2007.10.19.

A Batthyány-emlékévhez kapcsolódóan a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pályázatot hirdetett, Batthyány és kora címmel. A felhívás nyomán 51 alkotótól összesen 62 pályamunka érkezett az augusztus 30-i határidőig; olaj, pasztell, akril és akvarell táblaképek, tusrajzok, továbbá kisplasztikák, fa, bronz, illetve agyag felhasználásával. A szakmai zsűri döntése alapján odaítélt díjak átadására, illetve a művekből összeállított kiállítás megnyitójára október 18-án került sor, a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Stefánia-galériájában.
A megjelenteket Vámos Nóra, a HM kommunikációs és toborzó főosztály helyettes vezetője köszöntötte. Beszédében rámutatott: több évszázados múltra tekint vissza a haderő és a művészetek kapcsolata, melynek egyik sajátossága, hogy a katonaéletet, a haditetteket, vagy a kiemelkedő képességű

hadvezéreket sok esetben olyan képzőművészek, írók, kötők örökítették meg alkotásaikban, akik maguk is mundért viseltek.
A tárca és a lektorátus az 1970-es évek végén hirdette meg első közös pályázatát azon alkotók számára, akiknek mondanivalójuk volt a honvédelemről, a hazaszeretetről és a történelmi múltunkról – hallhattuk. Ez a hagyomány ugyan 2003-ban megszakadt, de az idén, a Batthyány-emlékév kapcsán, új életre kapott. A mostani képzőművészeti pályázatra minden olyan alkotással lehetett nevezni, amely gróf Batthyány Lajos életével, korszakával, életművével vagy a korabeli honvédhadsereggel foglalkozott. A zsűrizés nem könnyű feladatát Gáti Gábor szobrászművész, Szunyoghi András grafikus és Végh András festőművész vállalta. A bírálóbizottság elnöke Keszthelyi Ferencné, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus igazgatója volt.

– Mint ahogy ez a pályázat is mutatja, a Magyar Honvédségben továbbra is helye van az egyéni önkifejeződésnek és a művészetek támogatásának – zárta beszédét Vámos Nóra, majd átadta az elismeréseket az arra érdemes művészeknek.
A honvédelmi miniszter díját Széri Varga Géza vehette át, a HM Honvéd Vezérkar főnökének díját Gulyás János kapta, míg a lektorátus és a honvédelmi miniszter közös díjára Gaál Tamás találtatott a legméltóbbnak. Az említetteken túl, nívódíjban részesült Baji Zoltán, Bencze Zsolt, Doszkocs Zsuzsa, Köhler Péter, Lebó Ferenc, Szepessy Béla, valamint Tóth Nóra.
Az ünnepség zárásaként Keszthelyi Ferencné értékelte a pályázatra beérkezett műveket, majd megnyitotta a legjobb alkotásokból összeállított kiállítást.