Partium és Erdély

Ezer esztendő története kövekben

2005.12.04.

A vártörténészek és a vártúrák kedvelői az utóbbi évtizedekben nem panaszkodhattak. Újabb és újabb remekművek láttak napvilágot ebben a műfajban. A magyar várépítészet és a végvári küzdelem szerves része a magyar, illetve az erdélyi hadtörténelemnek. Az 1241/42-es tatárdúlás hatására az uralkodó, IV. Béla elrendelte kővárak építését és fenntartását, bennük őrség állítását. Az erődítmények létrehozása, őrzése jelentős anyagi javakat követelt a Magyar Királyság tisztségviselőitől, az ország főuraitól. A várak állagának megóvása állandó korszerűsítése, fegyverrendszerük kiépítése folyamatosan apasztotta a kincstárt, a főurak javait.

A 150 éves török uralom alatt épült ki – és többször is módosult – a végvári rendszer a három részre szakadt Magyar Királyság területén, így Erdélyben is. A birtokok és várak tulajdonosváltása szinte mindig építkezésekhez vezetett az erődítményekben, várkastélyokban. A várakat birtoklók rendszerint külföldről hozattak neves mérnököket, erődítési szakembereket az omladozó bástyák, várfalak és az épületek felújítására. Ezek a munkálatok általában éveket, évtizedeket vettek igénybe. A következő harcok, ostromok újra meg újra romba döntötték a falakat és az erődítmény részeit. Minden kezdődhetett elölről.
A Kecskeméten élő, erdélyi születésű Szász András újságíró, szerkesztő szabadidejében autóba ül, magával viszi fényképezőgépét. Felkeresi szülőföldjét, amely gyermekkorában a világot, a csodálatos tájat, a történelmi köveket jelentette. Életének jelentős részét Erdélyben töltötte: ott járt iskolába, majd politikai állásfoglalásai miatt megjárta Ceausescu börtöneit. Szabadulása után a család iránt érzett felelősségtől hajtva Magyarországra menekült.

E könyvében kiváló fotóival és helyismeretével, alapos szakmai, tárgyi tudásával maradandó emléket állít szülőföldjének. Tette ezt tudatosan, mert akik nem ismerik a „tündérkertet”, azoknak is felkelti érdeklődését a nevezetes erdélyi erődítmények és települések iránt. Szász András éveket dolgozott e művén. A könyv címe: Partium és Erdély ezer esztendejének kövekbe épített történelme. A mű második oldalán Kós Károly ide illő gondolatait olvashatjuk: „…Én csak hálámat, szeretetemet, örökké, holtomig való hűséges emlékezetemet adhatom. És munkámból azt, amit tudok.” Trempfli József nagyváradi megyés püspök írta a könyvhöz az előszót.
A kemény borítójú, A4-es formátumú 200 oldalas kötet fedelén színes kép, a belíveken a szerző 461 fekete-fehér fotója. Hatvan vár, erődítmény, erődtemplom, település története sorakozik előttünk Adorján várától egészen Zeykfalváig. Olvashatunk többek között Dés, Déva, Fogaras, Földvár, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Küküllővár, Nagyvárad, Sebesvár, Segesvár, Szelindek, Torockó, Tölcsvár, Világos, Vöröstorony mozgalmas és küzdelmes fennmaradásáról. Egy-egy erődítményről 6-8 fényképet találunk a kötetben.
A szakavatott szerző jelentős irodalmat használt fel segítségül munkája során. Az erődítményeknél, vártemplomoknál, középkori településeknél minden esetben feltünteti azok elhelyezkedését, melyik vármegye székhelye, települése volt. Várak és más objektumok esetében építésük, felújításuk körülményeit is elbeszéli, kitér arra, kik birtokolták, védelmezték. Megadja a váraknál azok alaprajzát, átépítését, mikor kinek a tulajdonában volt, a királyi adománylevelek időpontját. A templomok leírásánál kitér azok építészeti stílusára, a külső és belső díszítésekre, a szobrok elhelyezkedésére, az oltárra, a felszentelés időpontjára. Megemlíti még a templomokkal kapcsolatos hagyományokat, például a búcsúk rendjét. Külön megemlíti a szászok és más nemzetiségű lakosok betelepülésének idejét és hatását a helyi kultúrára.

Természetesen olvashatunk a különböző várak és erődítmények hadtörténetéről, katonai szerepükről a különböző korszakokban, például
a Rákóczi- és az 1948/49-es szabadságharcban. A legszomorúbb talán mégis  az, amikor az osztrák hatalom vagy a magyar hadvezetés döntött egyes erődítmények lerombolásáról, a bástyák, a falak felrobbantásáról. Ez utóbbi főleg I. Lipót császár nevéhez és uralkodásához fűződik.
Sok adatot tartalmaz a könyv az egyes várak kapitányairól, azok hőstetteiről, a várvédő katonák létszámáról, fegyverzetéről, ellátásáról. A török korban gyakori volt a portyázás, a várvívás, az ellenfélen való rajtaütés, a zsákmányszerzés. Megismerjük e műből a várak adományozásának rendjét, az öröklési jogokat. Megtudjuk azt is, hogy a második világháború után hogyan alakult ennek az építészeti örökségnek a „sorsa”, melyeket restauráltak, melyeket hanyagoltak el. A XIX. és a XX. században egyes családok jó gazdaként ügyeltek a tulajdonukban levő várakra és várkastélyokra, addig mások erre nem fordítottak figyelmet. Így némelyik erődítmény pusztulásnak indult, az idő vasfoga és a környékbeli lakosok építési kedve mind-mind rontotta a várfalakat az elmúlt században. A terméskövek, az égetett téglák jó alapnak bizonyultak a kis házak építéséhez. A hatóságok sem léptek fel időben és kellő eréllyel a rombolásokkal szemben. Ezért napjainkban nagyon sok vár helyén csak kőhalomok és falmaradványok meredeznek, az utókor csak ezekből alkothat – mozaikszerű – képet a régi szépségről.
Szász András gazdagon illusztrált albuma nemcsak a hadtörténelemmel foglalkozik. Az érdeklődő egyháztörténeti, kultúrtörténeti, turisztikai ismeretekkel is gazdagszik. A képek pedig méltóan szemléltetik Partium és Erdély sokszínűségét, gazdagságát. A szerző már újabb könyvén dolgozik, a szülőföldjét megjelenítő trilógia második albumán. Az olvasók a most megjelent könyvvel elsősorban a kecskeméti könyvesboltokban találkozhatnak.