Második világháborús emlékmű Washingtonban

HADTÖRTÉNELEM

2005.12.05.

A második világháború után 59 évvel, 2004 nyarán felavatták a második világháború emlékműkomplexumot a háborúban részt vett 16 millió amerikai katonának. Ez a húszadik század meghatározó eseménye, minden idők legnagyobb háborúja volt. Az emlékmű megalkotását egy Ohio állambeli képviselőnő kezdeményezte még 1987-ben. Az akkor hivatalban lévő Clinton elnök 1993-ban írta alá a szoborcsoport megalkotásáról szóló törvényt.

Az első lépésként a kilenc lehetséges változat közül választották ki a végleges helyet a klasszikus építésű Lincoln Memorial és az obeliszk alakú Washington Monument között. A megépítésre kiírt versenyt Friderich St Florian építész nyerte meg a 406 pályázó közül. Az emlékművel kapcsolatban 1995 és 2003 között mintegy 30 nyilvános tárgyalás volt.
A hatalmas emlékműkomplexum északi és déli bejáratánál egy-egy 43 láb (17,33 m) magas pavilon áll, amelyekben a hatalmas bronz sasok emlékeztetnek a második világháború győzedelmes nemzedékére. Az egyik pavilon a csendes-óceáni, a másik az atlanti hadszínteret jelképezte. A pavilonok előtti szökőkutak márvány szegélyére az egyes hadszíntereken folyt nagy csaták helyeit vésték. Kétoldalt félkör alakban 56 gránitoszlopot állítottak, az akkori 48 államot, az Egyesült Államokhoz tartozó hét területet és a fővárost jelképezve. Az oszlopok egyik oldalán a tölgykoszorú az ipar, a másik oldalán a búzakoszorú a mezőgazdaság háborús erőfeszítését jelképezi. Az ország egységét az oszlopokat összekötő bronzból készült sodrottkötél-utánzatok szimbolizálják. Az oszlopsorívek, a szintkülönbséggel kialakított vízesés és a Szabadság Fala, illetve a díszbejárati rész ellipszis alakot kölcsönöz a monumentális komplexumnak, amelynek közepén tó kapott helyet szökőkutakkal. A Szabadság Falán 4000 arany csillag emlékeztet a háború során elesett mintegy 400 000 amerikai katonára. A háború idején ilyen aranycsillag függött azoknak a családoknak ablakaiban, amelyek családtagja katonaként hősi halált halt.
A díszbejárat két oldalán egy-egy zászlótartó tömb van, amelyekre – az akkori állapotoknak megfelelően – a Szárazföldi Hadsereg, a Haditengerészet, a Tengerészgyalogság, a Hadsereg Légiereje, a Parti Őrség és a Kereskedelmi Flotta reprezentatív emblémáját tették. A díszbejáratot szegélyező két kőfal mindegyikén tizenkét reliefet látunk, amelyek a háborús erőfeszítések egyes mozzanatait ábrázolják mind a különböző hadszíntereken, mind a hátországban. A finom kidolgozású domborműveken azonosítani lehet az egykori fegyvereket, felszereléseket.
Az emlékműegyüttes bronzból és gránitból készült. A gránitot Dél-Karolinából, Georgiából, Észak Karolinából, Kaliforniából és Brazíliából szállították. A 17 000 gránitdarab közül a legsúlyosabb 17 tonna volt. Az egész emlékmű kialakításának költségeit zömmel magánszemélyek és civil szervezetek viselték.
Az emlékmű felavatása egybeesett a normandiai partraszállás, a D-Day hatvanadik évfordulójával. Erre az alkalomra hatalmas méretű találkozót szerveztek a második világháborús veteránok számára. A mindkét oldalán múzeumokkal övezett Mall téren felállított sátrakban különböző rendezvényeket és találkozókat rendeztek. Az akkori hadbavonultak közül több millió veterán él még. A találkozó jól jellemezte az egykori katonák bajtársi szervezeteinek működését. Az idős veteránok többsége az egykori alakulataikra és bajtársi szövetségeikre jellemző különböző alakú sapkát viselt a megfelelő felirattal. Számos egykori katona hajdani egyenruháját viselte. A megjelent veteránok között igen sok nő is volt, minthogy sokan részt vettek a hatvan évvel ezelőtti eseményekben. Sok esetben lehetett találkozni olyan képpel, hogy az egykori katonát tolószékben hozták családtagjaik, ami teljesen természetes, hiszen a legfiatalabbak is 80 év körüliek.
A Capitolium és a Washington-emlékmű közötti hatalmas téren zajlottak le az ünnepélyes események. A téren több hatalmas sátrat állítottak fel a találkozó szervezetszerű rendezvényeinek helyszínéül. A legnagyobb sátor a Találkozás Terme nevet kapta. A teremben „találkozási falakat” állítottak fel, amelyek felületeire az egykori katonák a rendezőktől kapott és erre az alkalomra készített keresőlapokat feltűzhették, amelyek segítségével megtalálhatták egymást.
Szintén egy nagy sátorban kapott helyet a Háborús Történetek nevet viselő rendezvénysorozat. A találkozóra készített kiadvány részletesen taglalta, hogy mikor milyen előadó fog szerepelni a „talk show”-szerű rendezvényen. A résztvevők között voltak politikusok, közéleti szereplők, egykori katonai vezetők és sportolók.
A harmadik nagy sátor a zenéé és a táncé volt. A két felállított és elektroakusztikai berendezésekkel bőségesen felszerelt színpadon ismert együttesek játszották a háború időszakában dívott zenét. A táncterületen sok veterán fiatalosan ropta a szvinget. Ebben a sátorban játszottak a katonai zenészek is, a légierő, a szárazföldi hadsereg, a parti őrség, a tengerészgyalogság és a haditengerészet zenekarai.
Egy kisebb sátorban a veteránszervezetek kaptak helyet. A szervezetek száma és sokszínűsége képet adott a második világháború idején hadba vonult amerikai katonák sokféleségéről. Többek között képviseltette magát az Amerikai Vöröskereszt, a légierő tiszthelyettesi egyesülete, az amerikai katolikus, zsidó veteránok szervezetei, a Fekete Veteránok Egyesülete és az eredetet képviselő amerikai, japán, illetve lengyel származású veteránok egyesülete, de itt voltak a Pearl Harbor Túlélői Szervezete képviselői is. A veteránszervezetek képviselői egykori egyenruhájukban, vagy arra emlékeztető formaruhában álltak az érdeklődők rendelkezésére és bőkezűen osztogatták különböző jelvényeiket, a szervezetüket ismertető kiadványokat, illetve folyóiratokat.
Az emlékmű építésének történetét, illetve annak folyamatát is bemutatták egy sátorban, tervrajzokat, márványtömböket, elkészült részleteket lehetett látni. Külön helyet szenteltek a háborús tárgyi emlékek, dokumentumok megőrzésével kapcsolatos tanácsadásra. A sátorban a Washington környéki múzeumok, az egyes haderőnemek történetével foglalkozó intézmények és más rangos szervezet szakemberei segítettek az egyes háborús dokumentumok és tárgyi emlékek (levelek, naplók, térképek, fényképek, kitüntetések, egyenruhák) azonosításában. A szervezők külön kiadványban bátorították a veteránokat, hogy minél több kisebb tárgyat hozzanak bemutatásra, azonosításra, ugyanakkor kérték, hogy semmi körülmény között se hozzanak magukkal bármilyen állapotú fegyvert.
A Capitolium felőli szabad téren kiállítottak néhány olyan haditechnikai eszközt, amely jellemző volt az amerikai haderők második világháborús fegyverzetére. Az egyes eszközök mellett kis táblákon láthatók voltak az adott fegyverre jellemző adatok is. Az L-alakban elhelyezett eszközök zöme valamilyen szárazföldi katonai jármű volt. Kiállították a jól ismert L–4 könnyű felderítő repülőgépet, amely a Piper Cub katonai változata. Kis átalakítás után kiválóan alkalmazták felderítésre, sebesült- és anyagszállításra, tüzérségi megfigyelőként. Egymás mellett volt látható egy M5A1 Stuart könnyű- és egy M4A3 Sherman közepes harckocsi. A Stuartokat Észak-Afrikában alkalmazták először, és 1945-ig a felderítő csapatoknál rendszeresítve volt. Páncélzata gyenge volt a német harckocsik és páncéltörő lövegekkel szemben. A csendes-óceáni hadszíntéren hatásos eszköznek bizonyult a japán páncélozott célok ellen.
A kerek évfordulóhoz szorosan kapcsolódva kiállították a DUKW típusú könnyű kétéltű járművet is, amelyet partra szállítási célra terveztek 1942-ben. Első harci alkalmazása a Brit 8. Hadsereg egységeinél volt a szicíliai partraszálláskor. Ezt a járművet az amerikai katonahumor találó egyszerűséggel csak kacsának nevezett (duck – kacsa). Napjainkban Boston és Washington utcáin turistákat szállítanak néhány megmaradt példánnyal a nyári idényben.
Egy sort tettek ki a kiállított dzsip (jeep) típusú könnyű terepjárók. Itt az érdeklődők megtudhatták – ami ma már csak szűk szakmai körökben kézenfekvő –, hogy az elnevezés az eredeti GP (general purpose – általános rendeltetésű) rövidítés fonetikus alakja. A dzsipeket is többnyire a gyűjtő tulajdonosok állították ki. Több dzsipen ott voltak a szállított felszerelések is, de volt olyan, amelyiken egykorú egyenruhákat lehetett látni, vagy zsákmányolt német zászlót. Az egyes tulajdonosok többnyire egykori egyenruhájukat viselték.
A tér két szélén piknikezőterületet jelöltek ki a gondos rendezők, hosszú asztalokkal és padokkal. A hatalmas területet átfogó rendezvény területén ingyenes autóbusz-körjárat közlekedett.