Államtitkár
2006.08.01.
Az államtitkár tevékenységét a miniszter irányítja. A törvényben meghatározottak kivételével a miniszter teljes körű helyettese, a minisztérium teljes személyi állományának hivatali felettese. A miniszter távollétében dönt a miniszter kinevezési hatáskörét érintő személyügyekben.
Közvetlenül irányítja az Államtitkári Titkárság, a HM Védelmi Hivatal, valamint felügyeli a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenységét, illetve szakirányítja a haderő-átalakítás, a tárca katasztrófavédelemi feladatainak végrehajtását, továbbá az ország honvédelmi felkészítésével kapcsolatos ágazati feladatokat.
Munkáltatói jogokat gyakorol az Államtitkári Titkárság köztisztviselői állománya felett, illetve – a miniszter akadályoztatása esetén – a miniszter hatáskörébe tartozó személyügyi területeken.
Fő feladatai:
A miniszter képviseletében részt vesz az Országgyűlés, a Kormány, illetve a Kormány által létrehozott bizottságok munkájában, kapcsolatot tart az Országgyűlésben képviselettel rendelkező politikai pártok képviselőcsoportjaival, illetve a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel.
Távollétében képviseli a minisztert, valamint a Honvédelmi Minisztériumot a miniszter hatáskörébe tartozó, illetve a számára megállapított feladatkört érintő nemzetközi kapcsolatokban, továbbá a NATO és EU tagsággal, a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő kiemelkedő eseményeken és gyakorlatokon.
Koordinálja a Honvédelmi Minisztérium érdekképviseleti szervekkel történő együttműködést.
Képviseli a minisztert az Országos Atomenergia Bizottságban, a Haditechnikai Külkereskedelmi Tárcaközi Bizottságban, valamint a Honvédségi Érdekegyeztető Fórum ülésein.
Ellátja a befogadó nemzeti támogatást koordináló Tárcaközi Tervező Bizottság elnöki teendőit.
Véleményt nyilvánít a honvédelmi politika főbb elemeit érintő kérdésekben.
Az ország fegyveres védelmének tervében foglalt katonai feladatok végrehajtása érdekében – a Honvéd Vezérkar főnökkel együttműködve – irányítja a centrális és helyi védelmi igazgatási szervezetrendszer, továbbá a gazdaság minősített időszaki és válsághelyzeti működésével kapcsolatos honvédelmi követelmények, valamint az azok végrehajtására irányuló felkészítési feladatokat tartalmazó terv kidolgozását.
Kidolgoztatja a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó rendkívüli intézkedéseket tartalmazó jogszabály-tervezetek előkészítésének programját.
Koordinálja a közigazgatás rendkívüli állapotban, megelőző védelmi helyzetben, az Alkotmány 19/E. §-ában meghatározott esetben történő működésére vonatkozó jogszabálytervezetek kidolgozását.
Irányítja a Nemzeti Vezetési Rendszer – azon belül a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális – működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtását.
Irányítja a Nemzeti Vezetési Rendszer részét képező közigazgatási vezetési rendszer kialakításának, fenntartásának, működtetésének és fejlesztésének tervezését.
A Honvéd Vezérkar főnök egyetértésével javaslatot tesz a miniszternek a minősített időszaki és válsághelyzeti – miniszteri hatáskörbe utalt – kormányzati feladataira.
Koordinálja a gazdaság minősített időszaki és válsághelyzeti működésére való felkészítést tartalmazó gazdaságmozgósítási rendszerre és annak működtetésére vonatkozó javaslatok kidolgozását.
Koordinálja a Magyar Honvédség feladatainak meghatározására, valamint a válsághelyzeti, minősített időszaki tevékenységekhez szükséges személyi, anyagi és technikai feltételeket biztosító rendszer kialakítására, működtetésére vonatkozó javaslatok kidolgozását.
Irányítja az Alkotmány 19/E. §-ának (1) bekezdése szerinti helyzetre vonatkozó – feladatkörébe tartozó – azonnali kormányintézkedések előkészítését. Összehangolja a válsághelyzetekre vonatkozó katonai, közigazgatási és gazdasági intézkedések tervezeteit.
Koordinálja a minisztériumok és a központi közigazgatás más szervei, a centrális alárendeltségű közigazgatási szervek, valamint a területi és helyi védelmi igazgatási szervek honvédelmi igazgatási feladatainak kidolgozását. A Honvéd Vezérkar főnökkel együttesen előkészíti a Magyar Honvédség és a közigazgatás minősített időszaki és válsághelyzeti feladatait, valamint az arra való felkészülés összehangolt végrehajtására vonatkozó szabályokat.
A Honvéd Vezérkar főnök által megadott igények alapján kezdeményezi a katonai védelmi szempontból fontos létesítmények elhelyezésére, továbbá az egészségügyi, a közlekedési, a hírközlési hálózat valamint a légi, sugárfigyelő, jelző- és riasztó rendszerek működőképességének fokozására irányuló intézkedések kidolgozását.
Irányítja a kormányzati, a területi és a helyi védelmi igazgatási szerveknek a Magyar Honvédség hadkötelesekkel történő hadkiegészítésében való közreműködési feladatait meghatározó rendelkezések tervezeteinek kidolgozását.
Koordinálja a Magyar Honvédség hadkötelesekkel történő kiegészítésének végrehajtásában közreműködő területi és helyi védelmi igazgatási, valamint a honvédelemben közreműködő szervek felkészítésének szervezését.
Irányítja a haderő-átalakítás tárcaszintű feladatait, ellátja a Haderő-átalakítást Koordináló Operatív Bizottság (HÁKOB) vezetésével kapcsolatos feladatokat.
A Kormány ügyrendjéről szóló kormány-határozat alapján ellátja a tárca képviseletével összefüggő feladatokat az államtitkári értekezleten.
Képviseli a tárcát a Kormányzati Koordinációs Bizottság (továbbiakban: KKB) ülésein. Gondoskodik a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer felkészítéséről. A védekezés időszakában vezeti a Honvédelmi Ágazati Katasztrófavédelmi Operatív Törzs munkáját, irányítja a Katasztrófavédelmi Operatív Bizottság tevékenységét, összehangolja a mentésben részt vevő MH szervezetek tevékenységét.
Jóváhagyja a katasztrófavédelem ágazati műszaki fejlesztési tervét, a katasztrófavédelmi költségvetés felhasználásának irányelveit, felterjeszti az elemi költségvetési tervét.
Jóváhagyásra felterjeszti a miniszternek a katasztrófa helyzetben kihirdetett veszélyhelyzet, illetve szükségállapot esetén alkalmazandó rendeleti úton bevezetett intézkedések ágazaton belüli érvényesülésének szabályait, valamint a minősített helyzetek kihirdetését el nem érő mértékű katasztrófák esetén bevezetendő rendszabályokat.
A miniszter által átruházott hatáskörben koordinálja a HM Tábori Lelkészi Szolgálat működési feltételeit érintő minisztériumi tevékenységet, döntést hoz a miniszter hatáskörébe tartozó ügyekben. Kapcsolatot tart a magyarországi vallási felekezetek képviselőivel a katonák vallásgyakorlását és lelki gondozását, valamint a HM Tábori Lelkészi Szolgálat működését érintő kérdésekben.