2008.05.13.

Tizenöt esztendeje alakult meg tizenkilenc, a honvédségi kulturális szakterületen dolgozó népművelő kezdeményezésére a Honvéd Kulturális Egyesület azzal a céllal, hogy a haderő akkoriban válságba került kulturális életét hatékony érdekképviseleti és érdekérvényesítő tevékenységükkel közösen segítsék megújítani. Az idők folyamán ebbéli törekvésük több alkalommal is eredményesnek bizonyult.
A taglétszám gyarapodásával a népművelők mellett számos hivatásos katona vagy honvédségi közalkalmazott, valamint munkavállaló öntevékeny képzőművész is csatlakozott az egyesülethez. Így a megalakulás után egy esztendővel megszervezték a képzőművész tagozatot, melynek vezetője Frömmel Gyula festőművész lett. Számos egyéni és csoportos kiállítást szerveztek az idők folyamán.

Tíz év után Oláh Lászlóné népművelő vette át a leköszönő vezetőtől a tisztséget, s jelenleg B. Tóth Edit festőművész szervezi a mind nagyobb létszámú közösség tevékenységét.
A későbbiek folyamán több tagozat is létrejött, köztük igen figyelemre méltó a népművészeti , melyet Burai Gézáné, a várpalotai helyőrségi klub igazgatója szervezett s vezet napjainkban is. Az öntevékeny népművészek ritkán találkoznak személyesen, mert az ország szinte valamennyi tájegységén élnek és dolgoznak. Nagyobb kiállítások megnyitóira azonban személyesen is elmennek.
Így volt ez május 9-én is, amikor a képzőművészekkel közösen, az egyesület másfél évtizedes fennállása alkalmából rendezett jubileumi kiállítás megnyitására sor került a Stefánia Galériában. A megnyitón Aranyos Károly, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd O. Szabó István színművész mondott verset.

Ezt követően Sipos Gábor alapító elnök, jelenleg tiszteletbeli elnök idézte fel megnyitó beszédében az egyesület történetét s méltatta a bemutatkozó negyven képzőművész és nyolc népművész egyként színvonalas és igényes alkotását. A kiállítás megszervezése, rendezése Frömmel Gyula és Vankó István festőművész közös munkáját dicséri.
A tárlat május 18-ig tekinthető meg.
Katona M. István
A szerző felvételei