A katonának a mûveleti területen bekövetkezett égési sérülései nehezítik vagy lehetetlenné teszik feladatuk végrehajtását. A tûz hatásától való félelem jelentõsen csökkenti a harci morált. Éppen ezért a harctéri tüzek elleni védekezésre irányuló kiképzés fontos szerepet tölt be a felkészítés rendszerében.

A parancsnok egyik legfontosabb feladata a gyújtóeszközök elleni védekezés megszervezése. Ennek érdekében rendszabályokat kell foganatosítania, intézkedéseket kell hoznia, biztosítani kell azok végrehajtását és meg kell szerveznie a nem kívánt következmények felszámolását. Mindehhez folyamatos információkkal kell rendelkeznie a tevékenységi körletében megtalálható gyulladási veszélyt jelentõ anyagokról, tûzveszélyes objektumokról, az ellenség gyújtóeszközeirõl, azok hatásairól – vagyis a tûzhelyzetrõl. Harctéri tüzek kialakulásakor – amelyek bekövetkezhetnek saját fegyverek használatából eredõen is – csak akkor tudja a veszély elhárításával és a katonai mûvelettel kapcsolatos intézkedéseit végrehajtatni, ha alárendeltjei tûz hatása alá került területen is képesek alapvetõ feladataik ellátására.
A katonának szélsõséges körülmények között is végre kell hajtania feladatát. Az alegység a harc megvívásakor vagy bármely egyéb tevékenység során kerülhet harctéri tüzek körülményei közé, az ellenség gyújtófegyvereinek célpontjaként azonban közvetlenül kerülhet azok elsõdleges tüzének hatása alá.
A mûveleti területen tehát „… számolni kell mind a saját eszközök (pirotechnikai, jelzõ, ködösítõ stb.) használatából, mind az ellenség hagyományos vagy gyújtóeszközeinek alkalmazásából eredõ elsõdleges vagy másodlagos tüzekkel, nem is beszélve az atomfegyverek robbanása másodlagos hatásaként keletkezõ tüzekrõl”.1 A harcosnak olyan pszichikai- fizikai felkészültséggel kell rendelkeznie, hogy alegysége tevékenységi körzetében keletkezett szándékolt vagy akaratlan tûzhatások mellett is végre tudja hajtani feladatát, testi épségének lehetõ legkisebb kockáztatásával.
A katona harctéri tüzekkel szembeni túlélõképességének fejlesztése – a tömegpusztító (ABV) fegyverek és gyújtóeszközök elleni felkészítés részeként – speciális kiképzéssel valósul meg. Ezért hozták létre az alakulatoknál a gyújtófegyverek elleni védelemre történõ felkészítés céljait szolgáló komplex gyakorlópályákat.
A gyújtófegyverek elleni védelmet szolgáló kiképzés végrehajtására vonatkozó elõírásokat 1970-ben adták ki.2 A magyar hadtudomány akkor a Varsói Szerzõdés katonai szervezetében uralkodó hadászati elmélet és katonai gyakorlat hatása alatt fejlõdött, a katonai gondolkodás pedig a nagyméretû hadmûveletek megvívását és az orosz mozgáscentrikus hadikultúrát, az ellenség teljes megsemmisítésére irányuló hadmûveletek megvívását állította elõtérbe.
A vonatkozó szabályozás akkor teljes mértékben megfelelt a kiképzéssel szemben támasztott követelményeknek. Sõt, a módszerek és elgondolások jelentõs része a mai napig alkalmazható. A jelenlegi Magyar Honvédség azonban sem létszámban, sem feladataiban, sem pedig haditechnikai felszereltségében nem azonos a 70-es, 80-as évek hadseregével. A kiképzés korszerûsítésének igénye tehát szükségképpen felmerül az egyes harcos ABV-felkészítésének területén is.
A gyújtófegyverek elleni védelemre való kiképzés megújítására vonatkozó javaslatunkban szeretnénk leszögezni, hogy az említett utasításban foglalt alapelveket a felkészítés során változatlanul érvényre kell juttatni. Ezt úgy kell tenni, hogy az alapelvek mentén lehessen kialakítani egy új szemléletû, korszerû kiképzést, hiszen az alegységek alkalmazási környezetének megváltozása megköveteli a harceljárások, valamint a felkészítés fejlesztését.


A FELKÉSZÍTÉS JELENLEGI RENDSZERE

A gyújtófegyverek elleni védekezésre való felkészítésre irányuló kiképzést az e célra berendezett gyakorlópályán hajtjuk végre. A gyakorlópálya öt oktatási helyének egyike a tûzakadálypálya. Az elméleti foglalkozást és a hatásbemutatót követõen a katonák elsajátítják és gyakorolják az égõ személy oltásának technikáit, a harcjármûvön, harcárokban keletkezett tüzek oltásának fogásait. A foglalkozás része a Magyar Honvédségben rendsze- resített ködösítõ eszközök alkalmazásának gyakorlása is.


A 2. számú foglalkozási helyen az akadálypálya hat elemét (tûzmezõ; tûzárok; tûzfal; tûzfolyosó; tûzárok a gerendákkal; égõ házfal, ablakkal) küzdik le a hallgatók. Az akadálypálya elemei egymástól 15-15 méter távolságban vannak elhelyezve. Ez biztosítja az akadályelemek leküzdésekor felmelegedett ruházat lehûlését, meggátolva annak kigyulladását.
A végrehajtás a tûzmezõ akadályelem leküzdésével kezdõdik, ahol kisebb tûzgócok között kell elhaladniuk a hallgatóknak. A második akadályelemnél egy, az erre a célra kialakított, napalmmal fellocsolt és meggyújtott árkot kell leküzdeni. A tûzfal egy 50 centiméter magas gerenda, amelynek a tetejét gyújtókeverékkel szennyezték és meggyújtották. Ezt átugrással küzdik le a hallgatók. A tûzfolyosót két, 5 méter hosszú, párhuzamosan elhelyezett betonfal alkotja, amelyeknek a teteje és az oldala van napalmmal beszennyezve és meggyújtva. A tûzárok a gerendákkal 5 méter hosszú árok, tetején keresztbe fektetett betongerendákkal, amelyek segítségével az árkot a hallgatók le tudják küzdeni. A gyújtókeverék a gerendák között, két oldalon van elhelyezve. A hatodik és egyben a legnehezebb akadályelem az égõ házfal, amelyet annak ablaknyílásán keresztül kell leküzdeni.
Az akadálypálya elemeit a foglalkozás során három alkalommal küzdik le a hallgatók: elsõ alkalommal – a tûzakadálypálya elemeinek bemutatását követõen – könnyû harcászati felszerelésben, gázálarc és védõkesztyû nélkül; másodjára gázálarc és védõkesztyû felvételével, de begyújtás nélkül; harmadik alkalommal pedig az elõírt felszerelésben a már begyújtott elemeken mozognak elõre.


MIT CÉLSZERÛ MEGVÁLTOZTATNI?

Valójában jelentõs és költséges változtatások nem indokoltak. Csupán arra van szükség, hogy a kiképzés programjában a gyújtófegyverek elleni védekezésre történõ felkészítést hozzáigazítsuk a harcászati kiképzés új módszereihez.
A gyújtófegyverek elleni védekezésre történõ felkészítést célszerû úgy beleágyazni egy harcászati helyzetbe, hogy annak végrehajtása feladatorientált legyen. A foglalkozás természetesen az elméleti felkészítéssel kezdõdhetne (oktatófilm megtekintése, a biztonsági rendszabályok ismertetése, a gyakorlópálya bemutatása, hatásbemutató). Ezt követõen célszerû az egyes foglalkozási helyeken az oktatási mozzanatokat olyan módon gyakoroltatni, hogy azok komplex szituáció elemeiként jelenjenek meg.

A mozgásmód
Az 5. számú oktatási helyrõl (harcárok) a katonák a 2. számú oktatási helyre (tûzakadálypálya) tûzpáronként, a tûz és mozgás manõverével jutnak el. A tûzakadálypálya megindulási terepszakaszáról a foglalkozásvezetõ tûzpáronként indítja a katonákat, akik az indítóparancsig térdelõ vagy fekvõ tüzelési testhelyzetben biztosítanak.
A tûzakadálypálya leküzdésekor a megindított tûzpár egyik tagja („tûzpár egyes”) biztosítása mellett a tûzpár másik tagja („tûzpár kettes”) végighalad az elsõ akadályelemen, utána pedig tüzelõállást foglal a két akadályelem között és biztosítja a „tûzpár egyes” elõremozgását. Így haladnak elõre az utolsó elem leküzdéséig.
Két okból is szükségesnek tartjuk az elõremozgás megváltoztatását. Egyrészt az akadályelemek tûzpáronként való leküzdése magában hordozza a gyors be- avatkozás lehetõségét, hiszen az adott elemhez kijelölt biztosító mellett a tûzpár tagjai is segíthetnek egymás kimentésében. Másrészt ez a módszer felel meg leginkább a terepen való mozgás követelményének (amit nem árt, ha a katona minden terepfoglalkozáson gyakorol). A változtatás életszerûbbé teszi a foglalkozást az eddigi módszerrel szemben (amely során a katonák a tûzakadálypálya megindulási terepszakaszán sorakoztak oszlopban, kíváncsian ki-kitekintgetve az elõttük álló válla felett, idegesen várva az indítóparancsot, amelyet követõen a „fegyvert súlyba” hordhelyzetben küzdötték le az akadályelemeket). Így lehetne szervesen egybekötni a harcárokban keletkezett tüzek oltásának gyakorlását a tûzakadálypálya leküzdésével. A foglalkozáson gyakorolt mozgásanyag így jól illeszkedik a harcászati foglalkozásokon elsajátított mozgásanyagba.
A begyújtott pálya leküzdését megelõzõen természetesen végre kell hajtani a „száraz” begyakorlást is.

A ködösítés
A foglalkozást úgy kell megszervezni, hogy – növelve az oktatás feladatorientáltságát – a szituáció beleilleszkedjen egy feltételezett harcászati helyzetbe. Ennek egy lehetséges megoldása: a foglalkozási helyre harcjármûvön beérkezõ tûzcsoportnak a nehéz terepen elakadt jármûvet el kell hagynia és takaróköd fejlesztésével, tûzpáronként, szökelléssel kell eljutnia a mintegy 40-50 méterre lévõ harcárokig.


MÓDSZERTANI ÉS BIZTONSÁGI MEGFONTOLÁSOK

A gyújtófegyverek elleni védelemre való kiképzést csak úgy szabad harcászati keretbe illeszteni, hogy a biztonsági normák ne sérüljenek. Ezért azokat a foglalkozásokat, amelyeken e balesetveszélyes (például ködösítõ, füstjelzõ stb.) eszközök használatát kell elsajátítani, meg kell elõznie a biztonsági rendszabályok és az eszközök rendeltetésszerû használata oktatásának. Azokat a részfoglalkozásokat, amelyeken a végrehajtott tevékenység jár balesetveszéllyel (például ködösítõ eszközök alkalmazása; tûzakadálypálya leküzdése; harcárokban, páncélozott szállító harcjármûvön keletkezett tüzek oltása), gyújtás nélküli gyakorló foglalkozásnak kell megelõznie.
Ahhoz, hogy a levezetett foglalkozások biztonságosak legyenek, a kiképzés harcszerûbbé tétele mellett többféle megoldást lehet alkalmazni. Mi csupán egy változatot vázolunk fel a következõkben. Eszerint a gyújtófegyverek elleni védelemre való kiképzést két részre lehetne tagolni: egy elõkészítõ és egy értékelt foglalkozásra. E két foglalkozás lehetne egyazon napon, illetve akár két egymást követõ kiképzési napon is (a Magyar Honvédség jelenlegi kiképzési rendszerében is megtalálható lõgyakorlatok mintájára).
Az értékelt vagy komplex foglalkozást meg kell elõznie egy, a tevékenységet begyakorló foglalkozásnak. Az elõkészítõ foglalkozáson forgószínpad-szerûen, csoportonként, 20 perces váltásokkal kell haladnia az állománynak egyik oktatási helyrõl a másikra. Végül a tûzakadálypálya leküzdése, illetve a ködösítõ eszközök használatának oktatása következik, szakaszkötelékben.
Az elõkészítõ foglalkozás alkalmas arra, hogy az azon bemutatott eszközök kezelése és az oktatási helyeken oktatott módszerek begyakorlása még a komplex foglalkozás megkezdése elõtt megtörténjen. A komplex foglalkozásra már kevesebb idõt kell fordítani, hiszen tulajdon- képpen itt már csak a vezényszavak hangzanak el, magyarázatok nélkül.
A kiképzendõ állomány a megindulási terepszakaszról – a harcászati helyzet és a feladat ismertetését követõen – tûzcsoportonként, a kijelölt csoportparancsnokok irányításával megkezdi a végrehajtást. Minden tûzcsoporttal halad egy kiképzõ (tiszt, tiszthelyettes), aki döntnökként felügyeli a tevékenységet, illetve szükség esetén leállítja a foglalkozást.
Olyan harcászati helyzetet célszerû beállítani, amely lehetõvé teszi a gyakorlat komplexitásának érvényesülését. A komplex foglalkozás forgatókönyvébe mindenképpen be kell építeni a tûzakadálypálya leküzdését, a harcárokban keletkezett tüzek oltását, a páncélozott szállító harcjármûvön keletkezett tüzek oltását és a ködösítési feladat végrehajtását.


A FOGLALKOZÁS LEVEZETÉSÉNEK EGY
LEHETSÉGES VÁLTOZATA

Az 1. számú oktatási helyen a foglalkozásvezetõ kijelöli a tûzcsoportokat, azok parancsnokait, a tûzcsoportokkal haladó döntnököket, ismerteti a harcászati helyzetet és a feladatot, meghatározza a készenlét elérésének az idejét. A készenlét eléréséig a csoportparancsnokok kijelölik a tûzpárokat és meghatározzák a felszerelést. A foglalkozásvezetõ eközben eligazítást tart a döntnököknek, a segítõknek, és (ha vannak) a jelzõknek.


A megindulási terepszakaszról különkülön indulnak el a tûzcsoportok. Elsõ állomás a páncélozott szállító harcjármû makettje, ahol jármûre szállnak, majd annak kigyulladását követõen, a jármû elhagyása után eloltják a keletkezet tüzeket. A „harcjármû meghibásodása” miatt gyalog folytatják a feladatot, harcjármûfedezet nélkül. A lehetõ leggyorsabban tüzelõállást kell foglalniuk.
A tûzcsoport tûzpáronként, szökelléssel, ködfedezet mellett jut el a harcárokig, ahol elfoglalja tüzelõállását. A tûzcsoport tagjai itt gyakorolják a harcárokban keletkezett tüzek oltását a gyújtóeszközök elleni védelemre vonatkozó utasítás (Vv/17) elõírásai szerint, majd a csoportparancsnok utasítást kap a megindulási terepszakaszra történõ kivonásra, amelynek kijelölt útvonala a 2. számú oktatási hely, a tûzakadálypálya. A harcárokból tûzpáronként, szökelléssel jutnak el a tûzakadálypálya elsõ akadályelemé- ig, ahonnan megindulva a fentiekben már említett módon küzdik le a pályát. A következõ tûzcsoportokat váltásonként kell indítani. A végrehajtás értékelése a feladat zárása után történik meg.
Ezzel a módszerrel felépítve a foglalkozást – véleményünk szerint – jóval több ismeret gyakorlására nyílik lehetõség. Amellett ugyanis, hogy a kiképzés során teljesülnek a gyújtóeszközök elleni védelemre történõ felkészítés követelményei és a katonák gyakorolják a különbözõ objektumokon keletkezett tüzek oltását, a harcjármû elhagyását mûveleti területen a lehetõ legkisebb kockázattal, a tûzpárok mozgását, a terepen történõ mozgás módjait, a tûzcsoportok manõverének irányítását – olyan járulékos elemek trenírozása, illetve sulykolása is megtörténik, amelyek mindenképpen fontosak a harckiképzés folyamatában.

BEREK TAMÁS–GRÓSZ ZOLTÁN

2 Utasítás a csapatok gyújtóeszközök elleni védelmére – Vv/17


FELHASZNÁLT IRODALOM

Berek Tamás: ABV-felkészítés a jelenlegi veszélyforrások tükrében.
Bolyai Szemle, 2004. XIII. évf. 2. szám, ISSN: 1416-1443
Bereczki Szilvia–Berek Tamás: Stressz a tûzakadálypályán. Humán Szemle, 2004. XX. évf. 41. szám, ISSN: 1219-929X
Vv/17. Utasítás a csapatok gyújtóeszközök elleni védelmére. 1970, HM