2010.01.29.

Szolnokon a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központjában immár huszonhetedik váltására készül az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójának magyar kontingense. A kiképzé-sért felelős Balogh Gábor százados elmondta, hogy a 47 fős felkészülő állomány 18 alakulat-tól, illetve intézménytől érkezett az öthetes felkészítésre. A felkészítés tematikája igen széles spektrumot ölel fel: az elméleti ismeretektől (ENSZ és békefenntartói alapismeretek) a praktikus készségek (gépjárművezetés, alaki fogások) gyakorlásáig terjed.

Az öthetes periódus egyik leglátványosabb epizódja volt, amikor az állomány a tömegkezelés alapjaival ismerkedett meg, illetve a járőrtevékenység végrehajtása során a missziós területen felmerülő feladatok megoldását gyakorolta be. Ezzel egy időben a tiszti állomány gyakorlati tárgyalás-technikai tréningen vett részt, ahol a saját bőrükön tapasztalhatták, hogy mennyire bonyolult feladat megfelelő diplomáciai érzékkel kommunikálni idegen nyelven. A felkészítés naprakészségét emelendő, a brit Russell Foulcer őrnagy, az UNFICYP katonai rendész alegységének parancsnoka érkezik Ciprusról, hogy négy kiképzési napon személyesen készítse fel angol nyelven a katonai rendész (MP) feladatok ellátására tervezett személyeket. A felkészítés hátralévő heteiben többek között pszichológiai felkészítés, további,

a misszió bemutatását célzó elméleti foglalkozások, és lőgyakorlat végrehajtása várnak még a katonákra. A felkészítés záróakkordjaként az állomány kitelepül a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ táborfalvai bázisára, ahol négynapos zárógyakorlat keretében adnak számot a korábbi hetekben elsajátított elméleti és gyakorlati ismeretekről. A felkészítést eredményesen befejező állomány 2010. március közepén kezdi meg szolgálatának teljesítését Ciprus szigetén.