2006.09.26.
A magyar kormány június 28-án hozott döntést arról, hogy Magyarország – egy tartományi újjáépítési csoport (PRT) átvételével – további szerepet vállal Afganisztánban. A magyar csoport lesz a huszonötödik azóta, hogy az Egyesült Államok – George W. Bush 2002. áprilisi bejelentését követően – 2003 januárjában létrehozta az első PRT-t az afganisztáni Paktia tartománybeli Gardezben.
A tálib rendszer megdöntésének gyorsasága 2001 végén–2002 elején meglepte a világot, még magát a washingtoni vezetést is. Az Egyesült Államok katonai vezetése kemény harcokra készült Afganisztánban, az elsöprő amerikai technikai és légi fölény, a Nyugattal szövetséget kötni kész tádzsik és üzbég csapatok és a hatalom átvételére kész törzsi vezetők koalíciója azonban alig pár hét alatt elsöpörte az al-Kaidának menedéket nyújtó, az iszlám legbrutálisabb formáját államalkotó eszmévé tevő tálib rendszert. Részben ennek, részben az Irak elleni, 2003 márciusában megkezdett háborúnak köszönhetően Afganisztán kérdése gyorsan lekerült a nemzetközi politika napirendjének éléről és a világsajtó címoldalairól.
A politikai erőviszonyok43
Az afgán politikai és gazdasági stabilizáció – a belső hatalmi harcok, illetve a források hiánya, elégtelen felhasználása és korrupció következtében – az elmúlt években rendkívül lassan haladt. Az afgán politikai stabilizáció tervét, az ún. bonn–petersbergi forgatókönyvet az új afgán alkotmány 2004. januári elfogadását követően a nemzetközi közösség és az afgán vezetés nem tudta tartani. A 2004-re tervezett választások (elnöki, törvényhozási, tartományi) időpontját többször is módosítani kényszerült a Hamid Karzai-féle afgán vezetés. Az elmúlt két esztendőben jelentősen romlott a biztonsági helyzet is, miként az a 3. ábrán is jól látható, az ország déli területein különösen. 2002 januárja és 2006 júliusa között az országban 592 terrortámadást hajtottak végre (2002 – 65; 2003 – 150; 2004 – 146; 2005 – 207; 2006 első félév – 24), amelynek 796 halálos áldozata volt (2002 – 79; 2003 – 133; 2004 – 230; 2005 – 287; 2006 – 67). Az elmúlt négy és fél év során a legtöbb merényletet Kabul (76), Kandahar (58), Jalalabad (44), illetve Khost (40) környékén követték el.44 Bár a 2005. szeptemberi választások viszonylag békésen zajlottak le Afganisztánban, a kampány időszaka alatt a különböző fegyveres csoportok hét kormánypárti vallási vezetőt, öt választási aktivistát és hét jelöltet öltek meg.45
A 2004-ben elfogadott új alkotmány Afganisztánban erős elnöki rendszert hozott létre. Ez részben a demokratizálódást elindító és felügyelő amerikai érdekeknek, részben az afgán hagyományoknak volt köszönhető. Az alkotmány által létrehozott kétkamarás parlament (Shura-e Milli) alsóháza a 249 fős Wolesi Jirga, felsőháza a 102 fős Meshrano Jirga. Míg az előbbibe választás útján (239 fő a 34 tartományból, 10 az afgán nomádok közül), az utóbbiba részben államfői kinevezés révén (34 fő, melynek a fele nő), részben a tartományok által delegálva (2-2 fő a 34 tartományból) kerülnek be a képviselők. A törvényhozáson belüli legfontosabb politikai törésvonalakat az ország etnikai,46 vallási,47 illetve regionális hatalmi megosztottsága határozzák meg. A 2005. szeptemberi választások eredményeként a Wolesi Jirgában a pastunok 113, a tádzsikok 60, a síita hazarák 42, az üzbégek 22, a türkmének 4 képviselői hellyel rendelkeznek, míg a fennmaradó 9 helyen a kisebb
etnikai csoportok osztoznak (pl. belu-
dzsok, arabok, tatárok stb.).
Politikai szempontból jóval nehezebb felmérni a parlamenti erőviszonyokat, mert bár Afganisztánban is léteznek pártok (több mint 70 a bejegyzett politikai pártok száma), a parlament működése során mégsem beszélhetünk formális frakciókról. A választási törvény értelmében ugyanis a képviselők csak független jelöltként juthatnak be a törvényhozásba, még ha egyébként tagjai is egy-egy pártnak. A választáson induló jelölteknek csupán 12%-a, a mandátumhoz jutottaknak pedig mindössze 14,5%-a (36 képviselő) jelölt meg regisztrálása során valamilyen szervezetet vagy pártot politikai háttereként. Még az olyan közismert pártvezetők is, mint a tádzsik Yunnus Qanooni (Hizb-i Afghanistan-i Nawin, Új Afganisztán Párt), a szintén tádzsik Burhanuddin Rabbani (Jamiat-i Islami, Iszlám Társaság) vagy a pastun Khalid Farooqi (Hizb-i Islami Hekmatyar, Iszlám Párt Hekmatyar frakció) pártjaik és politikai szervezeteik megnevezése nélkül indultak a választásokon. A pártok egy része természetesen ennek ellenére képviselve van a törvényhozásban, hiszen például bár a Hizb-i Islami Farooqi által vezetett frakciójának48 szellemi atyja, Gulbuddin Hekmatyar jelenleg a tálibok szövetségese és Hamid Karzai kormánya ellen harcol, ennek ellenére mintegy 40 egykori parancsnoka, illetve szövetségese tagja az új parlamentnek.49 Az ilyen típusú politikai köteléket természetesnek kell tekintenünk az afgán parlament esetében, hiszen a helyi politikai megfigyelők szerint a tartományi képviselők 80, a kabuli képviselők 60%-a tart fenn kapcsolatot a különböző fegyveres csoportokkal.50 Az elemzők szerint a Wolesi Jirga képviselőinek több mint felét az egykori, a szovjet megszállással és a korabeli afgán kormánnyal szemben álló mudzsahedin szervezetek vezetői teszik ki.51 Így a parlament tagja az igen szoros arab és öböl menti kapcsolatokkal rendelkező, s a tálibok ideológiájához közel álló Abd al-Rabb al-Rasul Sayyaf, a fundamentalista Tanzim-e Dawat-e Islami (Iszlám Misszió Szervezete) párt vezetője is. Külön csoportot alkotnak azok az extálibok, akik feladták korábbi extrém nézeteiket (egy részük talán csak formálisan), s akik közül sokan egyébként szintén egykori mudzsahed vezetők voltak. A parlament 34 tagja kapcsolódik valamilyen formában az egykori afgán (Nadzsibullah-féle) kommunista rezsimhez vagy politikához (pl. Sayed Mohammad Gulabzoi vagy Nurul Haq Oloomi).52 Egy másik csoport olyan „technokratákból” és törzsi vezetőkből álló csoport, akik nem tartoznak egyetlen párthoz sem. Bár nem tekinthető frakciónak, de feltételezhetjük, hogy egyes kérdések kapcsán ekként viselkedik a parlament majd egynegyedét kitevő 68 női képviselő is.53
A Meshrano Jirgán belül is a mudzsahedin szervezetekhez kapcsolható képviselők rendelkeznek legnagyobb csoporttal. A felsőházon belüli legbefolyásosabb vezetőjük Abdul Saboor Farid, Hekmatyar egykori helyettese, illetve Qurban
Ali Urfani, a síita hazarákat tömörítő Hizb-i Wahdat-i Islami (Iszlám Egység Pártja) egykori vezetőhelyettese. A második legnagyobb „frakcióval” azok a politikusok rendelkeznek a felsőházban, akik a helyi közösségek és kormányzat közötti párbeszéd meghatározó személyiségei voltak az elmúlt években. Etnikai szempontból a felsőház az alábbi öszszetételt mutatja: kb. 40%-ban pastun, 25% tádzsik, 10-15% hazara, 8-10% üzbég.54 A hatvannyolc szenátor közül 23 nő.
Némileg többet mond az afgán politikai erőviszonyokról a 2004 októberében megtartott elnökválasztás eredménye. Ezen Mohammad Mohaqiq (ma Hamid Karzai szövetségese és kabinetjének tervezési minisztere) a síita hazarákat tömörítő Hizb-i Wahdat-i Islami (Iszlám Egység Pártja) egyik frakciójának vezetője, Hamid Karzai (4,44 millió szavazat) és a korábban már említett Yunnus Qanooni (1,30 millió szavazat) után a harmadik legjobb eredményt – 0,93 millió szavazatot – érte el. A Hizb-i Wahdat-i Islami másik frakciójának vezetője, Mohammad Karim Khalili jelenleg Karzai egyik alelnöke. Még mindig viszonylag jelentős politikai pozíciókkal rendelkezik az üzbég Abdul Rashid Dostum és egykori pártja, a Sayyid Noorullah vezette Junbish-i Milli-yi Islami (Nemzeti Iszlám Mozgalom), jóllehet az elmúlt években Karzai Dostum politikai hatalomból való kiszorítására és ellehetetlenítésére törekedett. Ennek ellenére Dostum a 2004-es elnökválasztáson több mint 800 ezer szavazatot szerzett.
Baghlan tartomány
Afganisztán Baghlan tartománya (területe: 21 118 km2; lakossága 780 000 fő) 12 körzetre oszlik (Andarab, Baghlan, Baghlan-i Jadid, Burka, Dahana-i Ghori, Dhosi, Kahmard, Khinjan, Khost wa Fereng, Nahrin, Pul-i Khumri, Tala wa Barfak) és az alábbi etnikumok lakják:
- tádzsikok – letelepedett, itt honos, szunnita vallású népesség, amelyeket a völgyek alapján különböztetnek meg (pl. az andarabok);
-
izmaeliták – letelepedett, itt honos, tádzsik, illetve részben hazara eredetű népesség, amelyeket a tádzsikoktól és a hazaráktól hét imámos síita vallásuk különböztet meg, továbbá az, hogy más völgyekben élnek;
- hazarák – eredetük szerint mongol/török népesség, amely a 13. sz. környékén vándorolt be; tizenkét imámos síita vallásúak;
-
üzbégek – török nép, amely a 15. században, illetve egy részük a 20. században vándorolt be, amikor a közép-ázsiai bolsevik hatalomátvétel elől menekült; szunnita vallásúak;
-
pastunok – szunnita vallású népesség, amelynek csoportjai a 19. század végén és a 20. század elején erőszakos letelepítés révén kerültek ide Dél- és Kelet-Afganisztánból (többségük a tartomány északi részén, Baghlan-i Jadid és Dahana-yi Ghori nevű körzetében él).
Az afgán politikai pártok Baghlanban is általában etnikai csoportok szerint terjeszkednek. Így a tádzsikok a B. Rabbani vezette Jamiat-i Islami pártot, illetve a Y. Qanooni vezette Hizb-i Afghanistan-i Nawin-t55 támogatják, a pastunok Hizb-i Islami-t, az izmaeliták és az üzbégek pedig általában a Noorullah és Dostum vezette Junbish-i Milli-yi Islami felé hajlanak. Ez a szabály azonban nem mindig érvényesül, s így egy-egy etnikai közösségen belül különböző politikai irányultságokat is találhatunk, amelyek így aztán kisebbségi viszonyban vannak a fentebb vázolt főbb csoportokkal. A baghlani gazdaság – mint az afgán gazdaság egésze is – többnyire preindusztriális jellegű.
A tartomány mezőgazdaságának nagy részét az esővíz öntözte búza és más kalászosok termesztése, illetve az állattartás teszi ki. Vannak továbbá nagyon kicsi, de nagy hozamú, öntözött rizsföldek is, amelyek igen jól jövedelmeznek.
Az Andarab-völgy fontos máktermesz
tő térség a tartományban, ám maga Baghlan tartomány nem tartozik Afganisztán kiemelkedő ópiummák-előállító térségei közé. Régebben viszonylag jelentősnek mondható volt a bányászat is a tartományban (az iparág mintegy 3000 embert foglalkoztatott), de a kellő figyelem híján mára csaknem teljesen lepusztultak a bányák, ahol napjainkban csupán pár száz ember dolgozik, ezek is többnyire nem megfelelő munkamódszerekkel. A tartományban van Afganisztán egyetlen cementgyára. Baghlan egykori könnyűiparát (gyapot, cukor, malmok stb.) valószínűleg már nem lehet újraindítani. A holland PRT-nek tábort adó Pol-i-Khumriban egy kis erőmű látja el a várost árammal. Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy beköti
az erőművet a közép-ázsiai áramellátó hálózatba, s így vezet áramot Kabul felé.
A mezőgazdaság, a vízbőség és a korlátozott ipari tevékenység miatt Baghlan viszonylag gazdag tartománynak számít Afganisztánban.
Történelmileg a tartomány lakosságának többsége tálib- és Hizb-i Islami (Hekmatyar frakció) ellenes, kivéve a Baghlan-i Jadid és Dahana-yi Ghori körzetet, ahol a helyi pastu népesség mindkét fundamentalista áramlatot támogatta. A tálib rezsim összeomlása után Baghlan tartományban egy befolyásos, a tálibokkal szembeni ellenállás központjának számító Andarab-völgy vidékéről származó tádzsik hadvezérekből álló, a Jamiat-i Islamihoz kapcsolódó csoport vette át a legtöbb állami intézmény és vállalat irányítását. A kabuli politikai átmenet folyamán (bonni folyamat) a Jamiat-i Islamihoz kapcsolódó politikusok domináns csoportja veszített a befolyásából, bár továbbra is erős befolyást gyakorolnak a rendőrségre a tartományban és jelentős képviseletük van az afgán nemzeti hadseregben is. Emellett illegális fegyveres csapatokat is fenntartanak. Mind a hivatalos, mind a nem hivatalos fegyveres csoportok lehetővé teszik számukra, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a tartomány elsődleges bevételi forrását, a kábítószer-csempészet megadóztatását és (korlátozott mértékben) a kábítószer-termelést. Politikai térvesztésükbe is nehezen nyugszanak bele, s ez a csoport által szervezett és vezetett megmozdulásokhoz vezet, amelyek a tartományi kormányzó ellen irányulnak. A visszaszoruló Jamiat mellett erősödik Hizb-i Islami befolyása, amely Kabul támogatása mellett több polgári igazgatási pozíció felett ellenőrzést szerzett.
2004 februárja és 2005 augusztusa között a Karzai-kormány számos pastu párti jelöltet helyezett a baghlani tartományi kormány élére. Az ellenzéki Hizb-i-Afghanistan-i Nawin – amelynek szintén erős pozíciói vannak Baghlan tartományban – emiatt „pastunizációs” törekvésekkel vádolta meg a kormányfőt. A 2005. júliusi és augusztusi utcai megmozdulások, majd pedig az elnökválasztás után Karzai lecserélte a legtöbb tartományi vezetőt, s a baghlani tartományi kormány élére Mohammad Alam Rasekh-et56 helyezte, akit a többség nagy várakozással fogadott. Azonban a beígért és fontos reformok elmaradtak, s ez folyamatosan növeli a lakosság elégedetlenségét. Az ENSZ tartományi irodájába egyre nagyobb számban érkeznek a Rasekh elmozdítását kérelmező segítségkérő levelek. A gyenge tartományi vezetés közvetlen hatással van a biztonsági helyzetre is. Az utóbbi hat hónapban érzékelhetően nőtt a pokolgépes robbantások, a tartományi újjáépítési csoport (PRT) és az afgán nemzeti hadsereg konvojait célzó támadások sűrűsége és száma.
A gyenge és korrupt tartományi vezetésen kívül a régió biztonságára más elemek is hatással vannak. A közúti rendfenntartó és az általános feladatokat ellátó rendőrségi alakulatok vezetése közötti állandó rivalizáció tovább gyengíti a tartomány közbiztonságát. Az ellentétek főként a kábítószer-csempészet és
-kereskedelem ellenőrzéséért folytatott versengés számlájára írhatók. 2006 májusában ezt kívánta orvosolni Karzai, amikor új rendőrfőnököt nevezett ki a tartomány élére. Ewaz Mohammad jelenlegi rendőrfőnök korábban a régió rendőrképző központját vezette Kunduzban. Az ENSZ jól felkészült szakemberként jellemzi, aki átgondoltan és megfontoltan cselekszik.
Emellett számolni kell azzal is, hogy azok a fundamentalista vezérek, akik a tálib rezsim bukása után Pakisztánban voltak száműzetésben, 2006 folyamán biztosan visszatérnek, mivel Pakisztán úgy döntött, hogy bezárja az afgán menekülttáborokat. A többi régióban már bebizonyosodott, hogy ezek közül a visszatérő személyek közül kerülnek ki leginkább a külföldieket támadók.
A tartományban két csoport, bár számbelileg jelentős, a múltban többnyire háttérbe szorult: az izmaelita közösség délkeleten és az üzbég szunniták keleten. Miközben az izmaelita közösség, amely a kommunista időszakban jól felfegyverzett milíciával rendelkezett,57 ma nincs is abban a helyzetben, hogy katonai akciókkal fenyegessen, az üzbég közösség jelentős tálibellenes erő volt. Az üzbég lakosság 2004–2005 körül elszakadt korábbi, a Jamiat felé hajló vezetőitől, és csatlakozott a nacionalista (és világi) Junbish-i Milli-yi Islami mozgalomhoz (Rashid Dostum táborához).
A 2005-ös parlamenti választásokra Baghlan tartományban 394 869-en regisztráltatták magukat, de végül csak
209 165-en vettek részt a szavazáson (53%-os részvételi arány). A 249 fős alsóházba, a Wolesi Jirgába a tartomány 8 főt delegál, a választásokon 106 fő indult ezekért a helyekért Baghlanban.
A tartományban a következők szereztek képviselői mandátumot: Mansoor Nadiri58 (19 495 szavazat, 9,9%), Qazi Habibullah Ramin (14 214 szavazat, 7,2%), Mawlawi Abdul Haq (9011 szavazat, 4,6%), Helaluddeen (7876 szavazat, 3,9%), Mohammad Asim59 (5724 szavazat, 2,9%), Wakill Sayyad Agha (5681 szavazat, 2,9%), Ustad Najia Aimaq (nő) (4525 szavazat, 2,3%), Shukria Essakhel (nő) (3256 szavazat, 1,7%).60
A nemzetközi katonai
erők ellen irányuló
fenyegetésről
Baghlan tartomány nem volt nagyon fenyegető környezet a német és (2003-tól) holland PRT számára, bár alkalmanként előfordultak támadások. Ezeket többnyire házi készítésű, alacsony robbanóerejű, kis pontosságú robbanószerkezetekkel követték el, s a robbantások a tartományi székhelytől északra, Baghlan-i Jadid körzetben, egy bizonyos útszakaszon következtek be. Baghlanban az UNAMA nem jegyzett fel halálesetet a nemzetközi katonai személyzet körében. A holland PRT ennek ellenére mindig óvatosan lépett fel, és nem kizárható az sem, hogy előfordultak olyan támadások, amelyeket nem jelentettek az ENSZ-nek.
A fegyverek önkéntes beszolgáltatására létrehozott ENSZ-program nem volt hatásos az utóbbi években ebben az északi tartományban. A hadurakkal sem sikerült megtalálni a közös hangot, akik inkább a mákültetvények termékenységének növelésében és a tranzitútvonalak ellenőrzésében érdekeltek. A pakisztáni menekülttáborok bezárása után, az elkövetkező hónapokban az odamenekült afgánok tömeges visszatelepülése várható, többek között Baghlan tartományba is. Ez tovább bonyolíthatja a kényes etnikai egyensúlyt, és negatívan befolyásolhatja a biztonsági helyzetet. Az emberi jogok kérdése is fontos tényező a régióban. Gyakori a gyermekrablás – kényszermunka vagy prostitúció céljából. Pakisztáni madrasszákból is sokan érkeznek jó tanulmányi lehetőségeket kínálva a szegény családok gyermekeinek. A nők elleni erőszak gyakori, de a nyomozó hatóságok nem érdekeltek az esetek kivizsgálásában. A leánygyermekeknek ritkán van lehetőségük a tanulásra, annak ellenére, hogy a közelmúltban számos új leányiskola épült.
A PRT és bármely, a PRT-vel kapcsolatba hozott szereplő (afgán kormány, NGO-k, alvállalkozók) kábítószer-ellenes tevékenysége valószínűleg negatív hatással járna a PRT biztonságára, amely a múltban hasonló tevékenységek idején fokozott óvatossággal járt el. Ezeknek a tevékenységeknek eddig megmutatkozó korlátozott sikere és hatása volt az egyik oka annak, hogy eddig nem voltak negatív reakciók és nem növekedett érzékelhetően a támadások száma. Így a nemzetközi katonai erők és a PRT fenyegetettsége közepesként értékelhető. A térség a „zöld” besorolás alá esik az ENSZ megközelíthetőségi-biztonsági térképén.
A biztonsági szektor
reformja és a születőben lévő tartományi
közigazgatás
A rendőrség támogatása valószínűleg az egyik legfontosabb feladat a PRT-k számára Afganisztán északi felében. A fejlesztési projektek vonatkozásában Baghlan mindeddig lemaradt, a már létező iparágak és az andarabi Jamiat-parancsnokok egyéb irányú gazdasági tevékenységei miatt. Miután a legfelsőbb szintű parancsnokok már nincsenek jelen a tartományban, egy olyan biztonsági vákuum jött létre, amelyet a rendőrségnek kell betöltenie. A rendőri erők soraiban tettre kész és kompetens személyek vannak, de ennek ellenére figyelmet és tanácsadást igényel. Jelenleg is folyamatban van egy többmillió dolláros befektetés a rendőrség megreformálására (Németország és az Egyesült Államok vezetése mellett), és ennek szüksége lesz a PRT-k támogatására is. A tartományi közigazgatást ugyanúgy megfertőzte a korrupció és a milíciák uralma. Ugyanakkor a tartományi közigazgatás reformját civil programok fogják segíteni, főként az UNDP, az Ázsiai Fejlesztési Bank és a Világbank vezetésével. Mindazonáltal ezek közül egyik program sem jár sikerrel, ha a rendőrség inkább fenyegetést, mint védelmet jelent. Ugyanezt mondhatjuk el az igazságszolgáltatási szektor reformjáról (ezt erősen támogatja az EU).
Összefoglalásként elmondható, hogy a baghlani PRT-nek leginkább elméleti támogatást kell biztosítania az afgán biztonsági erőknek (amelyek alapjában véve a rendőrséggel egyenlők), miközben néhány potenciális kihívóval kell szembenéznie katonai téren (az új-Talibán Baghlan-i Jadid és Dahana-yi Ghoriban). A rendfenntartó tevékenység terén néhány illegális fegyveres csoport jelenthet kihívást, főleg az andarabi parancsnokok (akik kapcsolatban állnak a kábítószer-kereskedelemmel). Az intézményépítés és a fejlesztési segélyezés nemzeti programokon keresztül történik, és ezen a téren a PRT-nek nem kell sokat tennie, azonkívül, hogy nyugodt játékteret biztosít a többi szereplőnek a jog uralmának kiterjesztése révén.
43 Az elemzés szerzői külön köszönetet mondanak Wagner Péternek a tanulmány megírásához nyújtott értékes információiért.
