2008.07.15.
Az „Operetthadsereg” címet viselő írás a szombaton történt afganisztáni haláleset kapcsán tesz különböző megállapításokat. Véleményközlő írás lévén, sajnos nem kérhetek helyreigazítást (pedig számos megalapozatlan, légbőlkapott következtetés szerepel benne), viszont annyit tehetek és teszek, hogy a megmagyarázhatatlanul durva, katonáinkra nézve cinikus és sértő hangnem ellen tiltakozzam. Tehetem továbbá, hogy e levelet nyilvánosságra hozzam a Honvédelmi Minisztérium honlapján. Tájékoztatom, hogy ezt meg is teszem.
Haladjunk sorban végig az Ön írásának valótlan és rosszindulatú megállapításain (nem lesz kevés):
„Valami ezek szerint mégsem működik jól katonáink kiképzésében.”
Katonáink kiképzettsége magas szintű, természetes, hogy senkit nem küldünk ki misszióba a megfelelő felkészítés nélkül. Nincs összefüggés a kiképzettség és a háborús övezetben sajnos időről-időre kivédhetetlenül bekövetkező, halálos kimenetelű események között. Éppen Ön írja néhány sorral lejjebb: „…amióta világ a világ, előfordul, hogy az emberveszteség velejárója az adott fegyveres konfliktusnak.” Ez így van, ezt tapasztaljuk meg most mi is, úgy, ahogyan más nemzetek, akik veszélyes területen teljesítenek missziós szolgálatot. Vagy Ön minden olyan ország haderejét felkészületlennek és kiképzetlennek tartja, akinek – sajnálatos módon – akár naponta kell emberveszteséget elszenvednie Afganisztánban?
„Először is, e sorok írásakor még nem tudni semmilyen részletet Nemes Krisztián halálának körülményeiről; igaz, Kovács Gyula tragédiájáról sem kaptunk korrekt tájékoztatást.”
Nemes Krisztián halálának körülményeiről azért adtunk a történtek napján szűkszavú tájékoztatást, mert fontosnak tartjuk, hogy azok az információk, amelyeket nyilvánosságra hozunk, helytállóak legyenek. Egy ilyen esetben nyilvánvalóan óvatosan kell bánni az információkkal, mert a tényközlés könnyen csaphat találgatásokba, ez pedig részünkről mindenképpen kerülendő. A körülmények és okok feltárására létrejött a szakértői bizottság, a történtek tisztázása az ő feladatuk lesz. Ennek mi nem mehettünk és nem is mentünk elébe.
Az Ön állításának második felét – miszerint Kovács Gyula tragédiájáról nem adtunk korrekt tájékoztatást – egyértelműen visszautasítom. Az akkori tragédia bekövetkezése után néhány órával sajtótájékoztatót tartottunk, amelyen minden fontos és szükséges információ elhangzott. Ezt bizonyítja, hogy a média részletesen beszámolt az eseményről, az eltelt bő egy hónap során a tájékoztatással kapcsolatosan egyetlen kritikai észrevétel sem érte a minisztériumot. Mivel ebben az esetben is folyamatban van a vizsgálat, ugyanaz érvényes az információszolgáltatásra, mint amit az imént leírtam. Ami biztosan megállapítható és tudható volt, azt közöltük a sajtóval, de valóban nem találgattunk, és nem bocsátkoztunk feltételezésekbe. Én ezt tartom korrekt tájékoztatásnak, ha Ön nem, az legalábbis elgondolkodtató.
„A két haláleset azt mutatja, hogy a magyar kontingens tagjait nem készítették fel megfelelően a különböző trükkökre, cselvetésekre, más szóval felkészületlenül érkeztek Afganisztánba.”
E mondatával is illusztrálnám az előző gondolatmenetet: ezek szerint Ön képes a – szakértői vizsgálat által feltárt – részletes tényanyag ismerete nélkül is messzemenő következtetéseket levonni. Mi nem vagyunk ilyen bátrak. Nem mondunk ítéletet a történtek harmadnapján.
Sajnálatos, hogy – még ha egy véleményközlő írásban is, de – Ön egy ilyen hamar kimondott megállapítással vezeti félre olvasóközönségét.
„Itt van aztán a baghlani misszió állítólagos veszélytelensége. Néhány éve , amikor a magyar közvélemény torkán le kellett nyomni az újabb katonai szerepvállalást, azt kommunikálta a kormánybarát sajtó, hogy Észak-Afganisztán viszonylag békés. (…) … nekünk és békés tűzszerészeinknek ott van Baghlan, a földi paradicsom.
Bagatell ügy, mondták akkor a nagyokosok.”
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség részéről senki nem bagatellizálta Baghlan tartomány biztonsági helyzetét, és senki nem állította, a misszió veszélytelen. Éppen ellenkezőleg: igyekeztünk tudatosítani mindenkiben, hogy – bár az északi tartományok relatíve nyugodtabbak, mint a déliek – Afganisztán minden pontja veszélyes hely, és a misszió is kiemelt kockázatokkal jár. Az Ön állítása tehát egészen egyszerűen valótlan. A közvélemény torkán pedig nem kellett lenyomni a missziós szerepvállalást, ezt ékesen bizonyítják azok a reprezentatív közvélemény-kutatások, melyek éppen ennek a kérdéskörnek a társadalmi támogatottságát mérték fel nemrégiben.
Végezetül következzen írásának záró része, mely – ha az eddigiek nem lettek volna elegendőek – végképp kicsapta a biztosítékot: itt arról ír, hogy a vizsgálatot végző bizottság mikor és hogyan jut ki a helyszínre, és mit fog ott tapasztalni.
„(…) hagyományos úton csak két-három hét alatt jutnának a háborús országba.”
„Ha jól tudjuk, jelenleg próbálkoznak, bekéredzkednek ide-oda – hátha találnak magyar túlélőket, mire kiérkeznek.”
Tisztelt Uram!
Kérem, hogy a jövőben tartózkodjon az olyan témáktól, amelyekhez szemernyit sem ért! Mi az, hogy hagyományos úton? Mi az, hogy két-három hét? Mi az, hogy bekéredzkednek? Tudja Ön, hogy ez hogyan működik? Tudhatná, ha elolvasta volna kiadott nyilatkozatainkat, amelyek arról szóltak, hogy a bizottság azért utazik a nemzetközi légihidat igénybe véve (nem bekéredzkedve! Emlékeztetném: NATO-tagállam vagyunk, lehetőségünk van erre!), hogy mihamarabb kijusson a helyszínre, és ne kelljen várnia az ilyenkor is kötelező légtérhasználati és egyéb diplomáciai engedélyekre egy magyar katonai gépnek. Erről beszéltünk, nem másról.
Azon pedig szíveskedjen elgondolkodni, hogy mi értelme van egy olyan cinikus és rosszindulatú megjegyzésnek (ti. a túlélőkre vonatkozó fél mondatnak), amely nem csupán a honvédségnél szolgálókat és hozzátartozóikat zaklatja fel – ami a jelenlegi lelkiállapotban rendkívül érzéketlen és érthetetlen megnyilvánulás volt az Ön részéről – hanem az Önök lapjának teljes olvasóközönsége körében értelmetlenül kelt negatív hangulatot, egyúttal pedig sértő mindazokra a katonáinkra nézve, akik e nehéz körülmények között éppen most is helyt állnak és felkészülten teljesítik feladataikat, tőlünk sok száz kilométerre.
Nem is kell elgondolkodnia. Elárulom a választ: semmi értelme nem volt. Le sem kellett volna írni.
Főszerkesztő-helyettes Úr!
Levelem fenti részét még tegnap, az Ön írásának megjelenése után fogalmaztam meg. Nem gondoltam, hogy a mai napon, annak elküldése előtt a levelet tovább kell bővítenem, de sajnos most mégis ezt kell tennem.
Mint a lap főszerkesztő-helyettese, Ön is felelős az abban megjelent cikkek tartalmáért, ezért mint illetékesnek, Önnek (de Önön keresztül természetesen Stefka István főszerkesztőnek és mai lapszám szerkesztőjének, Dippold Pálnak) címezem az alábbiakat:
A Magyar Hírlap mai (2008. július 15-i) számának címoldalán „A NATO elfogadná a magyar katonák visszahívását” címmel jelent meg egy cikk, mely a 2. oldalon folytatódik.
A cikk címe semmiben sem felel meg a valóságnak. Sem a Magyar Köztársaság Kormánya, sem a Honvédelmi Minisztérium, sem pedig a Magyar Honvédség vezetése nem készített elő és nem hozott olyan döntést, amely az Afganisztánban szolgáló magyar katonák hazahívására irányulna. A NATO pedig értelemszerűen nem kommentált egy nem létező döntést.
A 2. oldalon lévő folytatásban a cikk szerzője már csak a tűzszerészekről beszél és a NATO reagálását erre vonatkoztatja. Ezzel kapcsolatban tájékoztatom, hogy ezen közlés forrását jelentő Magyar Rádió „Déli Krónika” című műsorában is téves információk láttak napvilágot. A NATO ugyanis nem adott ki az Önök által is ismertetett tartalmú közleményt. (Az ügyben helyesbítésért fordultunk a műsor főszerkesztőjéhez.)
Kérem, hogy főszerkesztő-helyettesként ne csupán a saját írásainak valóságtartalmát ellenőrizze a jövőben, hanem munkatársainak tevékenységére is szíveskedjen nagyobb figyelmet fordítani és szükség esetén emlékeztetni őket az újságírói munka egyik alapszabályára, miszerint minden értesülést több, egymástól független forrásból meg kell erősíteni.
Már az Önökhöz írt korábbi (más témákkal összefüggő) leveleimet is azzal zártam: munkatársaimmal annak érdekében dolgozunk, hogy a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon. Továbbra is fontosnak tartjuk azt, hogy az Önök olvasótábora se maradjon ki ebből. Bízom benne, hogy visszatérnek a korábbi korrekt munkakapcsolathoz és hangnemhez, a negatív hangulatkeltés helyett pedig a tényközlést fogják szem előtt tartani.
Budapest, 2008. július 15.
Tisztelettel:
Bocskai István szóvivő sk.
főosztályvezető
