Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   




Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Marcali Helyőrség

2005.10.19.

Az egykori katonavárosból 2001-ben távozott az utolsó alakulat. A helyőrség története feldolgozásra került és ez képezi a helyőrség laktanyáiról és az itt állomásozott alakulatokról feltüntetett információk alapját.

Petőfi Sándor Laktanya (külső laktanya)


A Somogy megyei Marcaliban 1950-ben kezdték el a külső laktanya építését, amelybe egy év múltán költöztek az első katonai alakulatok. A laktanya 1980-ban közel 38 hektáron terült el, 1500 fő sorállomány befogadóképességgel. Az utolsó katonai szervezet 2001. március 31-én költözött ki a laktanyából. Ezzel a dátummal szűnt meg a Honvédség az egykori helyőrségben.


17. Lövészhadosztály Parancsnokság (Pf. 7203)
    1951. októberében Tabról diszlokál a III. hadtest kötelékébe tartozó magasabbegység Marcaliba., majd 1953 –ban Kaposvárra helyezik. Akkori parancsnoka Reményi József ezredes látta el a laktanya és helyőrségparancsnoki teendőket is.
32. Lövészezred (Pf. 7756)
    1951 októberében helyezték a belső laktanyából a külsőbe a 17. lövészhadosztály kötelékébe tartozó ezredet, melynek parancsnoka Bíró László őrnagy volt. Az ezredet 1952. decemberében Lentibe helyezték át.
18. Légvédelmi Tüzérosztály (Pf. 7231)
    A 32. Lövészezreddel együtt költözött a külső laktanyába a tüzérosztály néhány alegysége, míg a többi Nagykanizsán állomásozott. Az alakulat önállóssága 1954-ben megszűnt, a honi légvédelmi csapatokhoz szervezték, 1956-ban pedig végleg elvonultak.
42. Harckocsi Rohamlöveg Zászlóalj (Pf. 7290)
    1951 őszén Tamásiból költözik az alakulat a laktanyába. A zászlóaljat 1952-ben ezreddé szervezték, majd 1953-ban visszatért zászlóalj szintű szervezetre. 1957-ben felszámolták.

    Parancsnokok:
      1951-1952 Szabó László százados
      1952- Gugolya István őrnagy
57. Önálló Felderítő Század (Pf. 7842)
    A hadosztály parancsnoksággal együtt érkezett és távozott az egység, melynek parancsnoka Hodosán Imre főhadnagy volt.

31. Tüzérezred (Pf. 7512)
    Az 1950. tavaszán Siófokon létrejött alakulat 1953 őszén a belső laktanyából a külsőbe került áthelyezésre. A 17. lövészhadosztály kötelékébe tartozó ezred 1957-ben szűnt meg.

    Parancsnok:
      1953-1955.10.25. Hegedűs János őrnagy
      1955.10.26.-1957. Major Antal őrnagy

2. Önálló Aknakutató Zászlóalj (Pf. 2244)
    1955. tavaszán Keszthelyről helyezték Marcaliba az MN műszaki főnökének közvetlen alárendeltségében levő, hadrenden kívüli zászlóaljat. Parancsnoka ekkor Putnai József alezredes volt. 1956-ot követően a zászlóaljat több helyőrségbe is települve (Szentendre, Szombathely) 1958. őszén Ercsi helyőrségbe helyezték.
20. Tüzérezred (Pf. 8284; 1966-ig Pf. 5947)
    Az ezredet 1957. április 01-én Zalaegerszegről helyezték Marcaliba, mint 9. gépkocsizó lövészhadosztály közvetlen alakulatot. Az ezredet 1987-ben számolták fel.

    Parancsnokok:
      1958. Tóth Sándor százados
      1958-1961 Balogh László őrnagy
      1961-1963 Koleszár Sándor alezredes
      1963-1969 Faragó István alezredes
      1969-1978 Szabó Tóth József ezredes
      1978-1984 Hornok József ezredes
      1984-1987 Bátor Ferenc alezredes
Pf. 2872.
    Az egység 1957. február 15.-én Marcaliban alakult. Feladata a Dunántúlon felszámolásra került csapatok haditechnikai anyagainak rendezése, kijelölt gyűjtőhelyekre történő továbbítása volt. A feladat elvégzését követően 1957. július 31.-én felszámolták.

    Parancsnokok:
      1957. május 31.-ig Poller István százados
      1957. július 31.-ig Stáb István főhadnagy
Önálló Vezetéképítő Híradó Zászlóalj
    A zászlóalj "M" törzsét 1961. őszén Vácról helyezik Marcaliba. Az 70-es évek második felében Sárdbogárdra költözött.

93. Páncéltörő Tüzérosztály (Pf. 2131)
    1963. tavaszán Abasárról fedőszám váltással (5630) diszlokál az alakulat Marcaliba, eközben teljes létszámra feltöltik. Az alakulat 1973.02.28-1973.06.26 között Szombathelyre költözik.

    Parancsnok:
      1963.-1969.10.30. Krizsán Mihály őrnagy
      1969.10.30.-1973. Gardi István alezredes

300. Fegyverjavító Műhely (Pf. 8911)
    1963. augusztus 01-én helyezték Orosházáról Marcaliba. Az önálló alegységet 1985. február 28.-án megszüntették és beolvasztották a zalaegerszegi zászlóaljba.

    Parancsnokok:
      1963-1964 Király János őrnagy
      1964-1966 Buknicz János százados
      1966-1976 Kovács József őrnagy
      1976-1977 Ruzsás Lajos mk. főhadnagy
      1977-1979 Kőrösi András főhadnagy
      1979-1985 Kisantal Imre őrnagy
44. Tóth Ágoston Tüzérdandár (Pf. 5079)
    1962.04.10-től települ az ezred Szolnokról Marcaliba. Eredeti fedőszáma – 2437 – helyett a 8. harckocsizó ezrednek átfegyverzett 8. gépkocsizó lövész ezredtől (Tapolca) vette át az újat. 1966 őszén az ezredet az MN 5. Hadsereg közvetlen tüzérdandárrá szervezik, hadrendi és fedőszáma változatlanul hagyása mellett. 1967.01.01-től a 44. Tüzérdandár nevet kapja. A parancsnokság, törzs, a 27. és a 43. tarackos tüzérosztály Marcaliban, a 32. és a 89. osztályok Várpalota helyőrségben települtek. 1987 márciusában a dandár hadsereg közvetlen alárendeltségből az 1. hadtest /Tata/ alárendeltségébe került. Szervezet többször változott. 1992-1995 között előkészítő törzs szervezettel működött. 1995. november 15.-én előkészítő részleg szervezettel a 27. Magyar Bálint Páncéltörő Ezred előkészítő törzsébe szervezték. A tüzérdandár 1997. augusztus 31-ével Kiskunhalas megalakítási helyőrséggel ezredszervezetre tért át. A hadrendből való végleges törlése 2001-ben következett be.

    Parancsnokok:
      1963-1964 Gazdag István őrnagy
      1964-1968 Katona Imre alezredes
      1968-1972 Gősi Ferenc alezredes
      1972-1978 Bernáth Béla alezredes
      1978-1984 Raposa Lajos ezredes
      1984-1995 Hornok József ezredes
27. Tarackos Tüzérosztály (Pf. 6043)
    A tüzérdandár alárendeltségében, de önálló osztályként itt alakult meg 1966. szeptember 15.-én. 1987. márciusában önállósága megszűnt, de továbbra is a tüzérdandár kötelékében maradt, mint 1. ágyútarackos tüzérosztály.

    Parancsnokok:
      1966-1968 Tóth István alezredes
      1968-1975 Horgosi Dezső alezredes
      1975-1981 Tóth Zoltán alezredes
      1981-1982 Horváth Mihály százados (mb. pk.)
      1982-1985 Kiss László őrnagy
      1985-1987 Szentes István őrnagy
43. Tarackos Tüzérosztály (Pf. 7025)
    1966. szeptember 15.-én a tüzérdandár önálló osztályaként alakult meg. Átfegyverzése után a hadsereg egyetlen D-20-as önjáró ágyútarackos tüzérosztályává változott. Az önjáró tüzérosztály 1987 márciusában a hadseregközvetlen 10. tüzérdandár kötelékébe Várpalotára lett áthelyezve.

    Parancsnokok:
      1966-1971 Bisnyák Dezső őrnagy
      1971-1975 Kartali Károly alezredes
      1975-1981 Horgosi Dezső alezredes
      1981-1987 Kóbor Ellák őrnagy
90. Sorozatvető Osztály (Pf. 1971)
    1971. október 01-én Marcaliban alakult meg a tüzérdandár önálló osztályaként. Az osztály önállósága 1987. márciusában megszűnt, de továbbra is a tüzérdandár kötelékében maradt. 1992. márciusában kivonták a dandár alárendeltségéből és áthelyezték Tapolcára.

    Parancsnokok:
      19771-1977 Bistyák Dezső alezredes
      1977-1987 Varga József alezredes
75. Egészségügyi Ezred Parancsnokság
    1982. december 01-én alakult Marcaliban keretállománnyal. "M" törzsfőnöke Vági János százados Az alakulatot 1987-ben Nagykanizsára helyezték.
67. Önálló Tüzér Felderítő Osztály (Pf. 4957)
    1985. január 01.-én alakult meg hadseregközvetlen alakulatként. "M" törzsfőnöke Nagy József őrnagy. Az osztály 1987 márciusában Várpalotára helyezték.
20. Gépjárműjavító Műhely
    1987. márciusában alakult Marcaliban keretállománnyal. 1990 márciusában felszámolták.

    Parancsnok:
      1987-1990 Geiszbühl Tibor főhadnagy
27. Magyar Bálint Páncéltörő Ezred Előkészítő Törzs
    A belső laktanya megszűnésével 1990. március 01-én helyezik át a külső laktanyába. Az előkészítő törzs állományába szervezték békeidőben 1995. november 15.-vel a 44. Tóth Ágoston Tüzérdandár előkészítő részlegét. A páncéltörő ezred 1997. augusztus 31.-én felszámolásra került.

    Törzsfőnök:
      1990-1997. ápr. 04. Gíber Tibor alezredes
      1997.ápr.04.-1997. aug. 31. Kavasánszki László alezredes (mb. TÖF)
MH 2. Kijelölt Állandó Raktár (MH 2. KÁR)
    1995. november 16.-án Marcaliban alakult és 1997. április 30.-ig működött.

    Parancsnok:
      1995-1997 Búzás János mk. alezredes
MH "Tápió" Fegyverzettechnikai Ellátó Központ 2. Inkurrencia Tároló Raktár
    1997. március 01.-én alakult Marcaliban. 2000. február 28.-án megszüntették, majd május 01-én ismét állománytáblát kapott. A beosztások feltöltésével május 15.-én állt fel. Véglegesen 2001. március 31-én szűnt meg.

    Parancsnok:
      2000-2001 Búzás János mk. alezredes
      (2000. szept 01-okt.31) Fázer János ka (mb.)



Hunyadi János Laktanya (belső laktanya)


A marcali belső laktanya építése 1949-ben kezdődött és 1951 augusztusában került átadásra. A laktanya 11 hektáron terült el a település központjában, és 1990-ben zárták be. A laktanya helyén jelenleg üzletek, lakóépületek és piac található, valamint a volt tiszti-étkezdében működik a Helyőrségi Klub.


32. Lövészezred (Pf. 7756)


    A Rákóczi-hadrendben 1950-ben létrejött alakulat volt a belső laktanya egyik első „lakója”, majd 1951 októberében helyezték a belső laktanyából a „külsőbe” a 17. lövészhadosztály kötelékébe tartozó ezredet. Az alakulatot 1952. decemberében Lentibe helyezték át.

    Parancsnok:
      1950.04.15.-1950.05.23. Werlein Károly alezredes
      1950.05.23.-1951. Bíró László százados


18. Légvédelmi Tüzérosztály (Pf. 7231)

    A Rákóczi-hadrendben 1950-ben létrejött alakulat néhány alegysége a 32. Lövészezreddel együtt költözött a belső laktanyába. 1951 októberében helyezték a belső laktanyából a „külsőbe” a 17. lövészhadosztály kötelékébe tartozó osztályt.

    Parancsnok:
      1950.04.15.-1950.10.31. Pusztahelyi Imre főhadnagy
      1950.10.01.- Boncsér László százados


31. Tüzérezred (Pf. 7512)

    Az 1950. tavaszán Siófokon létrejött alakulat 1952. október 15.-én költözött be a laktanyába, majd 1953. márciusában tábori kiképzésen vettek részt. A kiképzésről visszatérő alakulat már a külső laktanyába érkezett vissza.

    Parancsnok:
      1952-1953 Hegedűs János százados


36. Műszaki Zászlóalj (Pf. 8091)
    Az 1950-ben Győrben alakult zászlóalj 1953 októberében költözik Marcaliba. Az alakulat ekkor a keszthelyi hadosztály keretében, később a zalaegerszegiben működött.

    Parancsnokok:
      1953-1955 Berta Ferenc főhadnagy

      1955-1956 Varga Tibor őrnagy

      1956 Nagy Ferenc százados TÖF (mb pk.)

      1956 Rudasics László főhadnagy

      1957 Nagy Gergely főhadnagy

      1957-1959 Gilicze Ferenc százados

      1959-1965 Csarnai György őrnagy

      1965-1968 Hutter Béla őrnagy

      1968-1971 Vass Vince őrnagy

      1971-1977 Naqypál József alezredes

      1977-1980 Magyar Rezső őrnagy

      1980-1984 Jákó Gyula mk. őrnagy

      1984-1987 Kondor Lajos őrnagy
92. Műszaki Zászlóalj (Pf. 7274)
    A zászlóalj 1953 –ban költözött Marcaliba Bajáról, rövid Balatonboglári kényszerpihenőt követően. Az alakulatot 1956 november 01.-vel megszüntették. Az alakulat a kaposvári hadosztályparancsnokság alárendeltségében működött.

    Parancsnokok:
      1953-1955 Csarnai György főhadnagy

      1955-1956 Berta Ferenc főhadnagy
27. Magyar Bálint Páncéltörő Tüzérezred (Pf. 7666)
    Az 1950-ben Nagyatádon alakult páncéltörő tüzérosztály Nagykanizsáról költözött ezredként 1987 őszén a belső laktanyába. Parancsnoka Bátor Ferenc alezredes volt. 1990-ben a belső laktanya megszűnésével – már mint előkészítő törzs -költöztek a külső laktanyába.


Hivatkozott irodalom:







Fehér János: Város a városban (A marcali belső laktanya és a műszaki zászlóalj története) Marcali Helytörténeti Füzetek 18 .szám, Marcali.2000.80 p. Bakos Péter-Balogh Miklós: Volt egyszer egy helyőrség (A marcali külső laktanya története 1951-2001) Marcali Helytörténeti Füzetek 23. szám, Marcali 2001.80 p. Fehér János: Akik mindennap a halálba indultak (Emlékezés a Marcaliban és környékén dolgozó aknakutatók és tűzszerészek munkájára) Marcali Helytörténeti Füzetek 24. szám, Marcali 2002. 32 p.


A helyőrség története képekben: