2008.06.12.

Június 2–28. között tartják a Clever Ferret 2008 elnevezésű harcászati és törzsvezetési gyakorlatot Olaszország Gemona del Friuli tartományában. A gyakorlat tárgya a Multinational Land Force (MLF) által végrehajtandó katonai műveletek tervezése, végrehajtása, és vezetése a válságreagáló műveletek során. A gyakorlat célja az MLF Egyetértési Megállapodásában meghatározott éves ellenőrzés és értékelés végrehajtása, valamint az MLF-törzs Afganisztánban 2008. októberétől vállalt missziójában résztvevő állomány célfelkészítése.

„Egy nemzet sok jót tud tenni, de több nemzet együtt, még nagyszerűbb dolgokat tud véghezvinni.” E szavakkal kezdte beszédét Paolo Serra dandártábornok, az MLF bázisalakulata, a Julia Dandár parancsnoka, a gyakorlat hivatalos kezdetét jelentő megnyitó ünnepségen.
A Goi Pantanali laktanya alakulóterén felsorakozott olasz, szlovén és magyar katonák alkotta alakzat igazán színpompás látványt nyújtott. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 38 fős állományán kívül, az MH Civil Katonai Együttműködési és Lélektani Központból három fő, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságtól (MH ÖHP) egy fő vesz részt a gyakorlaton. Ezzel egy időben megkezdte felkészülését az a három magyar törzstiszt és tiszthelyettes, akik az MLF-törzs tagjaként, ősztől fél évig Afganisztánban, azt követően pedig Udinében teljesítenek szolgálatot. A magyar modul hamarosan kiegészül az MH

ÖHP ötfős állományával, akik a többnemzeti értékelő csoport tagjaként végrehajtják a törzs és kijelölt alegységei CREVAL-rendszer szerinti ellenőrzését.
A megnyitó ünnepélyen a résztvevő országok himnuszai hangjára felvonták a nemzeti lobogókat. A magyar zászlót Szűcs Attila törzszászlós vonta fel, aki az MLF udinei parancsnokságán beosztott tiszthelyettesként szolgált az elmúlt négy évben, és hamarosan hazatér Magyarországra.

A Clever Ferret 2008 gyakorlat eseményeiről a későbbiekben képes beszámolót adunk.
Tabiné Darabos Anna százados
MH ÖHP kommunikációs tiszt