Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Missziók


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

MIniszterek Afganisztánról

2008.02.22.

Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter az ENSZ és az Európai Unió nagyobb szerepvállalását hangsúlyozza az afgánisztáni misszióban. Göncz Kinga külügyminiszter szerint jó esély van arra, hogy megállapodás szülessen a NATO-tagállamok között a szövetség jövőbeli afganisztáni szerepvállalásáról. A két miniszter február 20-án délután az afganisztáni újjáépítési kormánybizottság első ülése után nyilatkozott.

A két miniszter elmondta: azért volt szükség a kormánybizottság megalakításra, hogy magasabb szintre emeljék a katonai és a polgári oldal együttműködést a tartományi újjáépítési csoport feladatai kapcsán. A kormánybizottság egy sokkal magasabb szintű döntéshozatalt tesz lehetővé – húzta alá a külügyminiszter.

A NATO-nak ma a legfontosabb vállalása Afganisztán. A szövetség megfogalmazza, mire van szükség ahhoz, hogy ez egy sikeres vállalkozás legyen. Jó esélyt látok arra, hogy megállapodások születnek, persze vannak ebben viták – mondta a külügyminiszter.

Szekeres Imre a bizottság ülése után az MTI-nek azt mondta, hogy az afganisztáni fejlesztés a NATO mellett az Európai Unió részvételét is igényli. A honvédelmi miniszter közölte: álláspontja szerint az ENSZ különmegbízottjának kellene koordinálnia a fejlesztéseket és a stabilitás megteremtését Afganisztánban. Nem csupán állami, hanem civil szervezetek részvételére is szükség van Afganisztánban – húzta alá honvédelmi miniszter.

A bizottság első ülésén Szekeres Imre beszámolt arról, hogy 2007-ben a magyar alakulat 137 projektet fejezett be, amelyek különböző településeknek nyújtottak – kifejezetten az életkörülményeket javító – segítséget. Ezeken kívül 12 nagyobb projektjük is befejeződött, köztük kórházak és iskolák építése - tette hozzá. Idén ugyanúgy félmilliárd forintot fog Magyarország afganisztáni fejlesztésekre fordítani, mint tavaly. Ehhez jön még több ország hozzájárulása a magyar tartományi újjáépítési csoport (MH PRT) munkájához. A honvédelmi miniszter közölte azt is, hogy tavasszal meglátogatja az afganisztáni magyar újjáépítési csoport negyedik váltását, amelyet kedden búcsúztatott el Szolnokon.

A bagláni tartományi újjáépítési csoport vezetését 2006 óta látja el Magyarország. Az MH PRT épített utat, törpe vízierőműveket, emellett iskolákat és egészségügyi központokat fejleszt. A magyar minisztériumok – többek között – finanszíroztak egészségügyi központ-építést, rendőrképzést és az afgán szarvasmarhák TBC-mentesítését is. A Vilniusban február elején tartott NATO védelmi miniszteri találkozón elhangzott: hazánk 2008-tól azt vállalta, hogy magyar katonák látják majd el a kabuli repülőtér irányítását, emellett különleges katonai műveletekben vesznek részt, valamint lesz magyar vezetésű összekötő-tanácsadó csoport is.

MTI