Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Missziók


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Kormányzati szintű elismerés a magyar PRT-nak

2008.02.04.

Az afgán kormány menekültügyi minisztere Sher Mohammad Etebari 2008. február 03-án Kabuli irodájában fogadta Rózsa Tibor ezredest, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnokát, hogy emléklapot adományozzon a kontingens részére, a Baghlan tartományban menekültügyben kifejtett tevékenységének elismeréseként.

A találkozón Rózsa Tibor ezredes, kontingensparancsnok tájékoztatást adott az eddig befejezett fejlesztésekről, valamint részletesen a menekülteknek, illetve az iráni és pakisztáni menekülttáborokból visszatérőknek nyújtott támogatásról. Ennek kapcsán elmondta, hogy az újjáépítési feladatok mellett különös figyelmet fordítunk a humanitárius segítségnyújtásra. Ennek egyik elsődleges oka, hogy a felelős és nagyobb nemzetközi szervezetek - mint például UNAMA, UNHRC - nem képviseltetik magukat a tartományban, így még fontosabbá és felelősségteljesebbé válik a magyar katonák szerepvállalása.

A miniszter megköszönte a részletes tájékoztatást és elmondta, tudja, hogy a magyar kontingens milyen sokat tett és tesz a menekültek életének jobbá tételében. Baghlan Afganisztán északi kapuja, egy fontos csomópont, ezért is választják sokan a letelepedésük helyszínéül. A kormány azonban csak a földterületet tudja biztosítani számukra, a segélyekre már nincs megfelelő forrás. A látogatás végén méltatta a magyar kormány eddigi támogatását, és még egyszer megköszönte a PRT hozzájárulását a tartomány biztonságához és fejlődéséhez.



Varga Erika zászlós
PRT-3 Szóvivő