Az elmúlt másfél évtized jelentős változásokat hozott a nemzetközi biztonságpolitikában. Az új helyzetben minimálisra csökkent egy világméretű fegyveres konfliktus veszélye, viszont számos új típusú biztonsági kihívás jelent meg. Ilyenek például az etnikai és vallási feszültségek, a nemzetközi szervezett bűnözés, a nemzetközi terrorizmus terjedése, a tömeges migráció, az országhatárokat szintén nem ismerő környezetszennyezés és még sorolhatnánk. A nemzetközi rend változásai Magyarország nemzetközi politikai helyzetét is jelentősen befolyásolták.
1989-től kezdve fokozatosan megnőtt a magyar külpolitika mozgástere, az euroatlanti szervezetekkel kiépített intézményes kapcsolatok eredményeként hazánk teljes jogú tagja lett a NATO-nak és az Európai Uniónak. Ezzel párhuzamosan változás következett be az ország biztonságpolitikai helyzetét illetően is. Régiónkban felerősödött az agresszív nacionalizmus, számos országban alakultak ki konfliktusok a nemzeti kisebbségek és az ország vezetése között, országok estek szét.

A nemzetközi közösség – a felmerülő konfliktusokra válaszul – egyre több válságkezelő akciót, béketámogató műveletet indított a nemzetközi béke és biztonság visszaállítása és fenntartása érdekében. Ezzel a folyamattal párhuzamosan hazánkra is egyre nagyobb nyomás hárult azért, hogy valamilyen formában (de egyre aktívabban) vegyen részt a válságkezelés különböző fázisaiban. A 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni terrortámadás, valamint az USA azt követő akciói Afganisztánban és Irakban tovább változtatták a fennálló nemzetközi biztonsági rendszert. A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem a biztonságpolitika egyik legfontosabb tényezőjévé vált, és látszólagos egységet, „közös platformot” teremtett Nyugat és Kelet között. Washington legutóbbi iraki beavatkozása viszont a transzatlanti viszonyrendszerben, az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve Oroszország kapcsolataiban is jelentős töréseket okozott. A transzatlanti kapcsolatokat ezenfelül az Európai Unió Közös Biztonság- és Védelempolitikájának (ESDP) alakulása is jelentősen befolyásolja. Az EU valódi katonai erő kialakítását célzó törekvéseit Washington egyre nagyobb szkepticizmussal figyeli, ami magát az Európai Unió tagállamait is megosztja. Mindez Magyarország – mint teljes jogú NATO- és EU-tag – helyzetét is jelentősen befolyásolja.
A béketámogató műveletekben történő magyar részvétel kérdésének két tényező is különleges aktualitást ad. Egyrészt Magyarország a szövetség békeműveleteiben való részétellel is demonstrálja, hogy ténylegesen nemcsak fogyasztója kíván lenni a washingtoni szerződés V. cikkelyéből fakadó kemény biztonsági garanciáknak, hanem aktívan hozzá is kíván járulni Európa, illetve a transzatlanti térség biztonságának és stabilitásának megőrzéséhez. Másrészt egyre gyakrabban merülnek fel kérdések a magyar belpolitikában a magyar katonai alakulatok külföldi missziókban – leginkább a magyar határoktól távol eső afganisztáni és iraki területeken – történő részvételével kapcsolatban. Szakmai és politikai körök számos esetben „értetlenül állnak” a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem keretein belül vállalt magyar feladatok előtt. Azokat az elsősorban politikai és katonai megfontolásokat mutatom be, amelyek alapján Magyarország a jövőben képes részt venni a válságkezelő műveletek különböző fokozataiban, a preventív lépésektől kezdve a kényszerítő intézkedéseken át a békefenntartásig. Az elemzés megpróbálja előrevetíteni azokat a lehetőségeket, amelyek – a Magyar Köztársaság biztonságpolitikai helyzete alakulásának fényében – alapvetően meghatározzák majd hazánk részvételi lehetőségeit a katonai válságkezelési folyamatokban.

Alapvető politikai kérdések tisztázása

A béketámogató műveletekben történő magyar részvételhez, illetve tágabban véve az ezt lehetővé tevő külpolitika formálásához mindenekelőtt szükség lenne a Magyar Köztársaság kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos nemzeti érdekeinek pontos definiálására. A jelenleg hatályos Nemzeti Biztonsági Stratégia az „I. Értékek és Érdekek” című részében megfogalmaz ugyan érdekeket és célokat, véleményem szerint azonban mindezt túl tág, túl átfogó, túl általános formában teszi. A szövegben máshol, elszórtan találni lehet még a sajátos, konkrét nemzeti érdekekre utaló felsorolást,2 célszerű lenne azonban hangsúlyosabban megjeleníteni. (A jövőben ezeket akár külön dokumentumban, például Magyarország külpolitikai stratégiájában megfogalmazni. Egy ilyen stratégia megalkotása ugyan nem szerepel a Nemzeti Biztonsági Stratégia alapján létrehozandó ágazati stratégiák felsorolásában, de úgy vélem, jól illeszkedne a már meglévő struktúrába.) A nemzeti érdekek megfogalmazása után meg kell vizsgálni, hogy azok milyen módon egyeztethetőek össze NATO-szövetségesi, illetve EU-tagságunkból fakadó lehetőségeinkkel és kötelezettségeinkkel.
Itt kellene kialakítani azt az egységes kormányzati álláspontot, amely világosan definiálja, hogy hazánk milyen nemzetközi feltételek mellett vesz részt béketámogató missziókban. Dönteni kellene arról, hogy Magyarország a jövőben felvállal-e egy nemzetközi felhatalmazás nélkül indított akciót, ha igen, annak melyik fázisába, milyen formában kíván bekapcsolódni. Ezt követően a nemzeti érdekek alapján megfogalmazott célok eléréséhez rendelkezésre álló eszközöket és erőforrásokat kellene számba venni, szükség lenne többek között a magyar külpolitikai mozgástér reális felmérésére.
Az utóbbi időben tanúi lehetünk annak, hogy Magyarország – mint már az Európai Unió teljes jogú tagja – próbál változtatni a korábban inkább atlantistának, USA-centrikusnak mondható külpolitikai kurzusán. A jelenleg a Nemzeti Biztonsági Stratégiában is szorgalmazott „stratégiai kapcsolatrendszer” kiépítése az Egyesült Államokkal – a realitásokat figyelembe véve – maximum kiegyensúlyozott kapcsolatok megteremtését jelentheti.
El kell ismernünk, hogy Közép-Kelet-Európát tekintve Magyarország jelentősége geopolitikai szempontból leértékelődött Washington számára. Politikai és gazdasági szempontból (illetve figyelembe véve az Amerikában élő lengyel emigrációt) a térségben inkább Lengyelország lehet az USA stratégiai partnere, katonai szempontból pedig – a NATO bővítését követően – Románia és Bulgária jelentősége értékelődött fel, leginkább földrajzi helyzetük miatt. (Arról nem is beszélve, hogy Romániában például nagy lelkesedéssel fogadják az USA kéréseit, és – adott esetben – elébük is mennek azoknak. Ebből a szempontból a román befogadó környezet is kedvezőbb az USA számára.) Ebből következően Magyarországnak, a magyar külpolitikának tartósan egy olyan Romániával kell számolnia, amely Washington szemében stratégiailag felértékelődik, érdekérvényesítési képessége megnő.
Mindezeket az objektív tényeket figyelembe véve, hazánknak – az USA-val kialakított, a magyar érdekeket is megfelelő súllyal érvényre juttató, kiegyensúlyozott kapcsolatrendszer kiépítése mellett – erősítenie kellene európai kapcsolatrendszerét, politikailag is „be kellene tagozódnia” az Európai Unióba. A külpolitikai helyzet, illetve a rendelkezésre álló korlátozott eszközök és anyagi erőforrások ismeretében célszerű ezt követően megtervezni, hogy hazánk a világ mely részén, milyen formában (milyen erőkkel, eszközökkel) tudna érdemben részt venni válságkezelő műveletekben.

A régebb óta működő missziók felülvizsgálata

Mindenekelőtt célszerű lenne átfogó vizsgálatot végezni azzal kapcsolatban, hogy jelenleg Magyarország hol és milyen formában vesz részt nemzetközi béketámogató missziókban. Komolyan meg kellene vizsgálni, szükséges-e a további magyar részvétel a klasszikus, első generációs békefenntartó missziókban. Itt természetesen nem az azonnali és teljes kivonásról lenne szó, de mindenképpen meg kellene fontolni a Sínai-félszigeten, az MFO-keretei között, illetve Cipruson, az UNFICYP-misszió keretében szolgálatot teljesítő magyar erők létszámának csökkentését. (Sőt – bár ez csak komolyabb nemzetközi jogi és politikai keretek között lenne lehetséges – azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy vajon közép- és hosszú távon magára az MFO-misszióra szükség van-e a térségben. Azaz az MFO-misszió teljes kivonása után újra kialakulna-e vajon konfliktus.) Ami a másik, első generációs békefenntartó missziót illeti, el kell ismernünk, hogy Ciprus újraegyesítése még nem történt meg, de a görög rész az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, a török rész (a továbbra is csak Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság) pedig egyre szorosabbra vonja gazdasági kapcsolatait az EU-val. Azt is el kell ismernünk, hogy a török invázió évfordulóján kisebb-nagyobb összetűzések még előfordulhatnak a két közösséget elválasztó Zöld Vonalnál. Mindezek ellenére reális megközelítésnek tartanám a misszió létszámának – és azon belül a magyar részvétel – fokozatos csökkentését.
Látnunk kell, hogy a jövő nem az első generációs békefenntartásé. A megváltozott nemzetközi környezetben sokkal inkább a multidimenzionális béketámogató akcióké lesz a főszerep.
Álláspontom szerint az utóbbiakban történő markánsabb részvétellel tudná hazánk erőteljesebben demonstrálni elkötelezettségét a béke és biztonság erősítésében történő aktív szerepvállalása iránt. Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi közösség is ezt várja el. Az első generációs missziókból kivont humán és anyagi erőforrásokat – adott esetben – az új missziók felszerelésére, felkészítésére lehetne eredménnyel felhasználni.

Új missziók tervezése

A nemzetközi közösség (elsősorban az Egyesült Államok) részéről hatalmas nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy minél több helyen és minél aktívabban vegyen részt válságkezelésben. Ezzel kapcsolatban azonban le kell szögeznünk, hogy a béketámogató műveletekben történő magyar katonai részvételt illetően – a magyar fegyveres erők jellegét, kiképzését, illetve az ország anyagi lehetőségeit figyelembe véve – Magyarország egyelőre elérte teljesítőképességének határát. A katonai missziókban történő részvétel csak akkor nőhet, ha hazánk teljesíteni tudja az alábbi feltételeket:

Strukturális feltételek

Olyan professzionális, jól felszerelt, rugalmas, a CJTF-koncepció alapján felálló, gyorsan telepíthető egységekből álló haderő, amely a nemzeti és szövetségi feladatok teljes spektrumában felhasználható lesz. Olyan haderő, melynek alapfeladatai között Magyarország védelme mellett a nemzetközi béketámogató műveletekben történő részvétel is szerepel majd. A honvédség jelenleg csak az elkövetkezendő 5–10 évre tervezi:
l egy bárhol bevethető, harcképes dandár létrehozását (a szükséges harctámogató és kiszolgáló elemekkel együtt;
l 2 zászlóaljméretű kötelék felállítását abban az esetben, ha az ország határainak megerősítésére nincs szükség;
l 1-2 zászlóaljméretű műszaki és katonai rendész erő felállítását, mely a bárhol bevethető dandárral vagy anélkül lenne telepíthető.

Személyi feltételek

Megfelelő számú, és megfelelő képzettséggel rendelkező szerződéses állomány, amely a legszélsőségesebb politikai és természeti körülmények között is képes végrehajtani feladatát. A felajánlott egységeknek képesnek kell lenniük arra, hogy a NATO (vagy adott esetben az EU) kijelölt egységeivel maradéktalanul együtt tudjanak működni. Ez a technikai felkészültség mellett nyelvi felkészültséget is feltételez.
Tekintettel továbbá arra, hogy a válságkezelés már csak a legritkább esetekben áll kizárólag katonai feladatból, a béketámogató műveletekben részt vevő katonáknak olyan feladatokra is fel kell készülniük, amely nem kimondottan katonai jellegű tevékenység (például a második generációs békefenntartáshoz is tartozó rendőri-rendészeti, humanitárius-orvosi, illetve közigazgatási feladatok, civil-katonai kapcsolatok).
A katonákat fel kell készíteni az aszimmetrikus hadviselés jellemzőinek ismereteire is. Egy technikailag nem túl fejlett eszközökkel rendelkező ellenséges/ellenérdekelt erő is rendkívüli veszteséget okozó akciókat tud végrehajtani például házi készítésű fegyverekkel, robbanóeszközökkel vagy öngyilkos merénylőkkel. Ennek pszichológiai következményeire is ki kell terjednie a felkészítésnek. Mindehhez társul az is, hogy a katonáknak sok esetben más éghajlati körülmények között, más kultúrával rendelkező közegben kell, végrehajtaniuk feladataikat. E tényezők megismerésének, a hozzájuk történő alkalmazkodásnak is fontos szerepet kell kapniuk a válságkezelésben részt vevő erők előzetes kiképzése/felkészítése során.

Anyagi feltételek

Sajnos, ez a feltétel igényli a legkevesebb magyarázatot. Hazánknak rendkívüli anyagi megterhelést jelentenek a külföldi – leginkább a nagy létszámú, Magyarországtól távol zajló missziók (Afganisztán, Irak). Egy ilyen misszió éves költségvetése több milliárd forintot tehet ki (az iraki szerepvállalás első évében 5–8 milliárd forinttal számolt a katonai vezetés).
Ilyen költségek mellett a jelenlegi missziókban való magyar részvétel fenntartása is nehézségeket okoz, bővítésről egyelőre nem lehet szó.3
Ezeket figyelembe véve célszerű kialakítani egy olyan egységes (akár a mindenkori parlamenti ellenzékkel is egyeztetett) kormányzati álláspontot, mely – a megfelelő adatok birtokában – garantálja, hogy Magyarország nem vállalja túl magát a válságkezelés területén.
A jelenlegi „szűkös” erőforrásokat figyelembe véve kell megvizsgálnunk, hogy melyek azok a feladatok, melyek teljesítésére, tapasztalataikat illetően magyar alakulatok kedvezőtlen – akár ellenséges – környezetben jelenleg is képesek lennének. Le kell szögeznünk, hogy egyelőre – a magyar haderő jellegét, kiképzését, illetve anyagi lehetőségeit figyelembe véve – elsősorban olyan feladatok jöhetnek számításba, melyeket nem harcoló alakulatok teljesítenének.
Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem arról van szó, hogy a magyar katonák nem lennének alkalmasak harci feladatok végrehajtására (lásd a Koszovóba és Afganisztánba települt erőket), hanem arról, hogy ezek mellett újabb harcoló alakulat kiküldése nem lenne reális elképzelés. Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi közösség, illetve a nemzetközi szervezetek sem várják el, hogy hazánk minden esetben harcoló alakulattal vegyen részt béketámogató műveletekben. Ilyen missziókban hazánk érdemi, valós értéket képviselő hozzájárulásként biztosítani tudna: l Egészségügyi személyzetet és felszerelést. Habár erre nagyobb lehetősége lehetne a háttérbázison, az Irakban szolgált, illetve Afganisztánban, az ISAF-kötelékében szolgálatot teljesítő orvoscsoport azt demonstrálja, hogy a magyar alakulatok a kérdéses helyszínen, a magyar határtól több ezer kilométerre is képesek ilyen jellegű feladatok ellátására. l Tűzszerész-, műszaki, illetve szállítóalakulatokat és felszerelést. Az IFOR/SFOR békefenntartó misszióban szolgálatot teljesítő magyar műszaki alakulat már bizonyította, hogy képes más országok katonáival együttműködni, és a számára kijelölt feladatot eredményesen végrehajtani. Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar szállítóalakulat – melynek kiküldése inkább csak szimbolikus felajánlás volt – szintén teljesíti a rá bízott feladatokat.
Tapasztalataikat minden bizonnyal eredményesen lehet majd felhasználni az elkövetkezendő békeműveletekben.
l Emellett érdemes lenne a magyar kormánynak megvizsgálnia, hogy a katonai részvétel mellett milyen polgári képességeket tudna felajánlani válságkezelésben történő részvételre. Komoly, érdemi felajánlási lehetőségeink lennének akár a konfliktus utáni békeépítési fázisban is, a nemzetközi közösség pedig minden bizonnyal ilyen jellegű felajánlásokat is szívesen venne. Ennek megfelelően, a nagyobb magyar katonai erők nemzetközi béketámogató műveletekben történő részvételét illetően, erőteljesebben kellene képviselni azt a már korábban felvetett, a konkrét magyar érdekeknek megfelelő – ám az USA által „lesöpört” – álláspontot, hogy hazánk elsősorban a Balkánon lenne kész nagyobb szerepet vállalni (pl. az onnan kivonásra kerülő amerikai csapatok pótlásaként). Egy ilyen balkáni béketámogató műveletet adott esetben könnyebben meg lehetne magyarázni a közvéleménynek is, mivel a Balkán stabilitása közvetlen magyar nemzeti érdek is. Véleményem szerint – bár a Nemzeti Biztonsági Stratégia III.1.1. NATO alpontja az euroatlanti térségen kívül végrehajtott expedíciós műveletekben történő részvételt is célként jelöli meg – Magyarországnak inkább csak Európára, illetve a kontinens közvetlen környezetére kellene koncentrálnia, mivel érdemben leginkább itt tud hozzájárulni a béketámogató műveletek sikeréhez. Az ennél távolabbi térségekben (pl. Irak) történő szerepvállalás még akkor is szimbolikus jelentőségű marad, ha viszonylag nagy számban vesznek részt benne magyar erők.

A béketámogató műveletekben történő részvétel
szervezetté tétele

Magyarországon a béketámogató műveletekben történő részvétel egységes tervezéséhez hiányoznak az alapvető szervezeti keretek. Jelenleg a különböző műveletekben történő magyar részvétel megszervezése ad hoc módon, különböző helyeken, különböző szervek keretei között történik, ami az esetleges magyar részvétellel kapcsolatos politikai döntés meghozatalát késlelteti, az egész folyamatot pedig olyan mértékben lassítja, hogy hazánk – sajnálatos módon – csak igen távolról tudja követni az eseményeket. Ez szöges ellentétben áll a Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiájában megfogalmazottakkal, mely szerint:
„…A nemzetközi közösség válságkezelő tevékenységében a katonai műveletek mellett növekvő szerepet játszik a rendészeti, egészségügyi, humanitárius és egyéb, polgári jellegű tevékenység. […] Magyarországnak ENSZ-, EBESZ-, NATO- és EU-tagságából adódóan fokozódó és tartós szerepvállalásra kell felkészülnie a válságkezelés és békefenntartás terén. Célunk, hogy a nemzeti érdekeken nyugvó magyar részvétel a nemzetközi műveletekben jól időzített és érdemi legyen. A magyar részvétel hatékonyságának előmozdítása érdekében fel kell mérni a válságkezelési célokra igénybe vehető humán és anyagi erőforrásokat, ki kell építeni egy koordinált, áttekinthető, a párhuzamosságokat kiküszöbölő, és – közjogi és költségvetési oldalról is – rugalmas reagálást biztosító struktúrát.”
Mindezek alapján – álláspontom szerint – létre kellene hozni hazánkban egy olyan adatbázist, mely tartalmazza mindazokat az anyagi és humán erőforrásokat, melyeket a kormány – egy ilyen jellegű kérés esetén – fel tudna ajánlani nemzetközi válságkezelő akciókban történő részvételre. Tekintettel arra, hogy napjainkban a válságkezelő akciók csak a legritkább esetekben minősíthetőek kizárólag katonai, illetve polgári jellegűnek, célszerűnek tartanám, ha a rendelkezése álló katonai, illetve polgári jellegű erőforrásokat – elkülönítve ugyan, de – ugyanazon adatbázisban, naprakész frissítéssel kezelnék. Egy ilyen adatbázis jól átláthatóvá tenné a szakmai tervezők és a politikai döntéshozók számára a rendelkezésre álló egységeket, felszereléseket és készleteket. Sőt adott esetben meggyorsítaná egy esetleges válságkezelésben történő részvétellel kapcsolatos döntéshozatalt is. A válságok kialakulását sajnos nem lehet előre tervezni, de egy ilyen adatbázis birtokában, egy esetleges külföldi válsághelyzet kialakulását követően azonnal, „gombnyomásra” rendelkezésre állnak a felajánlható (magasabb készültségi fokban vagy tartalékban levő) erők és eszközök. Ezen információ birtokában a kormány gyorsabban hozhat elvi döntést az esetleges magyar részvételt illetően, ezenkívül – az ilyen irányú kérést megelőzve is – humán erőket vagy felszerelést tud felajánlani. Ez utóbbival a nemcsak a válságok kezelésében történő részvétellel kapcsolatos elkötelezettségünket demonstrálhatja, hanem a Magyar Köztársaság nemzetközi presztízsén is jelentősen javíthat.
Az aktívabb válságkezeléshez szükséges költségvetési háttér megteremtése A válságkezelési adatbázisban található erőkhöz és eszközökhöz, azok fenntartásához, alkalmazásukhoz költségvetési forrásokat is kell biztosítani. Pontosabban minden erőhöz és eszközhöz meghatározott pénzforrást kell rendelni. Tekintettel azonban arra, hogy ezek az akciók több nemzetközi szervezetet, különböző jellegű missziókat és éppen ezért különböző magyar felelős szerveket feltételeznek, a költségvetési források biztosítása – már a költségek tervezésekor is – gondot okozhatnak. Arra is ügyelni kell, hogy a válságkezelésre szánt anyagi forrás összegét minden évben a mindenkori inflációval arányosan növelni kell.

Az aktívabb válságkezeléshez szükséges jogi háttér megteremtése

Magyarország aktívabb, eredményesebb részvételét a nemzetközi béketámogató missziókban megfelelő jogi háttérrel kell megalapozni. Jelenleg számos olyan hatályos, a kérdéshez kapcsolódó, alapelveket, főbb irányokat meghatározó jogi norma létezik, melyek már elavultak, illetve módosításra, frissítésre szorulnak. Álláspontom szerint mindenképpen szükséges lenne a 94/1998. (XII. 29.) számú, a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveiről szóló országgyűlési határozat módosítása. Az érvényben levő dokumentum már elavultnak, történelmileg túlhaladottnak számít: jövő időben beszél Magyarország EU-csatlakozásáról, illetve 7. pontjának utolsó bekezdésében deklarálja, hogy: „…Euroatlanti stratégiája részeként a Magyar Köztársaság teljes jogú tagságra törekszik a Nyugat-európai Unióban is, melyben a regionális kihívások kezelésének fontos jövőbeni eszközét látja.”
Az ilyen jellegű anakronizmusok kiküszöbölése érdekében szükség lenne az országgyűlési határozat módosítására, majd – a nemzetközi biztonsági környezetben, illetve Magyarország kötelezettségeiben történő változás esetén – az időközönkénti felülvizsgálatát és szükséges módosítását is végre kellene hajtani.
A Nemzeti Biztonsági Stratégiában említett fokozódó nemzetközi katonai szerepvállalásra való tekintettel ismételten módosítani kell az alkotmányt. A külföldi fegyveres erők magyarországi, illetve magyar fegyveres erők külföldi alkalmazásával, mozgásával kapcsolatban a legutóbbi alkotmánymódosítás eredményeként a 40/C. § (1) a) – b) pontjai szerint a kormány engedélyezi a magyar, illetve külföldi fegyveres erők az Észak-atlanti Tanács döntésén alapuló alkalmazását, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete döntésén alapuló más csapatmozgásokat. Álláspontom szerint – az alkotmány újabb módosításával – szükséges lenne a kormány hatáskörébe utalni az Európai Unió döntésein alapuló csapatmozgások engedélyezését is, mivel csak így biztosítható a válságkezelésben történő részvételre felajánlott magyar erők gyors külföldi telepítése, illetve az EU-erők esetleges magyarországi átvonulása vagy telepítése. Ennek elmaradása esetén, azaz ha ez a jogosultság az Országgyűlés hatáskörében marad, akkor – a dolgot csupán technikai oldalról közelítve – jelentős késedelmet szenvedhet a politikai döntéshozatal, ami a presztízsveszteség mellett adott esetben igen komoly katonai nehézségeket is okozhat. Ezzel minden bizonnyal az EU katonai tervezői is tisztában vannak, ezért – az engedélyezési eljárás megváltoztatásáig – ők is bizonyosan fenntartással kezelik az esetleges magyar katonai felajánlások gyors realizálásának esélyeit.
Pozitív példaként említhető, hogy – a nemzetközi terrorizmus elleni katonai küzdelemben történő részvétel hazai alapjának megteremtése érdekében – a Honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény felülvizsgálata és módosítása megtörtént, melynek következtében a terrorizmus elleni küzdelmet már a fegyveres erők 22. § (1) pontban felsorolt feladatai közé sorolja.

A kivonulási stratégia

Úgy vélem, a nemzetközi katonai műveletekben történő magyar részvételről szóló politikai döntés meghozatalával egy időben nagyon fontos lenne dönteni az ún. „exit strategy”-ról is, azaz világosan és egyértelműen meg kellene határozni, hogy a magyar csapatokat mikor és milyen feltételekkel vonják majd ki. Ezzel elejét lehetne venni a részvételt esetleg nem támogató politikai erők verbális támadásainak, kritikáinak, másrészt már az akcióba történő bekapcsolódás előtt világos képet lehetne nyújtani mind a hazai társadalomnak, mind nemzetközi partnereinknek arról, hogy Magyarország meddig kíván részt venni az adott béketámogató műveletben. A kivonulási stratégia kidolgozása egy ENSZ BT-felhatalmazással rendelkező válságkezelő műveletben viszonylag egyszerű, ám egyelőre úgy tűnik, ezekből lesz a jövőben kevesebb.
Mindezektől eltekintve – megítélésem szerint – ajánlatos lenne a kivonulást nem konkrét naptári időponthoz, hanem egy jól meghatározható eseményhez kötni. Azaz – pozitív megközelítés szerint – egy, a konfliktust követő rendezésben jelentős előrehaladást eredményező lépést (pl. valamilyen szilárd, a belső rendet fenntartani képes, az érintett ország lakossága által elfogadott vezetés hatalomra kerülése) követően vonják ki a magyar csapatokat. Fel kell azonban készülni a negatív forgatókönyvre is. Kivonulási stratégiát kell meghatározni arra az esetre is, amennyiben a rendezés hosszú távon nem a nemzetközi közösség előzetes prognózisainak megfelelően alakul. Ilyen esetben például a kivonulást el lehetne rendelni akkor, ha drasztikusan romlik a biztonsági helyzet, kiújulnak a harcok, illetve ha a békefenntartói mandátummal kint tartózkodó magyar katonák olyan szituációba kerülnek, amikor a békefenntartás tartósan „visszaalakul” háborúvá, illetve békekikényszerítéssé.

A válságkezelő műveletekben történő részvétel kommunikációs stratégiája

El kell ismernünk, hogy a biztonságpolitika egyre inkább társadalmiasodik. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy az ország lakossága mind nagyobb érdeklődést mutat Magyarország biztonságának alakulása, illetve a külföldön válságkezelő missziókban szolgáló magyar alakulatok helyzete iránt. A régi reflexek ilyen körülmények között nem működnek. Ennek okán, véleményem szerint célszerű lenne kialakítani egy ezzel kapcsolatos kommunikációs stratégiát, mely keretein belül a lakosság – a biztonsági megfontolások figyelembevétele mellett – hiteles kormányzati forrásból értesülne a válságkezelő műveletekben történő magyar részvételről, pontos képet kapna annak formáiról, motivációjáról, pénzügyi vonzatairól, illetve – talán ez a legfontosabb – a műveletekben részt vevő magyar állampolgárok sorsának, biztonságának alakulásáról. Első lépésként érdemes lenne kijelölni egy, maximum két főt (lehet katonai vagy politikai vezető), aki jogosult lenne a kérdésben hivatalosan nyilatkozni. Ezzel elejét lehetne venni a nyomtatott és elektronikus médiában megjelenő, különböző hitelességű forrásokból származó információkon alapuló találgatásoknak.
A kommunikációs stratégia első lépéseként hangsúlyozni kellene a közvéleménynek, hogy a nemzetközi biztonsági környezet megváltozott, új típusú biztonsági kihívások jelentek meg, melyek leküzdésében Magyarországnak is aktívabb szerepet kell játszania. Sok esetben ez olyan távoli helyeken történő szerepvállalásban is megnyilvánulhat, melyet a közvélemény nem igazán tud megmagyarázni, ezért joggal merülhetnek fel olyan kérdések, hogy miért kell magyar katonáknak Afganisztánban, illetve Irakban szolgálnia. Ilyen szituációkban célszerű lenne rámutatni, hogy hazánkat – az euroatlanti térségben kialakult értékközösség részeként – ugyanazok az új biztonsági kihívások fenyegetik, mint bármely más európai, illetve – szűkebben véve – nyugati államot. A közös kihívások leküzdésében is részt kell vennünk, és ez sok esetben messze a magyar vagy európai határoktól távol is történhet. Hangsúlyozni kellene továbbá azt is, hogy a veszélyforrásokat érdemes addig és ott leküzdeni, amíg azok földrajzilag távol esnek a kontinenstől. Minél közelebb kerül a veszélyforrás, minél erősebb a közvetlen veszélyeztetettség, annál nagyobb ráfordítást igényel az ellene való küzdelem.
A nemzetközi katonai béketámogató műveletekben történő magyar részvétel közvélemény felé történő megmagyarázásánál el kellene kerülni az esetleges jövőbeni gazdasági előnyökre történő hivatkozást. Ez a hivatkozási alap ugyanis magyar katona/katonák esetleges halálával védhetetlenné válik. Ebben az esetben joggal vethetik fel az akciót ellenzők azt a kérdést, hogy „mekkora emberveszteségbe kerül” egy magyar – minden bizonnyal profitorientált – cég részvétele az újjáépítésben.
Végül tudomásul kell venni azt is, hogy egyes külföldi missziókban történő magyar részvétellel változhat a Magyar Köztársaság általános terrorveszélyeztetettsége, illetve terrorfenyegetettsége, különösen akkor, ha a missziók deklarált célja a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem. Álláspontom szerint ezzel kapcsolatban is a fentiekhez hasonló alapelvek szerint kell kialakítani a kommunikációs stratégiát.

Felhasznált irodalom

A többször módosított XX/1949. törvény a Magyar Köztársaság alkotmányáról.
A 94/1998. (XII. 29). számú határozat a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveiről.
A 65/2003. (VI. 10.) számú OGY-határozat az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról.
A 119/2003. (X.5.) számú OGY-határozat az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. OGY-határozat módosításáról.
A 2073/2004. (IV. 15.) számú kormányhatározat a Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiájáról.
Dr. Szternák György: Gondolatok a válságreagáló műveletekről. A Honvédelmi Minisztérium tudományos konferenciáján elhangzott előadás. 2003. november.
1 A szerző kormánytanácsadó, a Miniszterelnöki Hivatal osztályvezetője, a Corvinus Egyetem Ph. D.-hallgatója. A cikkben leírtak kizárólag a szerző saját tudományos véleményét tükrözik, és semmilyen formában nem tekinthetők a Miniszterelnöki Hivatal vagy annak bármely szervezeti egysége által képviselt hivatalos álláspontnak.
2 Ilyen például az Európai Unió, illetve a Kétoldalú és regionális kapcsolatok térségünk államaival című alpontokban hangsúlyosan megjelenített délkelet-európai stabilitás, az etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartása.
3 Nemrég Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár is aggodalmának adott hangot a magyar védelmi kiadások csökkentését előirányzó tervekkel kapcsolatban. Emlékeztetett, hogy Magyarország még mindig nem teljesítette azt a vállalását, hogy a GDP 2%-ára növeli katonai kiadásait.
Válaszában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerte, hogy Magyarország a kialakult költségvetési helyzetben most nem tud többet adni védelmi kiadásokra.

A honvédelem aktuális kérdéseiről,
a hadsereg előtt álló
fő feladatokról és azok szakmai hátteréről olvashat
a védelmi tárca szakfolyóirataiban:
Új Honvédségi Szemle
* * *
Humán Szemle
* * *
Honvéd Altiszti Folyóirat

ILISICS ZOLTÁN1