2008.02.29.

A közel 2000 méteres hegyeken túlról érkezett február végén az MH Tartományi Újjáépítési Csoport táborába az Andarab völgyi Öregek Tanácsának 13 képviselője, hogy elmondják problémáikat, terveiket, de a fő téma a biztonsági helyzet megvitatása volt. A megbeszélés kezdetekor Rózsa Tibor ezredes, kontingensparancsnok bemutatta a vendégeknek az MH PRT új parancsnokát Simon Attila ezredest, aki megköszönte a jelenlévőknek, hogy ilyen messziről is eljöttek.
Biztosította őket, olyan katonák segítik majd a munkát, akik már jártak ebben az országban, ismerik, tisztelik kultúráját, vallását, hagyományait. Megígérte, minden erejével azon lesz, hogy az eddigi jó együttműködést folytassa, nyitott legyen az andarabiak problémáira, és segítse életkörülményeik javítását.

Rózsa ezredes e gondolatmenetet folytatta. „Ezek az erőfeszítések mind hiábavalóak, ha nincs béke a térségben. Hiszen a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy valamennyien biztonságos körülmények között tudják végezni a feladataikat. Kérem önöket, mind a nép törvényesen megválasztott vezetőit, hogy mondják el otthon, a magyar katonák barátként, újjáépíteni és segíteni érkeztek ebbe az országba.”
Deh-e Selah Shura vezetője megköszönte a lehetőséget, hogy problémáikat meghallgatják, és tudja, bátran fordulhatnak segítségért az MH PRT-hez, ahogy már több alkalommal tették eddig is. Elmondta: „az emberek a harcok során elveszítették családtagjaikat, barátaikat és tele van a szívük fájdalommal, végre békét és fejlődést szeretnének. Minden vezető nevében beszélhetek, mikor azt mondom, kérem jöjjenek el hozzánk, és közösen tegyünk az emberek szebb jövőjéért.”
V. E. zászlós