2006.08.02.
A ballisztikus rakéták megjelenése óta a Szovjetunió – majd annak felbomlása után Oroszország – az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan jelentős erőfeszítéseket tett a rakétatámadás elhárítására alkalmas védelmi eszközök kifejlesztése terén. Az erőfeszítések eredményeként napjainkban az ország olyan rakétavédelmi rendszerrel rendelkezik, ami képességeit tekintve feltétlenül összemérhető az amerikai védelmi rendszerrel, annak ellenére, hogy néhány vonatkozásban alulmarad az összehasonlítás során. A ballisztikus rakéták elleni aktív védelmi rendszer Oroszországban jelenleg három komponensből áll. A védelem fő összetevőit a rakétatámadást előrejelző rendszer (CĎĐÍ – Cčńňĺěŕ Ďđĺäóďđĺćäĺíč˙ o Đŕęĺňíîě Íŕďŕäĺíčč), a Moszkva védelmére kiépített hadászati rakétavédelmi rendszer (ŃĎĐÎ – Ńňđŕňĺăč÷ĺńęŕ˙ Ďđîňčâîđŕęĺňíŕ˙ Oáîđîíŕ), valamint a nem hadászati rakétavédelmi rendszer (ÍĎĐÎ – Íĺńňđŕňĺăč÷ĺńęŕ˙ Ďđîňčâîđŕęĺňíŕ˙ Oáîđîíŕ) képezi. A rendszer elemeit tekintve érzékelőeszközöket, rakétafegyvereket és vezetési eszközöket tartalmaz.
Oroszország ballisztikus rakéták
elleni védelmi rendszerének fel-
derítő- és követőrendszere koncepcióját tekintve nagymértékben megegyezik az amerikai elgondolással. Ennek megfelelően a rakétatámadást előrejelző rendszer (CĎĐÍ) alapját ugyancsak az űrbázisú infravörös érzékelők és a földi bázisú radarok hálózata képezi. Sajátosságként kell azonban megemlíteni, hogy támadórakéták felderítésében és követésében – képességeikből adódóan – kiemelt szerepük van az A–135 rakétaelhárító rendszer rendszerradarjainak is.
AZ ŰRBÁZISÚ INFRAVÖRÖS rendszer
A rakétatámadást előrejelző rendszer első vagy kozmikus lépcsőjének is nevezett űrbázisú infravörös érzékelőkkel felszerelt rendszer (Ęîńěč÷ĺńęčé Ýřĺëîí CĎĐÍ) az állami és katonai vezetés által, a rakétatámadás szempontjából veszélyesnek ítélt irányok, illetve térségek folyamatos megfigyelésére szolgál. Elsődleges feladata a támadórakéták indításának lehető legkorábbi észlelése, repülési jellemzőinek meghatározása és a megszerzett információk továbbítása a rakétatámadást előrejelző rendszer földi vezetési pontjára, illetve közvetlenül a legfelső állami és katonai vezetés számára.
Az űrbázisú infravörös rendszer felépítését tekintve a föld körüli pályán keringő műholdakon elhelyezett infravörös érzékelőkből, valamint az úgynevezett „keleti” és „nyugati” földi állomásokból áll. Természetesen a rendszer szerves részét képezi az információk továbbításáért felelős, esetenként többszörösen duplikált kommunikációs hálózat is.
Az űrbázisú infravörös rendszer földi állomása
A rendszer műholdjai – amik a rajtuk elhelyezett infraérzékelők segítségével a ballisztikus rakéták indításáról szóló korai riasztás végrehajtásához szolgáltatnak adatokat – nagy magasságú, elliptikus, illetve geoszinkron pályán keringenek. A napjainkban is működő rendszer révén Oroszország gyakorlatilag globális jelleggel képes a ballisztikus rakéták indításának észlelésére, még akkor is, ha ez a képesség éppen csak kielégíti a minimális szintű követelményeket.
A rendszernek azonban jelentős fogyatékosságai is vannak. A legnagyobb hiányosságot talán az jelenti, hogy az öt elliptikus pályán keringő műhold a rakétaindításokat csak az űrháttérben képes érzékelni. Tulajdonképpen e hiányosság kiküszöbölésére szolgálnának a geostacionárius pályára állított műholdak, pontosabban az azokon elhelyezett infraérzékelők, amelyek képesek a föld hátterében is érzékelni a rakéták indítását. Ezekből viszont jelenleg csak egy műhold van szolgálatban, ami a ballisztikus rakéták szempontjából veszélyesnek minősített térségeket figyeli. Ugyancsak a műholdak kis számából és képességeik korlátaiból fakad a rendszer másik hiányossága is, miszerint a ballisztikus rakéták indításának ténye mellett jelenleg nem képes a röppálya paramétereiről, valamint a várható becsapódás helyéről és idejéről szóló kiegészítő információk biztosítására.
Az persze mindenki számára egyértelmű, hogy ez az állapot semmiképpen sem tekinthető véglegesnek, mindössze kompromisszumos megoldásként értékelhető. Jól igazolja ezt a megállapítást az is, hogy a rendelkezésre álló információk szerint Oroszország hét geostacionárius műholdhelyet „foglalt le” a későbbiekben pályára állításra tervezett infravörös érzékelőkkel is felszerelt Prognoz típusú műholdjai számára.
A műholdakról érkező adatokat az űrbázisú infravörös rendszer földi vezetési állomásai dolgozzák fel és továbbítják a rakétatámadást előrejelző rendszer (CĎĐÍ) központjába, ahol a mindenkori helyzet értékelése után megtörténik a szükséges riasztási és/vagy célmegjelölési információk összeállítása és a felhasználók felé történő célzott jellegű továbbítása.
A rendszer fejlesztése – természetesen elsősorban a meglévő hiányosságok kiküszöbölése céljából – folyamatosnak tekinthető. A légi-kozmikus védelem (ÂĘÎ – Âîçäóříî-Koíěč÷ĺńęŕ˙ Oáîđîíŕ) következő évtizedre megfogalmazott koncepciója keretében azonban, a mérési pontosság jelentős mértékű javítása mellett, fokozni szeretnék a rendszer érzékenységét is, elsősorban a kisebb hőkisugárzású eszközök felderítési és követési lehetőségének növelése érdekében. Az ez irányú fejlesztéseket az amerikai, alacsony keringési pályára állított műholdas rendszerhez hasonló bővítéssel tervezik megvalósítani.
A FÖLDI BÁZISÚ RADAROK
A rakétatámadást előrejelző rendszer második lépcsőjét a levegőben lévő ballisztikus rakéták, illetve azok fejrészének érzékelését, felderítését és követését végző földi telepítésű, helyhez kötött radarok hálózata jelenti. Ezek az eszközök az önálló célkutatás lehetősége mellett képesek az infravörös műholdas rendszertől kapott célmegjelölés fogadására is. A teljes hálózatot tíz darab, különböző frekvenciatartományban működő, különböző felderítési távolsággal és követési pontossággal rendelkező (Dnyeper (Hen House), Darjal, Darjal–U (Pechora) és Volga típusú korai előrejelző radar alkotja, nyolc települési helyen kiépítve. A rendszer sajátossága, hogy a települési helyek közül a Szovjetunió felbomlása után kialakult helyzetben csak három van orosz területen. Mintegy mellékesen itt is érdemes megemlíteni, hogy ez a helyzet – a területek bérleti díjának fizetési kötelezettségén túl – az ország nem kívánt kiszolgáltatottságát előidézve folyamatosan komoly problémákat vet fel. Éppen ezért érthető, hogy a távlati elképzelések között – a műholdas rendszer fejlesztése mellett – elsősorban a mobil, nagy teljesítményű, földi bázisú radarok kifejlesztése szerepel.
A kiépített radarhálózat meghatározó elemeként értékelhető Dnyeper (Hen House) típusú radar – miből jelenleg öt van szolgálatban – első példánya a 70-es évek elején kezdte meg működését.
A Darjal típusú radar adó- és vevőállomása
A méteres hullámtartományban működő, horizont feletti felderítőeszközök oldalszögben 120 fokos, helyszögben pedig 5 és 35 fok közötti tartományban képesek a támadó ballisztikus rakéták, illetve azok harci részeinek felderítésére és követésére. Maximális felderítési távolságuk 1900 km. Ezek, a koherens impulzusradar kategóriába tartozó, elektronikus antennanyaláb-eltérítéssel rendelkező radarok igen nagy, mintegy 3000 m2-es antennafelülettel rendelkeznek. Az alkalmazott jelfeldolgozási módszereknek, valamint a megnövelt zavarvédettségnek köszönhetően – a támadás tényének feltárásán, illetve megerősítésén túl – még zavarás alkalmazása esetén is képesek a rakétaelhárító fegyverek információigényének kielégítésére. Az északi irány megfigyeléséért felelős Dnyeper típusú radar mellé Daugava típusú kiegészítő vevőállomást is kiépítettek annak érdekében, hogy a megbízható célinformációk zavarhatások (elsősorban az északi fény által keltett zajok) esetén is biztosíthatók legyenek. Kiemelésre érdemes, hogy ennél az 1000 m2-es antennafelületű berendezésnél – ami gyakorlatilag a Dnyeper radar vevőjére épült – alkalmazták a világon először a csoportosított rácselemekből álló elektronikus nyalábvezérlés módszerét, valamint az úgynevezett UHF sávú hibrid technológiát.
A földi telepítésű radarok rendszerében fontos szerep hárul az ugyancsak méteres hullámtartományban működő, Darjal (Pecsora) típusú korai előrejelző radarokra is. E típus első példányát 1984-ben állították szolgálatba az ország északi részében, Pecsora város közelében. A hálózat másik Darjal típusú eszköze a déli országhatár közelében lett telepítve. Ezek, a Dnyeper radarok továbbfejlesztett változataként is értékelhető felderítő eszközök oldalszögben 90 fokos, helyszögben pedig maximum 40 fokos szektorban képesek a támadó ballisztikus rakéták, illetve fejrészeik felderítésére és követésére. Maximális felderítési távolságuk 6000 km. Az egy időben akár 50 űrbeli objektum követésére is képes radar különlegessége, hogy az adóállomás és a vevőállomás külön települt. Az adóállomás 30×40 m-es fázisvezérelt rácsantennája hatalmas teljesítmény kisugárzására képes. A 80×80 m-es fázisvezérelt rácsantennával felszerelt vevőállomásnál az úgynevezett adaptív sugárnyalábképzést alkalmazzák. Ennél a módszernél a sugárnyaláb kialakítása a mindenkori légi helyzetnek megfelelően, ahhoz lehetőség szerint optimálisan igazítva történik. Az alkalmazott jelfeldolgozási módszereknek és a korszerű zavarvédelmi megoldásoknak köszönhetően a Darjal típusú radarok képesek az űrben, magas keringési pályán mozgó eszközök érzékelésére és követésére is.
Mivel a Darjal típusú radarok „független” vevőberendezése a saját adóberendezés mellett, a Dnyeper típusú radarok célokról visszavert jeleinek vételére is alkalmas, így Darjal–U néven passzív radarállomásként is alkalmazhatók. E képességüket ki is használják a déli és a délkeleti régióban telepített két Dnyeper radar mellé telepítve.
A nagy teljesítményű radarok második generációjához tartozó, deciméteres hullámtartományban működő, Volga típusú korai előrejelző radarból jelenleg mindössze egy darab van szolgálatban. Az eredeti tervek szerint 1983-ban szolgálatba állításra tervezett nagy hatótávolságú, nagy teljesítményű radart csak jóval később, 2003 végén állították rendszerbe. A rakétatámadást előrejelző rendszer földi lépcsőjének legújabb és egyik legjobb képességű érzékelőjét az európai térségre nézően Belorussziában telepítették, a települési helyet 25 évre kibérelve. A 120 fokos oldalszögtartományban működő radar maximális felderítési távolsága 4800 km. A deciméteres hullámtartománynak köszönhetően a célok koordinátáit a méteres radarokhoz viszonyítva lényegesen nagyobb pontossággal képes meghatározni. Ez a digitális, félvezető alapú processzor technológiára épített fázisvezérelt rácsantennájú radar blokkrendszerű kiépítésben készült. E technológia alkalmazása révén – túl azon, hogy jelentősen csökkent a gyártás, és az esetlegesen szükséges javítások költsége – számottevően megnőtt a radar kiesés nélküli üzemideje is.
A rakétatámadást előrejelző rendszer (CĎĐÍ) sajátos jellemzője, hogy felderítési zónájának méretei, illetve az általa szolgáltatható információk pontossága révén nemcsak a rakétatámadások előrejelzésére, hanem az ország bármely körzetében elhelyezett megsemmisítő eszközök részére történő célmegjelölési információk kiadására is alkalmas. E képesség mind magasabb szinten történő megvalósítása érdekében az űrben és a földön telepített érzékelői mellett felhasználja a főváros és a környező iparvidéket oltalmazó A–135 rakétavédelmi rendszer többfunkciós, Don 2NP (Pill Box) és Dunay–3U (Cat House) típusú radarjának információit is.
A BUK-M1–2 LÉGVÉDELMI
RAKÉTARENDSZER
Az általánosan elfogadott kategorizálás szerint természetesen az orosz rakétafegyverek is két csoportba, az alsó és a felső rétegű védelem csoportjába sorolhatók a megsemmisítés magasságtartománya szerint. Az alsó rétegű (lower tier) védelem kategóriájába azok a rakétafegyverek tartoznak, amelyek a ballisztikus rakétákat csak az atmoszférán belüli (endoatmospheric) magasságtartományban képesek megsemmisíteni. Ezzel szemben a másik csoportot képező, a felső rétegű (upper tier) védelmet biztosító megsemmisítőeszközök már rendelkeznek a támadórakéták atmoszférán kívüli (exoatmospheric) megsemmisítésének képességével is.
Az alsó rétegű védelem eszközei közé a Buk-M1–2 (SA–11), az Sz–300VM (SA–12), az Sz–300PMV–2 (SA–10) és az Sz–400 (SA–20) légvédelmi rakétarendszerek sorolhatók. A felső rétegű védelem képességével „csak” az A–135 rakétaelhárító rendszer rendelkezik, azonban ez a rendszer a „részét képező” 53T6 (Gazelle) típusú rakétákkal képes a támadórakétákat az atmoszférán belül, vagyis az alsó rétegben is megsemmisíteni.
Az alsó rétegű légvédelmi rakétafegyverek közé tartozó Buk-M1–2 (SA–11, Gadfly) légvédelmi rakétarendszer az eredeti szovjet/orosz kódrendszerben a 9K37M1–2 jelet viseli. A közepes hatótávolságú, föld-levegő osztályú eszköz a kis hatótávolságú ballisztikus rakétákat maximum 20 km távolságon és 16 km magassági határ alatt képes megsemmisíteni. A megsemmisíthető célok maximális sebessége 1200 m/s. Hagyományos légi támadóeszközök ellen alkalmazva a megsemmisítés távoli határa 45 km, felső határa pedig 25 km. A rendszer egy időben 6 cél elleni tevékenységre képes, célonként általában 2, maximum 3 rakéta rávezetésével.
A kis kiterjedésű objektumok, körzetek oltalmazására szolgáló, közepes hatótávolságú, nagy mobilitású légvédelmi rakétarendszer Buk jelű alapváltozatát a szárazföldi csapatok igényeit szem előtt tartva fejlesztették ki még a 70-es években. Az elődeihez képest számos újszerű elemet felmutató rendszer olyan önjáró indítóállvánnyal rendelkezett, ami önállóan is képes volt a légi támadóeszközök megsemmisítésére. Ez a képesség, a rendkívüli mobilitás és a váratlan alkalmazás lehetőségének biztosításával, jelentősen kiszélesítette a rendszer harci alkalmazásának perspektíváit.
A Buk-M1–2 légvédelmi rakétaegységek technikai eszközei
A Buk-M1–2 légvédelmi rakétarendszer önjáró indítóharcjárműve
A fejlesztés az 1979-ben történő rendszerbe állítást követően is folytatódott, így néhány év múlva már rendelkezésre állt a javított harci képességekkel rendelkező Buk–M1 változat, amit Gang néven valójában már exportra is szántak. Az első öbölháború tapasztalatai alapján azonban – nagy valószínűséggel elsősorban az exportlehetőségek kibővítése érdekében – 1994-ben ismét beindult a fejlesztési folyamat. Ennek eredményeként 1998-ra elkészült a korszerűsített, Buk-M1–2 jelű változat, minek exportra szánt modifikációja az Ural nevet kapta.
A korszerűsítés keretében alkalmassá tették a rendszert a kis hatótávolságú ballisztikus rakéták és a levegő-föld rakéták elleni harcra, és ezzel párhuzamosan feljavították a nagy manőverezőképességű, hagyományos légi hadviselési eszközök elleni lehetőségeit is. E képességeket elsősorban az irányítási rendszer továbbfejlesztésével és egy új típusú rakéta kifejlesztésével sikerült megvalósítani. Az előzőtől külsőleg alig különböző 9M317 típusú rakéta 1000 m/s maximális sebességre képes, és 30 g terhelést is képes elviselni. A normál aerodinamikai elven működő rakéta a kezdeti szakaszon inerciális parancskorrekciós, a végső szakaszon pedig félaktív radaros önirányítással repül. Speciális esetekben azonban – például televíziós-optikai üzemmód alkalmazása esetén, amikor célmegvilágító radar nem sugároz ki – a rávezetés inerciális-parancskorrekciós irányítással történik. A 720 kg indulótömegű, kétlépcsős, szilárd hajtóanyagú rakéta hagyományos, repeszhatású harci résszel rendelkezik, ami a cél közelében félaktív rádiógyújtó segítségével robbantható. Külön érdekessége, hogy alkalmazásával a légvédelmi rakétarendszer képes a földi és vízfelszíni célok megsemmisítésére is maximum 15 km határig.
Alapváltozatban a Buk-M1–2 légvédelmi rakétarendszert egy vezetési ütegből (ÁÓ – Áŕňŕđĺ˙ Óďđŕâëĺíč˙) és három tűzalegységből (OÁ – Îăíĺâŕ˙ Áŕňŕđĺ˙) álló egység, pontosabban osztály (äčâčçčîí) szintű szervezetben alkalmazzák. A légvédelmi rakétaegység harctevékenységének összehangolásáért felelős vezetési üteg alapvető technikai eszközeit az azonos típusú, önjáró lánctalpas harcjárművekre telepített 9Sz470M1–2 típusú parancsnoki pont (ĘĎ – Ęîěŕíäíűé Ďóíęň) és a 9Sz117M1 (Snow Drift) típusú háromdimenziós felderítő és célmegjelölő radar (ŃÎÖ – Ńňŕíöč˙ Îáíŕđóćĺíč˙ č Öĺëĺóęŕçŕíč˙) jelenti.
A tűzalegységek tevékenységének irányítása, a légvédelmi harc vezetése a parancsnoki pontról (ĘĎ) történik. Magasabb szintű centralizált vezetés esetén a feladatok végrehajtása az elöljáró automatizált vezetési pontról kapott adatok, parancsok alapján is lehetséges. A rendszer természetesen képes az egységszintű önálló tevékenységre is. Ekkor a célok elosztásáról és a tűzalegységeknek szóló feladatok kiadásáról a parancsnoki pont saját számítógépe gondoskodik a saját felderítő és célmegjelölő radartól, valamint a tűzalegységek radarjaitól kapott célinformációk alapján. Az állomás egyidejűleg 75 cél adatainak feldolgozására képes. E funkció maradéktalan végrehajtását leginkább az egység fázisvezérelt rácsantennájú, háromdimenziós felderítő és célmegjelölő radarja (COÖ) teszi lehetővé. Ez a légtér letapogatását mechanikus forgással körkörösen végrehajtani képes eszköz rendkívül jó paraméterekkel rendelkezik.
A tűzalegységek szervezetében, rakétaütegenként két 9A310M1–2 típusú önjáró indítóberendezés (ŃÎÓ – Ńŕěîőîäíŕ˙ Îăíĺâŕ˙ Óńňŕíîâęŕ) és egy 9A39M1–2 típusú indítótöltő berendezés (ĎÇÓ – Ďóńęî-Çŕđ˙äíŕ˙ Óńňŕíîâęŕ) található ugyancsak lánctalpas harcjárművekre telepítve.
Az önjáró indítóharcjármű (ŃÎÓ) egy rendkívül összetett, hatékony működésre képes szerkezet. A négy indítósín mellett ezen a platformon helyeztek el egy többfunkciós, célmegvilágító és rakétairányító radart és egy lézeres távolságmérővel kombinált televíziós-optikai berendezést is. A célok felderítésére is alkalmas radar antennája a legújabb fejlesztések eredményeként egy teleszkópos berendezés segítségével 22 m magasra emelhető, minek köszönhetően nagy hatékonysággal képes felderíteni még a földközeli magasságon repülő légi támadóeszközöket is. A légvédelmi harc időszakában a tevékenység alapvetően egységszintű centralizált vezetéssel, azaz a parancsnoki pontról kapott célmegjelölés alapján történik. Emellett a rakétaütegek természetesen képesek az önálló harctevékenységre is. Ebben az esetben a harchoz szükséges felderítési adatokat a saját felderítőeszközök biztosítják. Az önjáró indítóberendezés képes a célok felderítésére, azonosítására, automatikus követésére és típusának meghatározására egyaránt. Végrehajtja a rakéták repüléséhez szükséges információk és a tűzparancsnok kidolgozását, valamint a rakéták indítását. Az indítás után gondoskodik a cél megvilágításáról, a rakétákat irányító rádióparancsnok kisugárzásáról, és végül a tüzelés eredményességének értékeléséről.
Az önjáró indítóharcjárművek rakétákkal történő feltöltése, illetve szükség esetén a rakéták levétele az indító-töltő harcjárművek (ĎÇÓ) segítségével lehetséges. Teljes feltöltöttség esetén az indító-töltő harcjárművek mindegyikén 8 db irányítható légvédelmi rakéta található. Ebből 4 db szállítási helyzetben, 4 db az indítósíneken indításra kész állapotban van. Harci körülmények között az indító-töltő berendezés feladata a rakéták tüzeléséhez történő előkészítése, a repüléshez szükséges információk állványon lévő rakéták fedélzetére történő továbbítása, valamint az önjáró indítóberendezéstől kapott parancsok alapján a rakéták 4-5 másodperces ütemidővel történő indítása.
A Buk-M1–2 légvédelmi rakétarendszer sajátossága, hogy minden egyes harcjármű önálló energiaellátással, valamint saját navigációs és tájoló berendezéssel rendelkezik. A köztük lévő kapcsolat vezeték nélküli kommunikációs rendszer segítségével biztosított. Mobilitására jellemző, hogy telepítése és menetkésszé tétele egyaránt néhány perc alatt végrehajtható.
A fejlesztés azonban jelenleg is folyamatos. Az újabb Buk–M2 (Sa–17, Grizzly) típusjelű változat orosz kódja 9K40M. A rendszer legjelentősebb újdonsága, hogy az önjáró indítóharcjárműveket (ŃÎÓ) egy teljesen új konstrukciójú, jó zavarvédettségű, fázisvezérelt rácsantennájú radarral szerelik fel. Az új radarnak köszönhetően a tűzalegység is több célcsatornássá válik, így jelentősen megnő az egy időben tűz alatt tartható célok mennyisége. A rendelkezésre álló információk szerint a célcsatornák számának megnövekedése miatt a légvédelmi rakétaegység indító-töltő harcjárműveinek (ĎÇÓ) számát a jelenlegi háromról hatra tervezik növelni.
AZ SZ–300 VM LÉGVÉDELMI
RAKÉTARENDSZER
A hagyományos repülőeszközök, a robotrepülőgépek és a 2500 km-nél kisebb hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére egyaránt alkalmas Sz–300VM (SA–12, Gladiator/Giant) légvédelmi rakétarendszer a szovjet/orosz kódrendszerben a 9K81M jelet viseli. A nemzetközi fegyverpiacon 1998-ban Antey–2500 néven megjelent, több célcsatornás rakétarendszer egyidejűleg 24 hagyományos légi cél, vagy 16 ballisztikus rakéta elleni tevékenységre képes.
A rendkívüli mobilitással rendelkező rakétafegyver Sz–300V jelű alapváltozatának kifejlesztése a szárazföldi csapatok igényei szerint a 60-as években kezdődött, és közel két évtizedig tartott. A munka eredményességét jól demonstrálja, hogy 1986-ra olyan – a szárazföldi csapatok oltalmazása mellett objektumvédelemre is alkalmazható – eszközt sikerült előállítani, ami a hasonló kategóriájú fegyverek között feltétlenül élen járt. Kiemelkedő működési jellemzőinek, elsősorban nagy hatékonyságának köszönhetően az azóta eltelt évek során Oroszországban a rendszer különféle változataiból már több százat telepítettek.1
Elődeivel megegyezően az Sz–
300VM jelű változathoz is kétféle rakétát rendszeresítettek. A régiekhez külső megjelenésre nagyon hasonló, azonos utazófokozattal, de eltérő gyorsítóhajtóművel felszerelt 9M82M és 9M83M típusú rakéták fedélzeti rendszerei azonban jelentős fejlesztéseken estek át. A korszerűsítés eredményeként a légvédelmi rakétarendszer a nagyobb méretű és nagyobb sebességű, 9M82M rakéták alkalmazásával a hagyományos légi támadóeszközöket 200 km távoli határig, míg a nagyobb, de maximum 4500 m/s sebességű ballisztikus rakétákat, illetve azok sűrű légkörbe visszatérő részeit maximum 40 km távolságon képes megsemmisíteni. A megsemmisítés felső határa mindkét esetben 30 km. A kisebb méretű, 9M83M típusú rakéta a „nagyobb testvérnél” korlátozottabb képességekkel rendelkezik. Felhasználásával a hagyományos légi célok megsemmisítése maximum 70 km távolságig lehetséges. Ballisztikus rakéták ellen ez is 40 km-ig alkalmazható, azonban ez a képesség csak a kis hatótávolságú és ennek megfelelően kisebb sebességű támadórakéták esetén, és akkor is csak 25 km felső magassági határig realizálható.
Az Sz–300V légvédelmi rakétarendszer vezetési ütegének
és egy tűzalegységének technikai eszközei
A kétfokozatú, szilárd hajtóanyagú, hagyományos aerodinamikai felépítésű rakéták indítása függőleges helyzetből, többször felhasználható szállító-indító konténerekből történik. A kombinált irányítású rakták a repülés kezdeti szakaszán inerciális irányítással, a középső szakaszon inerciális-parancskorrekciós irányítással, a végső szakaszon pedig félaktív radaros önirányítással repülnek. Közös jellemzőjük a megsemmisítés nagy hatékonysága. A lőtéri tapasztalatok alapján az egy rakétával történő megsemmisítés valószínűsége még ballisztikus rakéták ellen is 0,4–0,7 között várható. Ez a viszonylag magas érték elsősorban a fókuszált repeszhatású harci résznek köszönhető, minek megfelelő pillanatban történő felrobbantásáról félaktív, radaros távolsági gyújtó gondoskodik.
Az Sz–300 VM légvédelmi rakétarendszer valamennyi technikai eszközét önjáró lánctalpas alvázra telepítették. A nagy mozgékonyságú, kiváló terepjáró képességekkel rendelkező harcjárművek autonóm elektromos táprendszerrel, navigációs és kommunikációs berendezéssel rendelkeznek. A rendszer telepítése és bontása teljesen automatizált folyamat, így menethelyzetből mindössze öt perc alatt harckésszé tehető, illetve ugyanennyi idő szükséges a menetkészség eléréséhez is.
Szervezeti felépítését tekintve a légvédelmi rakétarendszert a hagyományos orosz rendszernek megfelelően egységszintű (äčâčçuîí) szervezetben alkalmazzák. A légvédelmi rakétaegységek öt alegységből, pontosabban egy vezetési ütegből (ÁÓ – Áŕňŕđĺ˙ Óďđŕâëĺíč˙) és négy tűzalegységből (OÁ – Îăíĺâŕ˙ Áŕňŕđĺ˙) állnak. A vezetési üteg technikai eszközeit az egység 9Sz457M jelű vezetési pontja (ĘĎ – Ęîěŕíäíűé Ďóíęň), a 9Sz15M2 (Bill Board) jelű körkörös felderítő radar (ĘÎ – ĐËŃ Ęđóăîâîăî Îáçîđŕ) és a 9 Sz19M2 típusú (High Screen) programvezérlésű, szektoros felderítő radar (ĎÎ – ĐËŃ Ďđîăđŕěěíîăî Îáçîđŕ) jelenti.
Az Sz–300VM légvédelmi rakétarendszer 9A83M típusú indítóberendezése
A légvédelmi rakétaegység harci munkájának irányítása a 9Sz457M vezetési pontról (ĘĎ) történik. A felsőbb szintű centralizált vezetési rendszerekhez csatlakoztatható, automatikus információcserére képes berendezés autonóm rendszerként is működhet. Egy időben 200 hagyományos légi cél adatainak feldolgozására, illetve 70 cél követésére képes. A rendszer felderítési információkkal történő ellátását alapvetően a körkörös felderítő radar és a programvezérlésű, szektoros felderítő radar végzi. A centiméteres hullámtartományban működő, háromdimenziós, koherens-impulzus üzemű felderítőeszközök fázisvezérelt rácsantennával rendelkeznek. Az elektrohidraulikus szerkezet segítségével forgatott antennájú, körkörös felderítőradar (ĘO) alapvetően a hagyományos légi támadóeszközök felderítésére szolgál. Egy felderítési periódusban maximum 200 cél adatainak automatikus továbbítására képes. A programvezérlésű, szektoros felderítőradar (ĎÎ) nagyobb teljesítményének és irányított működési rendjének köszönhetően – a rakétatámadás várható irányába fordítva – a ballisztikus rakéták visszatérő részeinek felderítését, követését és adatainak továbbítását hivatott megvalósítani. Egy időben 16 cél követésére képes.
Egy vezetési pontról maximum négy tűzalegység (légvédelmi rakétaüteg) irányítható. Minden egyes tűzalegység (ÎÁ) szervezetébe egy, az ütegek autonóm tevékenységét is biztosító 9Sz32M típusú, többcsatornás rakétairányító állomás (ŃÍĐ – Cňŕíöč˙ Íŕâĺäĺíč˙ Đŕęĺň), 2 db 9A82M és 4 db 9A83M típusú indítóberendezés (ĎÓ – Ďóńęîâŕ˙ Óńňŕíîâęŕ), valamint 1 db 9A84M és 2 db 9A85M típusú indító-töltő berendezés (ĎÇÓ – Ďóńęîçŕđ˙ćŕţůŕ˙ Óńňŕíîâęŕ) tartozik.
A légvédelmi rakétaütegek központi részét képező rakétairányító állomás rendkívül összetett berendezés. Elemei között – a rendszer többi összetevőjével megegyező alvázra telepítve – kiemelt szerep hárul az ugyancsak háromdimenziós, centiméteres hullámtartományban működő, fázisvezérelt rácsantennával rendelkező többfunkciós radarra, valamint a tevékenységek tényleges koordinálásához elengedhetetlenül szükséges számítógépekre. Az állomás alapvető feladata a hagyományos aerodinamikai eszközök és a ballisztikus rakéták kutatása, felderítése, elfogása és automatikus követése a vezetési pontról (KĎ) kapott célmegjelölés alapján. Önálló tevékenység esetén csak hagyományos légi támadóeszközök ellen alkalmazható. Az egy időben 12 cél követésére és abból 6 cél elleni tevékenység irányítására képes állomás felelős a kijelölt célok megsemmisítéséhez szükséges adatok indítóállványokhoz, valamint a célmegvilágító radarokhoz történő továbbításáért.
A négy indítócsöves, 9A83M típusú indítóberendezésekhez (ĎÓ), valamint az ugyancsak négycsöves, 9A85M típusú indító-töltő berendezésekhez (ĎÇÓ) a kisebb méretű, 9M83M rakéták használhatók. Ezzel szemben ezen eszközök kétcsöves, 9A82M és 9A84M típusú változataihoz a nagyobb méretű, 9M82M rakéták szükségesek.
Az indítóberendezések a rakéták indításhoz történő felkészítése és indítása mellett biztosítják a megsemmisítésre kijelölt célok megvilágítását, és gondoskodnak a szükséges adatok továbbításáról a levegőben lévő rakéták fedélzetére. Többfunkciós radarjuk segítségével képesek a megsemmisítésre kijelölt célokról szóló információk szolgáltatására is. Ez a képesség a kétcsöves, 9A82M típusú változatnál csak a kijelölt, rakétaveszélyes szektorban lehetséges. A négycsöves, 9A83M jelű változat azonban, a megközelítően 15 m magasra emelhető antennájának köszönhetően, körkörös képességekkel rendelkezik.
Egy indítóállványról egy cél ellen két rakéta indítható. Amennyiben a hatékonyság növelése érdekében ennél több, de maximum négy rakétát kell indítani, úgy azt csak két indítóállvány alkalmazásával lehet végrehajtani.
