A Corvina Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára együttes gondozásában látott napvilágot a Vallomások a holtak házából (Ujszászy István volt vezérõrnagynak, a 2. vkf. osztály majd az Államvédelmi Központ hajdani vezetõjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései) címû kötet. A 2007. évi könyvnapra idõzített, Haraszti György által szerkesztett, Szakály Sándor által lektorált dokumentumválogatás bemutatójára 2007. április 4-én került sor.

Ujszászy István (Nagykõrös 1894–?) a Honvéd Vezérkar 2. osztálya (a kötetben: 2. vkf.), késõbb a belügyminisztérium részeként létrehozott Államvédelmi Központ vezetõjeként sokak szerint szükségképpen minden titkok tudója volt. Vélhetõen ebbõl indultak ki a Péter Gábor által vezetett Államvédelmi Hatóságnak az egykori tábornokot fogva tartó, annak emlékezetében kutakodó munkatársai is, akik leíratták vele a (történészek által sokáig hiteles forrásként kezelt) feljegyzésszerû vallomásokat. Ujszászy kihallgatóit azonban láthatón csak egy kérdés foglalkoztatta igazán: kiket és mivel lehet a leváltott rezsim illusztris tagjai, politikai és katonai vezetõi közül utólag megvádolni, vagy legalább gyanúba keverni…
A válogatásban közölt dokumentumok hátterében a 20. századi Magyarország két korszaka politikai és katonai elitjének törekvéseit, sikeres és kudarcos próbálkozásait bemutató, mindezek igazolására gazdag jegyzetapparátust felvonultató kötetet a bemutatón Ormos Mária akadémikus ajánlotta a téma iránt érdeklõdõk figyelmébe. Az elmúlt évtizedekben a „kémfõnök” (fõleg a memoárirodalom tükrében) legendás, titokzatos személyiségként tûnt fel. A nevét övezõ mítoszt erõsítették figurájának irodalmi és filmes megjelenítései is (bár a most közreadott kötet valószínûleg „segít” majd a legendák oszlatásában). Mindent összevetve érthetõ, hogy Ujszászy István volt vezérõrnagy fogságban készített, írásos vallomásainak nyilvánosságra kerülését nagy érdeklõdés elõzte meg – emelte ki ajánlásában a professzor asszony, aki a kötetben közreadott dokumentumok keletkezése történelmi hátterének felvázolására is vállalkozott. Sajátos színt ad a fogoly tábornok által írott jelentéseknek – amint arra Ormos Mária is utalt –, hogy azok szóhasználatában idõnként olyan kifejezések bukkannak elõ, amelyek csak a II. világháború befejezése után, a formálódó keleti blokk propagandájában fordultak elõ (például a legyõzött tábor reakciós és fasiszta szavakkal történõ megbélyegzése). Ennek tükrében valószínûsíthetõ tehát, hogy Ujszászy kéziratos vallomásai csupán „kihallgatói által irányított és korlátok között tartott irományok”. Ami a történelmi hátteret illeti, nem áll meg (egyebek mellett) az Ujszászy-féle feljegyzések egyikében olvasható állítás, miszerint a magyar vezetés 1938-ban kész lett volna katonailag is együttmûködni a németekkel a Csehszlovákia feldarabolásában. Valójában az 1938 augusztusában a németekkel tárgyaló magyar delegáció egyöntetûen utasította el Hitler felkérését a Csehszlovákia elleni közös katonai akcióra. (Ez csupán egy jelzés annak alátámasztására, hogy az iratállomány bizonyos részeit nem lehet megbízható történeti forrásként kezelni.) Érdekes ellentmondásra utalnak az egykori tábornok vallomásainak a szovjet problematikára vonatkozó utalásai. (Megjegyzendõ, hogy e tekintetben Uszászy feljegyzései viszonylag jól közelítik a valóságot.)

Más forrásokkal egybevetve ugyanis nyilvánvaló, hogy bár a kormány nem rendelkezett megbízható forrásokból származó, hiteles információkkal a szovjetek elleni katonai támadás elõkészületeirõl, a magyar katonai felsõ vezetés (talán csak a támadás idõpontjának kivételével) igen tájékozottnak bizonyult. Sõt! Kiterjedt egyeztetéseket folytatott német partnereivel a mûveletekben való magyar közremûködés kérdéseirõl – jóllehet, erre Hitler nem is tartott igényt. Vagyis – Werth Henrik vezérkari fõnökkel az élen – azon munkálkodott, hogy Magyarországot belerángassa a háborúba. Mindettõl függetlenül a most közreadott dokumentumok több kérdésben tartalmaznak új ismereteket, vagy legalábbis olyan információkat, amelyek méltók a további ellenõrzésre és kutatásra (például Peyer Károly és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter levelezése 1943 nyarán; Héjjas Iván szereplése a háború idején; a Magyarország megszállásának elõkészítésére vonatkozó adatok 1943 nyarán és õszén, stb.) – vélekedett Ormos Mária. De ki is volt tulajdonképpen Ujszászy István? Haraszti György, a könyv szerkesztõje szerint a „… Horthy-kori »államvédelmi« szervek egyik, utóbb legendákkal övezett személyisége, a 2. vkf. (hírszerzõ és kémelhárító) osztály, késõbb az Államvédelmi Központ (ÁvK) vezetõje, a híres díva, Karády Katalin võlegénye, bizalmi beosztásainál fogva a kései Horthy-korszak egyik »szürke eminenciása« volt.”1
A majdani tábornok a polgári középiskola elsõ négy éve után a soproni magyar királyi honvéd fõreáliskolában, majd a mödlingi császári és királyi mûszaki katonai akadémián végezte közép- és felsõfokú katonai tanulmányait. 1914. október 15-én avatták tüzér hadnaggyá. Az elsõ világháborúban különbözõ alakulatoknál teljesített csapattiszti szolgálatot. A vesztes háborút követõen, 1921 õszén, a szervezõdõ honvédség tisztjeként, a magyar katonai hírszerzés bécsi kirendeltségére vezényelték szolgálattételre. 1922 és 1924 között vezérkari képzésen vett részt a Hadiakadémián. Különbözõ külföldi követségeken teljesített katonadiplomáciai és hírszerzõ beosztások után, 1938 februárjában került a katonai titkosszolgálat budapesti központjához, ahol elõször osztályvezetõ-helyettessé nevezték ki, majd 1939. április 17-én – már vezérõrnagyként – átvehette a híres-hírhedt 2. vkf. osztály vezetését.
Az „… évek során – a korabeli viszonyok között – érdemleges diplomáciai, politikai-taktikai érzékkel rendelkezõ tit- kosszolgálati szakemberré nõtte ki magát, aki – mint pályafutása során többször bizonyította – egyszerre volt képes megfelelni a magyarországi németbarát, illetve a tengelyhatalmi politikától nagyobb távolságot tartó (anglofil) körök elvárásainak” – írja róla Kovács András Zoltán.2

Életrajzírója – mindamellett – olyan személyiségként láttatja, akinek mindenkori törekvéseit fõként és alapvetõen a túlélés szándéka hatotta át. Aspirációi karrierje kibontakozásának egymást követõ szakaszaiban különbözõ, számára vonzó beosztások elnyerésére, elöljárói szimpátiájának kivívására irányultak.
A nyilas hatalomátvételt követõen, 1944. október 16. után a Horthyhoz hûséges (vagy annak vélt) személyek körében tömeges letartóztatásokra került sor. E helyzetben „… Ujszászy magára maradt, menekülésre kényszerült. Korábbi támogatóit elvesztette. Többeket defetizmus, hazaárulás, »Horthy-cimboraság« címén letartóztattak, elhurcoltak. 1945. január 18-tól dezertõrnek számított. A helyzetbõl való kitörésként – a szovjet csapatoknak megadta magát”.3
1946-tól egészen 1948 nyaráig a Szovjetunió 27/1. számú hadifogolytáborában, Krasznogorszkban õrizték. Az akkor már 54 éves, az egykori leírások szerint középtermetûnek számító, erõsen kopaszodó, 1944-ben német, majd kiszabadulása után pár hónappal szovjet fogságba esett volt magyar katonatisztet a dokumentumok szerint „háborús bûnösként” adták át a magyar kormánynak, valamikor 1948 augusztusában. Tekintve, hogy nem tartozott a népbíróságok által hivatalosan körözött személyek közé, számos, hasonló helyzetû tiszttársához hasonlóan az érintett magyar hatóságok a nyilvánosság kirekesztésével hallgathatták ki. „… Az egykori tábornok megkülönböztetett státusára utal, hogy nem a Katonapolitikai Osztály (KatPol) börtönébe, vagy az Andrássy út 60. valamelyik pincecellájába zárták, hanem »Fekete Iván« (fedõ)néven komfortos körülmények között egy zuglói villába, mintegy házi õrizetbe került.”4 Vallatói olyan információkat (is) reméltek tõle, amelyekbõl az államvédelmi hatóság számára szakmailag is jól hasznosítható, tapasztalati tõkét kovácsolhatnak.
A kihallgatói elvárásoknak megfelelõen készített, sokirányú vallomásaiban – úgy tûnik – csak a zsidókérdés kapcsán mutatott mai szemmel nézve kedvezõen értékelhetõ vonásokat (bár lojális fõtisztként utólag se minõsítette a Horthy-féle kormányok zsidópolitikáját). „…Némi pátosszal ezek az írások inkább vallomások a túlélésért, semmint objektív feljegyzések, így a szöveg forrásértéke, valóságtartalma alaposan megkérdõjelezhetõ.”5
A fogoly tábornok egyfelõl az általa eredetileg képviselt rendszer, másfelõl az általa aktuálisan betöltött szolgálati beosztás szempontjából történelmi jelentõségû pillanatban jutott fontos szerephez. Ennek ellenére nem annyira „… tetteinek, mint inkább Karády Katalin hírne- vének köszönheti, hogy személye széles rétegek körében ismertté vált. A történészszakma elsõsorban e kötetben közzétett feljegyzései jóvoltából karolta fel, állításait kezdetben –…– sokszor kellõ forráskritika nélkül fogadta el. Ismertsége inkább a személyét övezõ legendákkal, semmint tényleges történeti szerepével áll arányban. Katonai, illetõleg belügyi beosztása sem számított igazán »fajsúlyosnak « a Horthy-korban” – fejezi be a róla szóló, nem túl hízelgõ méltatást Kovács Zoltán András.6
Mindent összevetve úgy tûnik, egyetérthetünk Ormos Mária vélekedésével, aki szerint „… errõl a vaskos kötetrõl, amelynek kiadásra való elõkészítése mérhetetlen idõt, fáradtságot és alaposságot követelt meg, csakis azt lehet megállapítani, hogy ezt végeredményben megérte. Csupán el kell olvasni a kötetben munkát vállalt tudósok figyelmeztetõ szavait, kiigazításait és óvásait, és akkor a kötet lényegében úgy használható, mint egy emlékirat, holott – mint tudjuk – nem az.”

BERTALAN GYÖRGY

Jegyzetek:

1 Vallomások a holtak házából (Ujszászy István volt vezérõrnagynak, a 2. vkf. osztály, majd az Államvédelmi Központ hajdani vezetõjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései). Szerk. Haraszti György. Bp. Corvina–ABTL. Bp. 2007. In: Haraszti György: Vallomások a túlélésért (az Ujszászy-feljegyzések keletkezéstörténete). 9. o.
2 Vallomások a holtak házából (Ujszászy István volt vezérõrnagynak, a 2. vkf. osztály majd az Államvédelmi Központ hajdani vezetõjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései). Szerk. Haraszti György. Bp. Corvina–ABTL. Bp. 2007. In: Kovács Zoltán András: A janus-arcú tábornok (Adalékok Ujszászy István vezérõrnagy pályaképéhez). 79. o.
3 Vallomások a holtak házából (Ujszászy István volt vezérõrnagynak, a 2. vkf. osztály majd az Államvédelmi Központ hajdani vezetõjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései). Szerk. Haraszti György. Bp. Corvina–ABTL. Bp. 2007. In: Szita Szabolcs: Ujszászy István utolsó évei. 168. o.
4 Haraszti, i. m.: 9. o.
5 Uo.: 12. o.
6 Kovács, i. m.: 111. o.