|
|
|
HM Jogi és Információvédelmi Főosztály
2005.05.04.
Feladata:
- a HM szervek, a Honvédelmi Minisztérium közvetlen alárendeltségében, illetve
a miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek,
valamint a Magyar Honvédség katonai szervezetei jogalkalmazási és belső
igazgatási tevékenységének irányítása, jogi tanácsadás, jogi képviselet;
- a honvédelemmel kapcsolatos jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi
eszközei tervezeteinek előkészítése. A miniszteri rendeletek, belső normatív
rendelkezések végrehajtásának irányaival, értelmezésével kapcsolatos miniszteri
irányelvek előkészítése;
- a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozó nemzetközi kapcsolatok és
megállapodások létesítésével, fenntartásával, a NATO együttműködéssel, a
békepartnerséggel (PfP), a békefenntartással, az Európai Unióban, valamint a más
nemzetközi szervezetekben viselt tagsággal összefüggő döntések és szerződések
jogi előkészítése, végrehajtásuk koordinálásában és ellenőrzésében való
közreműködés;
- a honvédelmi érdekből minősített nemzeti, valamint a nemzetközi szerződés
alapján átvett, vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján készült, az
információ védelmével (személyi-, fizikai-, dokumentum-, elektronikus
biztonsági/rejtjel-átvitel, kompromittáló kisugárzás, számítógép- és
hálózatbiztonsági) és a nyílt, nem nyilvános közérdekű adatok védelmével
kapcsolatos feladatok végzése.
A főosztály munkáját
meghatározó fontosabb jogszabályok:
- 1949. évi XX. törvény, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról,
- 2004. évi CV. törvény, a Honvédelemről és a Magyar Honvédségről,
- 2001. évi XCV. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses
katonáinak jogállásáról,
- 1995. évi LXV. törvény, Az államtitokról és a szolgálati titokról,
- 1992. évi LXVI. törvény, A levéltárakról és az 1992. évi LXIII. törvény, A
személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról,
- 179/2003. (XI.05.) kormányrendelet, a nemzetközi szerződés alapján átvett,
vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján készült minősített adat védelmének
eljárási szabályairól,
- 180/2003. (XI.05.) kormányrendelet, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet
részletes feladatairól és működési rendjéről, valamint az iparbiztonsági
ellenőrzések részletes szabályairól,
- 79/2002. (IV.13.) kormányrendelet, a NATO (PfP) SOFA hatálya alá tartozó
kártérítési ügyekkel kapcsolatos eljárásról.
- 36/2005. (HK. ) HM utasítás, a Honvédelmi Minisztérium szervezeti és
működési szabályzatának kiadásáról.
A főosztály
története:
A főosztály jogelődje, a HM JIF 33 éve, 1972. május 15-én alakult meg. Ezzel
intézményesült formában is megkezdődött a honvédelmi ágazat önálló jogi és
igazgatási szolgálatának a kiépítése. Az eltelt több mint három évtized
igazolta, hogy a szolgálat és irányítója, a JIF nélkülözhetetlen szerepet tölt
be a HM és az MH törvényes működésében. A főosztály feladat- és hatásköre
folyamatosan bővült, napjainkra az integrált Honvédelmi Minisztérium stratégiai
fontosságú szervezeti egységévé vált.
A gyakori feladatváltozások, a
rendszerváltozást követő honvédelmi reformok természetesen kihatottak a
főosztály szervezetére, személyi állományára, összetételére, valamint
elnevezésére is. 2000 évben a feladatok sokrétűségére, differenciálódására
tekintettel az addig egységes főosztály három önálló, de egymással együttműködő
jogi főosztállyá alakult (Igazgatási és Közjogi Kodifikációs Főosztály,
Nemzetközi Jogi Főosztály és Jogi Képviseleti Főosztály). A most folyó
nagyszabású szervezeti korszerűsítés, illetve az integráció kiteljesedése, a
vezetői szintek csökkentése és az ésszerű létszámgazdálkodásra tekintettel 2005.
április 1-vel több, addig önálló szervezeti egység összevonásával jött létre a
mai HM JIF. (Jogi és Igazgatási Főosztály, Nemzetközi Jogi Főosztály, Jogi
Képviseleti Főosztály, HM Információ- és Dokumentumvédelmi Főosztály és a HVK VK
Iroda Igazgatási és Fegyelmi Osztály).
Szervezeti felépítés:
HM Jogi és Információvédelmi Főosztály
Jogi
Jogi Képviseleti Osztály
Nemzetközi Jogi és Kodifikációs Osztály
Igazgatási és Koordinációs Osztály
Információvédelmi
Dokumentumvédelmi és NATO/NYEU Központi Nyilvántartó Osztály
Elektronikus Információvédelmi és NATO/NYEU Központi Rejtjelelosztó
Osztály
A
tájékoztatásért felelős személy:
Dr. József Péter főosztályvezető-helyettes
Telefon: 02-2217-58;
06-1-474-1166;
Fax: 02-2-22-307; 06-1-474-1383
e-mail: jif@hm.gov.hu
HM Jogi és
Információvédelmi Főosztály (HM JIF)
Cím: 1055 Budapest V., Balaton u.
7-11.
Postacím: 1885 Budapest pf. 25.
Telefon: 06-1-4741166
Fax:
06-1-4741383
e-mail: jif@hm.gov.hu
|
|
|
|
|
|