2008.05.08.
A Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének pályázati felhívása
a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar egyetemi tanári munkakör betöltésére.
A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény 4. §-a alapján pályázatot hirdetek az alábbi munkakör betöltésére:
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem,
Repülő és Légvédelmi Intézet Légvédelmi és Radartechnikai Tanszék
egyetemi tanár (1 fő közalkalmazott)
Az általános követelményeket a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 87. § (4) bekezdése tartalmazza. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem foglalkoztatási követelményrendszer szabályzata 9. §- a szerint az pályázhat, aki:
teljesítette az egyetemi docenssel szemben támasztott követelményeket;
rendelkezik tudományos fokozattal, habilitációval, az adott tudományterület nemzetközileg elismert képviselője, és kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki;
az oktatásban, a kutatásban, a kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi és tudományos munkájának vezetésére. Képes idegen nyelven publikálni, szemináriumot, előadást tartani;
legalább 10 éves oktatói, kutatói, kutatásszervezési gyakorlattal rendelkezik;
az egyetem oktatási és tudományos közéletében elismerik szakmai felkészültségét.
A munkakör részletes feladatait a munkaköri leírás tartalmazza.
Az egyetemi tanári munkakörbe történő alkalmazás együtt jár az egyetemi tanári munkaköri cím adományozásával és e munkaköri cím használatának jogával.
Sajátos követelmények:
A pályázó
rendelkezzen rádiótechnikai hadmérnöki egyetemi végzettséggel, felsőoktatási gyakorlattal;
rendelkezzen megfelelő tudományos kutatási és műszaki fejlesztési tapasztalattal;
rendelkezzen tapasztalatokkal tudományos témavezetés, illetve kutatás-fejlesztési pályázatok témavezetése terén;
ismerje a szakterület legújabb hazai és nemzetközi eredményeit;
rendelkezzen a szakterülettel kapcsolatos hazai és külföldi publikációkkal.
A pályázatnál előnyt jelent az elektronikai hadviselés, elektronikai felderítés, valamint más elektronikai tárgyak oktatása terén szerzett tapasztalat; a pilótanélküli repülőgépek fejlesztése terén szerzett tapasztalat; nemzetközi K+F projektekben való részvétel, valamint szaklétesítési, illetve szakindítási gyakorlat, továbbá külföldi szolgálat, külföldi kutatási és oktatási tapasztalat.
A munkakör a pályázat elnyerésével azonnal, illetve az egyetemi tanári kinevezés hatályba lépésével tölthető be. A pályázatot elnyert egyetemi tanár kinevezése határozatlan időre szól.
Az egyetemi tanár besorolása (illetménye) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerint történik.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó:
munkahelyének, munkakörének (beosztásának) megnevezését;
eddigi szakmai tevékenységet;
a fontosabb publikációs és tudományos munkáinak jegyzékét;
idegennyelv-tudását;
az oktató-nevelő és tudományos munkájára vonatkozó jövőbeni célkitűzéseit, terveit.
A pályázathoz mellékelni kell:
a pályázati szöveget;
részletes szakmai önéletrajzot;
végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelv-tudást tanúsító okirat közjegyző által hitelesített másolatát;
nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagába az illetékes bizottságok, tanácsok, személyek betekinthetnek.
három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt és munkaköri alkalmasságot igazoló orvosi igazolást.
A pályázat benyújtásának határideje: a Honvédelmi Közlönyben való megjelenéstől számított 30. nap.
A pályázatok elbírálására a MAB határozat kézbesítését követő Szenátusi ülésen kerül sor.
A pályázatot két példányban az alábbi címre kell benyújtani:
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, rektor
1101 Budapest, Hungária krt. 9–11.
Levélcím: ZMNE 1581 Budapest Pf. 15.
A borítékra rá kell írni: „Pályázat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Repülő és Légvédelmi Intézet Légvédelmi és Radartechnikai Tanszék egyetemi tanári munkakörére”
A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást ad: Emberi Erőforrás Osztály telefon: 06/1 432-9009; HM 29-009
Dr. Szekeres Imre
honvédelmi miniszter