A rendelkezésre álló források ismeretében a világgazdasági folyamatok azt jelzik elõre, hogy az elkövetkezendõ évtizedekben a fosszilis és nukleáris energiahordozók jelentõsége cseppet sem fog csökkenni, miközben néhány korábban jelentõs – elsõsorban észak-amerikai és északi-tengeri – lelõhely a kimerülés közelébe kerül. Bár a kutatások eredményeképp a világ különbözõ területein számos új lelõhely feltárására kerül sor, illetve a rendelkezésre álló technológia fejlõdésének köszönhetõen egyre hatékonyabban hasznosíthatók a korábban csak gazdaságtalanul kitermelhetõ mezõk, valószínûsíthetõ, hogy a még mindig nem teljeskörûen felmért energiahordozó-tartalékokkal rendelkezõ Oroszországi Föderáció jelentõsége a globális ellátásbiztonság szempontjából tovább emelkedik. Oroszország – elsõsorban örökölt ENSZ BT-tagságára és nukleáris arzenáljára támaszkodva – a 90-es évek közepe óta újra igyekszik nagyhatalmi szerepet játszani. Bár a világ legfejlettebb országait tömörítõ G8 tagja, gazdaságilag korántsem tartozik a világ élvonalába, ugyanakkor az energiahordozókban rejlõ hatalmi potenciált felismerve az elmúlt években nem kevés sikerrel érvényesítette érdekeit mind a „közel-külfölddel” szemben, mind az energiára éhes globalizálódó világ más térségeiben.

Nemzetközi összehasonlításban Oroszország tekinthetõ a legnagyobb ásványianyag- kitermelõ országnak, amit gazdag és jellemzõen könnyen felszínre hozható készleteinek köszönhet. A rendelkezésre álló fosszilis és nukleáris energiahordozó-készletek biztosítják Oroszország meghatározó szerepét a nemzetközi energiapiacokon is, melyek jelentõségét nemzetközi összehasonlításban a következõk mutatják:

Kõolaj

Az Oroszország területén fellelhetõ bizonyított kõolajkészletek nagysága 77,4 milliárd hordóra tehetõ, ami a világ bizonyított kõolajkészleteinek 6,2%-át teszi ki.1 Az ország ezzel a mennyiséggel Szaúd-Arábia, Kanada, Irán, Irak, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Venezuela mögött a nyolcadik helyet foglalhatja el a legnagyobb készletekkel rendelkezõ országok sorában, míg a kitermelés és az export volumenét tekintve a második legfontosabb szereplõ. Az elsõsorban Nyugat-Szibériában, az Urál és a közép-szibériai fennsík közötti területeken már feltárt lelõhelyek forrásain túl nagy valószínûséggel valójában közel kétszer ekkora készletek állhatnak ren- delkezésre, mint azt a jelenlegi felmérések mutatják: egyes becslések szerint az Oroszország területén fellelhetõ, még feltáratlan, gazdaságosan kitermelhetõ készletek nagysága nagyobb, mint a világ bármely országában.
A kitermelt kõolaj több mint 70%-a közvetlenül exportra kerül, mindössze 30% finomítása történik Oroszországban. A napi 9-9,5 millió hordónyi2 kitermelt mennyiségbõl 1,4 millió a Barátság kõolajvezetéken keresztül elsõsorban Fehér-Oroszországba, Ukrajnába, Németországba, Lengyelországba, Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba kerül, míg az export fennmaradó részét fekete- és balti-tengeri kikötõkön keresztül a világpiacon értékesítik. Az orosz olajipar legmeghatározóbb vállalata a Lukoil, amely az orosz kõolajkészletek 18%-át ellenõrzi, amivel nemzetközi összehasonlításban a második legnagyobb olajtársaságnak mondható.
A vezetékeken történõ szállítás monopóliumát a Transznyeft gyakorolja, ami egyben az export ezen módjának szûk keresztmetszetét is jelenti. Miközben a folyékony állapotban szállítandó kõolaj-kitermelés napi 7 millió hordóra tehetõ, addig kõolajvezetéken mindössze napi 4 millió hordó szállítható, a többi a nagyságrendekkel költségesebb vasúton, illetve vízen jut el a célterületekre. Ez utóbbi szállítási módok azonban a kõolajár esésével egyre gazdaságtalanabbá válhatnak.

Földgáz

A világ legnagyobb földgázkészleteivel – hozzávetõleg 47 700 milliárd m3-nyi bizonyított mennyiséggel – Oroszország rendelkezik, mellyel messze maga mögé utasítja a csak körülbelül feleekkora feltárt készletekkel rendelkezõ, második helyezett Iránt. Ez azt jelenti, hogy a feltárt földgázkészletek 27,9%-a Oroszország területén található, amibõl 28 920 milliárd m3 a Gazprom érdekeltségei közé tartozik – a világ jelenleg ismert készleteinek 16,9%-a.3
Mind az éves kitermelés (630 milliárd m3), mind az export mennyiségével (200 milliárd m3) Oroszország vezetõ szerepet tölt be a nemzetközi földgázpiacon, azonban ezen a területen mégsem tekinthetõ olyan sikeresnek, mint a kõolajágazatban. Ennek okai elsõsorban abban keresendõk, hogy a kitermelés jellemzõen három nagy, már elöregedõ földgázmezõre koncentrálódik egy állami tulajdonú monopólium, a Gazprom irányítása alatt, viszonylag szûk szállítási kapacitások mellett.
Az olyan klasszikus piacokon túl, mint a posztszovjet térség, Oroszország igyekszik kivitelét diverzifikálni, ezért az Európai Unió régebbi tagjai, Törökország, Kína, Japán és további ázsiai országok is jelentõs piacot jelentenek az ország számára. Az európai igények kielégítése céljából a Gazprom 1997 óta Türkmenisztánból is importál földgázt.

Szén

Bár gyakran költséges kitermelhetõségének, nehézkes szállíthatóságának és a kapcsolódó környezetszennyezés mértékének köszönhetõen egyre kisebb jelentõségûnek tûnhet, a globális energiaellátásban még mindig meghatározó a szén szerepe.4 Oroszország készleteinek nagysága meghaladja a 157 milliárd tonnát, amivel az Egye- sült Államok mögött – annak közel 247 milliárd tonnás készletével – a világranglistán a második helyet foglalja el.
A hatékony termelés folytatásában korántsem érdekelt központosított állami irányításnak, illetve a 90-es évek elején tapasztalható jelentõs keresletcsökkenésnek köszönhetõen az oroszországi szénágazat jelentõsége jelenleg nem áll arányban a készletek nagyságával, bár világbanki segítséggel 1996 és 2001 között megkezdõdött a szektor átalakítása. Az állami monopólium megszüntetésének és a magánbefektetõk egyre nagyobb mértékû bevonásának eredménye, hogy ma már a kitermelés közel 77%-át független termelõk biztosítják. A változások ellenére az éves kitermelés mértéke mégis alig éri el a 280 millió tonnát, ami csupán alig harmada az amerikai termelésnek.
A szénszektort érintõ gazdasági nehézségek arra engednek következtetni, hogy az ágazat jelentõsége a továbbiakban sem nõ szignifikánsan, így nemzetközi vonatkozásban – a szénhidrogénekhez képest – kevésbé járul hozzá Oroszország érdekérvényesítõ képességének növeléséhez.

Atomenergia, villamos áram

Oroszországban jelenleg több mint 440 hõerõmû és vízi erõmû mûködik, melybõl 77 széntüzelésû, emellett 31 nukleáris reaktor biztosítja az ország villamosenergia- termelését. Ez utóbbinak köszönhetõen Oroszország a világ nukleárisenergiatermelésébõl 5,4%-kal részesedik (33,9 mtoe5), ami messze elmarad az olyan nagy atomenergia-felhasználók mögött, mint amilyen az Egyesült Államok (185,9 mtoe, 29,6%), vagy Franciaország (102,4 mtoe, 16,3%) és Japán (66,3 mtoe, 10,6%). Mindez azonban mégis elegendõ arra, hogy jelentõs mennyiségû elektromos áramot exportáljon a volt szovjet tagállamokba, Kínába, Lengyelországba, Törökországba és Finnországba, tovább erõsítve ezáltal a régióban betöltött kiemelkedõ szerepét.
Kiemelendõ, hogy uránérckészleteire építve Oroszország további befolyást gyakorolhat azokra az országokra, melyek erõmûveiben orosz fûtõanyagot használnak fel. Az Orosz Föderáció 1999-ben a világ ötödik legnagyobb uránérc-kitermelõje volt, az összes nemzetközi kitermelés 8%-át adta. A még gazdaságosan – 80 USD/kg költség alatt – kibányászható készleteket 140 ezer tonnára becsülik, ami a világ ismert készleteinek 5,7%-át teszi ki.6
2006 júniusában született döntés arról, hogy francia és német példára egyetlen nagy, döntõ többségében állami tulajdonú, ám piacvezérelt vállalatba, az Atompromba vonják össze az oroszországi polgári célú nukleáris vállalatokat. Az egyetlen állami cég magában foglalja majd az egész üzemanyagciklust: az urán elõállítását és dúsítását, az üzemanyag gyártását és feldolgozását, az energiatermelést, illetve a kutatásfejlesztést is. Egy ilyen vállalat – a Gazpromhoz hasonlóan – nemzetközi viszonylatban is érdemben befolyásolhatja az ágazatot érintõ nemzetközi folyamatokat.


A HATALOMGYAKORLÁS ESZKÖZEI

A rendelkezésre álló források megfelelõ alapot képeznek az érdekérvényesítéshez, melynek gyakorlására azonban több eszköz is kínálkozik. Ezek a következõk lehetnek:

Árpolitika

Oroszország FÁK-tagköztársaságokkal szembeni érdekérvényesítésének egyik legfontosabb eszközét az energiahordozó-szállítmányok képezik, melyeket jellemzõen nyomott, a világpiacinál lényegesen alacsonyabb áron szállít a „baráti” országok felé. A szállítási infrastruktúra adottságai miatt egyébként is kiszolgáltatott olyan országok, mint például Ukrajna vagy Belorusszia gazdasági fejlõdésének lehetõsége a nyomott áras energiahordozók nélkül nehezen elképzelhetõ.

Vezetékek

Míg a kõolaj szállítása megoldható vasúton és vízi úton is, addig a földgáz szállításának legmegfelelõbb útját a csõvezetékek jelentik.7 Az egyre fokozódó keresletet csak új csõvezetékek építésével lehet kielégíteni, ami jelentõs befektetéseket igényel. Emellett problémát jelentett az is, hogy több volt szovjet tagköztársaság – elsõsorban Ukrajna és Belorusszia – meghatározó pozícióba került a szállítási infrastruktúra ellenõrzése tekintetében azáltal, hogy területükön haladt át az orosz gázvezetékek többsége.
A vezetékek tekintetében Oroszország érdekérvényesítõ képességeit csökkentik azok az alternatív vezetékrendszerek, melyeken keresztül a közép-ázsiai lelõhelyek ásványkincseinek az európai és ázsiai piacokra történõ eljuttatása Oroszország megkerülésével is lehetõvé válik.8

Energetikai vállalatok

Az európai piacoktól való függés kockázatának csökkentését az orosz energetikai vállalatok terjeszkedése is segíti. Az elmúlt idõszakban tapasztalható, Európa számos országát érintõ terjeszkedés több ország esetében is heves reakciókat váltott ki. Az orosz nagyvállalatok intenzív terjeszkedését jelzi a Gazprom tevékenysége az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Franciaországban, illetve Magyarországon is – ez utóbbi esetében a Gazprom – E-On részvénycsere révén.

Együttmûködés

Az érdekérvényesítési képességet erõsíti, és ezzel párhuzamosan az európai dominanciát csökkenti a további jelentõs, energiahordozó-exportõr államokkal való kapcsolatok kialakítása és elmélyítése. Az együttmûködés feltételeinek megteremtését az orosz politikai vezetés egyértelmûen támogatja, ennek egyik példájaként az orosz–iráni összefogás említhetõ.9
Oroszország az együttmûködéseken keresztül nem csupán az eurázsiai kontinensen, hanem Amerikában is erõsíteni kívánja pozícióit, melyre részben a Venezuelával történõ együttmûködésen keresztül kerül sor.


A HATALOMGYAKORLÁS VÁLTOZÁSAI

A Szovjetunió összeomlását követõen – a gazdaság többi ágazatához hasonlóan – jelentõs visszaesés volt tapasztalható az energiaszektorban is. A tervgazdálkodásról a piaci viszonyokra történõ átállás nehézségei mellett súlyosbította a helyzetet, hogy a 90-es évek folyamán az energiahordozók világpiaci ára viszonylag alacsony volt, csökkentve ezáltal az ebbõl a forrásból származó bevételek volumenét. Bár az energiahordozók feletti ellenõrzés megléte – a korábbiakhoz hasonlóan, a második világháborút követõen kialakított sugaras ellátási szerkezetre alapozva – a 90-es évek folyamán is jelentõs hatalmi potenciált hordozott az azoktól függõ országokkal, térségekkel szemben, és Oroszország GDP-jének meghatározó részét ezekben az években is a nyersanyag-kitermelés biztosította, az ország belpolitikai és gazdasági problémáinak leküzdésére irányuló erõfeszítések lekötötték a vezetés ilyen irányú kapacitásait és a nemzetközi viszonyok sem tették egyelõre lehetõvé az „energiafegyver” bevetését és éles alkalmazását.
A jelcini idõszakban az oroszországi belpolitikai viszonyokat nagymértékben meghatározó oligarchikus csoportok uralták az energiaszektort is, melyeknek nem állt érdekében a jelentõs változásokat eredményezõ ágazati reformok megindítása, és különösen nem állt érdekükben a multinacionális cégek részvétele a privatizációs folyamatokban. Az orosz oligarchák politikai kapcsolataik révén jelentéktelenül alacsony áron szerezték meg a különbözõ energetikai vállalatokat, majd ezt követõen is csak minimális mennyiségû adó fizetésével járultak hozzá a központi költségvetés bevételeivel, miközben alacsonyan igyekeztek tartani a termelõ infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére fordítandó összegeket.10 Mindeközben 1998-ban a világpiaci olajárak nem sokkal haladták meg a 10 dollárt hordónként. Ezen körülmények között nehezen kínálkozott lehetõség az energiahordozók feletti rendelkezés eszközének bevetésére a nemzetközi kapcsolatokban.
Jelentõs változások az 1998-as gazdasági válságot követõen, Putyin 1999-es hatalomra kerülésével kezdõdtek meg. Putyin a jelcini évek elveit módosítva – mely szerint Oroszországot meg kell tartani nagyhatalmi státuszában – a korábbiaknál gyakorlatiasabb megközelítést igyekezett alkalmazni. Oroszország a Putyin által 2000. január 10-én aláírt módosított Nemzeti Biztonsági Koncepció megfogalmazása szerint is nagyhatalomnak tekinti magát, az ország nemzeti érdeke pedig ennek a pozíciónak a megszilárdítása. Moszkvának azonban, miközben katonai potenciálja nemzetközi viszonylatban tovább gyengült, a bõvülõ NATO-val kellett „szembenéznie”, mely bár tevékenységi területeit és célkitûzéseinek körét a hidegháború végével módosította, 1999-es bõvülésével a korábban egyértelmûen orosz érdekszféra egy részét integrálta katonai szervezetébe.
A putyini vezetés emellett a gazdaság talpra állítását jelölte meg egyik elsõdleges célkitûzéseként, melynek egyik módszeréül a világgazdasági folyamatokba történõ intenzívebb bekapcsolódás kínálkozott.
A fenti két legjelentõsebb külpolitikai célkitûzés eléréséhez – a nagyhatalmi státusz eléréséhez/megtartásához, illetve az ország gazdaságának stabilizálásához és a globális világgazdaságba történõ integrálásához – az egyik legmegfelelõbb eszköz az energiahordozó-potenciál kihasználása volt, melyhez ekkortól kezdõdõen egyre kedvezõbb feltételek kínálkoztak.11 A többi között a világpiaci árak emelkedésének köszönhetõen Oroszországnak sikerült kilábalnia a mély gazdasági válságból, és 2001. szeptember 11-ét követõen egyre intenzívebben kapcsolódott be a nemzetközi politikai folyamatok alakításába.
Az új fegyver bevetésének egyik alapvetõ feltétele az volt, hogy az energiaszektor oligarchái támogassák az ország új vezetését a külpolitikai célkitûzések megvalósításában. Ennek alapvetõen két eszköze kínálkozott: az üzleti élet jelentõs szereplõi támogatásának elnyerése, vagy azok eljelentéktelenítése.12
Az ezredfordulóra az is világossá vált az orosz vezetés számára, hogy az energiaszektorban rejlõ gazdasági és politikai lehetõségek kihasználásához komoly infrastrukturális fejlesztések szükségesek. A szektorral kapcsolatos feladatokat az 1999-ben már készülõ, 2020-ig tartó idõszakot felölelõ Energetikai Stratégia fogalmazta meg. Ebben az idõszakban a becslések szerint pusztán a leromlott villamosenergia-infrastruktúra szinten tartásához és a belsõ igényeknek történõ megfeleltetéséhez 150-200 milliárd dollárnyi fejlesztést kellene megvalósítani, az egész iparágra kivetítve pedig több mint 600 milliárd dollár befektetésére lett volna szükség. Mindez egyértelmûvé tette, hogy a fejlesztések megvalósításához külföldi tõke bevonása szükséges.
A putyini konszolidációnak köszönhetõen a multinacionális energiaipari vállalatok érdeklõdése is felélénkült a potenciális oroszországi befektetések iránt. Ezek a nagyvállalatok a 90-es évek végére ugyanis már minden elérhetõ és ismert, jelentõsebb szénhidrogén-lelõhelyet felosztottak egymás között – az oroszországiaktól eltekintve, melyeket addig elsõsorban az oligarchák érdekeltségébe tartozó orosz vállalatok uralták. Emellett jelentõs készletek álltak egyelõre állami tulajdonban, illetve az addig még feltáratlan mezõk is komoly nyereséggel kecsegtettek, miközben – a nyugati befektetõket csak lassan beengedõ, iszlám szélsõségek támadásaitól veszélyeztetett közel-keleti lelõhelyekkel szemben – ezeket a befektetéseket kisebb kockázatok kísérték.
Putyin energiahordozókkal kapcsolatos nézeteit doktori disszertációjában is megfogalmazta, melynek címe „A regionális erõforrások stratégiai tervezése a piaci kapcsolatok kialakításának feltételei között”. Ennek értelmében Oroszország természeti erõforrásainak nemcsak az ország gazdasági fejlõdéséhez, hanem nemzetközi pozíciójának megerõsítéséhez is hozzá kell járulniuk. Ez utóbbi részben olyan nagy pénzügyi- ipari vállalatok segítségével lehetséges, melyek fel tudják venni a versenyt a nyugati transznacionális vállalatokkal. Fontos azonban, hogy ezen vállalatok megerõsítésének és sikeres mûködésének nem tisztán piaci viszonyok között, hanem állami támogatással kell megvalósulnia. Putyin véleménye, hogy a magántulajdon védelme alapvetõ állami feladat, ugyanakkor az államérdek a magánérdek felett áll.
Az energiafegyver éles bevetésére 2005 decemberének végén, Ukrajnával szemben került sor. Arra hivatkozva, hogy nem sikerült megállapodni a 2006. évi gázszállítás feltételeirõl, a Gazprom 2006. január 1-jétõl felfüggesztette az Ukrajnába irányuló gázszállítást. Bár ezen intézkedése a többi európai államot elméletileg nem érintette, az Ukrajnán át haladó vezetékeken keresztül mégsem érkezett olyan mennyiségû földgáz, mint az a nemzetközi megállapodásokban szerepelt, és mint amennyi a zavartalan ellátás biztosításához elegendõ lett volna. Ennek köszönhetõen nem csupán Ukrajna, hanem az Európai Unió több tagállama a gyakorlatban is érezhette az orosz erõfölény meglétét és a függõség esetleges következményeit.


AZ ÉRDEKELTSÉGI TERÜLETEK

A putyini orosz stratégia célja, hogy maximalizálja a kõolaj- és földgázkészletek szerepét és jelentõségét a külpolitikában. Ennek érdekében szoros együttmûködésre törekszik a nemzetközi gazdasági élet legfontosabb szereplõivel: mind Nyugat-Európával, mind a dinamikusan fejlõdõ ázsiai országokkal, mind az Egyesült Államokkal egyfajta energiapartnerség kialakítása a cél. Ugyanakkor az Oroszország érdekeltségi körébe tartozó országok, elsõsorban a közel-külföld államai esetében a kapcsolat már korántsem tekinthetõ egyenrangúnak. Annak meghatározásában, hogy a nemzetközi kapcsolatok egy játékosa milyen szerepet tölt be az orosz külpolitika célrendszerében, jelentõs szerepük van az energiahordozóknak is. Putyin 2003. május 5-ei, a Duma elõtt tartott beszédében az orosz stratégia szempontjából legfontosabb térségekként a FÁKországokat, Európát, az Egyesült Államokat, illetve Ázsiát nevezte meg. A nemzetközi kapcsolatok szereplõinek az orosz külpolitikában betöltött szerepe tehát szoros kapcsolatot mutat az energiahordozókkal kapcsolatos tendenciákkal a következõk szerint:

A Független Államok Közössége

A volt szovjet tagköztársaságokkal fenntartott kapcsolatok hagyományosan az orosz külpolitikai törekvések egyik legfontosabb vonulatát képviselik. A hidegháború örökségeként még meglévõ olyan problémák mellett, mint például az országhatárok stabilizálásának kérdése, vagy az orosz kisebbség védelme az érintett országokban, nagy hangsúllyal szerepelnek az olyan kihívások, mint például a szeparatizmus, a szervezett bûnözés vagy az illegális fegyverkereskedelem.
Putyin hatalomra kerülésével emellett egyre nagyobb jelentõséget kapott az a célkitûzés, hogy a térség országai közötti gazdasági kapcsolatokat a reciprocitás talajára kellene állítani, mivel a volt szovjet tagköztársaságokkal folytatott gazdasági kapcsolatok volumene jelentõsen csökkent.
A volt szovjet tagköztársaságok többsége nem rendelkezik jelentõs energiahordozó- készletekkel, ezért ezekkel az államokkal szemben Oroszország sikeresen vetheti be energiafegyverét. A legnagyobb energiatermelõ államok – Azerbajdzsán és Kazahsztán – sem rendelkeznek egyelõre olyan saját szállító kapacitásokkal, melyeken keresztül orosz közvetítés nélkül is elérnék a világpiacokat. Moszkva stratégiai jelentõséget tulajdonít a kõolaj- és földgáz-vezetékhálózat fölötti ellenõrzés meglétének, azonban nem képes megakadályozni az adott esetben az orosz területeket elkerülõ vezetékrendszerek megépítését. Ez utóbbiaknak legmarkánsabb példája a Ba- ku–Tbiliszi–Dzsejhán (BTC) olajvezeték, ami Kazahsztán számára lehetõséget biztosít arra, hogy orosz közvetítés nélkül érje el az európai piacokat.13

Az Európai Unió

Az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok – a jelcini vezetés egy rövid idõszakától eltekintve – mindig is kiemelt prioritást élveztek az orosz külpolitikában. A putyini vezetés alatt azonban további fejlõdés tapasztalható ezen a területen is: a gazdasági kapcsolatok volumene jelentõsen emelkedett, a politikai párbeszéd – melynek egyik legfontosabb témája Oroszország WTO-tagságának támogatása – mélyebbé vált, illetve intenzívebb együttmûködés kezdõdött a biztonság- és védelempolitika területén.
Az Európai Unió Oroszország természetes energetikai partnere. Ennek magyarázata egyrészt Európa gazdasági fejlettségében, az ez által generált óriási energiaigényében és energiahordozókkal való szegényebb ellátottságában, másrészt földrajzi közelségében, harmadrészt a rendelkezésre álló szállítási infrastruktúra kiépítettségében keresendõ.
Az EU jelentõsége az orosz külgazdasági kapcsolatok terén annak 2004. évi bõvülését követõen a korábbiakhoz mérten is jelentõsen megnõtt, aminek oka, hogy az újonnan csatlakozó államok – korábban a Szovjetunió befolyási övezetéhez tartozván – energiahordozóikat döntõ többségben Oroszországból szerzik be. Románia és Bulgária várható csatlakozása pedig valószínûleg tovább fokozza majd az európai, illetve a kölcsönös függõség mértékét.14
Az Európai Unió a fentieknek megfelelõen Oroszország elsõ számú energiahordozó- vásárlója: Oroszország EU felé irányuló exportjának 60%-át energiahordozók, energetikai termékek teszik ki, aminek összege éves szinten meghaladja a 60 milliárd eurót. Az orosz olajexport több mint 60%-a, a gázexport több mint 50%-a Európába irányul, aminek eredményeképp Oroszország jelenleg az EU-s olaj-, illetve gázfogyasztás 25-25%-át biztosítja.15 Különösen jelentõs a függõség a földgázszállítások tekintetében, mert míg a többi meghatározó energiahordozó világpiaca jóval kiépítettebb és több forrás is kínálkozhat az alternatív ellátás biztosítására, addig a földgázigények növekedését, ami várhatóan az EU energiaigény-növekményének meghatározó bázisául fog szolgálni, elõreláthatólag továbbra is Oroszország fogja kielégíteni. Bár a függõség kölcsönös, Oroszország gazdasága jelenleg mégis nagyobb mértékben van kiszolgáltatva az európai importnak, mint fordítva. Mindez természetesen Moszkvában is félelmeket ébreszt, mivel az Európai Unió politikai nyomásgyakorlás eszközéül is használhatja gazdasági jelentõségét. A kölcsönös függõség természetesen mindkét felet motiválta abban, hogy intézményesítsék együttmûködésük kereteit. A párbeszéd hivatalos fórumát a 2000 októberi párizsi EU–orosz csúcsértekezleten megindított Energia Dialógus, illetve a meghirdetett Stratégiai Energia Partnerség hivatott biztosítani. Ezen partnerség szolgált volna az orosz energiaszektor liberalizációjának egyik segítõjéül is, aminek érdekében Oroszország egyelõre nem tett lényeges lépéseket. A két fél közötti kölcsönös bizalmatlanság jelenleg nem a kommunikációt, hanem az alternatívakeresést helyezi elõtérbe. Az Európai Unió más forrásokat, Oroszország pedig szövetségeseket keres (utóbbi észak-afrikai országokkal, elsõsorban Líbiával és Algériával törekszik együttmûködésre).

Ázsia

Az Európai Uniótól való függõség csökkentésének legkézenfekvõbb eszközéül a dinamikusan fejlõdõ ázsiai piacokkal, ezen belül is elsõsorban Kínával folytatott kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése szolgálhat. Az együttmûködés számos közel-keleti ország számára sem érdektelen: az együttmûködésen keresztül csökkenteni lehetne a térség közel-keleti forrásoktól való függõségének mértékét.
A Független Államok Közössége, az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok jelentõségéhez képest Ázsia az orosz külpolitikai törekvésekben sokáig kisebb fontosságú szerepet játszott. Míg az ázsiai országok többsége valójában legfeljebb mint biztonsági kihívások hordozója jelenik meg Oroszország érdekeltségi körében, addig Kína és India gazdasági dinamizmusuknak, és ehhez kapcsolódóan energiaéhségüknek köszönhetõen egyre fontosabb szerepet töltenek be az orosz kül- és gazdaságpolitikában. A Pekinggel folytatandó együttmûködés energetikai dimenziója különösen jelentõs lehet, hiszen Kína napi 6,5 millió hordós szükségletével 2003 óta a világ második legnagyobb kõolajfogyasztója, és dinamikus fejlõdését tekintve továbbra is a világgazdasági folyamatok, és ezen keresztül az energiahordozók iránti igény növekedésének egyik meghatározó szereplõje lesz.
Bár az orosz–kínai kapcsolatok a Szovjetunió felbomlását követõen sem voltak felhõtlenek, Moszkva támogatta Pekinget annak Tajvannal szembeni politikájában, és Kína ugyanígy járt el a Kreml csecsenföldi politikájával kapcsolatban. A két hatalom közötti viszonyok igazából csak 1996-tól kezdtek felmelegedni, amikor is sor került egy államfõi találkozóra, melynek keretében stratégiai partnerekké nyilvánították egymást a 21. századra nézve. Az együttmûködés elmélyítésének szándékát jelezte a két ország között 2003-ban aláírt közös nyilatkozat, ami a stratégiai partnerség erõsítésének szükségességét fogalmazza meg.
A gazdasági együttmûködés terén még 1996-ban sor került egy együttmûködési dokumentum aláírására is, mely megemlíti a kelet-szibériai földgáz Kínába történõ szállításának lehetõségét, és ehhez kapcsolódóan felveti egy új vezetékrendszer kiépítését is. Ez utóbbi kezdeményezést 1998-ban sikerült konkrét elképzelés formájában megfogalmazni egy a Jukosz és a CNPC (Kínai Nemzeti Olajkonzorcium) közötti kezdeményezés keretében, ami egy a szibériai Angarszkból induló kõolajvezeték megépítésének terveit tartalmazta. A projekt bekerült az 1999-es orosz–kínai kormányközi gazdasági és energetikai együttmûködési megállapodásba, és megerõsítésre került a 2001. évi Jószomszédsági, Barátsági és Együttmûködési Szerzõdés keretében is. Emellett körvonalazódott egy szintén Angarszkból induló, ám a Csendes-óceán partjához vezetõ olajvezeték ötlete is, azonban mindez már azt jelentette volna, hogy Kína vált volna a kelet-szibériai olajkincs legfõbb vásárlójává, veszélyeztetve ezáltal Moszkva tárgyalási pozícióit. 16
Bár a keleti piacok, és ezen belül is Kína alternatívát jelent az európai piacoktól való függõség mérséklésére, ugyanakkor a túlzott egyoldalú nyitás nem jelentene megoldást Oroszország ezirányú problémájára. Kína mindemellett túl nagynak mutatkozik és kevéssé függ az oroszországi szállítmányoktól ahhoz, hogy vele szemben az energiahordozók felett rendelkezést, mint az érdekérvényesítés fõ eszközét egyértelmûen alkalmazni lehessen.

Az Amerikai Egyesült Államok

Az amerikai–orosz kapcsolatok hangnemében jelentõs változások álltak be 2001. szeptember 11. után. Putyin az elsõk között biztosította az Egyesült Államokat a terrorizmus elleni harc támogatásáról, miközben a csecsenföldi orosz politika elleni amerikai és a rakétavédelmi rendszerrel szembeni orosz kritika éle eltompult. Mindeközben az EU és az Egyesült Államok is elismerte Oroszországot, mint piacgazdaságot, ami a korábbinál sokkal kedvezõbb feltételeket teremtett az orosz termékek exportjához.
Az EU és az Egyesült államok igyekszik a közép-ázsiai forrásokat lehetõleg Oroszország megkerülésével eljuttatni a világpiacra.


AZ ENERGIAHORDOZÓ-ALAPÚ HATALMI POLITIKA

A Kreml az energetikában egy olyan eszközre lelt, ami végre alátámasztja nagyhatalmi státuszát. Számos elemzõ szerint azonban az „energia szuperhatalmi státusz” megszerzésére való törekvés háttérbe szorít és elkendõz számos olyan valós gazdasági és társadalmi problémát, melyek megoldására nem elegendõk az energiahordozókból származó források. Ellentétben néhány olyan kis népességû, ugyanakkor jelentõs mennyiségû energiahordozóval rendelkezõ országgal, mint például Norvégia, Kuvait, Katar vagy az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország nem rendelkezik akkora forrásokkal, melyek önmagukban, a gazdaság további szektorainak jelentõs közremûködése nélkül elegendõk lennének a társadalmi-gazdasági problémák megoldására, illetve a redisztribúció révén az ország lakosságának megfelelõ szintû ellátására. A megoldatlan problémák sorában szerepel például a demokratikus intézményi rendszer kiforratlansága, az országban tapasztalható korrupció mértéke, a védelmi szektor, a bankrendszer és a nyugdíjrendszer átalakításának szükségessége, illetve az ország infrastrukturális elmaradottságának csökkentése.
Fontos probléma továbbá, hogy a közeljövõben – különösen a gázszektorban – jelentõs infrastrukturális beruházásokra lenne szükség mind a feltárás, mind a szállítási infrastruktúra fejlesztése terén ahhoz, hogy pótolják a jelenleg termelõ, ám fokozatosan kimerülõ mezõk jelentette veszteséget. Az orosz vezetés azonban még mindig igyekszik kizárni a fejlesztésekbõl a külföldi tõkét, megõrizve ezáltal a stratégiai fontosságú energetikai vállalatok feletti állami ellenõrzés korlátozatlanságát. Azonban míg a piaci alapon mûködõ vállalatok fejlõdnek, addig az olyan állami monopóliumok, mint például a Gazprom stagnálnak, gyakran átláthatatlan üzleti manõvereiken keresztül jelentõs bizonytalanságot okozva a társaság jogszerû mûködését tekintve. Bár ezen társaságok jelentõs forrásokkal rendelkeznek, nem tudják azokat kellõ hatékonysággal kihasználni, ami megnehezíti a stratégiai és gazdasági megfontolásokból egyébként el- engedhetetlen beruházások megvalósítását. Az elmúlt években a Jukosz körül kibontakozó események mindemellett bizonytalan befektetõi környezetet is generáltak.
A jelenlegi készletek és infrastrukturális adottságok ismeretében elõre jelezhetõ, hogy azok nem tekinthetõk elégségesnek az európai és ázsiai igények párhuzamos kielégítésére. Egyes becslések szerint a Gazprom már 2010-ben sem lesz képes teljesíteni az EU-val szemben vállalt kötelezettségeit. Ezért stratégiai jelentõséggel bír, hogy melyik „féltõl” érkezik majd az a technológia- és tõketranszfer, aminek segítségével sor kerül az orosz energiaszektor modernizálására és továbbfejlesztésére.
Oroszország energiahordozó-készletei ugyan jelentõsek, de már az 1997. évi Nemzeti Biztonsági Koncepcióban is megjelenik a nemzeti biztonságot fenyegetõ tényezõk között a természeti erõforrások kimerülésének veszélye.17 Ez a tényezõ nem csupán az ország hatalmi státuszának, hanem gazdaságának mûködése szempontjából is kiemelendõ, mivel az orosz gazdaságon belül túlsúlyt képeznek a fûtõanyag- illetve energiaigényes ágazatok. A fokozott kitermelés nem veszélyeztetheti a belsõ ellátottság biztonságát, miközben az energetikai nagyhatalmi pozíció megõrzéséhez az export jelentõs mértékû növelésére is szükség lehet.
Az „energetikai szuperhatalom-mítosz” egyik talán legveszélyesebb eleme azonban, hogy megfeledkezik a szállítók és a felhasználók közötti kölcsönös függõségrõl és kényes egyensúlyról, így az energiafegyver gyakori bevetése az alternatív ellátási források iránti fokozott kereslet irányába hat – csökkentve ezáltal Oroszország energetikai nagyhatalmi mivoltából adódó érdekérvényesítõ képességének mértékét.

DOBOS EDINA

Az Oroszországi Föderáció Nemzeti Biztonsági Koncepciója (1997, illetve 2000).
BP Statistical Review of World Energy 2006, http://www.bp.com/liveassets/bp_internet/globalbp/globalbp_uk_english/publications/ energy_reviews_2006/STAGING/local_assets/downloads/pdf/
statistical_review_of_world_energy_full_report_2006.pdf 2006. augusztus 14.
Chufrin, Gennady: Russia’s Caspian Energy Policy and its Impact ont he U.S.-Russian Relationship,

in: The energy Dimension is Russian Global Strategy, The James A. Baker III Institute for Public Policy of Rice University, 2004.
Deák András: Az orosz történelmi fejlõdés sajátosságai. Teleki László Intézet, Külpolitikai Tanulmányok Központja Gazprom in Figures 2001–2005. www.gazprom.com
Ivanov, Vladimir I.: Russia and Regional Energy Links in Northern Asia, in: The energy Dimension is Russian Global Strategy, The James A. Baker III Institute for Public Policy of Rice University, 2004.
Monaghan, Andrew: Russia-EU relations: Az Emerging Energy Security Dilemma, in: Russian and Eurasian Program E-Newsletter, July 2006- 09-05 www.carnegieendownment.org 2006. július 27.
Levine, Richard M.; Wallace Glenn J.: The mineral industries of the Commonwealth of the Independent States – 2000.
http://minerals.usgs.gov/minerals/pubs/country/2000/9402000.pdf 2006. augusztus 14.
Nagy László, Tömösváry Zsigmond: Oroszország a harmadik évezred küszöbén. Honvéd Kiadó, Budapest, 1999.
Rahr, Alexander: Die neue OPEC, Wie Rußland zur globalen Energie-Supermacht werden will In: Eurasisches Magazin, 2006. február, 31- 38. old. www.eurasischesmagazin.de
EU–Russia Relations http://ec.europa.eu/comm/external_relations/russia/intro/index.htm 2006. szeptember 10.



Jegyzetek:

1 Mivel a különbözõ hivatalos forrásokban szereplõ, ásványianyag-készletekre vonatkozó adatok eltérõek lehetnek, a cikkben szereplõ információk összehasonlíthatóságának és egységességének biztosítása érdekében az energiahordozókra vonatkozó adatok forrása elsõsorban a BP 1955 óta évente megjelenõ statisztikai kiadványa, a BP Statistical Review of World Energy June 2006 címû dokumentum.

2 Hordó (barrel): a kõolaj mennyiségének mérésére általánosan használt ûrmérték, kb. 159 liter.

3 A Gazpromot a nemzetközi ranglistán az National Iranian Oil és a Quatar Petroleum követi 26 600, illetve 25 800 milliárd m3-rel, a negyedik helyen pedig a Saudi Arabian Oil szerepel 6600 milliárd m3-rel. Gazprom in Figures 2001–2005. www.gazprom.com

4 A szén a szénhidrogének és a nukleáris energia térhódítása ellenére – 40 százalékos súlyával – még mindig döntõ szerepet játszik a világ villamosenergia-termelésében, és közel az egynegyedét fedezi a teljes primerenergia-szükségletnek.
http://www.worldcoal.org/assets_cm/files/PDF/wci_coal_secure_energy_2005.pdf

5 Millió tonna olajegyenérték: egymillió tonna kõolaj energiatartalmának megfelelõ mennyiség.

6 Survey of energy resources http://www.worldenergy.org/wec-geis/publications/reports/ser/uranium/uranium.asp

7 Az elmúlt évek technológiai fejlõdésének eredményeképp egyre könnyebben és gazdaságosabban megoldható a földgáz cseppfolyós formában történõ szállítása is, azonban az ehhez szükséges infrastruktúra – például speciális kiépítettségû kikötõk – még nem terjedt el széles körben.

8 Az Európába irányuló vezetékekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy azok jelentõs részben Törökországon keresztül érik el az unió területét. Tekintettel arra, hogy Törökország szerepe mint tranzitország – tengeri átkelõinek köszönhetõen – már így is jelentõs az európai és a globális ellátásbiztonság szempontjából, az újonnan építendõ vezetékek tovább növelhetik Törökország érdekérvényesítési képességeit mind az EU, mind Oroszország tekintetében.

9 2006 júniusában Vlagyimir Putyin és Mahmud Ahmadinezsad a Sanghaji Együttmûködési Szervezet (SCO) csúcsértekezletén folytatott tárgyalásokat, melynek eredményeképp az együttmûködés elmélyítése és közös szénhidrogén-ipari vállalatok alakítása is várható a jövõben. Az orosz–iráni energetikai témájú egyeztetések nem újkeletûek: a két ország rendszeresen konzultál a földgáz árának és szállítási díjának meghatározásakor.

10 2003-ban az orosz olajvezetékek 34%-a 30 évnél is idõsebb volt, további 34%-a 20 és 30 év 25%-uk 10 és 20 év között volt, míg a vezetékeknek csupán 7%-a volt fiatalabb 10 évnél. In: Deák András: Az orosz történelmi fejlõdés sajátosságai

11 Oroszország nemzeti jövedelme nagymértékben függ az energiahordozók világpiaci árától – ennek megfelelõen Moszkva érdeke, hogy az energiahordozó-árak minél hosszabb ideig magasan maradjanak. Ennek a tendenciának kedveznek az olyan elhúzódó konfliktusok, mint amilyenek Irakkal, Iránnal, Afganisztánnal kapcsolatban is kialakultak.

12 Ez utóbbinak egyik legmarkánsabb példája lehet a Jukosz olajtársaság, illetve annak vezetõje, Mihail Hodorkovszkij elleni eljárássorozat, mellyel az egyik legjelentõsebb, az ellenzéket támogató üzletember befolyása foszlott semmivé.

13 Egy nemrégiben megszületett megállapodás szerint Kazahsztán évi 25 millió tonna kõolajat továbbít majd a BTC vezetéken át, Azerbajdzsán közbeiktatásával. Oroszország és Kína után ez lesz a kazahok harmadik olajexport-útvonala, ami jelentõs mértékben csökkenti az ország Moszkvától való függõségét.

14 Egy 2006 szeptemberében napvilágot látott hír szerint 2009-tõl Görögország is hozzájuthatna az orosz olajszállítmányokhoz, melynek infrastruktúrájául egy 900 millió dolláros befektetéssel megvalósítandó új, Bulgárián át vezetõ kõolajvezeték szolgálhatna.

15 EU–Russia Relations http://ec.europa.eu/comm/external_relations/russia/intro/index.htm 2006. szeptember 10.

16 A fentin túl számos további vezeték építésének szükségessége fogalmazódott meg a jelentõs kõolaj- és földgázkészletek keletre történõ szállításának biztosítása érdekében

17 A 2000. évi módosított Nemzeti Biztonság Stratégia a környezeti források racionális felhasználását nevezi meg, mint az ökológiai biztonság szférájában elsõbbséget élvezõ feladatot.