2008.05.01.

„Auschwitzra nekünk, túlélőknek, az utókornak nincs szava, nem találhatunk rá szavakat; a megrendülés, a döbbenet, a rémület üressé tesz minden kijelentést” - mondta az egykori auschwitzi koncentrációs táborban csütörtökön, a nemzetközi holokauszt emléknapon tartott megemlékezésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
A világ 53 országából összegyűlt több mint tízezer emlékező, köztük félezer magyar vett részt a holokauszt áldozataira emlékező Élet Menete zarándoklat csütörtöki rendezvényein. A Magyarországról érkezett csoport délben a 18. számú magyar barakknál tartott megemlékezést. Ezt követően a magyar résztvevők csatlakoznak több ezer társukhoz, hogy megkezdjék az "Élet menetét", azt a három kilométeres gyalogutat, amely összeköti az egykori auschwitzi és birkenaui haláltábort. A túlélők és az együttérzők évek óta ezzel az emlékmenettel fejezik ki az áldozatok iránti tiszteletüket.
Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a 18. számú barakknál elmondott személyes hangvételű beszédében megidézte annak a 178 embernek az emlékét, akiket szülővárosából, Jászapátiból hurcoltak el, s akikkel így soha nem találkozhatott.
Az eseményen mások mellett részt vett Aliza Bin-Noun, Izrael Állam budapesti nagykövete, April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Alföldi Róbert színművész, Radó Gyula rendező és Bergendy István előadóművész.

A megemlékezésen beszédet mondott – többek között - Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Fröhich Róbert dandártábornok, vezető tábori rabbi, valamint az izraeli nagykövet is, akit szomorú személyes emlék köt az auschwitzi emlékhelyhez: nagyszülei itt haltak meg.
A megemlékezést gyertyagyújtás zárta; a hat gyertyaláng a meggyilkolt hatmillió európai - közte 600 ezer magyar - zsidó emlékére lobbant fel.
Brzezinkában (az egykori Birkenauban) délután nemzetközi megemlékezést tartottak, amelyen részt vesz Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és felszólal mások mellett Gabi Askenázi, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke.
Az auschwitz-birkenaui táborkomplexumba a nácik 1940 és 1945 között több mint 1,3 millió embert deportáltak. Egyharmaduk 1944 nyarán Magyarországról érkezett 56 nap alatt. Legkevesebb 1,1 millió embert pusztítottak el itt, köztük csaknem 400 ezer magyar zsidót.
Forrás: MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd MTI