|
|
|
Sajtópályázat 2008
2008.02.18.
A Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs és Toborzó Főosztálya pályázatot hirdet a honvédelmi eszmét, a katonai hivatást népszerűsítő,
a Magyar Honvédség szerepvállalásait, valamint a Magyar Köztársaság NATO feladatait és vállalásait ismertető kommunikációs feladatok megvalósítására.
A pályázat kódszáma: HM KTF-SAJTO-08
I. A támogatás célja
A Honvédelmi Minisztérium sok szempontból speciális tárcának tekinthető, hiszen integráltan magában foglalja a teljes Magyar Honvédséget is. Ilyenformán a tárca kommunikációs feladatrendszere is igen szerteágazó: elsődleges kommunikációs célja egyrészt a Magyar Honvédség társadalmi elismertségének erősítése, másrészt a professzionális haderő igényeihez igazodó toborzási feladatok támogatása.
A pályázat ezen célok megvalósulását kívánja elősegíteni kiemelten az alábbi témakörökben:
a honvédelmi eszmét, a katonai hivatást népszerűsítő projektek;
a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalását ismertető projektek;
a Magyar Köztársaság NATO feladatait és vállalásait ismertető projektek;
a Magyar Honvédség 160 éves, illetve a Magyar Légierő 70 éves évfordulójához kapcsolódó programok, események megjelenítése a médiában;
az önkéntes haderőre történő áttérés társadalmi támogatottságának megszilárdítása;
a középiskolás tanulók érdeklődésének felkeltése a Magyar Honvédség, illetve a katonai pálya iránt, honvédelemmel kapcsolatos ismeretek közvetítése a fiatalok és rajtuk keresztül az egész társadalom felé;
a honvédelem céljait segítő társadalmi együttműködés fejlesztése.
II. Támogatásra jogosultak köre
Pályázhatnak:
a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény hatálya alá tartozó Gazdasági Társaságok, melyek cégkivonatai szerinti fő tevékenységi körükbe az általuk benyújtandó pályázatban megjelölt tevékenység beletartozik;
közhasznú társaságok,
amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
önálló jogi személyiség,
magyarországi székhellyel,
önálló adószámmal és bankszámlaszámmal rendelkeznek.
III. Részletes támogatási jogcímek (pályázati kategóriák)
Pályázat nyújtható be az alábbi kategóriákban:
A. Média-megjelenés
Olyan országos és regionális televízió és rádióműsorok, továbbá országos és regionális terjesztésű napi- heti és havilapokban, valamint online felületen megjelenő cikk(sorozat), amelyek elősegítik a fent felsorolt pályázati célok elérését.
B. Kiadvány
Olyan nyomtatott és elektronikus kiadványok, amelyek elősegítik a fent felsorolt pályázati célok elérését.
IV. Támogatás formája
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás költségvetési forrásból, támogatási szerződés alapján, utófinanszírozással, utólagos elszámolási és – fel nem használás vagy szerződésszegés esetén – visszafizetési kötelezettséggel.
V. A támogatás mértéke
A támogatás maximális összege bruttó 6.000.000,- Ft.
A támogatás számításának alapja a projekt ÁFA-val növelt, bruttó összköltsége.
A pályázó az elszámolását a támogatási szerződésben rögzített időpontban, de legkésőbb 2008. december 31-ig köteles benyújtani a lebonyolító szervezetnek. Mindazok a számlák, amelyek e határidőn túl kerülnek benyújtásra, nem kerülhetnek elszámolására. A pályázat során elnyert összeg el nem számolt részét a pályázónak vissza kell fizetnie. A pályázónak a támogatás elnyerésekor vállalt kötelezettségei ez esetben is fennállnak.
VI. Kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére,
amely csőd-, felszámolási eljárás, végelszámolás, vagy végrehajtási eljárás alatt áll;
amely a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét nem vagy csak részben teljesítette;
amennyiben a pályázónak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben meghatározott lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett;
amelyet, a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző két naptári éven belül az államigazgatási szerv határozatával vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt jogerősen bírság megfizetésére kötelezett;
amennyiben a pályázó az adott pályázatában megjelölt célra egyéb hazai költségvetési támogatásban részesül(t);
amelynek a jóváhagyott, utolsó éves beszámoló alapján saját tőkéje negatív volt;
amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor;
amely nem rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges szakhatósági engedélyekkel;
A támogatást a pályázat benyújtását megelőzően megkezdett projektre nem lehet igényelni.
VII. A támogatásra vonatkozó egyéb szabályok
a) A pályázónak rendelkeznie kell a projekt összegének 30 %-át elérő saját forrással, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás nem számítható be. Ennek meglétéről – hitel vagy kölcsön esetén a rendelkezésre állásáról és összetételéről – a pályázó szervezet vezetőjének nyilatkoznia kell a pályázat beadásakor. (A saját forrás teljes mértékben hitelből és kölcsönből is biztosítható, amelyet szerződéskötéskor a pályázónak érvényes hitelígérvénnyel, hitel- vagy kölcsönszerződéssel bizonyítania kell. A hitelhez kamattámogatás nem vehető igénybe.)
b) Egy pályázatban akár több támogatási cél (pályázati jogcím) is megjelölhető, de a támogatási keretösszeg pályázatonként maximalizált.
c) A keretösszeg terhére egy nyertes pályázat maximálisan bruttó 6.000.000 Ft (azaz hatmillió forint) támogatásban részesülhet.
d) A pályázatnak és a pályázónak meg kell felelni a pályázati felhívásban felsorolt jogosultsági kritériumoknak.
e) Támogatás csak a pályázat benyújtásának időpontja után megkezdett projektekre nyújtható. A pályázó a támogatási szerződés megkötése előtt a projektet a benyújtás időpontjától – saját felelősségére –megkezdheti.
f) A projektet be kell fejezni és az elszámolást be kell nyújtani 2008. december 31-ig.
g) A nyertes pályázó köteles vállalni a pályázatában megjelöltek teljesítését. Amennyiben ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a pályázati díjat a XI. pontban meghatározottak szerint vissza kell térítenie.
h) A Honvédelmi Minisztérium a pályázóval az adott pályázatra szerződést köt.
i) Az elnyert összeg kizárólag a pályázati ajánlatban szereplő pályamunka megvalósítására fordítható.
j) Az elnyert támogatás kizárólag a pályázathoz benyújtott költségvetési tervben szereplő feladatokra (kiadásokra) fordítható. A költségvetési terv módosítására a HM KTF főosztályvezetőjétől (Bocskai István szóvivő, főosztályvezető) kell engedélyt kérni.
k) A kedvezményezett köteles az elszámolás mellékleteként beadni minden olyan dokumentumot, mellyel alá tudja és kívánja támasztani, hogy a projektet a pályázati kiírásnak, a nyertes pályázatában és a szerződésben foglaltaknak megfelelően hajtotta végre/ valósította meg.
VIII. Nem támogatható költségek általános köre
A pályázattal elnyert támogatás csak a pályázati ajánlatban szereplő pályamunka érdekében, a pályázat beadását követően felmerült költségek finanszírozására használható fel, azzal, hogy nem adható támogatás:
működési költségek finanszírozásához;
nagyértékű tárgyi eszköz beszerzéséhez;
jelzálog, bankgarancia/kezesi kötelezvény költségeihez
a honoráriumok után járó bármilyen járulék fizetésére;
sikerdíjhoz, bankköltséghez;
szervezet tagja kirándulásának finanszírozására;
A személyi kifizetések és a honoráriumok összege nem haladhatják meg a szokásos javadalmazás szintjét, és nem léphetik túl az adott munkaerőpiacon elfogadott értékeket.
IX. A pályázat-elbírálás folyamatának rövid bemutatása
1) Az érdemi bírálatra való jogosultság vizsgálata (formai megfelelés):
A pályázat beérkezését követően a lebonyolító megvizsgálja, hogy a pályázat megfelel-e az alapvető formai feltételeknek, amely az alábbiak ellenőrzéséből áll:
a) A teljesség vizsgálata:
Formailag nem felel meg, így érdemi elbírálás nélkül elutasítjuk azt a pályázatot, amelyben a pályázati adatlap nem megfelelően (hiányosan) van kitöltve és/vagy a szükséges dokumentumokat nem csatolták.
b) Jogosultság vizsgálat:
Formailag nem felel meg, így érdemi elbírálás nélkül elutasítjuk azt a pályázatot, amely a pályázati felhívásban szereplő bármely alapjogosultsági feltételnek nem felel meg.
c) Illeszkedés vizsgálat:
Formailag nem felel meg, így érdemi elbírálás nélkül elutasítjuk azt a pályázatot, amelyben a megjelölt cél nem illeszkedik a pályázati felhívásban szereplő célokhoz.
Mindezek alapján a pályázatot érdemi bírálat nélkül elutasítjuk, ha:
a pályázatot a pályázati felhívásban közzétett benyújtási határidőn belül nem adták fel postai úton,
a pályázat benyújtása nem postai úton történt;
kézzel írt vagy szkennelt pályázatot nyújtottak be;
nem szabályos formanyomtatványon történt a pályázat benyújtása;
a pályázati adatlapot a jelölt helyen nem írták cégszerűen alá;
a pályázatot nem a pályázati felhívásban rögzített példányszámban (1 eredeti és 1 másolati példány) nyújtották be, illetve a másolati példány az eredetivel nem mindenben megegyező;
adószámmal nem rendelkező, nem létező (nem bejegyzett) pályázó nyújtotta be a pályázatot;
nem jogosult pályázó nyújtotta be a pályázatot;
a pályázó által megfogalmazott projekt nem illeszkedik a pályázat célkitűzéséhez;
a pályázó nem csatolta a pályázathoz szükséges dokumentumokat, mellékleteket;
az igényelt támogatás összege meghaladja a pályázati kiírásban megszabott maximális összeget;
a tervezett program, kiadvány-kiadás már megkezdett projekt.
Amennyiben a pályázó hiányos pályázatot nyújt be, a pályázatot érdemi bírálat nélkül elutasítjuk. A pályázónak hiánypótlásra nincs lehetősége.
d) A pályázat befogadása:
A lebonyolító a pályázatok tértivevényen igazolt beérkezésétől számított 15 munkanapon belül a pályázatot befogadja, vagy formai nem megfelelés okán elutasítja. Az elutasításról a pályázat benyújtóját a lebonyolító a beérkezéstől számított 30 munkanapon belül értesíti.
A pályázat befogadása a pályázat érdemi bírálatának kezdetét, nem pedig a támogatási összegre való jogosultság megszerzését jelenti.
Amennyiben a beérkezett pályázat megfelel a benyújtás, a teljesség, a jogosultság és az illeszkedés feltételeinek, az előre meghatározott értékelési szempontrendszer és az ahhoz rendelt pontrendszer alapján a lebonyolító elvégzi a benyújtott projekt szakmai és pénzügyi értékelését.
2) A pályázat érdemi bírálata (szakmai és pénzügyi értékelés)
a) A teljes és jogosult pályázatok szakmai és pénzügyi értékelésének szempontjai
Tartalom
pályázati kiírás céljának való megfelelés
(10 pont)
a projekt megvalósíthatósága (10 pont)
szakmai színvonal (10 pont)
ötletesség (5 pont)
|
35 pont |
Hatékonyság
a célcsoport nagysága, pontos célzása
(10 pont)
társadalmi hasznosság (12 pont)
az ágazati célokhoz való illeszkedés (13 pont) |
35 pont
|
Költségvetés
költséghatékonyság (15 pont)
önrész nagysága (5 pont)
|
20 pont |
Pályázó szervezet
szakmai referenciák (5 pont)
személyi háttér (5 pont)
|
10 pont |
| Maximálisan elérhető pontszám |
100 pont |
b) Az elbírálással kapcsolatos egyéb tudnivalók
A bírálóbizottság a beküldési határidő napját követő 30 munkanapon belül hozza meg döntését. A nyertes pályázók névsora a döntést követő 3 munkanapon belül, tehát legkésőbb a beküldési határidő napjától számított 33. munkanapon a Honvédelmi Minisztérium www.hm.gov.hu weboldalán kerül közzétételre.
A bírálóbizottság döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye.
A döntés eredményét a pályázók részére a döntést követő 15 munkanapon belül postára adjuk.
A támogatásban részesülő pályázók (a továbbiakban: kedvezményezett) számára a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételét követően 30 nap áll rendelkezésre a szerződéskötésre, amely időtartam alatt a támogatási döntésre az ajánlati kötöttség szabályait kell alkalmazni. Amennyiben ezen határidőn belül a pályázó érdekkörében felmerült okból nem jön létre a szerződés, úgy a támogatási döntés hatályát veszti.
Forráshiány esetén a már nem finanszírozható pályázatok elutasításra kerülnek, amely ellen kifogásnak helye nincs.
Indokolt esetben a projekt támogatási szerződésben rögzített tartalma, a kezdési, illetve befejezési határideje – a kedvezményezett kérelmére– a lebonyolító és a kedvezményezett közötti szerződés módosításával történhet.
X. A támogatás felhasználása és elszámolása
1) A kedvezményezett számára történő kifizetéseket a Magyar Államkincstár
• forintban,
• a kedvezményezett bankszámlájára teljesíti.
2) A támogatás elszámolása céljából a lebonyolító csak olyan számlákat fogad el, amelyek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben és az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározottaknak megfelelnek.
3) Az elszámoláshoz benyújtandó minden olyan dokumentum, amely az adott pályázatban foglaltak megvalósításának tényét hitelt érdemlően bizonyítja.
4) A lebonyolító ellenőrzi a támogatott projektek előrehaladását, illetve eredményességét.
5) Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása a támogatási szerződésben foglalt kötelezettség megszegésének minősül.
XI. Ellenőrzés, és a támogatás rendeltetésétől eltérő felhasználásának következményei
1) Támogatások ellenőrzése:
Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 122. §-a alapján az arra feljogosított szervezetek a folyamat bármely szakaszában ellenőrzést végezhetnek, az ellenőrzési programjukban foglaltak szerint. A pályázattal és a támogatással összefüggő dokumentumot, objektumot vizsgálhatnak, információt kérhetnek.
2) A költségvetési forrásokból származó támogatások kedvezményezettje köteles az ellenőrzés érdekében a/az:
Állami Számvevőszék,
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal,
Magyar Államkincstár,
Lebonyolító Szervezet
képviselőit segíteni ellenőrzési munkájukban a helyszínen is, a megfelelő dokumentumok, a program megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával.
3) Helyszíni ellenőrzést csak megbízólevéllel rendelkező ellenőr végezhet. A lebonyolító által megbízásra kerülő ellenőrt a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály vezetője bízza meg.
4) A helyszíni ellenőrzés lehet:
előzetes helyszíni szemle (pályázatkezelés során, indokolt esetben),
a pénzügyi elszámolás folyamatában,
a projekt ideje alatt.
5) A helyszíni ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyv készül, amelynek tudomásul vételét és átvételét a pályázó/kedvezményezett aláírásával igazolja, s egyben a jegyzőkönyvre rávezetve jelezheti az ellenőrzéssel kapcsolatos észrevételeit.
6) A projekt végrehajtása során keletkező dokumentumokat az elkülönített nyilvántartásra vonatkozó követelménynek megfelelően kezeli.
7) A kedvezményezettnek a támogatási szerződésben a támogatás jogtalan igénybevételével kapcsolatban a támogatás visszafizetéséről is kötelezettséget kell vállalnia.
8) A támogatás rendeltetésétől, valamint a támogatási szerződésben meghatározottaktól eltérő felhasználása, valótlan adatszolgáltatás és adatok eltitkolása jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. A HM Kabinetfőnök visszafizetésről szóló döntése alapján a támogatást a jegybanki alapkamat kétszeres mértékének megfelelő kamattal növelten kell a Magyar Államkincstár számlájára visszafizetni. A jogosulatlanul felhasznált támogatás köztartozásnak minősül.
9) Amennyiben a támogatási szerződés megkötése után, a megvalósítás során pénzügyi, vagy egyéb rendellenesség fedezhető fel, a lebonyolító részéről a támogatási szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására kerül sor. Ez lehet a kedvezményezettnek kifizetett támogatás visszafizetésére kötelezés, valamint a további támogatástól való eltiltás, illetve egyéb polgári- és büntetőjogi eljárások kezdeményezése.
XII. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje
A pályázat magyar nyelven, kizárólag a Pályázati Formanyomtatványon nyújtható be. Kézzel írt pályázat nem fogadható be. A pályázatot a Kitöltési Útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a Pályázati Formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok és nyilatkozatok csatolásával kell benyújtani. A Pályázati Formanyomtatvány sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható meg.
A pályázatokat a jogszabályokban foglaltaknak, a pályázati felhívásnak, valamint az ahhoz tartozó pályázati csomagnak megfelelő, a támogatási cél sajátosságaihoz, követelményeihez igazodó tartalommal kell elkészíteni.
A pályázat előírt részei:
pályázati formanyomtatvány (adatlap);
tartalomjegyzék;
mellékletek, éspedig
a területileg illetékes cégbíróság kivonatának hiteles másolata a pályázó nyilvántartásba vételéről, illetve bejegyzéséről (60 napnál nem régebbi);
a pályázó képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányának fénymásolata;
a pályázó számlavezető pénzintézetének a nyilatkozata a pályázó fizetőképességéről, illetőleg a pályázati díj 30%-ának megfelelő összegű önerő rendelkezésre állásáról (60 napnál nem régebbi);
a szervezetet, illetve tevékenységét bemutató leírás (legfeljebb 3 oldalban);
korábbi referenciamunkák megnevezése (legfeljebb 3 oldalban);
APEH, TB igazolás arról, hogy a pályázónak köztartozás fizetési kötelezettsége nem áll fenn;
amennyiben a pályázat média-megjelenés, befogadó nyilatkozat szükséges az adott TV, illetve rádió társaságtól;
nyilatkozat annak tudomásul vételéről, hogy a pályázó neve, a pályázat tárgya, összege és a szakmai-pénzügyi beszámolók szabályozott módon nyilvánosságra hozható a 2008. április 1-jén hatályba lépő a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény értelmében;
nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásáig, illetve a szerződés lejártáig a pályázó köteles bejelenteni, ha ellene felszámolási eljárás indul;
nyilatkozat annak tudomásulvételéről, hogy a pályázat szabályszerűségét és a támogatás rendeltetésszerű felhasználását a szerződésben meghatározott szervek ellenőrizni jogosultak;
nyilatkozat arról, hogy a pályamű szellemi tulajdonjogot és harmadik személy jogosultságát nem sérti;
nyilatkozat arról, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok valódiak és hitelesek;
nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati felhívást és útmutatót ismeri, a pályázat az abban foglaltaknak megfelelően készült;
szakmai referenciák
Emellett az egyes kategóriában benyújtott pályázatoknak tartalmaznia kell:
A kategória:
A média-megjelenés (cikk, sorozat, műsor) első elgondolású tervezetét (téma, terjedelem, tervezett megjelenési időpont, stb.)
B kategória:
A kiadvány első elgondolású kivitelezési tervezetét.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. március 15.
A pályázatot 2 példányban (1 eredeti, 1 másolati nyomtatott formában), kizárólag postai úton, tértivevénnyel, a következő címre kell beküldeni:
HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály
1885 Budapest, Pf. 25.
A lebonyolító csak a postai úton, tértivevénnyel érkezett pályázatokat fogadja be.
A pályázat benyújtásának időpontja a postai tértivevényen igazolt feladás dátuma. Ha ez nem állapítható meg egyértelműen, akkor a benyújtás napja a beérkezés napját megelőző első munkanap.
A pályázat eredeti és másolati példányát külön dossziéba lefűzve (eredeti és másolati példány megjelöléssel), a dokumentumokat a pályázati csomagban található tartalomjegyzéknek megfelelően sorba rendezve kell beadni.
A pályázat eredeti példányában minden dokumentumnak, nyilatkozatnak és aláírásnak eredetinek vagy a kiállító hatóság által hitelesítettnek kell lennie.
A pályázatot tartalmazó csomagra írja rá: PÁLYÁZATI KÓD: HM KTF-SAJTO-08
A Pályázati Adatlap/Formanyomtatvány és az Útmutató a Honvédelmi Minisztérium hivatalos honlapjáról (www.hm.gov.hu) letölthető.
A pályázatokkal kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs és Toborzó Főosztály illetékes munkatársától a következő telefonszámokon kérhető felvilágosítás:
Gyüre Orsolya ktv.
Tel: (1) 474-1109
A jelen pályázati felhíváshoz kapcsolódóan a pályázónak pályázati (eljárási) díjat nem kell fizetnie.
Letöltések:
|
|
|
|
|
|