Évszám szerint tizenöt esztendõvel ezelõtt, pontosabban 1992 decemberében tizenkilenc honvédségben dolgozó népmûvelõ, illetve a honvédségi kultúrához közel álló szakterületen tevékenykedõ szakember találkozott a kaposvári helyõrségi klubban, hogy megfogalmazva céljukat megalakítsák a Honvéd Kulturális Egyesületet. Két évvel a rendszerváltás után nyilvánvalóvá vált, hogy a régi módon, közvetlen felsõ irányítással, az úgynevezett kézi vezérléssel már nem mûködik, mert nem is mûködhet a honvédség kulturális élete. Ehelyett azonban semmiféle alternatíva nem mutatkozott, az intézményekben dolgozó szakemberek valósággal leblokkoltak, hiszen korábban ahhoz voltak szokva, hogy „felülrõl” megszabják a mindennapi tennivalókat, ugyanakkor az önálló cselekvés szabadsága sem valósult meg. A társadalomban viszont szinte elemi erõvel törtek fel a civil kezdeményezések, sorra alakultak az alapítványok, egyesületek, érdekvédelmi szervezetek. Ezek azonban a honvédség akkori viszonyai között még „testidegennek” számítottak. A Kaposváron összejött kulturális szakemberek elõtt nyilvánvalóvá vált, hogy tenni kell valamit ahhoz, hogy ebbõl a megmerevedett állapotból valamiképp kilendüljön a honvédség kulturális élete.

A kaposvári találkozón a résztvevõk elmondták egyéni elképzeléseiket, amelyek nem álltak távol egymástól, majd közösen megfogalmazták az alapítás célját, ami nem volt más, mint felvállalni és képviselni a honvédségi mûvelõdés ügyét, értékeinek õrzését, gyarapítását és terjesztését. A megalakulás közvetlen indokaként a honvédségi kulturális szakterület és a benne dolgozók érdekei képviseletének vállalását fogalmazták meg. A megalakított Honvéd Kulturális Egyesület elnökének felkészültségére, valamint a vállalt célok következetes képviseletére leginkább alkalmasnak tartott Sipos Gábort, titkárának Pünkösd Mártont választották meg (õt késõbb e tisztségben Kókai Ernõ váltotta fel).
A történelmi hûség kedvéért felsoroljuk az alapító tagokat: Halmos Csaba, Holczmann András (elhunyt), Jászberényi Lászlóné, Katona M. István, Kókai Ernõ, Kosaras László, Kovács Ferencné, Krámer Iván, Nagy Istvánné, Nagy Károly, Papp Ferenc, Pécz Sándor (elhunyt), Pünkösd Márton, Rumanóczky Rudolf, Sere Mihály, Sipos Gábor, Szûcs Tibor, Tölgyesi Márta, Várhegyi Erzsébet. (Sipos Gábort 2000-ben, leköszönését követõen a közgyûlésen részt vevõk örökös tiszteletbeli elnöknek, az alapító tagokat a 2007. március 6-án lezajlott közgyûlésen a résztvevõk örökös tiszteletbeli tagoknak választották).
Az egyesület – nonprofit szervezetként – megalakulását követõen viszonylag hamar túlesett a kezdeti útkeresés fázisán s egyre gyakrabban hallatta hangját fõként érdekvédelmi ügyekben. Elsõ nagyobb szabású megmozdulása 1995 júniusában volt, amikor az általa szervezett nagykanizsai szakmai fórumon a hely- õrségi klubok vezetõivel egyetértésben, közösen aláírták azt a dokumentumot, amelyben felhatalmazták a Honvéd Kulturális Egyesületet a klubok érdekeinek képviseletére. Ugyanezen a rendezvényen komoly vita alakult ki a kulturális szakterület meghívott felsõ vezetõi és a népmûvelõk között arról, hogy eljött az ideje a honvédségi kulturális tevékenység hagyományos mûködési formáinak megváltoztatására, s ha nem is a teljes, de a részleges mûködés egyesületi formába történõ átalakítására.
Ez utóbbira már volt példa. Amikor Jánoshalmán 1991-ben, az alakulat megszûnését követõen bejelentették a település egyébként egyedüli nívós kulturális intézményeként mûködõ helyõrségi klub megszüntetését, 48 óra alatt kétezer aláírás gyûlt össze a klub megmentésére. Ennek hatására a település önkormányzata és a Honvédelmi Minisztérium egyetértése és közös döntése nyomán létrehozták a Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesületet, melynek mûködési költségeit akkor felefele arányban vállalta a honvédelmi tárca és az önkormányzat. Megvalósult a mûködés szabadsága, ám ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadsággal együtt nagyfokú felelõsséget is jelent az intézmény mûködtetése. Az akkori döntés helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy – bár azóta a honvédelmi tárca támogatása elapadt – a kaszinó ma is mûködik.
Egy érdekvédelmi kiadványban megjelent cikkében, 1996-ban Sipos Gábor így írt a kulturális szakterület akkori állapotának egyesületi szemszögbõl történõ értékelésében: „Nem értettünk egyet a klubok tervezett beolvasztásával a laktanyai mûködési mechanizmusba, az önkéntes szervezõdések – sok esetben adminisztratív eszközökkel történõ – viszszaszorításával, melyek legsúlyosabb következményei közé tartozik a szakmai gárda hitelvesztése, a legjobbak pályaelhagyása, mert mindez jó alkalmat teremt a központi akarat kézi vezérlésû monopóliumának visszaállítására. Ez pedig a tisztikar közösségi, társas intézményi mûvelõdésének végét, az egészséges társadalmasítás hosszú idõre történõ visszavetését eredményezheti.”
Mindezek nyomán, összegezve az addigi tevékenységet, kiderült, hogy az egyesület, érdekképviseleti funkcióját gyakorolva, megalakulásától 1996-ig 16 alkalommal fordult javaslattal, kérelemmel a HM és az MH vezetõihez, 7 alkalommal tiltakozott beadványban valamely intézkedés ellen, vagy éppen tett javaslatot meghozatala érdekében. Tagjai közremûködésével a helyõrségi klubok jelenét, jövõjét elemzõ 19 különféle cikk, tudósítás, riport jelent meg, és 13 alkalommal közremûködött az egyesület vezetõsége javaslattevõként, szakértõként vagy véleményezõként a HOVÉT (Honvédelmi Érdekegyeztetõ Tanács) mûvelõdéssel kapcsolatos napirendjeinél.
Ugyancsak az egyesület kezdeményezésére Látlelet címmel dokumentumfilm készült, melyben klubigazgatók, népmûvelõk, könyvtárosok mondták el zömében negatív tapasztalataikat, véleményüket a honvédség kulturális életérõl és a laktanyai könyvtárak sorozatos bezárásáról.
A társadalmasításra vonatkozó törekvések lassan, de biztosan beértek. Ugyanis a kilencvenes évek második felében az egyesület szakmai segítségével 18 honvéd kulturális egyesület, nonprofit szervezet alakult meg a fõvárosban és a vidéki helyõrségekben. Ezt követõen szervezték meg a Honvéd Kulturális Egyesületek Szövetségét, ez azonban szervezeti okok és az egymástól eltérõ érdekek sorozatos ütközése miatt nem bizonyult hosszú életûnek.

Az érdekvédelem mellett az egyesület, tartalmi célkitûzéseit szem elõtt tartva, egyre több figyelmet fordított az ifjúság körében végzendõ honvédelmi nevelésre. Elsõként 1995-ben, majd egyetlen év kihagyásával mindmostanáig szervezi nyaranta, kéthetes terminusban, évente közel 300 általánosiskolás- korú gyermek részvételével a Balaton partján a honvédelmi hagyományõrzõ gyerektábort. Az ország különbözõ tájairól összesereglett gyerekek a játék, fürdés, kirándulás mellett egy-egy, a táborba kiköltözött honvédségi alakulat segítségével megismerkedhetnek a katonaélettel és a haditechnikával, betekinthetnek a rendõrség, a katasztrófavédelem tevékenységébe. Szakértõk elõadásai nyomán ismereteket szerezhetnek a gyerekek hadtörténelmünk egy-egy jeles eseményérõl s rendre sor kerül egy-egy hagyományõrzõ egyesület bemutatkozására is. A gyerektáborra, mint fõ programra alapozva létrehozták a gyermek- és ifjúsági tagozatot, amely Oláh László vezetésével – aki egyúttal a táborok rendkívül lelkes és odaadó szervezõje, vezetõje is volt – jelentõs és fontos munkát végez az ifjúság honvédelmi nevelésében. Létrehozták többek között a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetével közösen a Military klubot, amely a honvédelem és a biztonságpolitika témaköreiben immár több éve a tanév rendjéhez igazodva havi rendszerességgel kínál programokat az általános és középiskolás diákoknak. Elõadásokat hallgatnak, ellátogatnak honvédségi alakulatokhoz, megismerkednek a rendõrség, a tûzoltóság, a katasztrófavédelem tevékenységével s minden tanév végén megyei szintû vetélkedõt rendeznek részükre az adott év témaköreibõl. Nagyszabású – Évezredes harcaink elnevezésû – hadtörténelmi vetélkedõsorozatot szerveztek 2001-ben magyarországi és határon túli középiskolás diákok részére. Az egy évig tartó, felmenõ rendszerû sorozat döntõjére a nagy múltú Szécsényben, a város rangos múzeumában került sor.
Az egyesület – amely 1998-ban kiemelten közhasznú minõsítést kapott – sokat tett az öntevékeny mûvészeti mozgalmat ért veszteségek ellensúlyozása érdekében. Alkotó- és elõadómûvészeti táborokat szerveztek s a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. társult szervezõiként tevékenykedtek több éven keresztül a Szolnokon megrendezett kulturális bemutatók elõkészítésében, lebonyolításában.
Egyre több öntevékeny képzõmûvész csatlakozott az egyesülethez s mintegy alulról jövõ kezdeményezésként, közel tíz esztendeje megalakították a képzõmûvész tagozatot, melynek vezetõje Frömmel Gyula festõmûvész lett. A tagozathoz tartozó mûvészek számos egyéni és csoportos tárlaton mutatkoztak be, s míg korábban az egyesület szervezte a tárca megbízásából a HM nemzetközi képzõmûvészeti alkotótáborait, rendre eljutottak ide alkotók. Az utóbbi három évben az egyesület megszervezte saját táborát, ezzel is segítve az alkotómunkát. Négy éve, a tagozatvezetõ lemondását követõen Oláh Lászlóné, a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. népmûvelõje vette át a teendõket.
Amikor 2000-ben megalakult a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. ügyvezetõjének Sipos Gábort, szakmai igazgatójának Kókai Ernõt nevezték ki, így szakmai összeférhetetlenség miatt mindketten lemondtak egyesületi tisztségükrõl. A közgyûlés egyhangúlag Berkes Sándort választotta meg elnöknek, a titkári teendõkkel pedig Oláh Lászlót bízták meg. Mindketten több éve aktívan tevékenykedtek az egyesületben s a tagság, ismerve munkájukat, joggal bízott abban, hogy vezetésükkel nem megtorpanás, hanem további fejlõdés, elõrelépés várható.

A várakozás beigazolódott, az egyesületi munka kiszélesedett, tartalmilag tovább gazdagodott, sõt, meg is újult. A már eladdig is jól mûködõ tagozatok mellett újak alakultak. Elsõként említhetõ a hadtörténelmi és hagyományõrzõ tagozat, melynek munkáját jelentõs mértékben segítik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hadtörténelmi tanszékének tanárai. Közülük is kiemelkedik dr. Négyesi Lajos hadtörténész, aki kezdettõl a tagozat vezetõje s vele együtt aktívan tevékenykedik dr. Szabó József János és dr. Horváth Csaba hadtörténész. Õk több alkalommal tartottak elõadás-sorozatokat, rendhagyó történelemórákat, kapcsolódva az egyesület ifjúsági rendezvényeihez. A HM által a nándorfehérvári diadal és az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából kiírt rendezvénytámogatási pályázat alkalmat adott arra, hogy az 1456- os gyõzelem tárgykörében képzõmûvészeti pályázatot hirdessen az egyesület. A tagozat hadtörténészei vállalták, hogy szakmai segítséget nyújtanak a mûvek elkészítéséhez. Információs anyagokat helyeztek el az egyesület honlapján, emellett ismeretterjesztõ elõadásokat tartottak az egyesület bánki és a honvédség gödi nemzetközi alkotótáborában. A sikeresen lezajlott pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére és a díjak átadására ez év elején került sor a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, ahol a zsûri által méltónak talált alkotások ez év közepéig láthatók.
Külön kell szólni az egyesület égisze alatt mûködött csatatérkutatásról. Ennek a tevékenységnek is dr. Négyesi Lajos volt a motorja, vezetésével több konferenciát rendeztek, és 2002-ben megnyitották Dobogókõn a turistaházban az 1945-ös pilisi harcok emlékét idézõ helytörténeti kiállítást. Több alkalommal jártak Szlovéniában, ahol elsõ világháborús hadszíntereken folytattak kutatásokat, többek között összegyûjtötték a 47. szegedi gyalogezred harcainak színterén fellelt relikviákat, s ezeket ünnepélyes keretek között átadták az ezred emlékét ápoló szegedi hagyományõrzõknek. A csatatérkutatók jelentõs fejlõdést értek el, s ennek csúcspontjaként a Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi társasága önálló szakosztályává váltak.
A hadtörténeti tevékenységrõl még annyit, hogy 2001-ben nagy sikerrel bonyolították le azt a riport- és esszéíró pályázatot, melyet középiskolásoknak hirdettek azzal, hogy kutassák fel és írják meg lakóhelyük második világháborús hadi eseményeit. A pályázat értékét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a pályamunkák a hadtörténészek számára is nyújtottak új ismereteket.
A tagozatok száma tovább gyarapodott a népmûvészeti és kismesterségek tagozatának létrehozásával, ennek vezetõje dr. Burai Gézáné, a várpalotai helyõrségi klub igazgatója. A tagok, tapasztalataik kicserélése mellett rendre részt vettek kiállításokon, kismesterségek bemutatóin, ott voltak a Mûvészetek Völgyében s csak a múlt évben 54 alkalommal mutatkoztak be különbözõ rendezvényeken a nagyközönségnek.
Közel másfél esztendeje alakult meg, eleddig utolsóként a közmûvelõdési tagozat Gulácsi Attila vezetésével. A tagok fõként a helyõrségi klubokban tevékenykedõ mûvelõdésszervezõkbõl verbuválódtak, s a tagozat szellemi mûhelyként kíván mûködni, a jövõben még intenzívebben, mint eddig. Némiképp ehhez kacsolódik a múlt évben útjára bocsátott Kultúrkávéház elnevezésû sorozat, mely- nek keretében idõrõl idõre egy-egy helyõrségi klubban szerveznek találkozót. Aktuális társadalompolitikai és kulturális kérdésekben kérnek fel avatott szakértõket elõadásokat tartani s ezeket kötetlen, baráti eszmecserék követik.
Az eddigiekbõl is kitûnhet az egyesület vezetésének azon felismerése, hogy erõteljesen nyitni kell tevékenységükben a civil társadalom felé. Ahogy Berkes Sándor fogalmazott, munkájukban követték azt a gondolatot, mely szerint a kultúra egyetemleges, nem csupán a honvédségi kultúra értékeire kell figyelni, hanem kölcsönösen kell az értékeket gyarapítani. Ez a ma már tettekben megnyilvánuló szándék az egyik alapvetõ fokmérõje az egyesület tevékenységének.

Nagy utat tett meg megalakulásától napjainkig az egyesület. Hogy ezalatt a másfél évtized alatt elégséges, vagy ennél gyorsabb fejlõdést mutatott tevékenységében, ennek eldöntését az olvasóra bízzuk. Egyvalami azonban teljesen bizonyos. Míg megalakulásakor a tárca kulturális irányítói némiképp „gyanús” szemmel méregették az egyesületet, mára meghatározó tényezõvé vált a honvédség kulturális életében. Hogy miért?
Az idei magyar kultúra napján tartott szakmai elõadásában a tárca álláspontját fejtette ki a kulturális szakterület kérdéseirõl Kocsi László alezredes, a HM kommunikációs és toborzó fõosztály kulturális területtel foglalkozó munkatársa, egyébiránt az egyesület tagja. Többek között ezeket mondta: „Az új szemléletû mûvelõdésfelfogásra történõ áttérés tartalmazta az intézményrendszer átalakítását, az irányítási szintek csökkentését, a mûvelõdés területén a honvédség gondoskodási körébe tartozó személyek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek bevonását, új, korszerû elemek bekapcsolását a tevékenységek közé… A honvédelmi ágazatból kikerült helyõrségi klubokban jelentõs számú honvédségi kötõdésû kulturális társadalmi szervezet mûködik. Ezen szervezetekben tevékenykedõ igényjogosultak kulturális szolgáltatásokkal történõ ellátására a minisztérium továbbra is kiemelt figyelmet fordít. A tárca eddig is szakmai segítséget nyújtott és kíván nyújtani a társadalmi szervezetek részére a civil szféra pályázatain való részvételhez… Az alakulatok kulturális rendezvényeinek támogatására be kívánjuk vonni a társadalmi szervezeteket is… Elképzelésünk szerint a fenti elvek megvalósításában az eddigieknél nagyobb szerepet kívánunk szánni a honvédségi érdekeltségû kulturális társadalmi szervezeteknek.”
Az alezredes által elmondottak ékes bizonyítéka, hogy az idei magyar kultúra napja megünneplésében fontos szerepet kapott az egyesület. A Honvédelmi Minisztérium felkérte az egyesületet – kapcsolva ehhez a megfelelõ anyagi támogatást – hogy a központi ünnepség kiegészítéseként szervezze meg a kultúra napi, programokban gazdag honvédségi megemlékezéseket. Ennek eredményeként Budapesten, a Stefánia Kulturális Központban szakmai konferenciát rendeztek, s hat vidéki helyõrségben – Kaposváron, Tatán, Székesfehérváron, Szentendrén, Várpalotán és Szolnokon – az egyesület helyi tagjainak közremûködésével, egy-, illetve többnapos kulturális programokkal tették színesebbé az ünneplést.
Az egyesület eddigi tevékenységének fontos elismerése volt ez a minisztériumi felkérés, mint ahogy hozzátartozik elismertségükhöz az is, hogy a tagok, illetve a támogatók közül, felterjesztésükre, az utóbbi két-három évben több mint húszan kapták meg a Honvédelemért kitün- tetõ cím különbözõ fokozatait. Az egyesület több tagja büszkélkedhet a Magyar Kultúra Lovagja elismeréssel s a múlt évben az egyesület három képzõmûvészét köszöntötték hetvenedik születésnapjuk alkalmából s mindhárman honvédelmi miniszteri emlékplakettet is átvehettek. Oláh László pedig, gyermektábori munkájáért, a belügyminisztertõl kapott elismerést.
Ismét jelentõs fordulóponthoz érkezett március 6-án az egyesület. Közgyûlésén nem csupán a múlt évi tevékenységet értékelték, hanem tisztújításra is sor került. Hétesztendei megbízatásáról kérte felmentését Berkes Sándor elnök és Oláh László titkár. A közgyûlés e kéréseket elfogadva, titkos szavazással elnöknek Aranyos Károlyt, titkárnak Rédei Istvánnét választotta meg. Részben újjáválasztották a választmányt, majd ezt követõen, az elõzõ tagozatvezetõk lemondása miatt a gyermek- és ifjúsági tagozat Gondi Miklóst, a képzõmûvész tagozat B. Tóth Editet választotta meg vezetõjének.
„Székfoglalójában” Aranyos Károly – tiszteletben tartva az egyesület másfél évtizedes tevékenységét és elért eredményeit – elmondta: szükségesnek tartja a megújulást. Szemléletváltozásra van szükség a mûködésben, a finanszírozási lehetõségek megteremtésében, a civil szakmai kapcsolattartásban és az eddigieknél még nagyobb szerepet szán a tárcával való együttmûködésnek. Ez utóbbinak fontos feltétele, hogy megismerve a tárca kulturális tevékenységgel összefüggõ terveit, középtávú tervet kell készíteni ahhoz, hogy az együttmûködés ne esetleges, hanem tervszerû, folyamatos legyen. Az eddigieknél szorosabb kapcsolatot kíván kialakítani a helyõrségek önkormányzataival, és szervezettebb együttmûködésre törekszik a honvédségi társadalmi szervezetekkel és honvédségi intézményekkel egyaránt. Több más, szervezeti korszerûsítést érintõ elképzelése mellett tovább kívánja bõvíteni a tagozatokat. Tervük létrehozni a katonazenei tagozatot, ezért is választották a választmány tagjai sorába Dalmadi László századost, a Szentendrei Kiképzõ Központ katonazenekarának karmesterét. Távolabbi terve még a szépirodalmi tagozat létrehozása. A korszerû szervezeti élet, a célok hatékony megvalósítása érdekében 5-7 fõs szakemberekbõl álló tanácsadói testület fogja az elnököt és a választmányt segíteni munkájukban. Létrehozását az a felismerés indokolja, hogy ma már egy állami megbízásokat is felvállalni képes kiemelkedõen közhasznú szervezet korszerû menedzsment, szakmai team nélkül nem tud eredményes lenni.
Végezetül idézzük ismét Sipos Gábort, aki a kultúra napján rendezett szakmai konferencián többek között így fogalmazott: „Mindent megoldó alternatívát nem tudunk adni, a megoldáshoz intézményes segítséget viszont igen. A közhasznú szervezetek számára átadott állami megrendeléseket, feladatokat a civil szervezetek szakszerûen (mert szakmabeliek), olcsóbban (mert zömében önkéntes munkát végeznek) és hatékonyabban (mert a célcsoporthoz tartozók) tudják elvégezni… Az nyilvánvaló, hogy nem nálunk van a bölcsek köve. A Honvédelmi Minisztérium partnersége, szolidaritása, de a folyamatos kontrollja is szükséges az egészséges együttmûködéshez. Az egyesület szervezetileg független, támogatás nélkül is kialakítja a képességeinek megfelelõ mozgásteret, megteremti a számára szükséges nyilvánosságot, de valódi segítséget akkor képes nyújtani, ha nem a honvédség illetékes szervezetei ellenébe, hanem velük vállvetve dolgozik, lehetõleg a közös, egyeztetett célok megvalósításáért.”

KATONA M. ISTVÁN