1996 januárjában még mint békepartnerségi ország csatlakoztunk a daytoni békeegyezmény végrehajtása ellenőrzésére létrehozott IFOR-erőkhöz, műszaki kontingenst küldtünk a Balkánra, valamint nemzeti befogadó támogatást nyújtottunk a nemzetközi erők részére hazai területen. Ezzel új szakasz nyílt a Magyar Honvédség nemzetközi feladatai és békeműveletekben betöltött szerepe teljes mélységében. Az elmúlt tíz év missziós tevékenysége meghatározó hatással volt a honvédség feladatrendszerére, struktúrájára, formálta az állomány gondolkodásmódját és hozzájárult ahhoz, hogy a kiinduló helyzettől eltérő, megújuló érdekviszonyok közepette mára egy minőségében új hadsereg teljesítse ezt a küldetést.

Immár hét éve vagyunk tagjai a NATO-nak, mely idő alatt a Magyar Honvédség válságkezelői tevékenysége tartalmában és méreteiben, de színterei tekinte- tében is kibővült. EU-tagságunk további távlatokat nyitott e téren, hiszen a Magyar Köztársaság vállalta, hogy mindkét szövetségi rendszer keretében lehetőségeihez mérten osztozik a béke biztosításának felelősségében, így tehát, ha na- gyon kis létszámmal is, de immár az afrikai kontinens is felkerült a műveleti térképeinkre.



Növekvő követelmények

A közelmúltban végrehajtott védelmi felülvizsgálat a Magyar Honvédség egyik legfontosabb feladataként fogalmazta meg a nemzetközi katonai műveletekben való részvételt, amely a világpolitikai folyamatok hazai leképezésének is tekinthető: a fejlett polgári demokráciák küldetést vállalnak a válságövezetek problémáinak megoldásában, azok kialakulásának helyszínén igyekeznek segítséget adni, a súlyos tragikus következményeket vagy a kezelhetetlen továbbterjedést megelőzve. Meghatározó felelősségű szövetségi rendszerek tagjaiként tehát fel kell készülnünk arra, hogy Magyarországtól távoli területeken, a válságok, természeti katasztrófák, humanitárius szükséghelyzetek kialakulásának színterein legyünk képesek részt venni a közös feladatokban. Növekvő követelményeket fogalmaz meg számunkra az élet, mind a modulszerű, egymást kiegészítő, korszerű, huszonegyedik századi képességek kialakításában, mind ezek telepíthetőségében.
A védelmi felülvizsgálat meghatározta a tárca ambíciószintjét és kialakítottuk a Magyar Honvédség jelenlegi struktúráját. Tehát adottak a további elgondolások kereteit jelentő lehetőségek és körülmények. Tudomásul kell venni azt is, hogy mindezzel párhuzamosan változott a környezetünk is. Az önkéntessé vált haderőt a társadalom másképpen ítéli meg, mint egy évvel ezelőtt. Teljes joggal kritikusabb a szemlélet, nagyobbak az elvárások. Azt is észre kell vennünk, ha nem vigyázunk, növekedhet a távolság a társadalom és hadserege között, hiszen megváltozott az a közvetlen kapcsolat, hatékony információáramlás, ami a sorállományú katonák időszakában megvolt. Mindez még nagyobb odafigyelést, nagyobb profizmust követel meg tőlünk.
Ugyanakkor nagyon fontos tisztán látni, hogy a nemzetközi feladatokban az elmúlt évtizedben elvégzett kemény, elismerésre méltó munka rengeteg tapasztalatot halmozott fel. A missziókban való részvétel egy új szakmai kultúra megjelenését eredményezte, amelyet fel kell ismernünk, meg kell fogalmaznunk legfontosabb elemeit annak érdekében, hogy be tudjuk építeni értékeit és követelményeit a Magyar Honvédség feladatrendszerébe. Ennél is továbbmegyek: ennek a fejlődő, új kultúrának megfelelő elvárásokat kell támasztanunk mind a legénységi, mind a hivatásos állománnyal szemben.

A NEMZETKÖZI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉG

Ebben a tevékenységben a parancsnok szerepe meghatározó. Felkészült, felelősséggel rendelkező és azzal élni tudó parancsnoki állományra van szükségünk, amely a rendelkezésükre álló erőkkel, eszközökkel magas szinten képes a számunkra meghatározott feladatokat végrehajtani. Természetesen biztosítani kell részükre minden szükséges feltételt, azonban az ő felelősségük is, hogy elkerüljük a túlzott vagy nem kellően megalapozott extra igények korlátlan kielégítését. A felesleges dolgokra felhasznált erő, eszköz, pénz a felszereléstől, a más tekintetben jogos és sürgető fontosságú szükségletektől vonja el az erőforrásokat. Ugyanakkor nemcsak támogatjuk, hanem szorgalmazzuk is az olyan jogos igények kielégítését, mint például a továbbképzésekre történő felkészítést segítő feltételek – például a szakkönyvtárak kialakítását, a távoktatás kiterjesztését.
Sok szó esett ma a missziókban való részvételről, annak „lehetőségéről”. Hangsúlyozni kívánom, hogy az én megközelítésemben a nemzetközi szolgálatot nem lehetőségként, hanem kötelezettségként, a katonai szolgálat részeként kell kezelni, és biztosítanunk kell a teljes személyi állomány részére, hogy kijusson valamely miszszióba. Ezért a felkészültségben és a fizikai, egészségügyi alkalmasságban sem engedhető meg különbségtétel a hazai és a missziós követelmények között. Aki nem alkalmas külföldi szolgálatra, annál megkérdőjelezhető a katonai alkalmasság általában is. Nagyon fontos, hogy már a kiválasztásnál érvényesítsük ezeket a követelményeket, ne is kerüljön be a hadseregbe, aki a missziós feladatokra bármilyen ok miatt alkalmatlan. Az állomány fizikai, egészségügyi alkalmassági vizsgálatának teljes rendszerét pedig hozzá kell igazítani ezekhez az elvárásokhoz.
Jól tudjuk, pontosan értjük, mit jelent az, hogy a szervezetszerű alegységeknek kell prioritást kapniuk a külföldi szolgálati feladatok megszervezésekor. Maximálisan egyetértek azzal a megállapítással, hogy az állomány kiválasztását, felkészítését és összekovácsolását jelentősen megkönnyíti, ha egy adott misszióra szervezetszerű alegységet küldünk. Az ilyen kiválasztás jótékonyan hat a fegyelmi helyzetre, az anyaalakulattal való kapcsolattartásra, valamint megkönnyíti a családtámogatási rendszer működését is. Tehát én megfordítom a Párbeszéd során felmerült kérdést, amely szerint esélyegyenlőséget kell biztosítani a missziókba való kijutáshoz. A misszióba való kijutást kötelezővé kell tenni, mert csak így tudjuk elérni azt a célt, hogy komplett alegységek kerüljenek alkalmazásra. Az alkalmazott alegységekből csak nyomós indokkal lehet távol maradni.
Ez azt is jelenti, az egyes váltások összeállításával módot kell találni arra, hogy a Magyar Honvédség valamennyi katonája be tudjon kapcsolódni ebbe a feladatba. A misszió olyan lehetőség, ahol több, szélesebb körű tapasztalatot szerezhetünk, más nemzetek katonáival ismerkedhetünk meg, betekintést nyerhetünk más nemzetek kultúrájába. Az így szerzett tapasztalatok mással nehezen, vagy nem pótolhatók, fejleszti katonáink felkészültségét, tehát számításba kell vennünk az előmeneteli lehetőségek értékelésekor. Ide tartozik, hogy a missziókban szolgáló alegységek rotációja a jövőben is alapvetően hat hónap lesz. A törzsekben egyéni beosztásokban szolgáló tisztek váltására javasolt hat hónap azonban nem felel meg a NATO gyakorlatának, ezért azt nem támogatom.

Kulcsszó: kikéPzés, felkészítés

Napjainkban az új biztonsági kihívások megjelenésével egyidejűleg a korábban használt klasszikus katonai eljárásrendek és tevékenységek megváltoztak, és a tágabb értelemben vett béketámogató, válságkezelő műveletek léptek a helyükbe, a maguk összes sajátosságával. Ez azt is eredményezte, hogy a különböző műveleti színtereken eltérő kihívásokkal kell szembenéznünk, az aszimmetrikus hadviselés következtében dinamikusan változó veszélyhelyzetekben kell helytállnunk. A helytállás kulcsa pedig – hangsúlyozni kívánom – továbbra is a kiképzés és a felkészítés.
Tény, hogy a missziós tevékenység napjainkra szerves része lett a csapatok mindennapi életének, beépült a kiképzésbe. Ez nagyon hasznos, ugyanakkor nem jelenthet felmentést az alól az elvárás alól, hogy az állományt minden küldetés előtt kiemelt figyelemmel, célirányosan fel kell készíteni, megadva számára azt a lehetőséget, hogy a műveleti területen kiváló hozzáértéssel, a biztonságot és minden más lényeges tényezőt szem előtt tartva, sikeresen hajtsa végre feladatát. Mindenekelőtt a magas szintű felkészítés szavatolhatja nemcsak a nemzeti büszkeségre okot adó teljesítményt, de a legnagyobb biztonságot is a hazai szolgálatnál általában kockázatosabb, helyenként extrém helyzeteket teremtő külföldi missziókban. Katonáinkat tudatosan kell felkészítenünk a külföldi szolgálat sajátosságaira, megterheléseire, a veszélyforrások felismerésére és kezelésére, a szolgálatellátásban jelentkező szélsőséges helyzetek feldolgozására. Éppen ezért a pszichológiai felkészítés továbbfejlesztésére nagy gondot kell fordítani. Az ennek érdekében javasolt módszerekkel egyetértek, azokat be kell vezetni. Ugyancsak megszívlelendő javaslat, hogy a felkészítés során nagyobb figyelmet kell kapnia a műveleti terület történelme, kultúrája, szokásai oktatásának. Az ismereteket a helyszínen folyamatosan bővíteni, pontosítani, aktualizálni kell. Ez a felkészítés, vagy esetleges hiánya, adott esetben súlyos hatással lehet a misszió sikerére és biztonságára is.
Ezek a kérdések is jelzik az elmúlt időszak egyik legakutabb problémáját: hiányzik egy olyan humánszolgálati tevékenység, elemzés, útmutatás, ami a legfontosabb erőforrásunkról, az emberről, az emberek igényeiről, elképzeléseiről, tudatformálásáról, felkészítéséről szól, ami széles kört felölelve kiterjed a családtámogató rendszertől kezdve a továbbképzési feltételekig. A személyi állománnyal való törődés kiemelt feladat. Nem nélkülözhető egyrészt azért, mert a feladataink sikerének alapvető feltétele, másrészt azt is pontosan tudni kell: a társadalom kritikus szemmel figyeli működésünket. Kötelességeink vannak, amelyeket teljesíteni kell. Örömömre szolgál, hogy a folyamat elindult, és ez a kérdéskör is szerepet kapott a mai tanácskozásunkon, de a jövőben sokkal mélyebben kell foglalkozni vele, különösen, amikor az irányítási rendszert összehangoljuk. Ebben a folyamatban közös munkára, a szakterületek és a vezetési szintek között is együttműködésre van szükség. Át kell tekinteni a részfeladatokat – a humán erőforrás kérdésétől a logisztikai biztosításon át az irányítás, vezetés rendszeréig – annak érdekében, hogy hatékonyan, valódi érzékelhető eredményekkel végezzük munkánkat. Kezdjünk el egy olyan alkotó tevékenységet, amely eljuttat bennünket a humán szférát érintő kérdések lezárásáig.

Alapkövetelmény a jó felszerelés

A Párbeszéd rendezvénysorozaton is fontos szerepet kapott, és magam is kulcskérdésnek tartom, hogy nagy hangsúlyt fordítsunk a katonák egyéni felszerelésére, azok időbeni beszerzésére, folyamatos korszerűsítésére. Nem lehet engedni abból a követelményből, hogy külföldi feladatra csak jól felkészített és felszerelt katona mehet. Már korábban meghatároztam, és ebből a jövőben sem engedek, hogy a 2006. év a Magyar Honvédségben az egyéni felszerelés éve legyen. Ennek megfelelően úgy kell a beszerzéseket végezni, hogy a szükséges felszerelés időben az alkalmazójához kerüljön, és figyelmet kell fordítani az ésszerű tartalékképzésre is. A fegyverzet és technikai eszközök korszerűsítésében, modernizációjában a jövőben a korábbinál jobban kell támaszkodni a missziós tapasztalatokra, meg kell szervezni ezeknek a tapasztalatoknak a szervezetszerű, tudatos gyűjtését és feldolgozását. Minden okos tanácsot, tapasztalatot meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Ugyanakkor nem engedhető meg, hogy vélt szakmai hozzáértéssel, vagy esetenként a nélkül kritizáljunk, elbizonytalanítsuk katonáinkat a felszereléseink megbízhatóságában, esetleg súlyos kiadásokkal járó, valós eredményt nem hozó, úgymond „korszerűsítést” végezzünk el szükségtelenül.
Több előadásban felmerült a missziók vezetésének, irányításának szabályozatlansága. A tavalyi évben kiadott HM KÁT–HM HVKF-intézkedés ezt egyértelműen szabályozza. Azonban egyetértek azzal a javaslattal, hogy ne tekintsünk minden szabályozást kőbe vésett, meg nem változtatható dogmának. Az eljárási, működési rendszert, a kapcsolati és együttműködési rendet folyamatosan értékelni, modellezni kell és megváltoztatni, ahol szükséges, kialakítani egy célszerű, hatékonyan működő rendszert. Ehhez tartozó kérdés, hogy tisztázni kell a műveleti területeken tevékenykedők között az egymáshoz való viszonyt, hatásköröket, alárendeltséget, a nemzeti rangidős szerepét.

A tapasztalatok alkotó hasznosítása

Végezetül újra hangsúlyozni kívánom: Az eltelt tíz évben nagyon sok tapasztalatra tettünk szert és a tapasztalatok azért vannak, hogy azokból levont következtetéseket, tanulságokat beépítsük munkánkba. Látjuk a problémákat, és meg fogjuk oldani azokat. A műveleti terület állandó változásban van, tele sokszor váratlan, kiszámíthatatlan, veszélyeket is hordozó helyzetekkel. A sikeres tevékenység, a katonáink biztonsága és megóvása megköveteli a vezetőtől és beosztottól egyaránt a harci tapasztalatok folyamatos alkotó adaptálását.
Konferenciánk elé azt a célt tűztük ki, hogy készüljön összegzés az elmúlt időszak tapasztalatairól, amelyekre alapozva felépíthető a jövő stratégiája. Összességében úgy ítélem meg, hogy a tanácskozás eredményes és tartalmas volt, elérte ezt a célt. A konferencia előadásai jól tükrözték a különböző állománykategóriák műveleti tevékenységről kialakult véleményét, ráirányították a figyelmet azokra a kritikus pontokra, melyekkel a jövőben mindenképpen foglalkoznunk kell. Számos olyan új tennivaló került a felszínre, amelyekre érdemes odafigyelni. A felvetett javaslatok mindenképpen megfontolásra érdemesek, nagyban segítették a felelős közös gondolkodást. Meggyőződésem, hogy az itt elhangzottak jelentősen hozzájárulnak a missziók gyakorlati felkészítésének további tökéletesítéséhez és a műveleti területen történő hatékony tevékenységhez.