Az elmúlt idõszakban az Egyesült Államok és több emberi jogi szervezet akciókat szervezett azért, hogy felhívják a darfuri (Szudán) népirtásra az emberek figyelmét. Ez ugyan jogos erõfeszítés, ám a helyzetet nem lehet különválasztani a folyamatos zimbabwei válságtól (vagy más afrikai válsághelyzetektõl), ami szintén jelentõs szenvedést és nagyszámú menekültet hozott. Írásomban a válság okaival és következményeivel szeretnék foglalkozni.

Az évtizedekig tartó polgárháború és a gazdasági szankciók hatására a rhodesiai kormányzat 1979-ben elfogadta azon megállapodások sorozatát, amelyek a Zimbabwei Köztársaság megalakításához vezettek. A zimbabwei függetlenségi mozgalom egyik vezetõje, Robert Mugabe 1980-ban az ország miniszterelnökévé, 1987-ben pedig elnökévé vált. A függetlenség elnyerése óta õ volt az ország egyedüli vezetõje. Zimbabwe fennállásának elsõ évtizedében egyenletes gazdasági növekedést mutatott, mialatt kitartó erõfeszítéseket tett a polgárháború utáni konszolidációra, az oktatás, az egészségügyi ellátás és az egyéb kormányzati szolgáltatások biztosítására. Az 1990-es évek közepén az infláció, a munkanélküliség és a növekvõ politikai elnyomás elégedetlenséget, tiltakozásokat és az elsõ jelentõsebb ellenzéki párt, a Mozgalom a Demokratikus Változásért (Movement for Democratic Change – MDC) 1999-ben történõ megalakulásához vezetett. Az MDC elsõ jelentõs politikai gyõzelmét akkor érte el, amikor kampányával sikerült megakadályoznia azt az alkotmánymódosítást, amely „törvényesítette volna az elnök állandó uralmát, a kormányzati tisztviselõk büntetõeljárás alóli mentességét, és megengedte volna a fehér tulajdonú földterületek kártalanítás nélküli kisajátítását a fekete farmereknek történõ újraosztásuk érdekében”.[1] Az MDC tõkét kovácsolt gyõzelmébõl azzal, hogy elnyerte 2000- ben a parlamenti helyek közel felét, annak ellenére, hogy Mugabe ZANU–PF pártja számos kísérletet tett a választások számukra kedvezõ befolyásolására.


A VÁLSÁG TÖRTÉNETE

A 20 éves zimbabwei uralmát ért elsõ jelentõs kihívástól ösztönözve Mugabe egyre erõszakosabb intézkedéseket foganatosított a politikai ellenzék megfélemlítésére és demoralizálására. Az USA Külügyminisztérium 2006. évi Emberjogi Jelentése szerint: „Az uralkodó párt domináns hatalma és a politikai folyamat megfélemlítéssel és vesztegetéssel megvalósuló manipulációja hathatósan ellehetetlenítette az állampolgároknak a kormányzat megváltoztatásához való jogát.
Törvénytelen gyilkosságok és politikai indíttatású emberrablások történtek. Az állam szentesítette a túlzott erõ és a kínzások alkalmazását. A biztonsági erõk kínzásoknak vetettek alá ellenzékieket, szakszervezeti vezetõket és a civil szervezõdések aktivistáit. A biztonsági erõk önkényesen vettek õrizetbe és tartottak fogva újságírókat, tüntetõket és vallási vezetõket… A végrehajtó hatalom befolyása és beavatkozása az igazságszolgáltatásba szintén gondot jelent. A kormány folytatja a polgárok erõszakos kilakoltatását és otthonaik lerombolását. A kormány folyamatosan elnyomó jogszabályokat alkalmaz a szólás, sajtó, gyülekezési, mozgási és egyetemi szabadság elfojtására. Széles körben elterjedt maradt a kormányzati korrupció és büntetlenség. Magas rangú kormányzati tisztviselõk számos esetben erõszakos fenyegetésekkel éltek a tüntetõkkel szemben.” [2]

A Zimbabwei Emberjogi NGO Fórum szerint 2006 januárja és novembere között 368 esetben követtek el kínzást, több mint 500 politikai indíttatású támadásra és 11, politikai okokra visszavezethetõ emberrablásra került sor. A politikai elnyomás további jellemzõ esetei körébe tartoznak az alábbiak:

A nemzetközi megfigyelõk mindkét, a Robert Mugabe elnök és az uralkodó ZANU–PF párt a Zimbabwe feletti politikai dominanciájának folytatódását eredményezõ választást, azaz a 2002. évi elnökválasztás és a 2005. évi parlamenti választást egyaránt „sem nem szabadnak, sem nem tisztességesnek” tartották. A nemzetközi megfigyelõk az ellenzék támogatói megfélemlítésének és bántalmazásának számos esetét jelentették.

A kormány 2005 májusában elindította a „Murambatsvina-mûveletet” (Ki a söpredékkel!). A mûvelet látszólag a törvénytelen lakótelepek felszámolására szolgált, ám a valóságban a politikai ellenzék szegény városi támogatói politikai megfélemlítésére és a velük szembeni megtorlásra irányult. A „Murambatsvina- mûvelet” következtében több mint 700 000 ember vesztette el otthonát vagy megélhetését.

Ez év egy korábbi idõpontjában a kormány teljes körû tilalmat rendelt el a politikai gyûlésekre február 20-tól, egészen május 20-ig. [3] A kormánycsapatok március 11-én a „Mentsük meg Zimbabwét Mozgalom" közös imáján részt vevõ tucatnyi MCD-tagot õrizetbe vették és az ellenzéki aktivistákat keményen megverték. A sérültek között voltak az MCD vezetõi, Morgan Tsvangirai és Arthur Mutambara. Egy fõt pedig megöltek. [4] A zimbabwei rendõrség ugyancsak megrohamozta a zimbabwei szakszervezeti mozgalom, a Zimbabwei Szakszervezetek Kongresszusa irodáit, iratok, fájlok és videoszalagok lefoglalása során zaklatta és bántalmazta az alkalmazottakat. [5] A zimbabwei brit nagykövet, Andrew Pocock a legutóbbi rendõri támadást „irtózatosnak és barbárnak” nevezte. [6] Az Egyesült Államok külügyminisztere Mugabe rendszerét „kegyetlenként és elnyomóként” ítélte el. [7] Az ENSZ fõtitkára, Ban Kimoon a támadásokat „az állampolgárok békés gyülekezésekben történõ részvételéhez való, alapvetõ demokratikus jogát” ért támadásként bírálta, és felhívta „a hatóságokat a békés gyülekezések engedélyezésére és a törvényes politikai jogok gyakorlásához tér biztosítására”. [8] A nemzetközi bírálat ellenére a politikai támadások folytatódtak. Mugabe a külföldi bírálatokra a „menjenek a pokolba” választ adta, és az ország belügyeibe való beavatkozás miatt a nyugati nagykövetek kiutasításával fenyegetett. [9]


GAZDASÁGI ÖSSZEOMLÁS

Amikor 1980-ban Mugabe átvette Zimbabwe vezetését, jól fejlett ipari és bányászati ágazatokat, versenyképes mezõgazdaságot, virágzó idegenforgalmi ipart és jó állapotú infrastruktúrát örökölt. Az országnak gazdag ásványkincs-lelõhelyei voltak: azbeszt, króm, szén, vörösréz, gyémánt és egyéb drágakövek, arany, vasérc, nikkel és platina. Tartós hatalma megszilárdítása érdekében az elmúlt évtized során Mugabe számos, Zimbabwe gazdaságát megnyomorító politikai tevékenységet folytatott.

Farmbirtokok kisajátítása és újbóli felosztása. A csak egy évtizede még Afrika kenyérkosarának tartott Zimbabwe napjainkban képtelen élelmezni önmagát, és rendszeresen nemzetközi élelmezési segélyprogramokért folyamodik. Az ország mezõgazdasági sikere a korszerû, nagy kiterjedésû és kereskedelmi menynyiségekben termelõ farmokból eredt. Ezek a gazdaságok jórészt fehér zimbabweiek tulajdonában voltak, akik közül sokan támogatták az MCD-t. 2000 elején Mugabe kormányzata erõszakosan megkezdte a kereskedelmi termelésû, fehér zimbabweiek tulajdonában lévõ farmok kisajátítását. A fenti program meghatározott célja a földterületek fekete zimbabweieknek történõ újrafelosztása volt, de a földek legtöbbje Mugabe támogatóinak kezébe került. A földújraosztási program ténylegesen lerombolta Zimbabwe kereskedelmi céllal termelõ mezõgazdasági ágazatát. A nagy farmokat kisebb, kevésbé jövedelmezõ területekre bontották, és a gazdálkodásban kevés tapasztalattal rendelkezõknek adták. A termelés visszazuhant. A korábbi legnagyobb exporttermék, a dohány mennyisége a 2000. évi 2 millió kilogrammról 2006. évi 60 000 kilogrammra esett vissza. [10]. Az ország elsõdleges gabonája, a kukorica termesztése erõteljesen visszaesett, és egyes becslések szerint Zimbabwe ez évben csak 850 000 tonna kukoricát fog megtermelni, ami kevesebb a hazai szükséglet felénél. [11]

Felelõtlen monetáris politika és burjánzó infláció. 2006 áprilisa óta az infláció meghaladta az 1000 százalékot, és az ország rendelkezik jelenleg a világ legmagasabb inflációjával. 2007 márciusában Zimbabwe inflációs szintje 1729 százalékra nõtt. [12], és a Nemzetközi Valutaalap jóslata szerint az év vége felé 4000 százalékon fog tetõzni. [13] Az infláció elszegényítette a dolgozó lakosságot, amely keresete nem tartott lépést az alapvetõ szükségleti cikkek, mint az élelmiszer, étolaj és ruházat növekvõ áraival. Az orvosok és nõvérek sztrájkba léptek közel 9000 százalékos fizetésemelést kérve. A tanárok munkalassításhoz folyamodtak a januári 300 százalékos emelés ellenére, aminek eredményeként februárban 400 százalékos növekedést sikerült elérniük. [14] Néhány munkás úgy érzi, hogy napi keresete elmegy a munkába járáshoz szükséges buszköltségre. Sõt, ahogy a The Daily Telegraph is megírta: „A közszolgálatban dolgozóknak nyújtott minden egyes fizetésemelés értéke már néhány héten belül elveszik, de a csõdbe jutott rezsim a jövõbeni jövedelememelések költségeit csak pénzkibocsátással tudja fedezni, ami tovább táplálja az inflációt, és nyomást hoz létre a még nagyobb fizetésemelésekre.” [15] A helyi kormányzatok nem jönnek ki költségvetésükbõl, vagy nem képesek biztosítani az alapvetõ szolgáltatásokat, és a magasba röppenõ árak miatt a vállalkozások nem tudják megengedni maguknak a nyersanyagok beszerzését.

Katasztrofális gazdaságpolitika. Zimbabwe hivatalosan 250 zimbabwei dollár az 1 USA-dollárhoz átváltási árfolyamot tart fenn, de a nem hivatalos átváltási piacon a kereskedés a 7000 zimbabwei dollár az 1 USA-dollárhoz, vagy még alacsonyabb árfolyamon folyik. Zimbabwe kormánya 2006-ban a GDP 43 százalékát kitevõ hiányt ért el, és a gazdaság 7 százalékkal zsugorodott a 2005. évihez képest. [16] A kormány állami támogatásokat és árellenõrzést tart fenn az alapvetõ árucikkek, beleértve a benzint, a kenyeret, a mezõgazdasági vetõmagokat, trágyákat, és a gazdaság kiváltságos területei vonatkozásában. A kormány nemrégiben bejelentette az árak befagyasztását a március 1-jétõl június 30-ig terjedõ idõszakra, és azt is, hogy bárkit, aki árat emel, letartóztatják és büntetésben részesítik. [17] A fenti politika következtében Zimbabwe tartósan megtapasztalta a külföldi devizák, üzemanyagok és élelmiszerek hiányát. Az ármegszorítások alól kibújni képes feketepiacok virágoztak. Ráadásul Mugabe megerõsítette vagy bátorította támogatóit a politikai ellenfelei tulajdonában lévõ vállalkozások hátráltatására, és a gazdaság minden ágazatának kompenzáció nélküli államosításával fenyegetett. Ez a folyamat már zajlik. 2006-ban Mugabe bejelentette, hogy a kormány bármiféle kárpótlás nélkül szándékozik kisajátítani az összes bánya 51 százalékos tulajdonrészét. A magánkézben lévõ bányászat megszorítása érdekében tett erõfeszítés keretében a kormány 2006 végén és 2007 elején több mint 20 000 bányászt tartóztatott le. Legutóbb pedig Mugabe bejelentette a zimbabwei gyémántbányák feletti ellenõrzés átvételére irányuló kormányzati terveket. A föld kisajátítása, a tulajdonjogok korlátozása és a valóságtól elrugaszkodott árellenõrzés és átváltási árfolyamok a nemzetgazdaságot 1998 óta (1998 és 2005 között) összesen 34 százalékos csökkenésre késztette, változatlan feltételek mellett. A GDP a fenti idõszak alatt fejenként 38 százalékkal 675 USA dollárról 422 USA dollárra esett vissza. Becslések szerint 1999-ben Zimbabwe lakosságának 30 százaléka élt nyomorban, ma pedig vélhetõen ez az arány meghaladja a 80 százalékot. Közvetlen külföldi beruházás nem létezik, a munkanélküliség mértéke meghaladja a 80 százalékot. [18]

Humánkatasztrófa. Mugabe gazdasági és politikai lépései szörnyû hatást gyakoroltak az ország lakosságára. A legközvetlenebbül a kormány földújraosztási programja pusztította el a mezõgazdasági termelést, és Zimbabwe, amely ország egykor élelmiszercikkeket exportált, immár az éhínség elkerülése érdekében a nemzetközi élelmiszer-segélyezéstõl függ. 2006 elsõ negyedévében ötmillió zimbabwei részesült élelmiszersegélyben. Az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége szerint „2006 novemberében több mint 3000 tonna élelmiszert juttattak el legalább 500 000 embernek. [A Világélelmezési Program és partnerei által]…. A zimbabwei sebezhetõségi becslés feltételezi, hogy 1,4 millió vidéki embernek nem biztosított az elégséges hozzáférése az szükséges élelmiszerekhez az éhezés csúcsidõszakában…” [19] Az UNICEF úgy becsüli, hogy közel 2 millió ember lehet kitéve az éhínségnek. [20] Ami még rosszabb, hogy számos forrás jelentette, hogy az élelmiszersegélyt a Mugabe-kormány osztja szét, amivel a támogatóit jutalmazza és az ellenzék támogatóit pedig bünteti. A kormány Murambatsvina-mûvelete, a nem hivatalos lakónegyedek és piacok elpusztítása közvetlenül 700 000 városi zimbabweit tett hajléktalanná vagy munkanélkülivé. Teljes egészében a városi népesség 70 százaléka elvesztette vagy a hajlékát, vagy a munkáját. Ezen túl vélhetõen több mint 2 millió (Zimbabwe lakosságának több mint 15 százaléka) érintett közvetetten a vásárlók, munkavállalók és piacok elvesztése miatt. [21] A kormány ezen érintetteknek azt mondta, „hogy térjenek vissza falusi gyökereikhez”, mindeközben a legtöbbjüknek már nincs otthonuk, ahová visszatérhetnének. Valójában sokan eleinte akkor váltak hajléktalanná, amikor a kormány jóváhagyta a kereskedelmi termelést folytató farmok kisajátítását. Beszámolók azt jelzik, hogy a kényszeres kilakoltatások folytatódtak 2006 decemberéig.


Zimbabwéban, amely országban valaha Afrika legjobb egészségügyi ellátórendszere mûködött, napjainkban a világon a legalacsonyabb a várható életkor, kevesebb mint 37 év. Ez drasztikus viszszaesés az 1990. évi 62 éves várható élettartamhoz képest. [22] Becslések szerint 2006-ban Zimbabwéban a gyerekszülés következtében 42 000 nõ halt meg, ami az 1990-es évek közepén tapasztalt érték 40-szerese. Az UNICEF szerint minden négybõl egy gyerek árva. [23] Zimbabwe még jelentõs HIV/AIDS problémával is küzd; becslések szerint ez a kór a lakosság 18 százalékát fertõzi meg. A legtöbb zimbabwei nem engedheti meg magának az egészségügyi ellátást, vagy a külföldi devizák hiányában, az orvosok és nõvérek sztrájkjai és a hanyatló jövedelmek miatt nem képes gyógyszereket beszerezni. Ezen túl, a források hiánya a kormányzatot a létfontosságú közszolgáltatások feladására kényszerítette. A fizetések miatti sztrájkok és az áramfejlesztõk mûködtetésére való képesség hiánya miatt az áramszolgáltatás akadozik az ország egyes részein. Harare szennyvíztisztító telepe 2007 januárjában leállt, aminek következtében a város nyers szennyvizének 50 százaléka a fõ víztárolóba ömlött, s így növekedik a kolerában megbetegedõk száma. [24] Talán a legbeszédesebb az a tény, hogy több mint 3 millió zimbabwei – Zimbabwe teljes lakosságának egynegyede és a keresõkorú lakosság többsége – a menekülést választotta a szomszédos Dél-Afrikába, Botswanába és Mozambikba. [25] Ez a menekültnépesség azonos mértékû, mint a Szudán Darfúr régiójából elmenekültek száma, és a lakosság arányára vetítve még nagyobb mértékû is. Ez szintén nagy terhet rótt a térség más országaira is. Botswana kerítést épített a határai mentén, hogy megállítsa a zimbabweiek folyamát, és megszigorította az országba belépõ személyek ellenõrzését. Dél-Afrika azonban már nehezebben küzd meg az országban élõ feltehetõen 3 millió zimbabweivel, és 2006-ban átlagban 12 000 zimbabweit utasított ki. [26] A zimbabwei helyzet a világon a kormányok teremtette humán válságok sorába illeszkedik. Az országban élõ és a menekülni kényszerülõ zimbabweiek számára tragikus, hogy a világ nem tulajdonított annyi jelentõséget, mint más válságoknak.
Ahogy azt a Financial Times írta: „A válság folyamatossága a nemzetközi figyelmet eltompította a válság egyre veszélyesebbé válása iránt. Dél-afrikai és egyéb térségbeli vezetõk azon latolgatása, hogy Mugabe továbbra is okos manipulációkkal õrzi hatalmát, nevetségesek maradtak. Európában mutatkoznak jelek Mugabe és a rezsimje elhatárolásának szándékára. Az Egyesült Nemzetek Szervezete elvetette a Mugabe utáni átmenetre tett kísérleteket. Itt az ideje a kesztyûs kézzel való bánásmód feladásának, és a változást ösztönzõ konstruktív javaslatok megtételének." [27]


NEMZETKÖZI SZANKCIÓK

A legutóbbi, az ellenzéki párt vezetõit ért támadások és letartóztatásukat követõ médiafigyelem felrázta ezek nyugalmát és a világ figyelmét Zimbabwére irányította. A világnak ki kellene használnia ezt a pillanatot, és növelni kellene nyomását Mugabére. Például, az USA válaszul Mugabe elnyomó politikájára felfüggesztette az összes nem humanitárius segélyezését Zimbabwének, de továbbra is biztosítja az élelmiszer- és katasztrófasegélyeket, a HIV/AIDS elleni alapokat és a demokratikus elõmenetelhez nyújtott támogatását. [28] Jogos kérdés, hogy amíg Mugabe hatalmon van, elérhetik-e céljukat ezek a támogatások. Kézenfekvõ példa az élelmiszersegélyek politikai indíttatású elosztása. Az USA-nak újra meg kell fontolnia a Zimbabwénak nyújtott összes támogatását, amíg azok a kormány manipulációjának és elosztásának vannak kitéve. Az MDC vezetõit ért támadás után az USA külügyminisztériumának szóvivõje, Tom Casey jelezte, hogy az USA további szankciókat vett fontolóra. A tervezett szankciók szigorításának egyik módja jelenleg csak Mugabe feleségeit érinti. Célszerû lenne kiterjesztése Mugabe egyéb családtagjaira és más személyekre, valamint a korlátozó intézkedések hatályának kiterjesztése a zimbabwei kormány meghatározott tagjaira is. Egy másik lehetõség a jelenlegi szankciók módosítása, amelyek lehetõvé teszik az Egyesült Államok exportõreinek és importõreinek a kereskedést Zimabawéval a legtöbb cikk vonatkozásában, olyan irányba, hogy megtiltanák az olyan javak kereskedelmét az országgal, amelyek Mugabe, követõi, vagy politikája elõnyét szolgálják. Az egyoldalú kereskedelmi szankciók általában véve hatástalanok, ám jelentõs politikai jelzést adhatnak. Habár az Európai Unió beutazási tilalmat és tõkebefagyasztást rendelt el 125 zimbabwei esetében, Nagy-Britannia bejelentette, hogy ösztönözni kívánja az EU többi tagját a Mugabe-rezsim elleni szigorúbb szankciók elfogadására.
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap a tartozások nem fizetése miatt felfüggesztette a Zimbabwénak folyósítandó hitelezést. A kritikus helyzet ellenére Dél-Afrika – a Biztonsági Tanács jelenlegi soros elnöke – visszautasította a zimbabwei helyzet megvitatásának lehetõségét a Biztonsági Tanácsban. Dél-Afrika ENSZ-nagykövete, Dumisani Khumalo szerint: „Õszintén sajnáljuk, ami Zimbabwéban történik, de ez nem a Biztonsági Tanácsra tartozó ügy." [29] Áprilisban azonban az Egyesült Királyság veszi át az elnökséget, és azt követõen májusban az USA. Valószínûleg mindkét ország ki fogja használni ezt a tisztséget a zimbabwei helyzet napirendre tûzésére a Biztonsági Tanácsban. A brit külügyminiszter, Margaret Beckett március 14-én kijelentette, hogy az EK azt akarja, „hogy az Egyesült Nemzetek Emberijogi Bizottsága sürgõsen vizsgálja meg a zimbabwei helyzetet, és az elkövetkezõ napokban szorgalmazni fogja ezt a lépést". [30]
Remélhetõleg sor kerül valamilyen lépés megtételére a kormány visszaélései miatt, vagy külön ülésen foglalkoznak a zimbabwei helyzettel. Már egy lépés is jelzése lehet annak, hogy eddigi mélységes csalódást keltõ tevékenysége ellenére az Emberijogi Bizottság képes legyõzni gyengeségét a humán válságok kezelésével kapcsolatban. Mugabét évek óta kemény bírálatok érik – legtöbbször a nyugati országok részérõl – országa gazdaságának tönkretétele és az emberi jogok megsértése miatt. Akárhogy is, ennek a nyomásgyakorlásnak a hatása csekély Zimbabwe szomszédainak támogatása nélkül. Valójában Mugabe a kritikákat rutinszerûen Zimbabwe ügyeibe történõ „imperialista”, vagy „gyarmati” beavatkozásként utasítja vissza, amely üzenet visszhangra talál Afrikában. A bírálatok alig találtak visszhangra az ENSZ-ben, amely szervezetet a regionális szavazati tömbök és csoportok, mint az Elnemkötelezettségi Mozgalom és a G-77 jellemeznek. Ezek a csoportok többször megmentik tagjaikat a vizsgálódástól. Ténylegesen a latin-amerikai és ázsiai országok nem támogatják a Mugabét elítélõ határozatokat, kivéve, ha afrikai országok jelzik erre való hajlandóságukat. A nemzetközi fórumokon hagyományosan egymást segítõ afrikai országok támogatásának elnyerésére tett törekvések kritikusak, mégis törekedni kell az ENSZ és egyéb nemzetközi szervezetek általi nyomás kifejtésére. Néhány afrikai nemzet támogatása nélkül az ENSZ Közgyûlés Harmadik Bizottsága (Szociális, Humanitárius és Kulturális) és az Emberijogi Bizottság, valamint egyéb nemzetközi testületek valószínûleg kudarcot vallanak. Az afrikai megközelítést Dél-Afrika „csendes diplomáciája” szemlélteti a legjobban, amelynek keretében a zimbabwei problémát az MDC és a kormány közötti tárgyalásokkal és párbeszéddel akarják megoldani. Dél-Afrika továbbra is támogatja ezt a kezdeményezést – annak eddigi hatástalansága ellenére is. Vannak jelek, hogy a legutóbbi támadások kikezdték az afrikai nemzetek türelmét. Az MDCvezetõk letartóztatására és bántalmazására reagálva Dél-Afrika sürgette „a zimbabwei kormányt a törvények uralmának biztosítására, beleértve a minden zimbabweit és a különbözõ politikai pártok vezetõit megilletõ jogok tiszteletben tartását is". A ghánai elnök, az Afrikai Unió soros elnöke sokkal kritikusabb volt, amikor a zimbabwei helyzetet „nagyon kellemetlennek" minõsítette, és kijelentette, hogy az Afrikai Unió a segítség érdekében megtett mindent. [31]
Felkészülés a Mugabe utáni átmenetre. Mugabe elnök jelenlegi hivatali ideje 2008-ban lejár. Mugabe vonakodik ugyan elhagyni hivatalát, és nemrég javasolta jelenlegi hivatali idejének kiterjesztését 2010-ig, vagy meghosszabbítását egy újabb hatéves ciklusra 2008-ban. Akárhogy is, Mugabe támogatottsága Zimbabwéban rohamosan csökken, és a ZANU–PF párt néhány befolyásos tisztségviselõje is mesterkedik az elnökség megszerzéséért. [32] Vannak jelei a lakosság szélesebb körében a hadsereg, a rendõrség és a ZANU–PF párton belüli elégedetlenségnek is. Ezek növelik Mugabe hatalomvesztésének valószínûségét. Ugyan Mugabe uralmának vége rég esedékes, nincs garancia arra, hogy utóda több hajlandóságot fog mutatni a többpárti demokrácia támogatása és a Zimbabwét a jelenlegi válságba taszító elnyomó gazdasági és politikai irányvonal feladására. Mugabe hatalomvesztése vagy halála a kaotikus instabilitás idõszakához vezethet, aminek súlyos következményei lennének Afrika déli térségére nézve. A világszervezeteknek és a nagyhatalmaknak (USA, EU, NATO és AU) rendelkeznie kell egy „csomaggal” a Mugabe utáni idõszakban a zimbabwei átmenet segítésére. Az ilyen jellegû stratégia elsõdleges elve az, hogy nem ismerik el Mugabe utódját, ha õt nem a zimbabwei polgárok választották meg szabad és tisztességes, a külföldön élõ polgárok részvételét is lehetõvé tevõ demokratikus választáson. Bármilyen átmeneti hatóságnak biztosítania kell a fenti választások rövid idõn belüli lebo- nyolítását és a szankciók, továbbá a korlátozások feloldását, a szabad választások és a válság enyhítéséhez szükséges gazdasági reformok alkalmazását. Ezeknek az államoknak fel kellene ajánlaniuk ehhez a folyamathoz pénzügyi és logisztikai segítségüket, majd egy pénzügyi alapot kellene létrehozni, amelybõl igény esetén források lennének lehívhatóak a zimbabwei instabilitás kezeléséhez és a menekültek hazatelepítése segítéséhez. Emellett tárgyalásokat kellene kezdeniük Zimbabwe szomszédaival egy egyeztetett stratégia kialakítása érdekében, hogy legyûrhetõ legyen a káosz, és a térséget, illetve a zimbabwei lakosokat érõ kedvezõtlen következmények.

Besenyő János

[1] Lauren Ploch, „Zimbabwe: Current Issues and U.S. Policy,” CRS Report for Congress, 2007. március 13., összefoglaló (summary) és 1–2 oldal.
[2] "Zimbabwe," Country Reports on Human Rights Practices 2006, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor, U.S. Department of State, 2007. március 6. www.state.gov/g/drl/rls/ hrrpt/2006/78765.htm.
[3] Tony Hawkins, "Mugabe bans political rallies after clash," The Financial Times, 2007. február 22. 5. oldal.
[4] Amnesty International, "Zimbabwe: Calls for investigation into killing of activist and release of peaceful protestors," Press Release, 2007. március 12. http://web.amnesty.org/library/ Index/ENGAFR460012007.
[5] Michael Wines, "50 Protesters Hospitalized in Zimbabwe After Beatings," The New York Times, 2007. március 14. A8 oldal.
[6] Basildon Peta, "Injured Tsvangirai vows to fight on for change in Zimbabwe," The Independent, 2007. március 14. http://news. independent.co.uk/world/africa/article2355972.ece.
[7] Tony Hawkins, "US warns Mugabe over clampdown on opposition," The Financial Times, 2007. március 14. 7. oldal
[8] "Secretary-General Urges Release of Detained, Beaten Zimbabwe Opposition Leaders," Secretary-General Document SG/SM/10908, U.N. Department of Public Information, 2007. március 12. www.un.org/News/Press/docs/2007/sgs m10908.doc.htm.
[9] "Mugabe tells critics to 'go hang,'" BBC News, 2007. március 15. http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/africa/6454827.stm, and "Zimbabwe summons, threatens to expel Western envoys," Reuters, 2007. március 19.
[10] Andrew Meldrum, "Zimbabwe is broke and hungry," The Guardian, 2007. március 1. 20. oldal
[11] "Key facts about Zimbabwe's crisis," Reuters, www.zimbabwe journalists.com/story.php?art_id=1944&cat=2.
[12] World News Digest, "Zimbabwe annual inflation hits 1,729%," The Financial Times 2007. március 10. 8. oldal
[13] Meldrum, "Zimbabwe is broke and hungry."
[14] Michael Wines, "As Inflation Soars, Zimbabwe Economy Plunges," The New York Times, 2007. február 7. A1. oldal
[15] Peta Thornycroft, "Zimbabwe on the brink of total collapse," The Daily Telegraph, 2007. február 9. 19. oldal
[16] Tony Hawkins, "Zimbabwe reveals budget deficit of 43% of GDP," Financial Times, 2006. december 1. és Word Bank, World Development Indicators Online.
[17] Wines, "As Inflation Soars, Zimbabwe Economy Plunges."
[18] Ploch, összegzés (summary) 2. oldal
[19] U. S. Agency for International Development, "Zimbabwe: Food Security Update," Famine Early Warning Systems Network, 2007. január. www.fews.net/centers/innerSections.aspx?f= zw&pageID=monthliesDoc&m=1002281.
[20] Meldrum, "Zimbabwe is broke and hungry."
[21] Ploch, 15-20. oldal
[22] "Key facts about Zimbabwe's crisis," Reuters, 2007. március 14. www.zimbabwejournalists.com/story.php?art_id=1944&cat=2.
[23] Meldrum, "Zimbabwe is broke and hungry."
[24] Meldrum, "Zimbabwe heads for economic meltdown."
[25] Reuters, "Key facts about Zimbabwe's crisis."
[26] Ploch, összegzés (summary) és 34. oldal
[27] Secretary of State Condoleezza Rice, "Opening Remarks by Secretary of State-Designate Dr. Condoleezza Rice," Senate Foreign Relations Committee, 2005. január 18. www.state.gov/ secretary/rm/2005/40991.htm.
[28] Ploch, összegzés (summary) és 29-30. oldal
[29] "Zimbabwe crisis haunts SA in New York," SABC News, 2007. március 14. www.sabcnews.co.za/africa/southern_africa/ 0,2172,145390,00.html.
[30] Foreign Secretary Margaret Beckett, "Beckett Condemns Opposition Treatment in Zimbabwe."
[31] Associated Press, "African Union chairman calls situation in Zimbabwe 'embarrassing'," 2007. március 14. www.iht.com/articles/ ap/2007/03/15/europe/EU-GEN-Zimbabwe-World-View.php.
[32] Ploch, 9–10. oldal