldásához segítségnyújtás.
Rendszeresek a klub szabadidős rendezvényei, valamint a tagok kerek évfordulóinak megünneplése.
A klub jelenlegi nevét 2006. óta viseli.
Név: Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja
Cím: 7400. Kaposvár, Németh István fasor 7.
Telefon : 82/512-756;
Fax: 82/512-758
Egyesület képviselője (elnök): Pásztor István nyá. ezredes
Képek a klub életéből