Radó Sándor magyar földrajztudós és térképész egyike volt azoknak, akik nemcsak bekerültek, hanem bele is szóltak a történelembe. Svájcban mûködõ hírszerzõ csoportja éveken át küldte jelentéseit Moszkvába és ezek az információk hozzájárultak a háború eredményéhez. Ezt elõször a hadtörténészek, késõbb a különbözõ színvonalú irodalom révén a nagyközönség aránylag hamar megtudta, de sok vonatkozás háttérben maradt – egészen a legutóbbi évekig. Ezen segít Radó Sándor Dóra jelenti címû könyvének a Kossuth Kiadónál megjelent ötödik, bõvített, javított és átszerkesztett, azaz tulajdonképpen elsõ teljes kiadása.

Trom András elõszava ezt a teljességet hangsúlyozza, különös tekintettel Radó Sándor egyéni sorsára, meghurcoltatására a „hálás” Szovjetunióban 1945–1955 között. Kitüntetés helyett másfél év vizsgálati fogság várta Lubjanka hírhedt börtönében (Wallenberg is ott szenvedett!), majd kényszermunka egy északi sóbányában. Késõbb került értelmiségi foglyok közé, Moszkva közelében. Amikor szabadlábra helyezték, a pályaudvaron búcsúzóul a belügyesek megverték és kirabolták. Ezek után nem csoda, hogy hazajõve nem vállalta a felajánlott magas titkosszolgálati beosztást, visszatért a tudományhoz, amelyben rövidesen hazai és nemzetközi eredményeket ért el. Az általa készített térképek a valóságot tükrözik, nem törõdve a pártközpont és a külügyminisztérium esetleges rosszallásával. Például Nyugat-Berlin jelzése, a két Korea ábrázolása, a szocialista országok közül egyedül a magyar térképek tüntették fel Jeruzsálemet izraeli fõvárosként.
Magában a könyvben elõször látnak napvilágot a szovjet katonai cenzúra által kihagyatott részek, ezeket eltérõ szedéssel jelzik, némelyik fejezet nagy részét adva. Megtudható belõlük közel 60 személy neve, akik Radót informálták vagy segítették, olvasható a „Dóra” és a moszkvai központ közötti eddig ismeretlen 45 rádiótávirat is. Radó Sándor szegény újpesti családba született, de apja ügyes, szorgalmas kiskereskedõként polgári szintre jutván taníttatta tehetséges fiát, sõt mivel távoli rokonságban volt Hazai Samu altábornagy honvédelmi miniszterrel, elintézte, hogy elsõ világháborús katonai szolgálatát az „elõkelõ” hajmáskéri vártüzértiszti iskolában kezdje. Innen került ezrede törzséhez, a titkos parancsok irodájához. Érdekes módon itt találkozik a marxizmussal, egész életére baloldali lesz, amelynek elsõ következménye, hogy 1919 után emigrálni kényszerül. Bekapcsolódik a nemzetközi politikába, rengeteg nevet említ, földrajzi és térképészeti tevékenysége jelentõs. Õ csinál elõször repülési térképeket, 1932-ben Lipcsében kiadja a világ elsõ légi útikönyvét, 1936-tól a genfi Geopress ügynökség vezetõjeként szerez nemzetközi tekintélyt. Svájc „Európa erkélyeként” ideális terep a hírszerzésre és ezt a Vörös Hadsereg is kihasználja. Radó aggasztó híreket kap a sztálini Szovjetunióból, de nem hallgat rájuk. Kiépíti szervezetét a semleges országban, amely nagyon fél az esetleges német megszállástól, ezért kénytelen engedni bizonyos követeléseknek. Például elsötétítik az országot, hogy a Németországot támadó repülõk ne tudjanak tájékozódni, és sajnos nem fogadják be a fasiszták üldözöttjeit sem. Felkészülnek az ellenállásra, a hegyekben erõdöket építenek és élelmiszert tartalékolnak.
Jelentéseikbõl fény derül a Szovjetunió elleni német támadás elõkészületeire, de Moszkvában nem hisznek nekik. Nagyszerûen mûködnek, pedig Radó Sándor nem szakképzett hírszerzõ, semmi ilyen iskolát nem végzett – mégis sikeres. Nemzetközi csapat segíti, német katonatisztek, osztrák báró, de magyar diplomaták is. Rövid jelentései elsõsorban katonai jellegûek, számok, adatok kavarognak bennük.
A németektõl okkal tartó svájci kémelhárítás 1943 õszén lecsap Radó csoportjára. Abbahagyják a hírszerzést, lényegében majd egy évig bujkálnak.
Jelentéseik a háború döntõ idõszakában sokban járultak hozzá a hadi eseményekben bekövetkezett fordulathoz.
Radó Sándor professzor teljes szövegében megjelent könyve nevek, adatok, érdekes események tömegével járul hozzá a XX. század legizgalmasabb korszakában való tájékozódáshoz.

RÓBERT PÉTER