Az elmúlt idõszakban számos szerzõ tárta a nyilvánosság elé véleményét a hazai katonai tartalék erõ szükségességérõl. A cikkírók kifejtették álláspontjukat a tartalékosok (esetenként az önkéntes tartalékosok) jövõbeni lehetséges szerepérõl, létszámáról, szervezettségérõl, finanszírozhatóságáról stb. A szerzõk elgondolásainak tiszteletben tartása mellett – mint az utolsó cikkírók egyike1 által megszólítottan is – e témakörben szeretnék néhány gondolatot megosztani az olvasókkal. Álláspontom kifejtése során nem kívánok személyekhez kötötten reflektálni a felvetésekre, de egyértelmûen megjelenik az azonosság, de több esetben az eltérés, ami egy egészen más alapú megközelítésbõl ered. Ugyanakkor (egyes szerzõkkel ellentétben) nem vagyok tévedhetetlen, mert úgy tartom, hogy nincs tökéletes igazság, azonban valamit ismerek: a világon egy dolog állandó, az a változás…

Atartalékos rendszer alakításáról, fejlesztésérõl alkotott véleményem a Magyar Tartalékosok Szövetségében (a továbbiakban: MATASZ) végzett tevékenységem miatt – a különbözõ alapállású, de azonos célt szolgáló tagokból alkotott közösség számára – ismert. Ez azt is jelenti, hogy az itt leírtak többségében adekvát a MATASZ szervezeti stratégiájának célkitûzéseivel, amelynek a kidolgozója voltam. Az elõzõeken túl az is inspirált a cikk megírására, hogy az elmúlt két évben véleményt nyilvánítók közül néhányan az álláspontjuk kifejtése során figyelmen kívül hagyták a ma funkcionáló tartalékosokat tömörítõ szervezetek szerepének, célkitûzéseinek megváltozását, de általában a jelen hazai és nemzetközi politikai, gazdasági, katonai realitást is mellõzték. A 2006/3. számban megjelentetett cikk szerzõje pedig saját korábban hangoztatott állásfoglalásáról is megfeledkezik, amikor az „Erzsébet hídi tüntetõktõl félve” akarta megmenteni a tartalékos rendszert, ma pedig már ezen állampolgárokra alapozottan akarja megalakítani a Nemzetõrséget (vagy valami mást?), mint tartalék fegyveres szervezetet. A kérdés azonban már csak az, hogy kell-e ma – bármilyen névvel illetett – több ezer fõs fegyveres (félfegyveres) tartalékos szervezet, vagy az európai trendnek megfelelõen civil egyesületben dol- gozhatnak azok az állampolgárok (tartalékosok), akik tevõlegesen is akarják szolgálni hazájuk biztonságát.
A tartalékos rendszer létének igazolásához, illetve cáfolásához, funkciójának reális feltárásához sokoldalú elemzés szükséges. Célszerû kiterjednie a múltban hasonló funkciót betöltõ szervezetekre, a rendszert befolyásoló (más államokban e feladatot megoldó erõire), a mûködést meghatározó kompetensekre (az állam, a honvédelmi ágazat szándékára) stb., majd a következtetésekbõl lehet kidolgozni egy jövõképet, stratégiát, taktikát és feladattervet.
Mielõtt a felsorolt területek rövid öszszegzett elemzését, következtetéseit felvázolnám, mindenképpen utalnék a tartalékos rendszer mûködtetését, létét alapvetõen meghatározó tényezõkre, amelyekre a korábban véleménynyilvánítóktól lényegesen eltérõ álláspontomat alapozom:

1. Hazánk biztonsági rendszere több, garantált nemzeti és nemzetközi pillérre támaszkodik.
2. A jelen globalizálódó világban kinek az érdeke, illetve a környezetünkben kinek van potenciálja nagyobb erõkkel hazánk biztonságát katonai erõvel fenyegetni, veszélyeztetni?
3. A magyar védelmi képességeket nem feltétlenül az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, vagy éppen Franciaország potenciáljához kell mérni, mert – mint az utóbbi fél évezredben – nem azonosak a lehetõségeink, képességeink, de szándékaink sem a nemzetközi politikai, gazdasági, katonai érdekérvényesítés terén.
4. A gazdasági teljesítõképességeink adottak, behatároltak, ami döntõen befolyásolja az állami tevékenységet, így a katonai erõ fenntartási és fejlesztési lehetõségeit.
5. Sem Európában, sem hazánkban nincs olyan veszélyeztetés, ahol a fõerõk kiegészítésére, veszteségpótlására, illetve a nem létezõ hátország védelmére nagyobb tartalék erõk állandó készenlétben tartása válna szükségessé.
6. Ugyanakkor a katonai erõ az ország biztonsága szavatolásának, az állam szuverenitásának nem a legfõbb és elsõdleges, de elengedhetetlen komponense.

Többek között ezek a tényezõk befolyásolták a haderõ átalakítását is. Ez elengedhetetlenül magával vonta a tartalék erõk korábbi szerepének felülvizsgálatát, ami egyben iniciálja, készteti az õket foglalkoztató/tömörítõ szervezetek paradigmaváltását. 2
Nem hagyható figyelmen kívül továbbá, hogy minden szervezet, így a társadalmi organizációk mûködését is döntõen a stakeholder3-ek befolyásolják. Ezért elengedhetetlen, hogy annak célja, funkciója, feladatrendszere adekvát legyen az õt támogató (HM), vele együttmûködõk (MH) elvárásaival, szándékaival. Különösen igaz ez olyan szervezetek esetében, amelyeknek a mozgástere a korábbi idõszakhoz viszonyítottan igen behatárolt, és talán további térvesztése is lehetséges. Ebbõl kiindulva vizsgáljuk meg a tartalékos rendszer és az azt mûködtetõ szervezet tevékenységére befolyást gyakorló jelentõsebb faktorokat.


BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZÕK

A Római Birodalom fennállása során a politikai és a katonai vezetõk sora – elsõként Ceasar – jött rá arra az elengedhetet- len követelményre, mely szerint minden államnak, haderõnek – az érdekérvényesítési szándékától függetlenül – tartalékokkal szükséges rendelkezniük. Az évszázadok során az államok gazdasági erejétõl és érdekérvényesítõ szándékuk erõsségétõl vált függõvé mind a haderõ, mind a tartalék erõ nagysága, képességei. Az államoknak a tartalék erõre a történelem során több szempontból is szükségük volt. Egyrészt, ha a haderõ zöme expedíciós erõként külföldön szolgált, vagy hadjáratot folytatott, akkor a tartalék erõ látta el az ország katonai védelmét és garantálta biztonságát (Anglia, Spanyolország, Franciaország, Oroszország, USA stb.).
Másrészt a tartalék erõ széles körû alkalmazhatóságával nemcsak biztosította az ország szuverenitását, de megoldotta a váratlanul fellépõ feladatokat, folyamatosan gondoskodott az utánpótlásról, a kiképzett állomány kiegészítésérõl, és nem utolsósorban lelki nyugalmat nyújtott a lakosságnak, az állampolgároknak. A szervezet tagjai révén összekapcsolta a haderõt és a társadalmat.
Ezen alapvetõ feladatok kielégítése többségében még ma is elvárás, érvényes a tartalék erõk zömére. A nagyobb államokban módosult, bõvült a tartalék erõk feladatköre a speciális katonai tevékenységre történõ bevonással (válságkezelés során a közigazgatás-szervezés, kapcsolatépítés, a lakosság életfeltételeinek megteremtése stb.). A kisebb államokban viszont a szükségességük megítélésében releváns módosulás fedezhetõ fel, ami a nemzeti és nemzetközi körülmények változásának következménye.
Hazai történeti vonatkozásban a különbözõ korokban másként és másként jelent meg, illetve funkcionált a katonai tartalék alkalmazása, illetve biztosítása. A kiegyezésig lényegében nem beszélhetünk tervszerû, felkészített tevékenységi rendszerrõl, a tartalék létrehozását inkább a szükséglet határozta meg ad hoc jelleggel. A kiegyezést követõen a dualista államban viszont már tervszerûen, jól szervezetten és törvényileg támogatottan jelent meg a tartalék erõ. A több százezer fõt számláló tartalék alkalmazása belsõ feladatokra, frontszolgálatra és külszolgálatra egyaránt kiterjedt. Az elsõ világháborút lezáró trianoni békediktátumot követõen hazánkban a tartalékok közel egy évtizeden keresztül sajátos módon (ROSKA) funkcionáltak, majd folyamatosan építették ki a rendszert (pl.: egyedi jellegû szervezeti ikresítéssel). A második világháború után az 1950-es évek elejétõl már ismét több százezer fõs tartalékkal rendelkezett a magyar haderõ. A XX. század második felében a 90-es évekig a tartalék erõ gyors mozgósíthatósága és a tömegjelleg dominált, ami erre az évtizedre fokozatosan erodálódott. A 2004. évi CV. törvény a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl pedig új alapokra helyezte a tartalékos rendszer mûködését az önkéntes tartalékos katonai szolgálat intézményének bevezetésével.
Az államilag tervezett, szervezett, törvények alapján funkcionáltatott tartalékos rendszer mellett – az európai országok többségéhez hasonlóan – az 1880-as évektõl hazánkban is mindig mûködtek valamilyen civil szervezõdések, amelyekben összefogták a tartalékos katonákat. Az önkéntesség elvén alapuló egyesülések egyben biztosították a folyamatos kapcsolattartást a haderõ és a társadalom között. Ezek a szervezetek legtöbb esetben a tartalékos katonák részére a társadalmi érintkezés szinterei is voltak. A tartalékosok tevékenysége – általában differenciáltan – a klubok (tiszti), egyesületek (altisztek), alegységek (népfelkelõi, lövészkörök), leventemozgalom, Magyar Honvédelmi Szövetség stb. keretében rebel- alizálódott. Az elõzõ évszázadban a 14–18 éves fiatalok részére is mindig mûködtettek különbözõ katonai elõkészítõ intézményeket. A rendszerváltást követõen a Tartalékos Katonák Országos Egyesülete és számos más civil egyesülés, valamint a „nemzetõrségek” sora kívánta, kívánja betölteni ezt a szerepet, általában saját belsõ (ön-) törvényeik alapján. 2001- ben e „sokszínû” civil szervezõdés mellett társadalmi, politikai, katonai konszenzus alapján jött létre a Magyar Tartalékosok Szövetsége azzal a céllal, hogy összefogja és tudatosan foglalkoztassa a hazai önkéntes tartalékos katonaállományt.
Az elõzõekbõl és a magyar történelem tanulságaiból adódik, hogy ma, amikor globalizálódó politikai, gazdasági, kulturális tevékenységi rendszerkörnyezetben élünk, akkor az ország védelmi lehetõségét is hasonló szemlélettel szabad vizsgálni. Különösen akkor, amikor hazánk geopolitikai helyzete olyan, amelyiket már évszázadok óta katonai szempontból csak szövetségesi relációban szabad elemezni, mert kiragadva az európai, illetve a mai globális rendszerbõl irreális lenne. Így a tartalékos rendszer jövõjét is csak e tekintetben célszerû górcsõ alá venni, bár annak léte, szükségessége – véleményem szerint – nem lehet kétséges. A szervezet jövõjét azonban teljesen új, a mai követelmények, lehetõségek, politikai, katonai szándékok figyelembevételével ajánlott vizsgálni.


A NEMZETKÖZI
TREND ÉS HATÁSA

Globálisan is, de különösen az európai politikai, gazdasági, katonapolitikai helyzet megítélése változatos, eltérõ, egyben megosztott is. Ez az országokban a történelmi tradícióikra, az érdekérvényesítési szándékukra alapozódik. Azokban az államokban, amelyek történelmében domináns szerepet játszott a haderõ az érdekek érvényre juttatása, az értékek védelme során, ott a katonai tevékenység prioritást élvezett, társadalmilag különösen támogatott és ebbõl adódóan általában sikeres is volt. Ezen államok többsége ma is lényegesnek, szükségesnek ítéli a fejlett haderõt, melyet korszerûen képzett, bevethetõ tartalékokkal támogat. Az ezen csoportba tartozó országokban a hagyományos alapon kiépített tartalékos rendszer törvényileg elfogadott, anyagilag és erkölcsileg – mind a politikai szféra, mind a társadalom széles köre részérõl, de a haderõ által is – célszerûen, szakszerûen, elõre tervezett módon és kiszámíthatóan támogatott (amerikai, brit, német4, francia, török, görög stb.).
Egy másik csoportba a semleges, illetve a semlegességre törekvõ államok sorolhatók. Ide tartoznak azok, amelyek történelmi múltjukból fakadóan semlegesek, illetve azok, amelyek ma még az útkeresés idõszakát élik, és ezért nem kötelezték el magukat jelentõs politikai, gazdasági, katonai szövetséghez. Ezen országok érdekérvényesítési szándékukban még határozott szerepet szánnak az ütõképes fegyveres erõnek, ezért kiemelten gondoskodnak a tartalékos rendszer szakszerû mûködtetésérõl. A semleges országok egy része a gazdasági lehetõségeikkel arányosan (Svájc, Ausztria, Svédország stb.), mások a felett is jelentõs forrásokat fordítanak a tartalékos erõk készenlétben tartására, szükségességük elfogadtatására (dél-európai nemzetek egy része, közel-keleti országok, a szovjet utódállamok döntõ többsége stb.).
A következõ kategóriába sorolhatók azok az országok, amelyek biztonságának garantálásában nem a haderõ élvez prioritást, mert a szövetségi rendszerekhez tartozás, a geopolitikai környezet, a gazdasági kapcsolatrendszer kap dominanciát annak realizálásában. Ezen államok nemzetközi érdekérvényesítési szándékában a haderõ kevésbé determinált, a katonai szövetségben vállalt feladat – ezzel a haderõ támogatottsága – az ország gazdasági teherbíró képességének és a bipoláris kapcsolataik függvénye. Az ezen csoportba tartozó országokban a politikai erõk kevésbé tartják szükségesnek a hagyományos szervezettségû, nagy létszámú tartalék erõ békében történõ fenntartását, finanszírozását. Megítélésük szerint – adott esetben – a nemzetközi helyzet fokozatos élezõdése, a feszültség folyamatos fokozódása lehetõvé teszi majd a hagyományos rendszerû tartalékos állomány létrehozását, alkalmazáshoz történõ felkészítését, eszközökkel történõ ellátását (cseh, szlovák, holland, belga stb.). Ezen államokban a haderõ kiegészítésére az önkéntes tartalékosi intézményt alkalmazzák. Ugyanakkor a tartalékos katonák összefogására megerõsödtek a korábban együttmûködõ szervezetek, illetve létrejöttek különbözõ új civil szervezõdések. Az ilyen típusú szervezõdések egy részét a saját országuk honvédelmi apparátusa támogatásban részesíti, mások pedig az együttmûködõ civil, illetve gazdasági szervezetek szponzorálásával, esetleg tagjaik támogatásával funkcionálnak.


A HAZAI HELYZET

A napjainkra kialakult helyzetet értékelve megállapítható, hogy a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl szóló CV. / 2004. évi törvény egyértelmûvé teszi a mai vezetõ politikai erõk állásfoglalását a tartalékos rendszer mûködtetésétõl. Ezen döntés alapján az ország biztonságának garantálása – nyilvános ellenségkép hiányában – elsõsorban politikai, gazdasági együttmûködéssel, a legerõsebb katonai szövetség tagjaként, egy finanszírozható önkéntes haderõ fenntartásával megoldható, amelybõl prioritást az elõzõek kapnak. Ebbõl a ténybõl direkt módon következik, hogy a haderõ alapfunkciója szövetségi keretekben realizálódhat, katonai szakmai tevékenysége pedig elsõsorban a kormány által vállalt válságkezelõ mûveletekben érvényesülhet.
Az európai és a hazai biztonságpolitikai realitásokból kiindulva ma a hazai tartalék erõ szükségességét, lehetõségeit a társadalmilag elfogadtatható, fenntartható és támogatható szervezeti koncepcióból célszerû levezetni. Ez azért is lényeges, mert a politikai erõk a saját érdekérvényesítési szándékukon túl – teljesen jogosan – nem hajlandóak finanszírozni látens problémákat (mi van akkor, ha…). Különösen nem támogatnak olyan tevékenységet, ami nem adekvát politikai céljaikkal, és a társadalom elõtt nem bizonyítható annak széles körû szükségessége. A magyar társadalom – az elmúlt több mint fél évezredes történelmi tradíciónkhoz hasonlóan – a jelenlegi gazdasági helyzetben pedig egyáltalán nem, és a jövõben sem fog különösebb prioritást biztosítani más ágazatokkal szemben a katonai erõ fejlesztésének. A reális magyar politikai erõ – a geopolitikai és gazdasági helyzetünkbõl adódóan is – a szövetségesek által elvárt arányos, de „legfeljebb a veszélyeztetésnek megfelelõ szükséges és elégséges védelem” elvét vallja.
Nyomon követhetõ továbbá, hogy a tartalékos rendszer klasszikus korában megjelent a kettõs intézményi szervezettség. Különösen az újkori történetétõl az általános védkötelezettség (honvédelmi kötelezettség) bevezetését követõen kettõs funkciót látott el.
Egyrészt, az államilag tervezett és finanszírozott, a haderõ közvetlen alkalmazására, támogatására, katonai struktúrában organizált, a katonai alkalmazásra elõírt (sorozott), illetve a szerzõdtetett tartalékosi intézmény. Az állampolgár ebben a formában, a katonai szervezetben törvényi kötelezettség alapú, illetve önként teljesít fegyveres szolgálatot.
Másrészt, a tartalékos rendszerhez tartoznak azok a szervezetek is, amelynek tagjai önként vállalnak a honvédelemhez közvetlen kapcsolódó, azt támogató – általában ellenszolgáltatás nélküli – feladatokat. Az önkéntes tartalékos civil szervezõdések formailag klubokban, egyesületekben, szövetségekben reprezentálódnak. Ezek a szervezetek feladatátvállalással támogatják a honvédelem ügyeinek ellátását, a védelmet irányító (védelmi, hadügyi, honvédelmi tárca) és a haderõ csapataival, a területi közigazgatási, valamint más védelmi szervezetekkel együttmûködve. Ma a szervezetek számos formája követhetõ nyomon:

a. a haderõ, vagy a védelmi tárca alárendeltségében, a költségvetésben tervezetten kapnak támogatást (német, szlovén, osztrák, svájci stb.);
b. önállóan funkcionálnak, és együttmûködési szerzõdés, illetve pályázatok útján jutnak mûködési költséghez (magyar, cseh);
c. azok az egyesülések, amelyek a tagjaik és különbözõ szponzorok támogatásával mûködnek (lengyel, szlovák stb.).

Az európai NATO-országokban – a biztonságpolitikai, a gazdasági, a társadalmi helyzetelemzésbõl levont következtetésre alapozva – a tartalékosok alkalmazási rendszerében határozott paradigmaváltás fedezhetõ fel. A tagországok egy részében az angolszász rendszerhez hasonlóan az önkéntesség egyre szélesebb körben diverzifikálódik, míg a kisebb államokban az önkéntes civil szervezõdések játszanak egyre lényegesebb szerepet az önkéntes tartalékos katonák összefogásában, foglalkoztatásában.
A tartalékos rendszer léte, mai szükségszerûsége az alábbiakkal indokolható:

a hazai és az egyetemes hadtörténelem tényeivel, tanulságaival (haderõ utánpótlásának, kiegészítésének támogatása, toborzás, hagyományápolás stb.);
az elmúlt idõszak hazai és nemzetközi természeti csapásai következményeivel, tanulságaival (amely szükségessé teheti a lokális erõkön túl nagyobb szervezett erõk hosszabb idejû igénybevételét a természeti csapások elhárítása, a következmények felszámolása, humanitárius feladatok ellátása terén stb.);
a közelmúlt és a jelen hazai, valamint a nemzetközi téren elõforduló váratlan események következtében fellépõ kiterjedtebb feladatok megoldására való gyors reagálás biztosítása végett (terrorizmus, gazdasági problémák, járványok, katasztrófák megelõzésében, illetve felszámolásában való részvétel stb.);
az állampolgárok honvédelmi elkötelezettsége tudati fenntartásának szükségességével;
prevenciós tevékenység kiterjesztésével (a szervezet tagjainak felkészítése a biztonságot veszélyeztetõ problémák felfedése, megelõzése érdekében);
a haderõbõl kikerülõ hivatásos és szerzõdéses, illetve a haderõ rendelkezésére álló önkéntes tartalékos katonák összefogásának, fizikai, szakmai felkészültségének fenntartása a magyar katonai értékmegóvás szükségességével;
szolidaritás, nemzetközi együttmûködési kötelezettséggel.

Egyértelmû tény, hogy a fejlett – és különösen a szövetséges – államok többsége ma már bizonyítottan kevésbé foglalkoztat hagyományos szervezettségû, nagy létszámú tartalékos katonai erõt. Az elõzõeken túl ez abból is adódik, hogy a katonai tevékenység ma már nem amatõrök kedvtelése, mint az volt évszázadokon keresztül. (Nálunk többen még ma is úgy gondolják – dióverõ puskát feltételezve legkomplikáltabb eszközként –, hogy bármikor képesek lövész-századparancsnoki beosztás ellátására!). Ma már valamennyi legalsó katonai beosztást is komoly, sokirányú felkészültséggel rendelkezõ profi katona képes csak ellátni, akinek bármikor bevethetõ állapotban kell lennie – a kormány vállalásának megfelelõen – bármelyik földrészen (nem csak az Alföldön, vagy a Bakonyban hadgyakorlaton).
Ennek ellenére az elõzõekben felsorolt feladatokat szükséges megoldani. Ugyanakkor vannak szép számmal olyan emberek, akik a honvédelemhez kapcsolódóan vállalnának önkéntes szolgálatot, és bármikor készek – ellenszolgáltatás nélkül is – áldozatot hozni a közösségért. Ezeket a magyar állampolgárokat viszont kötelessége valamilyen szervezetnek összefogni, mert bármikor szükség lehet szaktudásukra, áldozatvállalásukra.
Mi a realitás, milyen szervezet lehet az, amely képes összefogni az önkéntes tartalék erõt ma hazánkban? Ha erre a kérdésre válaszolni kívánnék, akkor röviden ez lehetne: ez a szervezet már létezik, ugyanis a Magyar Tartalékosok Szövetsége a feladatok döntõ többségét már folyamatosan beépítette, illetve beépíti a tevékenységi rendszerébe. Azért vázolom fel a MATASZ történeti fejlõdését, hogy a stratégiai változtatás szükségességét többen belássák (megértsék). Teszem ezt azért is, hogy egyesek ne ragaszkodjanak „japán bozótharcosként” olyan ideológiához, tevékenységhez, szervezõdéshez, amelyiket „maga a császár” korábban már5 annulált. Talán a dzsungelbõl ki lehet jönni, mert már rég Európában vagyunk több (politikai, gazdasági, katonai és számos más) szövetség megbecsült tagjaként.
A körülmények állandó változása, alakulása – mint minden társadalmi szervezetet – így a MATASZ-t is folyamatos megújulásra készteti, s ez a stratégiájának idõnkénti felülvizsgálatát is igényli. A szervezet jövõjét viszont – az elõzõekben ismertetett befolyásoló tényezõkön túl – nem lehet korábbi múltjának ismerete nélkül felvázolni. Különösen azért tartom szükségesnek a szervezet múltját bemutatni,6 mert úgy gondolom, hogy ma semmiképpen sem célszerû új – fegyveres, félfegyveres, de még más civil – tartalékosokat tömörítõ szervezetet létrehozni, mert a jelenlegi megfelelõen teljesítette, teljesíti vállalt feladatát, betölti funkcióját, és egyre diverzifikálódik tevékenysége.
A MATASZ mint önkéntes, közhasznú társadalmi szervezet
A Magyar Tartalékosok Szövetsége napjainkban készül megünnepelni létrejöttének ötödik évfordulóját. Az elmúlt fél évtized nem volt problémáktól mentes, mert olyan szervezet létrehozására vállalkoztak az alapítók, amelynek több irányban is meg kellett felelni az elvárásoknak (politikai, katonai, társadalmi). Ez kihívást jelentett, mert már léteztek közel hasonló célokat magukénak valló társadalmi szervezetek és önmagukat félkatonai szervezetnek deklaráló szervezõdések. A szövetség vezetése elhatárolta magát ezektõl, de tagjai között voltak olyanok, akik hasonló elveket vallottak. A kezdeti nagy lelkesedés során – ami sajnos idõnként még ma is elõfordul – többször „zsebbõl elõrántott” ötletek láttak (látnak) napvilágot. E probléma feloldására a szövetség küldöttértekezlete 2002. május 24-én fogadta el7 a szövetség stratégiáját.8 A koncepció alapgondolata, egyben mottója volt a „HOMOKRA PIRAMIST”. Azaz olyan önkéntes társadalmi szervezetet kívántunk kialakítani, amely – politikai helyzettõl függetlenül – addig támogatja a honvédelem ügyét, amíg a magyar nemzetnek szüksége lesz haderõre, tartalék erõre. Döntés született arról is, hogy a szövetség ezt a tevékenységet, törvényeket tisztelõ, támogató módon teszi, a mindenkori kormány honvédelmi politikájához lojálisan. Négy évvel korábbi szervezeti stratégiánkat az akkori geopolitikai helyzetre, a nemzetbiztonsági koncepcióra, az aktuális honvédelmi politikára és nem utolsósorban a haderõ (MH) stratégiájára, a mûködõ (sorkatonai kötelezettséget teljesítõkre épülõ) tartalékos rendszerre alapozottan dolgoztuk ki. Úgy gondolom, hogy a szervezeti stratégia – mint azt az élet bizonyította – kiállta a próbát, több támadás ellenére utat mutatott a szervezet vezetésének, tagjainak egyaránt. A sok-sok akadályozó tényezõ és számos gáncsoskodás ellenére a testületünk lassan ugyan, de töretlenül fejlõdött, kialakítva egy országos szervezetet, kiépítve számos nemzetközi kapcsolatot. Szövetségünk ma már idehaza elfogadott és támogatott. Sikeresen dolgozik a nemzetközi szervezetekben CIOR9-ban, az AESOR10-ban, a Gamingi Kezdeményezések testületében egyaránt. Az elmúlt évben nemzetközileg is elismerésre méltóan szervezte meg a CIOR keretében a tartalékos tisztek nyelvtanfolyamát. A MATASZ ma már nemcsak ismert, de elismert társadalmi intézmény a politikai és katona körökben egyaránt. A civil társadalomban is egyre nagyobb teret nyer, és vállalt funkciójának megfelelõen széles körben jegyzik. Azokban a megyékben, ahol elkötelezett, szakmailag felkészült kollégák – „második világháborús bozótharcosként” – energiát nem kímélve dolgoznak és nemcsak kritizálnak, felülrõl várva a megváltót, ott elismerik a MATASZ tevékenységének társadalmi hasznosságát, és a lehetõségek szerint különbözõ módon támogatják munkáját. Ezek Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom, Pest, Veszprém megye és a fõváros. Az elmúlt idõszakban a szervezet megteremtette a mûködéshez szükséges alapvetõ feltételrendszert és – ha nem is nehézségektõl mentesen, de – végzi az önként vállalt kötelezettségét. Bár nem hallgatható el, hogy mindig voltak és vannak a partvonalon túlról kritizálók, de felfedezhetõek olyanok is, akik egyéni érdekeiket kívánták, kívánják a szervezeten keresztül érvényesíteni. Ezt jelzi többek között az is, hogy az elsõ négy évben az elnökség közel kétharmada kicserélõdött, ugyanakkor a megyei elnökök döntõ többsége ma is élvezi a tagság bizalmát.
Ilyen helyzetben jutott el a MATASZ a 2005-ös esztendõhöz, amelyik több szempontból is jelentõssé vált. Így a 2004. évi CV. törvény a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl teljesen új helyzet elé állította az önkéntes társadalmi szervezetet azzal, hogy békében mellõzhetõnek véli a sorozott állományra épített tartalékosi rendszer fenntartását, mûködtetését. Ez a törvény és a mûködését befolyásoló más, különbözõ komponensek változása a MATASZ-stratégia felülvizsgálatát tette szükségessé.
Ezek a tényezõk az alábbiak voltak:

az általunk támogatott szervezet, az MH küldetését befolyásoló tényezõk domináns átalakulása;
az önkéntes haderõre történõ áttérés;
a 4 éves ciklusát befejezõ elnökség mandátumának lejárta.

A kialakult helyzetben a tagjaink egy részének a legfõbb problémát az okozta, illetve okozza még ma is, hogy hazánkban hagyományosan funkcionáló tartalékosi rendszert – a sorkötelezettséggel együtt – felfüggesztették. Azonban – nem szabad megfeledkezni arról a tényrõl, hogy – jogilag ma is van tartalékos rendszer, amely valamennyi katonai szolgálati tevékenységhez hasonlóan az önkéntességre alapoz. Az önkéntes tartalékosi formáció a tartalékos rendszer (nálunk) új, sajátos formája. Ez egyben a MATASZ-nak, mint társadalmi szervezetnek, a legfõbb lételeme. A kialakult helyzet megkövetelte a szervezet jövõbeni céljainak, tevékenységének újragodolását. A szövetség stratégiájának a kialakult helyzethez történõ illesztését, amelyre 2005. november 12–13-án a ZMNE Üllõi úti bázisán rendezett küldöttértekezletén került sor.11
Milyen fõ irányokat követhet tehát a hazai tartalékosok szervezete?
A szövetség célja továbbra is – önkéntes szervezõdési alapon – a tartalékos katonák összefogása, híd szerepének betöltése a társadalom és a haderõ között a honvédelem szent ügyét szolgálva. A testületben zajló folyamatoknak, tevékenységnek a cél megvalósítását úgy szükséges szolgálnia, hogy támogassa a Magyar Honvédség funkcionális tevékenységét, feleljen meg a támogatott szervezet deklarált követelményeinek és biztosítsa saját tagságának elvárásait is. A szervezet elvárásrendszerének sikeres teljesítése érdekében folyamatosan kell, hogy alakítsa tevékenységét, illessze struktúráját a környezeti változásokhoz. A szövetség környezeti elfogadhatóságát, funkcionálását az biztosítja, ha teljes mértékben támogatja a hatályos honvédelmi törvény érvényesülését és annak rendelkezéseit (83. §), mely szerint:
„(1) A tartalékos állományba békében az önkéntes12 tartalékosok,13 megelõzõ védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején – a hadkötelezettség bevezetése után – a kiképzett hadkötelesek tartoznak.
(2) Az önkéntes tartalékos – meghatározott ideig – szerzõdés alapján vállalja a katonai szolgálatra a rendelkezésre állást és a tényleges katonai szolgálatot.” Az elõzõekre alapozva a tartalékos szervezet célkitûzései14 az alábbiak lehetnek:

a. A tartalékos szervezet missziója:
A társadalom és a haderõ között kiegyensúlyozott, folyamatos konstruktív kapcsolat fenntartása. Minden körülmények közötti hozzájárulás a nemzet, a magyar állam biztonságához, védelméhez, melyet jól érzékelhetõ és konkrét képességekkel bíró erõkkel, széleskörûen támogat.

b. A szövetségnek olyan szervezett erõvé szükséges válnia, amely permanens tevékenysége során:

katonailag (szakmai, fizikai és tudati alapon) a honvédelem érdekében öszszefogja, készenlétben tartja az arra önként vállalkozó állampolgárokat (a tartalékosokat);
informálja a saját szervezeteit és a társadalom tagjait a haderõrõl, a biztonságpolitikáról;
kialakítja a katonai (bajtársi) csapatszellemet, biztosítja a szakmai, a közösségi munkát és tevékenységével, a katonai szervezeti kultúra alakításával igyekszik elnyerni az állampolgárok szimpátiáját, támogatását.

A tartalékos szövetség által a jövõben vállalható (stratégiai célkitûzéssel adekvát) feladatrendszer:
1. A haderõbõl kikerülõ – bevethetõ korú – hivatásos és szerzõdéses tartalékosok önkéntesként történõ megnyerése, összefogása és a lehetõségek szerint kiképzettségük szinten tartása (elsõsorban a 40 éves kor alattiak és már a vezetõi beosztásokban felkészítettek és foglalkoztatottak).
a,) A önkéntes tartalékos állomány javaslatba hozatalával elõsegíteni a haderõben fel nem töltött beosztások minõségi lebiztosíthatóságát.
b.) A szabad tartalékok – a veteránok (korábban mûveleti területen szolgáltak) összefogása, kiképzettségük szinten tartása.
2. A fiatalok hazafias honvédelmi nevelése, katonaorientáltságú fiatalok katonai szolgálatra történõ felkészítése (fizikai, technikai, rendészeti, hadtörténelmi, általános katonai ismereti témakörökben).
3. Teljes, országos tartalékos hálózat kialakítása, regionális szervezettséggel, a körzetek lehetséges veszélyeztetettségének megfelelõen. Különbözõ profilú szervezetek létrehozása (árvízvédelmi, területlezárási, objektumvédelmi, kutató, terület- és épületátvizsgáló, vegyi, mûszaki felkészültségû, honvédelmi és biztonságpolitikai oktatói csoportok kialakítása, összefogása, felkészítése).
4. Regionális és helyi együttmûködés megszervezése – a régió veszélyeztetettségének megfelelõen – a katonai, a katasztrófavédelem, polgárõrség, rendõrség, illetve más érintett társadalmi, állami szervezetekkel.
5. A társadalmi és külföldi kapcsolatok célorientált – minden fél számára egyaránt konstruktívan elõnyös – alakítása, fejlesztése.
E feladatok sikeres teljesítéséhez ajánlott megoldani:

egy központi bázisépület megszerzését, amely biztosítja a folyamatos öszszejövetelt, a tartalékos állomány elméleti és gyakorlati készségének szinten tartását, fejlesztését;
országos kommunikációrendszer megszervezését;
a tartalékos katonai szervezetre jellemzõ sajátos kultúra kialakítását;
lövészklubok megyénkénti létrehozását;
valamennyi szomszédos állam hasonló funkciót ellátó szervezeteivel vállalható, valamennyi fél számára elõnyös kapcsolat kialakítását;
minden tevékenységi terület prezentálását a PR új alapokra helyezésével.

Milyen szervezettségben lehet ma a magyar katonai tartalék erõ?
A hazai tartalékos erõk fenntartásának célja az ország biztonsági rendszerébel- nek látható képességekkel történõ megerõsítése és az önkéntes, behatárolt alkalmazási képességgel rendelkezõ haderõ válságmûveleti, honvédelmi tevékenységének támogatása, s a megelõzõ védelmi helyzetben gyors és problémamentes expanzionálásának elõsegítése.
Elfogadva a hazai törvényhozás akaratát, a belsõ gazdasági és politikai prioritásokat, a szövetségi együttmûködésre alapozott biztonságérzetet, a haderõ funkcióeltolódása ellenére is ajánlatosnak látszik egy olyan kisebb szervezet15 fenntartása. Ez a szervezet – rendkívüli helyzetben a haderõvel együtt mûködve rövid idõn belül – elõsegítené egy mûködõ tartalékos rendszer felállítását, és biztosítaná annak diverzifikálhatóságát. Veszélyhelyzetben (és szükség esetén) mozgósítaná az érintett, bevonható állományt. Ez a szervezet ugyanakkor megoldaná azon önkéntes állampolgároknak a nyilvántartását, akik – a MATASZ tagjaiként – az MH-ban vállalnának katonai felkészítést, és rendelkezésre állnának a haderõ részére. Minõsített állapot idején szakemberként vennének részt a vezetésben, a szervezet feltöltésében. Ez a tevékenység sajátos – egyediséget tükrözõ – társadalmi szervezetben realizálódhat, amelyet a Magyar Tartalékosok Szövetsége képes lenne megoldani. Ezzel együtt a szövetség összefogná azt a nagyszámú különbözõ korú önkéntest, akik a katonai tevékenységhez elkötelezettek, és ilyen formában kívánnak közösségi tevékenységben részt venni.
A szervezeti struktúrát a közigazgatási (országos, regionális, megyei) és a feladatrendszerhez igazítottan célszerû továbbra is mûködtetni, kiegészítve:

a haderõ összetételének megfelelõ tagozatokkal (szárazföldi és légierõ, illetve támogató);
veteránok tagozatával (amelyben célszerû összefogni a béketámogató mûveletekben részt vett és a pályát elhagyó hivatásos és szerzõdéses katonákat 40 éves kor alatt);
veteránok klubjával (a megyékben, régiókban, de különösen a katonai helyõrségeken belül a szövetségünk égisze alatt kialakítva);
ifjúsági tagozattal (amely megoldja a fiatalok összefogását, tevékenységük szervezését valamennyi vezetési szinten).

A jelenlegihez hasonlóan továbbra is hatékonyan mûködne a Katonai Hagyományápolók Tagozata, és a különbözõ bizottságok (sport, kiképzési stb.).
Úgy gondolom, hogy a MATASZ ezeket a célokat, vállalt feladatokat – megfelelõ összefogással, szervezettséggel, a politikai pártállások testületen kívül hagyásával – képes teljesíteni a stakeholderek megelégedésére. Ugyanakkor a közösségi erõfeszítések méltánylást igényelnek. Az együttmûködõ partnerek igényeinek, elvárásainak kielégítése elengedhetetlen, a kollegialitás hiánya viszont feszültségeket okozhat az emberi kapcsolatokban. Egy ilyen típusú társadalmi szervezetben, ahol mindenki önként vesz részt a munkában, ott csak megfelelõ kultúrával rendelkezõ csapatmunka vezethet jó eredményre. Egymás értékeit elismerõ, hibáit toleráló emberek dolgozhatnak eredményesen egy nemes célért. E viselkedés befolyásolása a közös munka, a tevékenység által formálódhat, fejlõdhet, és olyan bajtársi, baráti közösségek alakulhatnak ki, akik bármikor készek megtenni mindent egymásért, a nemzetért.
Bízom abban, hogy az elõzõekben sikerült rávilágítanom a hazai tartalékos katonai rendszerben bekövetkezett paradigmaváltás okaira, szükségességére. Ez megkövetelte a hazai vezetõ tartalékos szervezet, a MATASZ célrendszerének, stratégiájának átalakítását, amely egyben jelenti az alapértékeinek, önazonosságának felülírását, és igényli kultúrájának, arculatának megváltoztatását.
A társadalmi fejlõdés – a biztonság komplex rendszerû megoldása – a jövõben ismét továbbgondolásra készteti a társadalmi szervezeteket (így a tartalékos szövetséget) is a feladatrendszereik összehangolása céljából. Arra gondolok, hogy a védelmi szférában érintett, érdekelt önkéntes szervezetek – éppen a feladataik konvergálása miatt – együtt dolgozhatnak, együttmûködhetnek a Magyar (Nemzeti) Tartalék Erõk Szövetsége16 szervezetében. Ez a szövetség a katonán, rendõrön, polgárõrön, tûzoltón, határõrön kívül minden olyan szervezetet felölelne, amelyek a biztonságot óhajtják. Ez a javaslat lehet a tervezett õszi konferenciánk egyik legfõbb megvitatható kérdése.

CZUPRÁK OTTÓ

1 Kovács Gyula: Nemzetõrség, MATASZ, vagy valami más? – Új Honvédségi Szemle 2006/3. szám.

2 Szervezeti vonatkozásban a paradigmaváltás: alapértékeinek („core values”), önazonosságának („corporate identity”), kultúrájának („corporate culture”) és egész arculatának (corporate image”) a megváltoztatását jelenti.

3 A szervezettel együttmûködõk, annak tevékenységét döntõen befolyásoló célazonosság, erõforrás-ellátás stb. tekintetében.

4 Az új nagykoalíciós német kormány a napokban döntött arról, hogy a haderõ feladatrendszerének módosulása következtében a tartalék erõk fenntartásának, finanszírozásának elveit újra kell gondolni, azt a törvényi alapok felülvizsgálatával a megváltozott funkcióhoz kell illeszteni a költséghatékonyság jegyében.

5 A hazai tartalékos rendszer közel egy évtizeddel korábban már csak vegetált.

6 Ezzel, remélem, világossá teszem a négyévenkénti pulpitushoz történõ kirohanásaim okát is. K. Gy.: Új Honvédségi Szemle 2006/ 3. szám.

7 „elsõ kirohanás” – utalás a 3-as lábjegyzetre.

8 Magyar Tartalékosok Szövetsége http://matasz.uni.hu/

9 NATO Tartalékos Tiszti Szövetség

10 NATO Tartalékos Altiszti Szövetség

11 Második „kirohanás” – utalás K. Gy. ÚHSZ. 2006/3. szám

12 Az önkéntes jelzõ teljesen fölösleges, mert 2004. november 3-tól hazánkban valamennyi katona önkéntesen, szabad akaratából vállal szolgálatot valamilyen módon.

13 Ebben a relációban tehát van tartalékos, amely sajátos módon – szerzõdéses formában – realizálódik. Ebbõl egyenesen adódik, hogy hadkötelezettség nélkül is kialakítható a tartalékos rendszer, bár pontosan a törvényalkotók azok, akik ezt éppen ebben a formában vitatják.

14 „társadalmilag elfogadtatható és fenntartható szervezet” koncepcióból kiindulva

15 Létszámában megyénként/régióként egy fõállású önkéntes, aki egyben a helyi szövetség ügyvivõi feladatát is megoldaná, és kezelné a szervezet vagyonát, eszközrendszerét.

16 Ez majd egy újabb stratégiát és „kirohanást” igényelhet… – utalás K. Gy. ÚHSZ 2006/3. számra



FELHASZNÁLT IRODALOM


Barakonyi Károly: Stratégiai döntések. KJK, Budapest, 2002.

Borszéki Tivadar: Tartalékban a tartalékosok – Új Honvédségi Szemle, 2005/8. szám

Christan Schmidt: „Reservisten – nicht das lästige – Übel der Sicherheitpolitik” – loyal Magazin für Sicherheitpolitik – 2006, April – Reservistenverband

Kladek András: Önkéntes haderõ hiányzó képességekkel. Új Honvédségi Szemle 2005/12. szám

Kladek András: Önkéntes haderõ hiányzó képességekkel. Új Honvédségi Szemle 2006/1. szám

Kovács Gyula: Nemzetõrség, MATASZ, vagy valami más?. Új Honvédségi Szemle 2006/3. szám

Mráz István dr.: A lakosság felkészítése. Új Honvédségi Szemle 2004/5. szám

Tóth Zoltán: Szemléletváltás a tartalék erõk ügyében is! Honvédségi Szemle 2006/1. szám

Von Prof. A. F. Eber, Obst: Die Zukunft der Rezerven – Der Offizier – 2005-3