2008.07.22.
Ezt követően Prof. dr. Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, és a Nyári Egyetem rektora nyitotta meg az egyhetes rendezvényt és „200 éves a magyar tisztképzés” című kiállítást. A megnyitó végén a rektor, Nyers József mérnök ezredes az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj parancsnoka, Molnár István a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. igazgatója, dr. Deák Péter a Magyar Atlanti Tanács alelnöke, valamint Szelekovszky Ernő a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szervezetének alelnöke emlékszalagot kötöttek a Damjanich János Honvédzászlóra.
A társadalmi szervezetek bevonásával 1998-ban létrehozott Nyári Egyetem alapítója Túri Andrea nyugállományú törzszászlós – az akkori MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár helyőrségi klubjának vezetője –, aki azóta is folyamatos szervezője és rendezője e programsorozatnak, s aki továbbvitte az általa elképzelt szellemiséget. A nyári egyetem legfőbb céljául tűzték ki, hogy fejlessze a történelmi identitásunkat, erősítse az Európai Uniós tagságunkat, és hidat képezzen a Magyar Honvédség és a civil szféra között. Pillanatfelvételeket villantson fel a magyar történelem, oktatás és művelődéstörténet eseményeiről, és mutatassa be a professzionális haderőt.

A képzés hétfő reggel Prof. dr. Szabó János, 200 éves a magyar tisztképzés című nyitóelőadásával vette kezdetét. A professzor kiemelte – a 200 esztendő komoly tőke, mely segítségével a tisztképzés mindig képes változni és alkalmazkodni az új körülményekhez. Nyers József mérnök ezredes ismereteket adott a hallgatóknak a honvédség egy speciális szakcsapatáról, a műszakiakról. A 160 éves Magyar Honvédség megalakulásával létrejött első műszaki alakulatok bizonyították szükségességüket. A világháborúk időszakában elsősorban az erőszakos átkelések biztosítása, zárások, útkarbantartások és más speciális műszaki tevékenységek voltak a műszaki csapatok feladatai. Majd az újjáépítés korszaka kezdődött, folytatva a nemzetgazdasági tevékenységeken, az árvízi védekezéseken keresztül a NATO csatlakozás teremtette új, nemzetközi szintéren végrehajtandó műszaki feladatokig. A Magyar Műszaki Kontingens működése alatt 30 híd építése, út- és vasút felújítás, valamint búvártevékenységek – többek között a lerombolt mostari Öreg-híd köveinek kiemelése – volt a feladatuk. Ez a kontingens mérföldkő volt Magyarország NATO-ba történő felvételi döntésében, és kivívta a magyar műszakiak nemzetközi elismertségét.
Kiemelt helyen szerepelt dr. Vadai Ágnesnek, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának előadása a missziókról, a balkáni válságkezelésről, a Magyar Honvédség fő feladatairól. Hazánk NATO-tagállamként fontos szövetségi kötelezettséget vállal: ennek kapcsán 13 ország, 17 városában van jelen magyar katona szerte a világon. Az államtitkár részletes szólt a NATO-missziókról, az ENSZ- és az EBESZ-műveletekben történő szerepvállalásainkról. Elemezte a fő katonai feladatokat a Balkántól Afganisztánig, Iraktól Nyugat Szaharáig. A misszióknak azonban nemes feladatuk is van. Nem elég, hogy jelen vagyunk Afganisztánban, ott életet is kell teremteni – jelentette ki Vadai Ágnes.
A Nyári Egyetem programjaiban még számos előadást élvezhetnek a hallgatók. Ezek Magyar Honvédség feladataival, a biztonságpolitikával, a konfliktusok kezelésével, a missziók mentálhigiénés problémáival, a honvédség jelképeivel és hagyományaival, oktatás-módszertani kihívásokkal kapcsolatosak, neves előadók tolmácsolásában. Kutatást végeznek a szabadságharc és forradalom nagy alakjai után, melynek kapcsán Gyulán hallgathatnak meg előadást. Az egyetem hallgatósága két tagozatba szerveződve vesz részt a programokon. Az Ember és társadalom, művelődésszervező és felsőoktatási tagozat egy emléktúrán vesz részt Romániában. Kossuth Lajos, Arany János és Mátyás király nyomdokain. A Nagyvárad – Király-hágó – Kolozsvár – Nagyvárad körutazás látványos és emlékezetes programot ígér.

A Nemzetközi kapcsolatok felsőoktatási tagozat látogatást tesz az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál. A laktanya névadója, Damjanich János mellszobrának koszorúzása után, tájékoztatást kapnak az alakulat feladatairól, tevékenységéről, szervezetéről. Majd technikai bemutatón ismerkedhetnek meg a mai kor technikai eszközeivel. A zászlóalj jelentősen hozzájárul az egyetem programjainak segítéséhez, valamint az alakulat bemutatásával ahhoz, hogy az ország különböző tájairól érkezett hallgatók közvetlen kapcsolatba kerüljenek a Magyar Honvédséggel, megismerjék a katonák mindennapjait. Ezáltal élményeikkel, tapasztalataikkal továbbvigyék a műszakiak, a katonák jó hírét Nyíregyházától Tapolcáig szerte az országban.
A rendezvény kiemelt jelentőségű Szentesen és környékén. Eseményeiről, programjairól a helyi média tájékoztatja a lakosságot. Fontos ez a városnak a Hegedűs László Helyőrségi Klubnak, és a vele jó kapcsolatot ápoló műszaki zászlóaljnak.
Pénteken a X. Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem ünnepélyes keretek között zárja kapuit, abban a hitben, hogy új tudást, bővített ismereteket és felejthetetlen élményeket nyújtott a résztvevőknek és tovább erősítette a társadalom és a honvédség kapcsolatát.
Szöveg: Juhász László
Fotó: Vidovics Ferenc, Juhász László