Manapság az írott és elektronikus médiumokban2 szinte nap mint nap lehet olvasni, illetve hallani a globális felmelegedésrõl3 és annak veszélyeirõl. Egyesek szerint van, mások véleménye szerint szó sincs globális felmelegedésrõl. Van olyan hiedelem, mely szerint számos amerikai tudós kutató munkája a kormány (Bush) anyagi támogatását élvezi, bizonyítandó, hogy nincs globális felmelegedés, vagy ha igen, az természetes jelenség. A téma szakértõi különféle teóriákkal, elméletekkel igyekeznek bizonyítani állításaikat, ám ezekben elég sok a bizonytalan tényezõ. A fellelhetõ különbözõ szakirodalmi anyagok felhasználásával ismert szakmai tekintélyek eltérõ véleményeit szeretném – a teljesség igénye nélkül – vázolni a globális felmelegedés okait, sebességét, intenzitását és várható következményeit illetõen. A szakma elismert képviselõi abban egyetértenek, hogy: a Föld jelenleg felmelegedési periódusban van. A tekintetben viszont már eltérõek a vélemények, hogy: van-e és mekkora az emberi tevékenység szerepe a folyamatban (természetes folyamat vagy sem), mennyire gyors a felmelegedés mértéke, milyen következményekkel lehet számolni. Már elöljáróban megjegyzendõ, hogy a Föld történetében mindig is voltak melegebb és hûvösebb idõszakok, igaz a változásokhoz több ezer, tízezer, esetenként még hosszabb idõre volt szükség. Az éghajlat stabilitására tehát nincs garancia. Nem törvényszerû, hogy ilyennek kell lennie vagy maradnia. Hogy megindult- e már a globális éghajlati átalakulás, adatokkal kell alátámasztani. Számos tudós szerint igen, melynek üteme az elképzeltnél is gyorsabb. A XXI. század kutatóinak azt kell megállapítaniuk, hogyan kerülhetõ el a katasztrófa, illetve miként fordítható vissza (többek szerint csupán lassítható) a folyamat. Ehhez azonban meg kell érteni az éghajlat titkát rejtõ elemeket, pontos elõrejelzést kell adni a globális fejlõdésrõl. Az éghajlat önmagában olyan összetett és változékony, hogy nehéz bármilyen jelenségét is „rendkívüli”-ként értékelni. Ma nincs olyan számítógépes modell, amely biztonsággal elõre tudná jelezni a közép- és hosszú távú történéseket.

A szakemberek sokasága már évtizedek óta „kongatja a vészharangot” a Föld védelme érdekében. Az elsõ, 1972-es stockholmi Földcsúcson lényegében még csak környezetvédelmi4 kérdések szerepeltek, az ENSZközgyûlés által 1984-ben létrehozott Környezet és Fejlõdés Világbizottság (Bruntland-bizottság – 1987) viszont már figyelmeztetett az üvegházhatású gázok okozta klímaváltozás veszélyeire. Az 1992-es riói világkonferenciát pedig kimondottan „Környezetvédelem és fejlõdés” címmel rendezték meg, ahol aláírták a cselekvési programot tartalmazó keretegyezményt is, amely megvalósítását 1997-ben az ENSZ-közgyûlés rendkívüli ülésszaka értékelte (New York). 1997- ben a kyotói egyezmény aláírói vállalták, hogy csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. 2002 augusztusában Johannesburgban – a Fenntartható Fejlõdési Világkonferencia elnevezéssel – megrendezett találkozón áttekintették az eltelt tíz év eredményeit, a célok megvalósulását, továbbá feltárták az akadályozó tényezõket és az elmaradások okait. 2006 õszén látott napvilágot az úgynevezett Stern-jelentés,5 amely felvázolja az éghajlatváltozás drámai következményeit, globális kockázatait, és ebbõl eredõen a sürgõsen megteendõ intézkedéseket. A 2006. november elsõ felében Nairobiban megtartott ENSZ klíma-világkonferencia a kyotói jegyzõkönyv végrehajtásával kapcsolatos tennivalókat vitatta meg. A konferencia súlyponti kérdése a kyotói egyezmény folytatásáról történõ megállapodás és annak bõvítése volt.


NÉHÁNY VÉLEMÉNY A SZKEPTIKUSOK TÁBORÁBÓL

A gleccserek világosan tükrözik a klímaváltozást. Átalakulásuk látható, és érthetõen szemléltetik a folyamatot, állítja dr. Wilfried Haeberli6 klimatológus. Fõként az elmúlt két évtizedben történtek nagy változások. Elképzelhetõ, hogy a légkörben lévõ aeroszol-részecskék okozták a gleccserek múlt század hatvanas-hetvenes éveiig tartó fejlõdését, de a nyolcvanas évek eleje óta ez a folyamat megállt. Azóta a gleccserek fokozatosan olvadnak és egyre feljebb húzódnak. Ha a gleccserek eltûnnek, akkor a világ népességének 1/3-a szenved majd a vízhiánytól. Ezzel a feltételezéssel ma már senki sem vitatkozik. A klimatológia elsõdleges célja, hogy megoldást találjon. A bajok okozója az emberi tevékenység, azon belül is elsõsorban az üvegházhatást okozó gázok. 10-20 év múlva – amikor már biztosat tudunk – késõ lesz. Addigra a problémák is tovább nõnek. Ha a gleccserek eltûnnek, nem lesz, ami megkösse a jelentõs mennyiségû laza anyagot. A jég megolvadása miatt a talaj felenged, melynek fellazulása következtében földcsuszamlások keletkezhetnek, veszélyeztetve a völgyben elterülõ településeket. De az újonnan képzõdõ gleccsertavak is veszélyt jelentenek a lakosság számára. A hegyekben egyre több lesz a veszélyes terület, ahol nem lehet építkezni. Most egy jégkorszak méretû jelenségben, de annak meleg oldalán vagyunk. Ezért fogalmunk sincs, hogy mi történik majd.



Az utóbbi 10-15 évben fõként Európa szenvedett a klímaváltozástól. A természet igen érzékenyen reagál a változásokra. Svájcban például megfigyelték, hogy a tûlevelû fák vonala egyre feljebb kerül a hegyoldalon. Az öreg fákat vizsgálva látható, hogy egy adott magasságban csupán fenyõerdõ volt. Ugyanakkor a fiatal csemeték között már megjelentek a lombos (juhar, bükk, berkenye – ezek közép- és magashegységi fák – stb.) fák.
Prof. Hans von Storch7 (hamburgi egyetem professzora) úgy gondolja: A számítógépes szimulációk egyértelmûen szemléltetik, hogy a hõmérséklet emelkedése milyen klímaváltozást okoz. A tengerszint emelkedése is a klímaváltozás következménye. Az éghajlati modell-elõrejelzések a jelenlegihez képest a XXI. század utolsó három évtizedére az áradások magasságát 0,3 m-re jelzik a viharok miatt. Ha ehhez hozzáadjuk a tengervíz hõtágulásából eredõ újabb 30 cm-t, akkor az nagyon sok. Ez egy évszázad alatt következne be.
Prof. Hartmut Grassl8, a Hamburgi Max Planck Meteorológiai Intézet igazgatója) azon fizikai, kémiai és biológiai folyamatokat kutatja, amelyek a helyi és globális klímaváltozásra gyakorolnak hatást. A XV. század végén volt egy meleg periódus, amit az úgynevezett kis jégkorszak követett. A hõmérséklet ingadozása tehát nem különleges. Sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha a Föld olyan mértékben hûlne, mint amilyen gyorsan most melegszik. Ennek következtében bizonyos területeken, például Skandinávia középsõ területén nem lenne növényzet. Ugyanaz történne, mint a kis jégkorszak idején. A változás jelenleg magasabb, mint az elmúlt ezer évben bármikor. (Legalábbis az eddigi rekonstrukciók szerint.) A Klímaváltozási Kormányközi Bizottság már közzétett egy jelentést, amely szerint a XX. századi hõmérséklet- emelkedés az elmúlt 10 000 évben példátlan. Az éghajlatra nyilvánvalóan hatnak az emberi tényezõk. A kérdés csak az, hogy az ember hány százalékban felelõs a globális felmelegedésért. Az elmúlt 20 évben az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása és az erdõirtás soha nem látott méreteket öltött. Soha még ennyien nem éltek ma Földön, és az energiaigény is egyre fokozódik.
1972-ben a Római Klub eredménytelenül figyelmeztetett a „Növekedés határai”-ra.9 Megjelenését világméretû vita követte. Az ipari országokban azonban kevés jele van az önmérsékletnek. D. H. Meadows-D., az elsõ jelentés szerzõje megírta a 30 éves frissítést. Az 1972- ben használt modellbe táplálta az új adatokat. Arra volt kíváncsi, hogy mi történt a 30 év alatt. Ezután, nem feltételezésekkel, hanem olyan tényekkel állt elõ, amellyel minden kutató alapvetõen egyetértett. 1972-ben sem figyeltek oda. és a helyzet azóta rosszabbodott.
Az Európai Ûrhivatal (ESA) Envisat10 mûholdjának megfigyelési adatai alapján már világméretekben észlelhetõk a káros anyagok, köztük az üvegházhatást fokozó – fosszilis tüzelõanyagok égésekor keletkezõ – nitrogén-oxid.11 Tudományosan ezzel még nem igazolható, hogy a gyakori viharokért, a szárazságért és a globális felmelegedésért a károsanyagkibocsátás a felelõs, ám a jelenségek Európában is egyre gyakoribbak. Mintegy 70-80 nemzet szenved a partvidék eróziójától, mert a tenger szintje emelkedik – az elmúlt 10 évben évente 3 mm-t. Ezt is a mûholddal figyelték meg. Az Envisat 800 km-es magasságból a tengerszint legkisebb változását is észleli.
Egy német–indiai kutatócsoport expedíciót szervezett a Himalájában levõ Tokar-tóhoz,12 mivel feltételezésük szerint a Himalája a globális éghajlatváltozás kulcstérsége, és tavai rejtik a klímaváltozás titkának megoldását.
A Tokar-tó az átlagosan 5000 m magasságú Ladakh területén – 4530 m magasságban – található, korát 10 000 évesre becsülik.13 A tófenék üledéke õrzi az elmúlt éghajlatváltozások nyomait. (1. ábra) A Himalája és a Tibeti-fennsík – a tenger és a szárazföld egyenlõtlen felmelegedése okozta légnyomáskülönbségek – hatására kialakuló monszun a Föld éghajlatának egyik legfontosabb tényezõje. A felhõk a Himalája csúcsainak ütközve kicsapódnak és megered az esõ. Ladakh a nedvesség és a szárazság határán fekszik. Ez teszi a megfigyelés szempontjából fontos területté.
A helyi nomád lakosság megfigyelései szerint az esõzések újabban rendszertelenek és kisebbek, a monszun rendre elmarad. A hegyoldalon a talaj elszínezõdése (világos vonal) mutatja, hogy néhány éve még ott volt a tó vízszintje. A tó vizének sótartalma az utóbbi években emelkedett, ami szintén kedvezõtlen elõjel. A kutatócsoport 1 méternyi fúrásmintát vett a tófenékbõl, amely hozzávetõleg 1000 év éghajlati adatait tartalmazza. Ennek értékelése adhat esetleg olyan információkat, amely a jövõt tekintve is alkalmazható lehet.
A felszín helyzetét GPS segítségével határozták meg, hogy pontosan meg lehessen állapítani a jelenlegi partvonal és a vízszint változását. A mai partvonal és a 10 évvel elõtti között lényeges eltérés tapasztalható. A tó korábbi felszíni kiterjedése sokkal nagyobb volt. Megállapították, hogy a gleccserek visszahúzódtak, a helyi klíma melegebb és szárazabb lett. A 6000 m-nél is magasabb hegycsúcsokon szinte alig van hó. A talált leletek alapján valószínûsíthetõ, hogy egykor a jelenleginél 70-80 m-rel magasabban volt a tó vízszintje (50 évvel ezelõtt mintegy 10 m-rel, de még 5 éve is 3-4-gyel magasabb volt a mostaninál). Ha a csapadék mennyisége továbbra is csökken, akkor a tó néhány éven belül teljesen eltûnhet.
A szokottnál jóval korábban kezdõdõ havazás is riasztó jel. A Transz-Himaláját a szélsõséges kiszáradás fenyegeti. A kutatócsoport felgyorsult éghajlati változást érzékelt.
Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottság (IPCC) szerint a XX. században növekedett a szén-dioxid14 és más, az üvegházhatást erõsítõ gázok kibocsátása, és ez globális felmelegedéshez vezet.

Néhány igen jó nevû éghajlatkutató szerint azonban egyelõre korai lenne az egész emberiséget megvádolni a változások miatt.
A tudóstársadalom erõteljes megosztása tapasztalható a téma kapcsán. A korábban már említett egyetértés kivételével a fentiektõl igencsak eltérõ véleményekkel, elméletekkel lehet találkozni. Természetesen a szakemberek ezen tábora is megfigyelési, mérési stb. adatokkal igyekszik bizonyítani az igazát. Ha körbetekintünk a szemben állókon, egyértelmûen megállapítható, hogy mindkét oldalon kiemelkedõ elméleti és gyakorlati tudást, tapasztalatot birtokló, nagy szakmai tekintéllyel rendelkezõ tudósokról van szó.


NÉHÁNY SZAKTEKINTÉLY ELLENVÉLEMÉNYE

Van, aki azt állítja, hogy az IPCC tudományosnak nevezett fejtegetései kifejezetten pontatlanok. Az IPCC álláspontja szerint, ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, akkor azok hatására a Föld éghajlata felmelegszik. Ha az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottság szakértõi testületének becslései igazak, akkor komoly következményekkel kell szembenézni. Ám nem minden éghajlatkutató ért egyet ezzel az állásponttal. Az óvatosabb elõrejelzések valamiért sokkal nehezebben jutnak el az emberekhez. Az IPCC forgatókönyvének következtetéseivel szemben nincs helye ellenvetésnek. Aki mégis ellenvéleményt fogalmaz meg, annak ellehetetlenítik a munkáját.
1997-ben Kyotóban vitatták meg a globális felmelegedés ügyét. A kyotói egyezményben15 lefektették, hogy korlátozni kell a szén-dioxid kibocsátását, elkerülendõ a katasztrófát. Az IPCC következtetéseit számítógépes modellekre alapozta, melyek segítségével kiszámolták, mi történik, ha duplájára nõ a szén-dioxid- kibocsátás. A legborúsabb elõrejelzések szerint ennek következtében a hõmérséklet 5,8 °C-kal emelkedik. De valóban egyedülálló környezeti változásoknak lehetünk tanúi?
Az IPCC hivatalosan a Mann-féle16 grafikon (hokiütõ grafikonnak is nevezik) alapján elemzi az elmúlt évezred éghajlatváltozásait. (2. ábra)
A valóságban igen kevesen osztják Mann véleményét. Fõként az ENSZ kutatócsoportjához nem tartozó éghajlatkutatók vitatják helytállóságát.
A vízpára a legfontosabb valamennyi üvegházgáz közül. Amikor a hõmérséklet emelkedik, akkor a vízpára is növekszik. Így pozitív visszacsatolás jön létre. A több vízpára több hõt ejt csapdába, s így még melegebb lesz. A légkörben tehát egy hihetetlenül összetett rendszer mûködik. A földfelszín és a légkör felsõ rétege közötti terület mintegy 0,5–4% közötti vízpárát (H2O), ugyanakkor a széndioxidból mindössze 0,03%-ot tartalmaz. Tehát hozzávetõleg 100-szor annyi vízpára van a légkörben, mint CO2. Mindemellett a vízpára mennyisége folyamatosan változik. Az atmoszféra nedvességtartalma igen változékony. A légkör vizet vesz fel, aztán vizet ad le. A párolgás és a csapadékképzõdés nagyon fontos szerepet játszanak az atmoszférán belüli energiaáramlásban.
Ahhoz, hogy essen az esõ, felhõre van szükség. A felhõk fontos szerepet játszanak a különbözõ sugárzások elnyelésében. A felszínrõl érkezõ hosszabb hullámhosszúságú sugarakat elnyelik, míg a Nap felõlieket visszaverik. Ebbõl következik, hogy a felhõk elsõsorban éjszaka vezetnek felmelegedéshez, nappal hûvösebb van, ha borult az ég. Egyaránt okozhatnak pozitív és negatív folyamatokat a hõmérséklet változását illetõen.
A felhõk, a vízpára és a csapadék éghajlatra gyakorolt hatását még nem értjük teljes egészében. Ez persze hatással van a klímaváltozásokat elõrejelzõ számítógépes modellek eredményeire is. A számítógépes modellek igen bonyolult programok, melyek segítségével megpróbálják szimulálni a légkörben lejátszódó folyamatokat. Ahhoz, hogy a modellek valóban a létezõ folyamatokat modellezzék, nagyon sok információra van szükség. Egyes folyamatok paraméterei azonban olyan széles skálán mozognak, hogy a számítógépes modellek egyszerûen képtelenek követni azokat. Kevéssé ismert, így nehezen modellezhetõ jelenség például a csapadék. A csapadék a klimatikus rendszer valamennyi összetevõjére hatással van, mint ahogy a többi öszszetevõ is hatással van a csapadékra. A legtöbb modell képtelen bármit is kezdeni a csapadékkal. Egy számítógép csak arra képes, amire beprogramozták. A probléma az, hogy a vizsgált rendszerek esetében eléggé hézagos a tudásunk. Ennek következtében hiányos anyagból próbálunk felépíteni valamit, amirõl csak az elkészülte után derül ki, hogy használható- e valamire. Nemcsak az a fontos, hogy megfelelõ adatokkal lássuk el a programot, magának a modellnek a kialakítása is rendkívül nehéz. A kidolgozott modell képtelen megfelelõen szimulálni a klimatikus viszonyokat. Valamennyi éghajlatkutató tisztában van azzal, hogy tökéletlen modellekkel dolgozik.
Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottság jelentései és az olyan megállapodások, mint a kyotói egyezmény, többnyire éghajlati modellek elõrejelzésein alapulnak. Ennek a fent leírtakkal történõ összevetése esetén látható, hogy a megbízhatatlan modellek nem produkálhatnak helyes eredményt. A tudomány ebben az esetben tökéletlen modellekbõl következtet az azonnal szükséges politikai állásfoglalásokra és döntésekre. Ezzel az a probléma, hogy az így hozott döntések akár rosszul is elsülhetnek, ha a jövõben valami okból mégis másképpen alakulnak a dolgok.
Mások grönlandi jégminták elemzésével próbálnak következtetni a múlt klímaváltozásaira. A wikingek idejében (i. sz. 1000 körül), az úgynevezett középkori felmelegedéskor keletkezett jégminta idején a grönlandi átlaghõmérséklet a mainál 1,5 °C-kal magasabb volt. Tehát manapság nem is élünk olyan meleg idõszakban, legalábbis, ha összevetjük a múltbéli éghajlati viszonyokkal.
Az Egyesült Európai Grönlandi Jégfurat Projekt (North Grip Project Greenland – NGRIP) keretén belül, a 3 km vastag jégbõl vett minták igen fontos adatokkal szolgálnak a Föld éghajlatának történetérõl. A jég több mint 120 000 év idõjárásának emlékeit õrzi. A furat hõmérsékleti adatai segítségével rekonstruálni lehet az utóbbi 10 000 év hõmérsékleti viszonyait. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az elmúlt évezredek során, sokszor hosszú idõn keresztül magasabb volt a hõmérséklet a mainál. Azaz, akkor is volt klímaváltozás, amikor az emberi tevékenység még semmilyen hatással sem volt a Föld éghajlatára. A mérések alapján megállapítható, hogy 4000 évvel ez- elõtt az átlaghõmérséklet 2,5 °C-kal melegebb volt a mainál. 4000–2000 között is, vagyis a római korig kb. 2,5 °C-kal csökkent a hõmérséklet, majd fokozatosan emelkedni kezdett, egészen az úgynevezett középkori felmelegedésig, azaz kb. 1000-ig. Ezt követõen ismét lecsökkent a hõmérséklet, s a minimumot 1650 körül érte el. A XVIII. században ismét emelkedést mutat, mígnem 1875-ben elérte az utóbbi 8000 évben mért legalacsonyabb értéket. (Ekkor kezdték a rendszeres meteorológiai megfigyeléseket.)
Grönland egész területérõl vett jégminták megerõsítették, hogy mintegy 140 évvel ezelõtt egy kisebb jégkorszak ért véget, mely az utolsó 10 000 évben a leghidegebb idõszak volt. A hideg és a meleg korszakok természetes váltakozását máshol is megfigyelték az északi féltekén. Tetemes mennyiségû bizonyíték van arra, hogy a nagyobb ingadozás teljesen normális, így a jelenlegi felmelegedés az 1875-ben véget ért kis jégkorszak egyenes következménye.
Tény, hogy a XX. században folyamatosan emelkedett a hõmérséklet, de a kérdés az, hogy mihez képest? Nagyon valószínû, hogy a korábbi 10 000 év leghidegebb éveihez képest. Márpedig ez azt jelenti, hogy nagyon nehéz eldönteni, hogy a klímaváltozás természetes jelenség- e, vagy az emberi tevékenység is szerepet játszik benne (és ha igen, milyen mértékben). A meteorológiai adatgyûjtés ugyanis éppen az elmúlt 10 000 év leghidegebb éveiben kezdõdött.
Az IPCC diagramjából eltüntették a középkori felmelegedést és a mini jégkorszakot, így annak utolsó szakasza meredeken felfelé ível. Ez azt sugallja, hogy a jelenlegi felmelegedés rendkívüli esemény. Dr. Sallie L. Baliunas17, a Harvard Asztrofizikai Központok Obszervatórium asztrofizikusa is ellentétes nézeteket képvisel. Szerinte a Mann-diagram a XX. században tapasztalható emelkedést hivatott kifejezni, vagyis hogy az évszázad szokatlanul meleg. Ennek okát pedig a levegõbe került nagy mennyiségû széndioxidnak tulajdonítja: tehát az emelkedés természetellenes, mivel emberi közremûködésnek köszönhetõ a folyamat. Nehezményezi, hogy Michael Mann tudomást sem vesz a középkori felmelegedésrõl és a kis jégkorszakról. Tehát a diagram hamis képet fest a klímaváltozásról, mert a XX. századot tekinti az utóbbi évezredek legmelegebb idõszakának. Leginkább azt szeretné kideríteni, hogy a középkori felmelegedés és a kis jégkorszak globális jelenségek voltak-e. Vizsgálódásai során arra volt kíváncsi, hogy találnak-e szélsõséges adatokat az i. sz. 800–1300-ig terjedõ idõszakban. Tehát a középkori felmelegedés idején, illetve hogy megjelennek-e ellenkezõ irányú szélsõségek a kis jégkorszak során. A következõ megválaszolásra váró kérdés az volt, hogy a XX. században mért adatok valóban szélsõségesnek tekinthetõk-e az elmúlt 1000 évrõl gyûjtött adatokhoz képest. A középkori felmelegedést és a jégkorszakot európai adatok alapján írták le, de kutatási eredményei alapján bizonyíthatóan nem csak Európában jelentkeztek. A felmérések adatokkal szolgáltak a Föld más térségeirõl is (Kína, Afrika, Dél- Amerika, Északi-sarkvidék, Antarktisz, Új-Zéland, Ausztrália és Óceánia). Mindezek igazolják, hogy nem csupán európai, hanem globális méreteket öltött. Az adatok összegzése azt mutatta, hogy valóban volt középkori felmelegedés, s akkor melegebb volt, mint manapság, és létezett egy kisebb jégkorszak is, amikor igen hideg volt. A XX. században így tehát semmi rendhagyó nem történt.
A természetes üvegházhatás a Földet meleg és az élet szempontjából kedvezõ hellyé tette. Nem kétséges, hogy a széndioxid is az üvegházgázokhoz tartozik. Tehát jogos lehet a kérdés, hogy vajon nincs-e hatással a természetes üvegházhatásra, hogy nem okoz-e katasztrofális változásokat az éghajlatban? Ezt nagyon nehéz eldönteni a különbözõ számítógépes szimulációk alapján, ugyanis igen bonyolult rendszerrõl van szó, melyhez képest a tudomány még csak gyerekcipõben jár.
Megvizsgálható azonban, hogy mi történt az éghajlattal azóta, hogy több széndioxid van a levegõben, és ebbõl következtetések is levonhatók a jövõt illetõen. A XX. században már a század elején is megfigyelhetõ volt a hõmérséklet emelkedése, viszont ezt igen körülményes lenne az üvegházgázokra visszavezetni. Tehát 1940-ig semmi köze nincs a szén-dioxidhoz. Aztán megfigyelhetõ egy lehûlés, illetve laposodás (emelkedõ szén-dioxidszint azonban nem okozhat lehûlést), majd a század végén újabb felmelegedés tapasztalható. Mivel a mesterséges üvegházgázok nagy részét a század második felében bocsátottuk ki, a XX. század akár ketté is osztható. A század elsõ felére kijelenthetõ, hogy a változások nagy valószínûséggel természetesek. Egyedül az évszázad második felében tapasztalt felmelegedést okozhatja az üvegházgázok megnövekedett mennyisége. (3. ábra)
A hõmérsékleti adatok elõrejelzésére használt számítógépes modellek hosszú távú elõrejelzéseinek nagyon nagy a szórásuk, ami az elkövetkezendõ 100 évre nézve 1 °C-tól 6 °C-ig terjed. A különbözõ modellek más és más eredményeket produkálnak, azaz kifejezetten megbízhatatlanok. Véleménye szerint pusztán az óvatosság kényszerítette ki a politikai döntések meghozatalát.
Amíg az 1992-es riói konferencia azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi 100 év felmelegedéséért az ember a felelõs, addig egy 2001-es jelentés már úgy fogalmaz, hogy csupán az utóbbi 30 év felmelegedése köthetõ emberi tevékenységhez. Tehát ma már egyre többen felismerik a felmelegedési folyamat természetes jellegét. Ezt fémjelzi az ENSZ klímaváltozással foglalkozó testületének eredetihez képest módosított állásfoglalása is.
Dr. John Christy professzor18 (Alabamai Egyetem) azonban még ezzel, a 2001-es állásponttal sem ért egyet. Nem hisz abban, hogy a szén-dioxid katasztrofális hatással van a Föld éghajlatára, mint ahogy azt a számítógépes modellek jelzik. Szerinte a légkörben zajló folyamatot még nem értjük. A természet számos módon megszabadulhat a szén-dioxid által visszatartott hõtõl, vagyis többféleképpen is helyreállhat az egyensúly. A természetnek erre számos lehetõsége van. Ezek egyike az, hogy hagyja elszökni a hõt, ahelyett, hogy visszatartaná. Úgy gondolja, hogy a légkörben megnövekedett szén-dioxid-mennyiség nem feltétlenül erõsíti az üvegházhatást. Ezt egy fontos, mûholdak segítségével tett felfedezésével igazolja. Egy kollégájával dr. Roy Spencerrel megvizsgálták a földfelszín hõmérsékletének változásait az eltelt 25 évben, majd az adatokat összevetették a légkör legalsó rétegében, a troposzférában mûholdak segítségével mért adatokkal.19
1988-ban bejelentették a globális felmelegedésrõl az elsõ, drámai hangvételû híreket, amelyek a felszíni hõmérséklet változásán alapultak. Ekkor dr. Roy Spencerrel úgy gondolták, hogy vannak más módszerek is, hiszen a felszíni hõmérõhálózat nem tekinthetõ globálisnak. A problémák elkerülésére pedig célszerûbb a mûholdas megfigyelés. Különbözõ idõpontokban felbocsátott mûholdak mérési eredményeit összesítve egy hoszszú távú adatsort kaptak, melynek segítségével megvizsgálhatták, hogy voltaképpen mennyit is változott a hõmérséklet. Kiderült, hogy globális szinten alig mutatható ki a változás. Ez meglepõ, mert a felszíni hõmérséklet folyamatos növekedése ellenére nem változott a légkör. Ebbõl arra lehetett következtetni, hogy az emberi tevékenység klímára gyakorolt hatása nem úgy mûködik, ahogy azt hittük. Az elfogadott éghajlati modellek tehát megkérdõjelezhetõk. A mûholdas adatok alapján készített grafikonok mind alacsony felmelegedést mutatnak. A vizsgált idõben a hõmérséklet mindössze 0,1 °C-ot emelkedett. Ehhez képest (az ENSZ által használt) modellek elõrejelzései hatszor gyorsabb melegedést jeleznek. Ha abból indulunk ki, hogy már 25 év alatt is ekkora a különbség a valóság és a modellek elõrejelzései között, akkor nehezen hihetõ, hogy a használt modellek segítségével akár 100 évre elõre megjósolhatók a változások. Így hát biztosak abban, hogy ez a valóság Vagyis koránt sincs akkora felmelegedés, mint amekkorát az éghajlati modellek sugalmaznak.
Amikor John Christy összehasonlította a ballonos mérések adatait a mûholdas adatokkal, nem talált számottevõ különbséget. Azaz a légkör legalsó rétegének hõmérséklete alig emelkedett az utóbbi 25 évben. Ez a két egymástól független módszer lényegében ugyanazt jelenti: a légtömegek kifejezetten lassan melegszenek. Szó sincs katasztrófáról, csupán az eddig megbízhatónak hitt modellek használhatatlanok. Ebbõl következõen pedig az elõrejelzések is megbízhatatlanok. Az ENSZ által használt modellek szerint a troposzférának, tehát a légkör legalsó rétegének gyorsabban kellene felmelegednie, mint a felszínnek. Ennek éppen az ellenkezõje tapasztalható. Az atmoszféra hõmérséklete tehát nem növekszik az elõrejelzések alapján várható mértékben, vagyis a globális felmelegedés felgyorsulása nem következett be. John Christy következtetései egy további kérdést is felvetnek: mennyire megbízhatóak a Föld felszínén mért hõmérsékleti adatok?
Christy szerint a megfigyelést nem tartják olyan „tudományosnak”, ezért sokkal alacsonyabb helyet foglal el a tudományos hierarchiában. Az adatokat elõállító meteorológusok mintha alacsonyabb kasztba tartoznának az éghajlatkutatók között. Pedig a különbözõ modellek kizárólag a megfigyelt adatok alapján ellenõrizhetõk. Úgy véli, hogy a klímaváltozást is a megfigyelések felõl kellene megközelíteni. Ha alaposan megvizsgáljuk a múltat, akkor kiderül, hogy nem is olyan borús a jövõ.
A természet visszaszorítása, a városiasodás térbeli növekedése mind hatással van a városok mikroklímájára is. A városi ember egyre többet szenved az így kialakuló úgynevezett „hõszigetek” következményeitõl. Az olyan városokban, mint Atlanta, akár 6 °C-kal is melegebb lehet, mint a környezõ vidéken,20 állítja dr. Jeff C. Luval,21 a NASA kutatója. Mérései azt igazolják, hogy a városokban a szürke és a fehérre festett aszfalt között jelentõs hõmérséklet-különbség (10 °C is) lehet. Betonburkolat használatakor – 50 °C-os aszfalthõmérséklet esetén – a hõmérséklet mintegy 13 °C-kal csökkenthetõ. Ugyancsak nagy hõmérsékletcsökkenés érhetõ el (16 °C) az aszfaltfelület leárnyékolásával is. A városok jelentõs része aszfaltozott. Nappal elnyeli a nap energiáját, és nagyon felmelegszik. Ezt nevezik városi hõszigethatásnak. A nappal elraktározott energia éjszaka kisugárzódik, minek következtében a levegõ felmelegszik. Ezért a városok hõmérséklete jó néhány fokkal magasabb a környezetüknél. (4. ábra)
A lokális klímaváltozás mindenütt problémát jelent, ahol az urbanizáció megváltoztatta a környezetet. Például: mûholdfelvételekkel igazolták, hogy a hõszigethatás következtében hogyan alakulnak ki komolyabb viharok Atlanta körzetében.


Ha megváltoztatjuk a környezetet, akkor megváltoztatjuk a helyi klímát és a hõmérsékleti viszonyokat is. Ez azért is problematikus, mert ezzel a meteorológiai állomások méréseit is befolyásoljuk. A mûholdas mérések bolygónk egész területére kiterjednek, ám a földi meteorológiai állomások, amelyek adatain az ENSZ jelentései is alapulnak, kevésbé fedik le bolygónkat. Nagyrészt Európában és Amerikában találhatók, és a legtöbb földi állomás nagyvárosokban, valamint azok közelében létesült. Ott, ahol a városi hõszigethatás következtében jóval magasabb a hõmérséklet. Ennélfogva a földi állomások adatai többnyire igencsak megbízhatatlanok. Egyre nagyobb terüle- teket borítanak be aszfalttal, és ennek következtében egyre magasabb a lokális hõmérséklet, pusztán az urbanizáció miatt.
A városban, illetve annak közelében elhelyezett hõmérõk a fentiek miatt hamis adatokat szolgáltatnak a klímaváltozást illetõen. A városok klímája valóban felmelegedett, de annak oka a környezet megváltozásában, az építõanyagok természetében keresendõ, nem pedig az üvegházgázoknak köszönhetõ.
Ha az ENSZ klímaváltozással foglalkozó testületének elõrejelzései helyesek, akkor hatalmas területek kerülhetnek víz alá. Az óceániai szigetek nagy része olyan alacsonyan fekvõ és népes országok, mint Banglades, továbbá az Indiaióceánban fekvõ Maldív-szigetek is halálra vannak ítélve a katasztrófát jósoló forgatókönyv szerint.
Dr. Nils Axel-Mörner professzor22 (Stockholmi Egyetem) a tengerszintváltozással és a partvidéki területek fejlõdésével foglalkozó nemzetközi bizottság elnöke. Kutatási eredményei – szerinte – más színben ábrázolják a Maldív-szigetek és a tengerszintváltozás jövõjét. A Maldív-szigeteken kiválóan vizsgálhatók a tengerszint változásai. A különbözõ tényezõk vizsgálatára sehol máshol nem adódik olyan kedvezõ lehetõség. Az IPCC-ben külön fejezet foglalkozik a tengerszint változásaival, melynek a lényege, hogy az olyan szigetcsoportokat, mint a Maldív-szigetek, egy nap elárasztja majd a tenger. Ez 50, de legkésõbb 100 éven belül bekövetkezhet. Dr. Nils Axel- Mörner vizsgálódásai során megállapítást nyert, hogy az utóbbi 50 évben a tenger szintje egyáltalán nem emelkedett. Lhosfushi szigetén, egy 1200 éves (radiokarbon- vizsgálat) csontvázlelet arról tanúskodik, hogy idõközben a tenger szintje megemelkedett, majd a késõbbiekben fokozatosan visszahúzódott, melynek lépcsõi jól megfigyelhetõk. 200 évvel ezelõtt a tenger szintje mintegy 0,3 m-rel magasabb volt a mainál. 1970 körül a tenger visszahúzódott a jelenlegi szintre. Csökkenõ tengerszintre senki sem számított, pedig ez a Maldív-szigeteken jól megfigyelhetõ. Mindez jól dokumentálható, s egy olyan forgatókönyvre utal, ami éppen az ellenkezõje annak, amit korábban gondoltak. Ameddig ma elérnek a nagyobb hullámok, ott a felhalmozódott koralltörmelék fehér színû a hullámverés hatására. A fentebb lévõ szürke törmelék régebbi eredetû.
A magasságkülönbség megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy csökkent a tengerszint. Ezek szerint a Maldív-szigeteken nem emelkedik a tenger szintje, sõt 0,2–0,3 m-t csökkent. Nils Axel-Mörner megfigyeléseibõl valószínûsíthetõ, hogy a Maldív-szigetekhez hasonló szigetcsoportokat mégsem fogja elárasztani a tenger. (5. ábra) Szerinte a víz szintje 1970–1975 közötti süllyedésének az oka a megnövekedett párolgás. Az Indiaióceán igen meleg, így a párolgás rendkívül erõs. És a tenger szintje e rendkívül erõteljes párolgás következtében lett ilyen alacsony. Mintegy 30-40 cm-rel alacsonyabb, mint amilyennek lennie kellene. Ez azt jelenti, hogy gyorsabb a párolgás, mint az újbóli feltöltõdés. Ezek szerint a párolgás kiküszöböli a tengerek szintjének emelkedését. A trópusi óceánokból elpárolgó víz a légkörben hatalmas távolságokat tesz meg, akár a sarkvidékig is eljuthat, ahol hó formájában kerül vissza a földre. A párolgás növekedése a magasabb hõmérséklet következménye. Az is biztos, hogy a megnöve- kedett párolgás valahol fokozott csapadékképzõdést eredményez. A csapadék mennyisége ugyanakkor sehol sem növekedhet, ha valahol nem emelkedett a párolgás mértéke. Így mûködik a bolygó egyensúlya.


TOVÁBBI KUTATÁSI EREDMÉNYEK, VÉLEMÉNYEK ÉS ELLENVÉLEMÉNYEK

Az éghajlatváltozás sokasodó jelei és a jóslatok ellenére mégsem gyengül a Golfáramlat, és semmi nem utal rá, hogy a belátható jövõben lassulna vagy leállna. A Kielben mûködõ IFM-Geomar tengertudományi intézet mérései alapján gyengülésre utaló trend nem olvasható ki az adatokból. „Egészen mostanáig csaknem az összes klímamodell abból indult ki, hogy a Golf-áramlat gyengülni fog” – mondta Claus Böning, az intézet munkatársa. „Hosszú távú vizsgálataink azonban nem igazolták az elméletet.” „Nem lesz Európában új jégkorszak belátható idõn belül még akkor sem, ha az éghajlatváltozás menetérõl alkotott modellek megvalósulnának” – mondta Jürgen Willebrand professzor, aki az ENSZ keretében mûködõ kormányközi klímakutató csoport (IPCC) januári jelentésének egyik társszerzõje is.
Az Amerikai Ûrkutatási Hivatal szerint sok terv született azzal kapcsolatban, hogyan lehetne megfordítani a globális felmelegedés jelenségét. A kiváló elgondolásoktól kezdve a teljesen irreális ötletekig sok elképzelés megfogalmazódott. Simon Worden23 több kutatóval egyetemben úgy véli, hogy a megoldási javaslatok különbözõ mellékhatásokkal járnak, viszont minden esetben a kisebbik rosszat kell választani. Egyik elképzelés szerint nagy mennyiségû kén légkörbe juttatásával hûteni lehet az atmoszférát. Az USA egyik klímamodellezési intézetében már szimulációs programokkal vizsgálják a „mesterséges vulkánteóriában”24 rejlõ lehetõségeket. A NASA szerint a kénszennyezõdés növekedése problémát jelentene, de ez a kisebbik rossz.
Egy másik javaslat végrehajtásához kísérleti jelleggel már hozzá is fogtak Kaliforniában. E szerint az óceán felületére szórt vaspor elõsegíti a planktonok és algák szaporodását, amelyek eltávolítanák a szén-dioxidot a levegõbõl. Az elképzelés nem új, 1990 óta a többszöri kísérletezés váltakozó eredményekkel járt. Ennek is van kedvezõtlen hatása: a nagy kiterjedésû planktonréteg megváltoztatná a vízrétegek hõmérsékletét, ami viszont a tenger élõvilágára nézve lenne igen káros.
A német Max Planck Intézet kutatói állítják, hogy a növények is termelik az üvegházhatású gázokhoz tartozó metánt. Becslések szerint a növényi emisszió a teljes légköri kibocsátás közel 30%-át adja. Ez azért meglepõ, mert kiderült, hogy a metánképzõdés a légköri oxigén jelenlétében sem csökken. Ez a felfedezés nemcsak a növénykutatók számára, hanem a globális felmelegedés és az üvegházhatású gázok közötti összefüggés vizsgálata szempontjából is igen jelentõs. A laboratóriumi és a szabadban végzett vizsgálatok azonban most kimutatták, hogy az élõ növények akár 10-szer vagy 100-szor is több metánt termelnek, mint az elhaltak, ráadásul a napfénytartam növekedésével fokozódik ez a tevékenység.
A becslések szerint a szárazföldi növé- nyek 60–240 millió tonna metánt termelnek évente, ami azt jelenti, hogy az éves légköri metántermelés 10–30%-a az élõ növényektõl származik. Ennek valamivel több mint 60%-át a trópusi területek adják. A vizsgálat eredménye magyarázatot ad arra, hogy a metán koncentrációja miért olyan magas a trópusi esõerdõk felett, amelyre nemrégiben mutattak rá a heidelbergi egyetem kutatói ûrfelvételek elemzése során.
„Feltartóztathatatlan globális felmelegedés” címû munkájában Fred Singer25 és Dennis Avery26 azt állítja, hogy a globális felmelegedés a Föld története során ismétlõdõ jelenség, amelyet nem az üvegházhatású gázok okoznak. A Föld felmelegedése és lehûlése általában 1500 évenként követi egymást, és a változásokat a Nap sugárzási tevékenységének módosulása okozza. A Föld mostani felmelegedése egy olyan ciklus része, amely nem veszélyes, és amely ellen az ember nem tud, de nem is kell tennie semmit. „A Föld folyamatosan felmelegszik és lehûl. Ez a ciklus cáfolhatatlan, régi, gyakran hirtelen bekövetkezõ és globális jelenség.” A két szakértõ szerint nincs mérhetõ adat arról, hogy az atmoszférába jutó szén-dioxid mennyi hõt tart vissza, illetve mekkora szerepet játszhat a felmelegedésben. Állítják: nem bizonyítható, hogy a szén-dioxid lenne a klímaváltozás elsõrendû okozója. A melegebb periódusok nem járnak káros hatásokkal, ellenkezõleg. Nem következtek be azok a katasztrófák, amellyel sok környezetvédõ ma riogat. Tehát: nem olvadtak le a sarki jégsapkák, nem haltak ki fajok, a Föld nem sivatagosodott el. A kutatók szerint „nem kell aggódni”, a Föld ugyanis egy hosszabb felmelegedési idõszakban van, amely valószínûleg még néhány száz évig el fog tartani.
A Channel 4 brit kereskedelmi televízió dokumentumfilmet mutatott be „A nagy globális felmelegedési svindli”27 címmel, amelyben megkérdõjelezi az ember klímaváltozásra gyakorolt hatását. A megszólalók egybehangzó véleménye volt, hogy a földi klímát már százmillió évekkel az ember megjelenése elõtt gyors és szélsõséges kilengések jellemezték, melynek elsõdleges okozóját a naptevékenységben látják. A megszólaltatott szakértõk egyértelmûen cáfolták például, hogy a sarkvidéki jégbõl vett minták egyenes összefüggést mutatnak ki a légköri szén-dioxid mennyisége és a hõmérséklet változásai között. Van ugyan öszszefüggés, csak pont fordított: a korábbi hõmérséklet-emelkedéseket követte az atmoszféra szén-dioxid arányának növekedése, ugyanis a fõ CO2-elnyelõ és CO2- kibocsátó a világóceán, amely lehûléskor inkább elnyeli, felmelegedéskor pedig kibocsátja a légkörbe a szén-dioxidot.
Érveik szerint a Föld átlaghõmérséklete már több mint kétszáz éve, a kis jégkorszak vége óta emelkedik, egy több évtizedig tartó törés kivételével. A mérési adatok szerint a globális átlaghõmérséklet 1940 és 1975 között folyamatosan és jelentõsen csökkent, márpedig éppen ebben az idõszakban indult meg az ipari széndioxid- kibocsátás meredek emelkedése. Egyébként sem helytálló a szén-dioxidot ipari szennyezõ anyagnak nevezni, hiszen keletkezése a földi életfolyamatok velejárója. Mindemellett a tûzhányók is sokkal többet bocsátanak a légkörbe, mint az ember. Ráadásul nem is ez a leghatékonyabb üvegházhatás-okozó, hanem a vízpára, amely az atmoszférában érvényesülõ üvegházhatás 95 százalékáért felelõs. A megszólaló tudósok szerint a globális felmelegedés elméletére felépült óriási, állami finanszírozású politikai hátterû üzletág, több százezer állással mind odaveszne, ha a teória megdõlne. Ezért az abból élõk mindent elkövetnek, hogy a más véleményt vallókat lejárassák, tudományos pályafutásukat tönkretegyék.
Egy neves amerikai klímaszakértõ – Heidi Cullen – szerint: „Ha egy meteorológus nem fogadja el a klímaváltozás tudományának létezését, akkor nem érdemli meg meteorológusi szakértõi minõsítését.” A szakértõ nem áll egyedül véleményével. Az Amerikai Meteorológiai Társaság28 éves konferenciájának az volt a központi témája, miképpen lehetne „elhallgattatni” az ember okozta felmelegedésben kételkedõket. Marc Morano, a washingtoni szenátus környezetvédelmi bizottságának kommunikációs igazgatója szerint már sok amerikai szakértõt elhallgattattak: aki kétségbe vonja az ember által okozott globális felmelegedés tudományos megalapozottságát, aki fél állása elvesztésétõl vagy kutatási támogatása csökkentésétõl.
Az OMSZ és az ELTE TTK Meteorológiai Tanszék kutatócsoportja29 2005. 01. 01.–2006. 06. 30. között végzett kutatási eredményei az 0961–2000 között bekövetkezett változások, tendenciák, az idõsorok részletes statisztikai feldolgozásán alapszik.
A globális skála mellett Magyarország térségére is végeztek szinoptikus-klimatológiai vizsgálatokat. Vizsgálatok céljaként tûzték ki, hogy az elmúlt idõszakban tapasztalható globális felmelegedéssel együtt járt-e az atlanti–európai térség nagy skálájú, illetve Magyarország kisebb skálájú cirkulációjának módosulása. Eredmények alapján kijelenthetõ, hogy a vázolt idõszakban a légköri cirkuláció számottevõbb mértékben módosult. A nagy skálájú cirkulációs viszonyokban nagyobb méretékû változásokat mértek, mint a Kárpát-medence térségében.
A globális felmelegedés ténye és mértéke területileg és évszakosan sem kezelhetõ egységesen. A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy lényeges különbségek adódhatnak. A feltárt cirkulációs változások elég nagynak tekinthetõk ahhoz, hogy egy adott térség hõmérsékleti viszonyait jelentõsen befolyásolják. Ugyanakkor viszont megjegyzendõ az is, hogy a nagy térségû és a regionális skálájú változások közötti összefüggések gyakran nem egyértelmûek, mely a légköri folyamatok összetettségét is jelzi.

STEFANCSIK FERENC

Jegyzetek:

1 Hozzászólás Lévay Gábor: A globális felmelegedés lehetséges hatása a biztonságra. Az Új Honvédségi Szemle 2007. 6. számában megjelent írásához.
2 Például az Új Honvédségi Szemlében, Farkas Roland: A Pentagon „titkos” jelentése, 2004. 6. sz., Lévay Gábor: A globális felmelegedés lehetséges hatása a biztonságpolitikára, 2007. 6. sz.
3 A „global warming” szókapcsolatra a Google News 1989–1991 között 9400, 2003–2005-ben 86 900, míg 2006-ban 107 000 találatot adott.
4 A környezetvédelem gyökerei már a XIX. sz. második felében fellelhetõek. Ekkor jelentek meg az elsõ természetvédelmi mozgalmak Európában is. A múlt század közepén pedig már széles körû társadalmi jelleget öltött a vita arról, hogy az emberi tevékenység milyen hatást gyakorol a környezetre és a természetre.
5 Sir Nicholas Stern, a Világbank volt vezetõ közgazdásza által készített jelentés.
6 Director, World Glacier Monitoring Service.
7 Director, Institute for Coastal Research.
8 Directer, Max Planck Institute for Meteorology.
9 The Limits to Growth, 1972.
10 Envisat (enviromental satellite) hossza 10 m, tömege 8,5 t. 2002. március 1-jén állították pályára. A poláris (sarkok felett átívelõ) pályán mozgó mûhold keringési ideje 100 perc. A poláris pályáról a Föld forgása miatt az egész felszín megfigyelhetõ, így globális térképezésre és adatgyûjtésre van lehetõség. A mûhold tíz mûszere részletes információkat nyújt a szárazföldek, a jégsapkák, az óceánok és a légkör állapotának változásairól. A kutatás költségeit az Európai Ûrhivatal 13 tagállama és Kanada finanszírozta.
11 Nitrogén-oxid: A nitrogén-oxid (N2O) természetes úton szabadul fel az óceánokból és az esõerdõkbõl és a talajban levõ baktériumok hatására. Az ember által befolyásolt források közé tartoznak a nitrogénalapú mûtrágyák, a fosszilis fûtõanyagok égetése és az ipari vegyi anyagok elõállítása nitrogén felhasználásával, például a szennyvízkezelés. Az iparilag fejlett országokban a nitrogén-oxid felel az üvegházhatású gázok kibocsátásának kb. 6%-áért. A szén-dioxidhoz és a metánhoz hasonlóan a nitrogén-oxid üvegházhatású gáz, melynek molekulái elnyelik az ûrbe kiszökni próbáló hõt. A nitrogén-oxid 310-szer hatékonyabb a hõelnyelésében, mint a szén-dioxid. Az ipari forradalom kezdete óta a légköri nitrogén-oxid-koncentráció körülbelül 16%-kal nõtt, és 4–6%-kal járult hozzá az üvegházhatás fokozódásához.
12 Salt-tó néven is ismert.
13 33o 18’ 31,66’’ N és 77o 59’ 59,39’’ E. Korábbi legnagyobb kiterjedése ÉNy–DK-i irányban 16 km, DNy–ÉK-i irányban pedig mintegy 9 km volt.
14 Szén-dioxid (CO2) a megnövekedett (ember okozta) üvegházhatás fõ eleme. Általában a megnövekedett üvegházhatás több mint 60%-áért felel. Az iparilag fejlett országokban a szén-dioxid az üvegházhatású gázkibocsátások több mint 80%-át teszi ki. A növények a fotoszintézis révén megkötik a légköri szén-dioxidot. A fosszilis fûtõanyagok bizonyos feltételek között évmilliók alatt kialakult elhalt növények és állatok fosszilizálódott maradványai, és ezért sok szenet tartalmaznak. A légköri szén-dioxid-szintek alig 10%-ban változtak az ipari forradalom elõtti 10 000 évben. 1800 óta azonban a koncentráció körülbelül 30%-kal emelkedett, mivel nagy tömegben égetnek el fosszilis fûtõanyagot energiatermelés céljából – zömmel az iparilag fejlett országokban. Jelenleg több mint 25 milliárd tonna szén-dioxid kerül ki a légkörbe minden évben. Az utóbbi idõben európai kutatók feltárták, hogy a légkörben a jelenlegi szén-dioxid-koncentráció magasabb, mint bármikor korábban az elmúlt 650 000 évben. Az Antarktiszon több mint 3 km mélységbõl hoztak fel mintákat a több százezer évvel ezelõtt kialakult jégbõl. A jégben levõ légbuborékok bizonyítékkal szolgálnak a légkör korábbi összetételérõl, s megállapítható, hogy a Föld történetének különbözõ koraiban milyen volt a levegõ összetétele. A szén-dioxid a légkörben 50–200 évig marad fenn, attól függõen, hogyan kerül vissza a körforgás keretében a Földre vagy az óceánokba.
15 A kyotói egyezménnyel nagyon sokan nem értenek egyet. Talán azért, mert látják, hogy Kyoto nem a klímaváltozásról vagy környezetvédelemrõl, hanem a politikai hatalomszerzésrõl szól. Nemzetközi tudósok egy csoportja nyílt levelet küldött Paul Martinnak (2003), (Paul Martin a levél írásakor Kanada pénzügyminisztere volt, de másfél évvel késõbb miniszterelnök lett), mivel nyugtalanítónak találták a kyotói egyezmény alapjául szolgáló tudományos érveket. A nyílt levelet 46 neves tudós – 32 amerikai és kanadai, 11 európai, valamint 3 ázsiai – írta alá.
16 Dr. Michael E. Mann assistant Professor Department of Environmental Sciences University of Virginia.
17 Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics.
18 Professor and Director Earth System Science Center, NSSTC University of Alabama in Huntsville.
19 Dr. John Christy and Dr. Roy Spencer University of Alabama in Huntsville: Satellite Temperature Data The George Marshall Institute Washington, D. C.
20 Emlékeztetésül: például az idõjárás-jelentésekkor rendszeresen hallhatjuk, hogy a Budapest belsõ kerületeiben mért hõmérséklet 3-4 oC-kal is magasabb a külsõ kerületek vagy a városon kívül esõ területekénél.
21 PhD University of Georgia.
22 Paleogeophysics & Geodynamics University of Stockholm.
23 NASA kaliforniai, Moffet Field-i kutatóközpontjának vezetõje.
24 Az ötletet a Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 16 évvel ezelõtti kitörése adta (1 évig lehûlést okozott a Földön).
25 Virginiai Egyetem professzora
26 Hudson Intézet környezetvédelmi szakértõje
27 Steve Connor: The real global warming swindle. A Channel 4 documentary claimed that climate change was a conspiratorial lie. But an analysis of the evidence it used shows the film was riddled with distortions and errors. Published: 14 March 2007. Channel 4- The Great Global Warming Swindle.avi
28 A Nemzetközi Gallup Intézet kutatása, amely szerint az Amerikai Meteorológiai Társaság és az Amerikai Geofizikai Társaság tagjainak cask 17%-a gondolja azt, hogy a XX. századi melegedés az üvegházhatás fosszilis tüzelõanyag égetésével összefüggõ kibocsátás eredménye.
29 Horányi András–Hirsch Tamás–Kiss Gerg–Bartholy Judit–Pongrácz Rita–Pattanyús-Ábrahám Margit–Pátkai Zsolt: Szakmai részjelentés 3A/082/2004 számú NKFP project keretén belül a 2005. 01. 01.–2006. 06. 30. idõszakban elvégzett kutatásokról. Magyarország éghajlatának dinamikai vizsgálata és a numerikus modelleken alapuló regionális klímaelõrejelzések módszertanának megalapozása. Globális és magyarországi szinoptikus-klimatológiai vizsgálatok.


IRODALOM

Mann, M. E., Bradley, R. S. and Hughes, M. K., Northern Hemisphere Temperatures During the Past Millennium: Inferences,
Uncertainties, and Limitations, Geophysical Research Letters, 26, 759–762, 1999.
Jones, P. D., Mann, M. E., Climate Over Past Millennia, Reviews of Geophysics, 42, RG2002, doi: 10.1029/2003RG000143, 2004.
Arthur B. Robinson, Sallie L. Baliunas, Willie Soon, and Zachary
W. Robinson: Environmental Effects of Increased Atmospheric Carbon Dioxide, 1998.
Willie Soon and Sallie Baliunas: Lessons & Limits of Climate
History: Was the 20th Century Climate Unusual?, The George C. Marshall Institute, 2003.
Mörner, N-A, Tooley, M & Possnert, G, 2004. New perspectives for the future of the Maldives. Global Planet. Change, 40.
Peter Schwartz and Doug Randall: An Abrupt Climate Change Scenario and Its Implications for United States National Security, October 2003.
Anthony D. Basrnosky, Elisabeth A. Hadly, and Cristopher J. Bell: Mammalian Response To Global Warming On Varied Temporal Scales.
Paul R. Epstein: Is Global Warming Harmful to Health?, Scientific American August 2000, Pg. 50–57.
James Hansen: Defusing the Global Warming Time Bomb, Scientific American, Marc 2004.
William F. Ruddiman: How Did Humans First Alter Global Climate? Scientific American, Marc 2005.
Smoke, Mirrors & Hot Air, Union of Concerned Scientists January 2007.
Senator James Inhofe, Chairman, Senate Environment and Public
Works Committee Hot & Cold Media Spin Cycle: A Challenge
to Journalists who Cover Global Warming Senate Floor Speech Delivered Monday September 25, 2006.
Hans von Storch: Klimaforschung aktuell: Global vermeiden – regional anpassen.
Zemp, M., Haeberli, W., Hoelzle, M. and Paul, F. (2006): Alpine glaciers to disappear within decades? Geophysical Research Letters, 33, L13504 (doi: 10.1029/2006.)
Luetschg, M. and Haeberli, W. (2005): Permafrost evolution in the Swiss Alps in a changing climate and the role of the snow cover: Norsk Geografisk Tidsskrift, 59, 78–83.
Prof. dr. Hartmut Gral: Neue Wetterextreme bei Klimaänderungen.
Thom Hartmann: Az õsi napfény utolsó órái. Tericum Kiadó Kft., 2007.
http://www.ncdc.noaa.gov/oa/climate/globalwarming.html#INTRO
http://www.ncdc.noaa.gov/paleo/datavis.html
http://www.ipcc.ch/pub/online.htm
http://www.hso.hu/cgi-bin/showbinary.php?did=153
http://www.ipcc.ch/SPM6avr07.pdf
http://www.ipcc.ch/SPM2feb07.pdf
http://globallychanging.blogspot.com/2005/12/prof-nils-axel-mrneron- rising-sea.html
http://www.cei.org/pdf/5331.pdf
http://209.85.135.104/search?q=cache:i8Ca5oR7ZgQJ:
www.heartland.org/pdf/19381.pdf+Dr.+Nils+Axel- M%C3%B6rner&hl=hu&ct=clnk&cd=99&gl=hu
http://www.rsoe.hu/index.php?pageid=hr_rss_r&hirid=645
http://nol.hu/cikk/439239/
http://energia.szentignac.hu/index.php/?p=83
http://www.szekesfehervar.vom.hu/?p=6&kat/3&id=514#Scene_1