HM Honvéd Vezérkar Főnök úr előszava
2006.06.27.
Tisztelt tiszthelyettesek, legénységi állományú katonák!
A magyar társadalom elvárása, hogy a Magyar Honvédséget motivált, kiképzett nők és férfiak, alkossák, akik képesek szembenézni a feladatok végrehajtása során keletkező kihívások sokaságával. A Magyar Honvédségnek meg kell felelnie minden törvényes kötelezettségének, mint megbízható, körültekintő munkaadó, mely fejleszti alkalmazottai képességét és karriert is fel tud mutatni számukra.
Mint a Magyar Honvédség katonáitól, sokat várunk Önöktől, tiszthelyettesektől, legénységi állományúaktól. Műveletekben kerülnek alkalmazásra, sokszor embert próbáló körülmények között szolgálnak. Parancsoknak kell engedelmeskedniük, melyek végrehajtása során a legdrágábbat, az életüket is adhatják.
Bajtársaik, elöljáróik sorsa függ a bátorságukon, helytállásukon és elkötelezettségükön. Ők bíznak abban, hogy mindig magas szinten felelnek meg a szakmai követelményeknek és a fegyelemnek. Ez az elkötelezettség és bizalom egy szoros szövetség a Magyar Honvédség katonái között.
Hasonló alapokon nyugszik a társadalommal kötött szövetségünk is. Mindkét fél osztja a lojalitás, felelősségvállalás egymás iránti kötelezettségét, ezt az íratlan de megbonthatatlan kapcsolatot, mely működtette Honvédségünket a történelem során és működteti ma is.
Azzal, hogy önként vállaltak szolgálatot a Magyar Honvédségben, elfogadták, hogy saját érdekeiket alárendelik a szolgálat érdekeinek, így bizonyos mértékben jogaik korlátozottabbak a haderőn kívüli állampolgárokéhoz képest. Viszonzásul, emberséges bánásmódra, megbecsülésre, a szolgálat nyújtotta jogosultságokra, tisztességes javadalmazásra számíthatnak.
Erkölcsi, szakmai értékeink életbevágóan fontosak a feladatok sikeres végrehajtása során. Lényegük a bizalom megteremtése a csapat tagjai között, a haderő bármelyik szervezeti szintjén. Ezek biztosítják számunkra, hogy tovább szolgálhassuk a nemzetet, úgy, ahogy azt eddig is tettük.
A Magyar Honvédség törvényben előírt feladatainak ellátásához nélkülözhetetlen a magas szintű professzionalizmus, fegyelem és önfegyelem, melyet a Magyar Honvédség katonái mindig magukénak tudtak. A katonai szolgálat veszélyes foglalkozás, mely fizikailag és mentálisan is igénybe veszi az embert. Ebből következően nagyban függünk a csapatmunkán, vezetőink, parancsnokaink felkészültségén és képességein, a bajtársiasságon és a kölcsönös bizalmon.
Ilyen bizalom csak a személyes elkötelezettség bázisán létezhet. Elkötelezettnek kell lennünk a közös értékek, a magas követelmény, a feladat, a csapat, a honvédség, és a nemzet iránt. Minden katona kötelessége megismerni ezeket az értékeket, és azoknak megfelelően teljesíteni a szolgálatot.
A Magyar Honvédség és nemzetünk sikere múlik azon, hogy mi katonák, mennyire tudunk mindennek megfelelni.
Legyen ez a honlap egy iránytű azoknak, akik hisznek közös törekvéseinkben, értékeinkben és akarnak tenni a professzionális Magyar Honvédség érdekében. Honvéd Vezérkar főnökként, katonai vezetőként mindenkit és minden tevékenységet támogatok továbbra is, melyet közös célunk elérése érdekében, a kijelölt út mentén haladva Önök tesznek, és tenni akarnak.
A további munkához kívánok sok sikert, erőt, egészséget és katonaszerencsét.
Budapest, 2006. május 29.
Havril András vezérezredes
Honvédelmi Minisztérium
Honvéd Vezérkar Főnöke