Főoldal     regiment levelezés     hm.gov levelezés   


Almenü: Missziók


Nyomtatható verzió Továbbküldés e-mailben

Camp Pannonia – teltház

2008.02.25.

Akár ki is tehetnénk az MH Tartományi Újjáépítési Csoport táborának kapujára a „megtelt” táblát. A hétvégén ugyanis megérkezett a PRT-4 állományának első váltó állománya. Izgatottan vártuk a csapatot. A megérkezéskor látva a sok ismerős és ismeretlen arcokat, tudatosult bennünk, hogy lassan a végéhez közeledik a féléves szolgálatunk. Azonban még mielőtt hazamegyünk, van egy fontos feladatunk, hogy átadjuk az itt megszerzett tapasztalatainkat, illetve hasznos tanácsokkal lássuk el az újonnan érkezetteket.

Ezért számukra most az első napok előadások hallgatásával telnek. Többek között megismerkednek a tábor életével kapcsolatos rendszabályokkal, Baghlan tartomány biztonsági helyzetével, a különböző részlegek feladataival, valamint az eddigi elvégzett projektekkel is. Az igazi munka azonban, akkor kezdődik majd számukra, amikor két hét múlva aláírjuk az átadás-átvételi jegyzőkönyveket és a PRT-3 elbúcsúztatott állományával kigördülnek a járművek a kapun.


Varga Erika zászlós
PRT-3 Szóvivő