|
|
|
MH 5/62. Könnyű Lövészzászlóalj
2005.05.26.
A zászlóalj története:
Hódmezővásárhely 1932-ben lett katonai helyőrség, amikor elkészült a város szélén az első laktanya. Az alakulat története szempontjából az 1951-es esztendő az első olyan időpont, amelyet meg kell említeni. Ebben az évben, november 01-én került megalakításra Tamásiban a 62. Lövészezred, az alakulat jogelődje. 1953 őszén a katonai felső vezetés utasítására a gyalogzászlóalj után Hódmezővásárhely helyőrségbe került átvezénylésre a 62. Lövészezred. Az 1957-es kiképzési év beindításával a kiskunfélegyházi hadosztály és az 5. hadsereg alárendeltségébe került. 1954. október 01-én haderőcsökkentés vette kezdetét, amely szervezeti változást hozott az alakulat életében. Az ezredet gépjárművekkel szerelték fel és az ősz folyamán a „GÉPKOCSIZÓ LÖVÉSZEZRED” megnevezést kapta. Ebben a szervezeti felépítésben működött tovább közel két évtizeden keresztül. 1972-73-ban az ezred páncélozott szállító harcjárműveket kapott, és 1973. november 1-jével a „GÉPESÍTETT LÖVÉSZEZRED” elnevezést használhatta. 1987-ben az egész haderőt érintő változásokat élt át az ezred, megszűnt az alárendeltsége a 7. gépesített lövészhadosztály szervezetében és a 3. gépesített hadtest alárendeltségébe került. Az átszervezés következtében az ezred „GÉPESÍTETT LÖVÉSZDANDÁR” szervezetre tért át, majd 1990. április 1.-én, ünnepélyes keretek között a dandár felvette a „BERCSÉNYI MIKLÓS” nevet. A haditechnikai eszközök változásában az 1990-es év döntő jelentőségű volt az alakulat életében. Átszervezésre kerültek a harcoló alegységek. A tüzérség „GVOZGYIKA” típusú önjáró löveget, a gépesített lövészek előbb BTR-80, majd BTR-80/A típusú harcjárműveket kaptak, a korszerűtlenné vált PSZH-k helyett. 1997-ben a harckocsi zászlóalj átfegyverzésre került T-72-es harckocsival. 2004. szeptember 30-án megszűnt a 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár. Bázisán megalakult az 5/62. Könnyű Lövészzászlóalj és az 5/3. Bercsényi Miklós Könnyű Lövészzászlóalj, amelyek a debreceni 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár alárendeltségébe kerültek. A 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár helyőrségi feladatait az 5/62. Könnyű Lövészzászlóalj vette át és folytatja. Mivel az 5/62. Könnyű Lövészzászlóaljat a honvédelmi miniszter 2007. március 1. hatállyal megszüntette, helyőrségi feladatait az újonnan megalakított, kihelyezett dandártörzs látja el.
A zászlóalj feladatai:
Az ország területének fegyveres védelme.
Természeti katasztrófák felszámolásában való segítségnyújtás.
Szövetséges kötelékben történő feladat végrehajtás
A zászlóalj a Szövetség magas készenlétű erői kötelékébe tartozik.
Alkalmazása a kijelölt szövetséges parancsnokság közvetlen alárendeltségében, alapvetően a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye hatályán kívül eső műveletek végrehajtása érdekében kerül megtervezésre és végrehajtásra.
A zászlóalj ezenkívül a kijelölt Szövetséges parancsnok, illetve az MH Összhaderőnemi Parancsnokság hadműveleti vezetés-irányítási rendszerének közvetlen alárendeltségében, felkészül az 5. cikkely szerinti hadműveletek harcászati feladataiban, továbbá – nemzeti hatáskörben, honi területen – a válságkezelés és konfliktus-megelőzés katona feladataiban való részvételre.
A zászlóalj képes a Szövetséges többnemzetiségű alkalmi harci kötelékekben (Multinational Task Force) feladat végrehajtására
A zászlóalj válságkezelés és konfliktus-megelőzés során felkészül az államhatár katonai célú biztosítására, és honi területen, különféle készenléti szolgálatok feladatainak végrehajtására. A zászlóalj nem háborús műveletek során felkészül ellenőrző áteresztő pontok működtetésére szállítmányok, fontos személyek kísérésére, parancsnokságok, vezetési objektumok, menekülttáborok őrzés-védelmére, menekültkezeléssel kapcsolatos feladatok végrehajtására, a természeti-, ipari katasztrófák területének közvetlen biztosítására, terroristák, bűnözők felkutatását végző beavatkozási csoportok támogatására.
A laktanya üzemeltetése és a laktanyában lévő katonai szervezetek ellátása.
Kapcsolatok:
A zászlóalj a közös helyőrségi elhelyezés (helyőrség parancsnoki feladatok) kapcsán napi kapcsolatot tart a 5/3. Lövészzászlóaljjal és a Művelettámogató Műszaki Zászlóaljjal, kiképzés, felkészítés terén az Művelettámogató Műszaki Zászlóaljjal (robbantás és harcjármű vezetői ki- és átképzések). Rendszeresen közös kiképzések folynak a 5/24. Bornemissza Gergely Felderítőzászlóaljjal és a 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljjal (hegyi-, speciális felderítő kiképzés, helységharc felkészítések, közös gyakorlatok). Szoros az együttműködés a Békés- és Csongrád megyei rendvédelmi szervekkel úgy kiképzés (speciális anti-terrorista felkészítés), mint különböző megállapodások (bűnmegelőzési, kiértesítési rendszer) terén. A helyőrségben működő Honvéd Bercsényi Sportegyesület révén nyitott a laktanya a civil lakosság felé helyi viszonylatban versenyképes sportolási lehetőségeivel. Az egyesület számos honvédségi és civil sportrendezvényt szervezett és bonyolított le. Folyamatos és jó kapcsolat alakult ki a társ fegyveres szervekkel, a helyi, regionális önkormányzatokkal, polgármesteri hivatalokkal és a média képviselőivel.
Szervezeti felépítés:
Parancsnokság
Törzs:
Személyügyi és munkaügyi részleg
Felderítő részleg
Hadműveleti részleg
Logisztikai részleg
Híradó és informatikai részleg
Kiképzési részleg
Zászlóalj Tűztámogató részleg;
Törzstámogató század;
1. lövészszázad
2. lövészszázad
3. lövészszázad
Aknavető szakasz
Logisztikai század
Parancsnoki állomány:
Parancsnok: Rédei Róbert alezredes
Parancsnokhelyettes: Szloszjár Balázs őrnagy
Törzsfőnök: Kiss Attila Imre őrnagy
Vezénylőzászlós: Gombos Sándor törzszászlós
Képek az alakulat életéből:
Kapcsolódó cikkek:
|
|
|
|
|
|