|
|
|
Pályázati felhívás
2010.01.28.
A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 49.§-a, valamint a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet alapján pályázatot hirdet a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatói (főig.h.) beosztásának betöltésére.
A beosztásból fakadó főbb feladatok:
A szervezeti egység vezetése, a feladatok tervezése, szervezése, a személyi állomány vezetése, irányítása.
A honvédelmi tárca szervezeteinek és a Magyar Honvédség csapatainak tevékenysége során létrejött köziratok, a magyar katonai múlt egyéb írásos emlékei és más adathordozói kizárólagos joggal való gyűjtése, megőrzése és feldolgozása.
Az Osztrák Hadilevéltárban működő kirendeltségen keresztül a magyar vonatkozású hadtörténelmi anyagok feltárása, nyilvántartása és másolatban történő gyűjtése.
A levéltári anyag védelme érdekében a honvédelmi tárca szervezetei irattári selejtezésének és iratkezelési rendjének ellenőrzése.
Levéltári és történettudományi kutatások végzése a levéltári munka fejlesztése és a levéltári anyag felhasználásának elősegítése céljából. A kutatás eredményeinek közzététele, illetve részvétel az általa őrzött iratanyag publikálásában.
A levéltári anyag oktatási, közművelődési célú felhasználásának, valamint a levéltári tevékenység megismertetésének elősegítése.
Kapcsolattartás a hazai és külföldi levéltárakkal.
A levéltári értékű iratok egészének elektronikus úton való archiválása, azokról az igényeknek megfelelő másolat kiadása. A kijelölt iratok gépi adatfeldolgozása.
A Központi Irattártól a levéltári értékű iratok átvétele – a törvényi előírások szerinti 15, illetve 30 év eltelte után – a róluk készült másolatokkal, duplikátumokkal együtt. Az irattári értékű iratok megőrzése, kiselejtezése, végül megsemmisítése a megőrzési határidők elteltével.
A hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesített állampolgárok, tartalékos és nyugállományú tisztek, tiszthelyettesek, valamint a honvédségtől kiválik polgári dolgozók személyi anyaggyűjtőinek átvétele és szakszerű tárolása. Az átvett anyagokból adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése a jogszabályban meghatározott keretek között. Betekintés biztosítása a személyi anyaggyűjtőkbe a jogosult biztonsági szolgálatok részére.
A Központi Irattár által kezelt és nyilvántartott okmányokról adatszolgáltatás és igazolás kiállítása – írásbeli megkeresés esetén – hatóságoknak (bíróságoknak), az érintett természetes személyeknek és az elhunytak hozzátartozóinak.
Az igazgató (főigh.) feladataira és a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Irattár működésére vonatkozó részletes szabályokat a HM HIM alapító okirata, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.
A beosztás a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjával tölthető be.
A beosztáshoz rendszeresített rendfokozat: ezredesi.
A szolgálatteljesítés helye: a HM HIM székhelye és telephelye.
A beosztás betöltésének várható ideje: a nemzetbiztonsági ellenőrzést követően legkorábban 2010. április 01.v
A pályázat benyújtásának feltétele:
• Magyar állampolgárság,
• Büntetlen előélet,
• Szakirányú egyetemi végzettség,
• Tudományos fokozat,
• 5 év szakirányban szerzett vezetői gyakorlat,
• Hazai és nemzetközi kutatási tevékenységben szerzett legalább 5 éves tapasztalat,
• Német nyelv tárgyalóképes ismerete (legalább középfokú, „C” típusú nyelvvizsga),
• Rendszeres szakirányú (levéltári) publikációs tevékenység.
A pályázat elnyerése esetén a beosztás betöltésének feltétele a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzések szintjéről szóló 41/2007. (XII. 14.) HM rendelet melléklete alapján a szükséges biztonsági feltételeknek való megfelelés, amelynek vizsgálata a beosztásba helyezést megelőzően „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásával történik.
A pályázathoz csatolni kell:
• A pályázó részletes szakmai önéletrajzát,
• Szakképzettséget, tudományos fokozatot, valamint a nyelvismeretet igazoló okmányok hiteles másolatát,
• Publikációs jegyzéket,
• A munkakör ellátására vonatkozó vezetői és szakmai koncepciót,
• Nyilatkozatot a „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés végrehajtásának tudomásul vételéről,
• Nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot a bíráló bizottság tagjai megismerhetik,
• Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
• Nyilatkozatot a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség vállalásáról.
A igazgatói (főigh.) beosztás időtartalma: a pályázat elnyerése esetén az igazgatói beosztás határozott időre, öt évre jön létre.
Illetmények, juttatások: A Hjt. 6. számú melléklete szerint I/VI. kategóriának megfelelő besorolás, továbbá a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjait megillető juttatások biztosítása.
A pályázat benyújtásának határideje:
A Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjában történő megjelenést követően 2010. február 20-ig.
A pályázatot a honvédelmi miniszter által kijelölt bizottság bírálja el, a pályázatok beérkezését követően 2010. március 01-ig.
A pályázat eredményéről a pályázók az elbírálást követően 8 napon belül írásbeli értesítést kapnak. A pályázatot a bíráló bizottságon kívüli személy/ek csak a pályázó írásbeli hozzájárulásával ismerhetik meg.
A pályázat benyújtásának helye:
A pályázatot 5 példányban kell benyújtani. A pályázatot zárt borítékban az alábbi címre kell eljuttatni: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 1014 Budapest Kapisztrán tér 2-4.
A borítékon fel kell tüntetni: „Pályázat a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatói beosztására”
A pályázattal kapcsolatosan további információt dr. Holló József ny. altábornagy, a HM HIM főigazgatója ad. (Városi szám: 325-1600 44-012 mellék, HM szám:44-012)
Dr. Szekeres Imre
Magyar Köztársaság
honvédelmi minisztere
Hasonló témájú írások máshol:
|
|
|
|
|
|