|
|
|
MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ
2005.03.14.

A Központ jogállása
A Központ jogi személy, önálló állománytáblával rendelkező, ezred jogállású költségvetési szerv.
A Központ rendeltetése
A Központ a honvédség személyügyi és hadkiegészítési (katonai igazgatási) területeken illetékes központi adatfeldolgozó szerve. Végzi a honvédelmi tárca személyi állományának törvényben meghatározott központi nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.
Közreműködik a honvédelmi tárca Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer integrált emberi erőforrás-gazdálkodási alrendszerének (továbbiakban: HM KGIR HRMS) üzemeltetésében. A hadkiegészítési feladatok központi irányítása érdekében létrehozza, üzemelteti és fejleszti a hadkiegészítési informatikai rendszert, kidolgozza az ehhez kapcsolódó kód- és programrendszereket.
Végzi a potenciális hadköteles, illetve hadköteles állampolgárok törvényben meghatározott központi nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat. Tervezi, szervezi és a jogszabályi keretek között végzi a honvédelmi tárcához tartozó katonai, szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti és katonai nyugdíjas igazolványok kiadásával, kezelésével kapcsolatos feladatokat, továbbá ellátja az arra jogosultakat személyi igazolójeggyel, bélyegzővel és személyi pecsétnyomóval.
Felkészül a háborús veszteség-nyilvántartással és tájékoztatással kapcsolatos feladatai végrehajtására.
A Központ fő feladatai
A Hjt. 225. §-ában és a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet 128. §-ának (1) bekezdésében előírtak szerint – mint a központi személyügyi nyilvántartás vezetésére kijelölt szerv – a 132. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott állomány vonatkozásában kezeli a honvédelmi tárca személyi állományáról vezetett központi személyügyi nyilvántartást, végzi a HM rendelet 132. §-ának (2) bekezdésében előírt feladatokat.
A Hvt. 7-9. §-aiban, valamint a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény 32.§‑ának f) pontjában előírtak szerint – mint a „honvédség központi adatfeldolgozó szerve” – kezeli a Magyar Köztársaság potenciális hadköteles, illetve hadköteles állampolgárai adatainak központi nyilvántartását.
Ellátja a hadköteles nyilvántartás szakmai irányítását, biztosítja a meghatározott országos személyi nyilvántartási rendszerek és a katonai nyilvántartás közötti adatszolgáltatási kapcsolatot.
Mindkét központi személyi nyilvántartásból adatokat szolgáltat a béke- és minősített időszaki feladatok tervezése érdekében a jogosult felhasználóknak.
Felkészül a háborús veszteség-nyilvántartás és tájékoztatás feladatainak nemzetközi egyezmények szerinti végrehajtására.
Központilag kezeli, kiadja a szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti és nyugdíjas igazolványokat, hadkötelezettség bevezetése esetén a katonai igazolványokat, ellátja a honvédség személyi állományát a személyi igazoló jeggyel és az 1949. augusztus 12-én kötött Genfi Egyezmény hatálya alá tartozó – továbbá a hatáskörébe utalt egyéb – igazolványokkal.
Közreműködik a HM személyzeti főosztályvezető irányításával a HM KGIR HRMS üzemeltetésében.
A HM személyzeti főosztályvezető szakmai irányításával végzi a potenciális hadköteles, illetve hadköteles nyilvántartás központi rendszerének, valamint a hadköteles nyilvántartás rendszereinek működtetéséhez szükséges programok fejlesztését, a központi rendszer üzemeltetését, ellátja a hadköteles nyilvántartás szakmai irányítását.
A központi nyilvántartások vezetése keretében végzi a kapcsolódó rendszerszervezési, program- és alkalmazásfejlesztési feladatokat, e témakörökben igény szerint szakértői feladatokat lát el.
A szükségletnek megfelelően – az általa üzemeltetett rendszerekhez kapcsolódóan – szakmai jellegű továbbképzést és oktatást tart a szakállomány részére.
MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ, Központi Hadköteles Nyilvántartó és Informatikai Osztály hatáskörébe tartozó hivatali ügyintézés leírása:
Illetékessége: A potenciális hadkötelesek (18-tól 40 éves életkorig) részére az igazolások kiadása.
Hatásköre: hatósági igazolások kiadása állampolgárok és arra felhatalmazott szervek részére a hadkötelezettség alapján teljesített szolgálatról. A 2004. évi CV. tv-ben meghatározott (potenciális) hadkötelesek adatainak kezelése, a kezelt adatokból adatszolgáltatás.
Az ügyintézés során alkalmazásra kerülő jogszabályok:
- a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény,
- a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény,
- a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény
és a végrehajtásukra kiadott rendelkezések, illetve felhatalmazásuk alapján kiadott egyéb szabályzók.
Ügyleírás: A központhoz beérkezett, kitöltött igazoláskérő lapok iktatása, az adatbázisban szereplő adatok kigyűjtése, az igazolások elkészítése, továbbítása, 40 év alatti személyek részére igazolás kiadása az MH KIAK-nál történik.
- 40 év feletti személyek részére a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Irattár Központi Irattár,
- A hivatásos, szerződéses jogviszonyban eltöltött katonai szolgálati időről a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Irattár Központi Irattár,
- A Nemzetvédelmi Egyetemen, a Katonai Akadémián, a katonai főiskolákon hallgatói jogviszonyban eltöltött szolgálati időről a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Személy- és Munkaügyi Igazgatóság (postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15, fax: 06-1-432-9090),
- A Dunántúlon működött középfokú oktatási intézményben növendékként eltöltött időről az MH Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollégium (postacím: 9025 Győr, Bercsényi liget 99-101, fax: 06-96-316-174),
- A tiszthelyettes képzésben hallgatóként, illetve az előzőekben nem említett középfokú oktatási intézményben növendékként eltöltött időről az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola (postacím: 2000 Szentendre, Dózsa György út 12-14, fax: 06-26-501-199) állít ki igazolást.
Ügyintézők megnevezése, elérhetősége, félfogadási rend:
Antal Béla zls. (236-5111/265-34),
Varga Norbert tőrm. (236-5111/265-71).
Személyes ügyfélfogadást csak sürgős/eseti ügyekben, egyeztetett időpontban biztosítunk. A kérelmeket postai úton az 1885 Budapest, Pf.: 25 címre, telefaxon a 06-1-236-5290-es számra kell eljuttatni.
MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ, Katonai Okmánykezelő Iroda. hatáskörébe tartozó hivatali ügyintézés leírása:
Hatásköre, illetékessége:
- Az állományilletékes személyügyi szervekkel együttműködve, országos hatáskörrel, valamint kizárólagos jogkörrel tervezi és végzi a Magyar Honvédség teljes személyi állományának hivatásos, szerződéses, közalkalmazotti, köztisztviselő, katonai nyugdíjas igazolvánnyal történő ellátását, az igazolványok központi kezelését, központi nyilvántartását.
- A Hadkiegészítő Parancsnokságokkal együttműködve, országos hatáskörrel, kizárólagos jogkörrel tervezi és végzi a gondoskodási körbe tartozó nyugdíjas katona állomány katonai nyugdíjas igazolvánnyal történő ellátását, az igazolványok központi kezelését, központi nyilvántartását.
- Országos hatáskörrel, kizárólagos jogkörrel végzi a műveleti területen szolgálatot teljesítő személyi állomány, a NATO beosztásban szolgálatot teljesítő állomány, valamint az NRF (NATO Responsible Force) állományába kijelölt személyek - Genfben 1949. augusztus 12-én kelt Egyezményben foglaltaknak megfelelő „személyazonossági igazolvánnyal” (hadifogoly igazolvány), valamint személyi igazolójeggyel történő ellátását.
Ügyleírás:
- A szolgálati igazolványokra, az okmányok igénylése, nyilvántartására, valamint az okmányellátás rendjére vonatkozó eljárási szabályokat az alábbiakban feltüntetésre kerülő jogszabályok és intézkedések tartalmazzák. Az okmányigényléshez szükséges formanyomtatványokkal az igénylő szervezetek központilag kerülnek ellátásra.
- A Genfi egyezmény alapján kiadásra kerülő „személyazonossági igazolvány” kiadására, a bővített adattartalommal kiadásra kerülő személyi igazolójegy igénylésére, kiadására, nyilvántartására, és a részletes eljárásra vonatkozó előírásokat az okmányigénylésben érintett szervezetek külön kapják meg.
Ügyintéző, ügyintézés rendje:
dr. Sándor Judit őrnagy
MH KIAK Katonai Okmánykezelő Iroda, irodavezető
Tel:06-1-236-5443
(HM)02-2-264-16
Fax: 06-1-236-5290
Fax (HM): 270-94
Tormássy Pál százados
MH KIAK Katonai Okmánykezelő Iroda, irodavezető- helyettes
Tel: 06-1-236-5443
(HM):02-2-258-81
Fax: 06-1-236-5290
Fax (HM): 270-94
Az MH KIAK Katonai Okmánykezelő Iroda ügyintézési rendje:
Hétfő – Csütörtök: 08. 00 – 16. 30
Péntek: 08. 00 – 14. 00
Ügyintézés során alkalmazott jogszabályok, egyéb szabályozók:
- 2000/19. Nemzetközi Szerződés a Külügyminisztertől – a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozóan a Genfben 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény;
- 2000/17. Nemzetközi Szerződés – a hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény;
- 2001. évi XCV. tv. (Hjt.) a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról 15. § (3) bek.;
- 24/2002. (IV. 10.) HM rendelet a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák, valamint a honvédelmi ágazatban foglalkoztatott köztisztviselők és közalkalmazottak igazolványairól;
- 145/2002. (HK. 1/2003.) HVK SZÜCSF intézkedés a személyügyi okmányok és nyilvántartási iratok kezelésének rendjéről;
- 283/29/MH KIAK intézkedés az ideiglenes szolgálati igazolvány kiadásáról nyilvántartásáról;
- HK. 22/2006. (XII. 5.) – MH KIAK Közleménye – térítési díjról.
Kapcsolatok:
Ellátja a HM és a MH szervezeteit bélyegzővel, személyi pecsétnyomóval, végzi a bélyegzők , személyi pecsétnyomók központi nyilvántartásának vezetését, a felhasználás ellenőrzését, a selejtítését, továbbá a MH katonai szervezetei állománytábláinak sokszorosítását.
Együttműködik – a törvényekben meghatározott feladatai végrehajtása érdekében – a személyügyi és a potenciális hadköteles, illetve hadköteles nyilvántartás vezetésében érintett honvédelmi szervezetekkel, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával, a minisztériumok, az érintett országos hatáskörű szervek, továbbá a rendvédelmi szervek országos parancsnokságai központi adatszolgáltató szerveivel, a Nemzetbiztonsági Szolgálatok érintett szerveivel, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárával és Irattárával.
A MH KIAK kapcsolatban áll a Magyar Honvédség valamennyi szervezetével, valamint az okmányok készítéséhez, valamint a bélyegzők, pecsétnyomók gyártásához szükséges alapanyagok előállításával foglalkozó polgári szervekkel.
A katona személyek és a közalkalmazottak külföldi szervekkel és személyekkel történő kapcsolattartását az érvényben lévő HVKF intézkedések szabályozzák. A magánjellegű külföldre utazást a hivatásos és szerződéses állomány esetében a Hjt. 19. §‑ának (2) bekezdése, a közalkalmazotti állomány vonatkozásában a 145/1989. (HK 30.) HM utasítás 1. §-a alapján a parancsnok szabályozza.
Dokumentumok, formanyomtatványok:
Igazolás kérő lap.
Igazolvány igénylő lap. ( HM és MH aktív és nyugállományú tagja részére)
Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ
Cím: 1134 Budapest Dózsa Gy. út 51
Postacím: MH KIAK 1885 Budapest Pf. 25
Telefon: HM Központ (36-1) 236-5100
Telefax: (36-1) 236-5290, HM 02-2-27094
E-mail: mh.kiak@mail.hadkiegeszites.hu
Kapcsolódó cikkek:
Letöltések:
|
|
|
|
|
|