2008.05.05.
Jelentősen emelkedhet jövőre a magyar katonai szerepvállalás Afganisztánban – hangzott el a közép-ázsiai országban dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter kétnapos hivatalos látogatásának záró napján. A miniszter és kísérete, köztük Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke május 4-én, vasárnap Kabulban tárgyalt az afgán főváros nemzetközi repülőterének, majd a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) különleges műveleteket koordináló elemének (SOCCE) parancsnokával, végül látogatást tett a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban.
A jelenleg Észak-Afganisztánban szolgálatot teljesítő mintegy 200 főn felül idén októbertől magyarok veszik át a kabuli nemzetközi repülőtér irányítását, emellett a tervek szerint jövő év első felében magyar katonák kapcsolódhatnak be az afgán hadsereg két zászlóaljának kiképzésébe; két afganisztáni helyszínen összesen körülbelül félszázan.
Az egyik helyszín az északi Baghlan tartomány, ahol a 2006 szeptembere óta működő Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) táborától, a Pol-e Khomri melletti Camp Pannoniától délkeletre körülbelül 20 kilométerre felépítendő Killagai bázison teljesítene szolgálatot egy műveleti tanácsadó és összekötő csoport (OMLT); kb. 25 kiképző és egy 10–15 fős logisztikai csoport. A másik helyszín az afganisztáni viszonyok között is rendkívül elmaradott Uruzghan tartomány, ahol a magyarok előzetes elképzelések szerint az egyesült államokbeli Ohio állam nemzeti gárdájával közösen állítanának fel egy OMLT-t. A csoport egy 680 fős afgán lövész zászlóalj hadrafoghatóságát fogja segíteni. A magyar küldöttség vasárnap délután Uruzghanban, a Tarin Kowt tartományi székhely melletti holland–ausztráliai PRT-nél kimerítő tájékoztatást kapott egy ott már működő OMLT tevékenységéről.
Mindezen felül Magyarország jövő tavasszal 12–14 fős különleges műveleti egységet vezényel az országba, előreláthatólag vagy a fővárosba, Kabulba, vagy a nyugati országrészbe – mondta el Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly ötpárti egyeztetést tartott ez utóbbi vállalásról, mert fontosnak tartotta ezt a konzultációt annak ellenére is, hogy a kormány – NATO-műveletről lévén szó – saját hatáskörében, parlamenti hozzájárulás nélkül dönthetett volna a kérdésről.
A magyar küldöttség május 5-én, hétfőn a déli órákban visszaérkezett Budapestre.
MTI