Magyar nemzeti gyásznap

2005.12.04.

A nemzet vértanúiról, az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc eltiprását követő megtorlás áldozatairól hagyományos ünnepi megemlékezést tartottak a HM HIM díszkertjében. A ceremónián részt vett Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, Braun László altábornagy, a HM HVK főnök első helyettese, dr. Nagy Gábor Tamás, Budapest Székesfőváros I. kerület – Budavári Önkormányzat – polgármestere, Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság titkára, Varga János főtisztelendő, a Mátyás templom lelkésze, Jákob János ezredes, a Tábori Püspökség Protestáns Szolgálati Ág képviselője, Borzák József dandártábornok helyőrségparancsnok, Horváth Ferenc dandártábornok, a HM Híradó Parancsnokság parancsnoka, Palásti Ferenc dandártábornok, a HM Személyzeti Főosztály vezetője, dr. Holló József vezérőrnagy, Varga Gábor, a 13 aradi tábornokot és az első felelős magyar kormány miniszterelnökét ábrázoló felavatandó kerámia mellszobrok alkotója, a Katonai Attasétestület megjelent tagjai, a társadalmi szervezetek képviselői.

Dr. Holló József vezérőrnagy, a HM HIM főigazgatója beszédében – „A nemzet kegyelete legyen emlékeztető a hűségre, a kötelességre a magyar haza szabadsága iránt, melyért eme megdicsőült hősök martyr halált haltanak” – idézte Kossuth Lajos korabeli megállapítását. Olyanok voltak ők – hangsúlyozta –, akik az alkotmányra tett esküjük szellemében védték a hazát. A megtorlás során pedig a magyarok ügyét képviselve mentek vértanúkként az Úr elé, s a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért.
A szoboravató ünnepi beszédében Havril András vezérezredes arról szólt, a történelmi visszaemlékezést szolgáló napon rendre megkérdezik: mi a hozadéka a 13 aradi tábornok és az első felelős magyar miniszterelnök mártíromságának? Az, hogy hősiességükkel, áldozatvállalásukkal példát mutattak hazaszeretetből, s mintát adtak a haza iránti kötelesség magas szintű teljesítéséhez.
A szobrokat Havril és Holló tábornokok, valamint a polgármester leplezte le, majd a magyar történelmi egyházak képviselői mondtak néhány szót.
Az ünnepség a HM HIM dísztermében folytatódott, ahol jelen volt dr. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek képviseletében dr. Varjú Imre várplébános, esztergomi kanonok, dr. Vaskerti László és Görög Tibor, a Budapest Székesfőváros I. kerület Budavári Önkormányzat alpolgármesterei, a történelmi Maderspach család megjelent tagjai és a házigazda, dr. Holló József vezérőrnagy.
Ünnepi beszédében Holló tábornok azt emelte ki, hogy azon vezetőkre, parancsnokokra, tisztekre, altisztekre, közkatonákra emlékezünk, akik fegyverrel vagy politikai, közigazgatási, igazságszolgáltatási, gazdasági és hadigazdasági területen tevékenykedve védték a magyar szabadságot, s közülük nem kevesen életüket áldozták a független magyar haza megmaradásáért vállalt, folytatott önvédelmi honvédő harcokban. S amikor rájuk emlékezünk, egyúttal megemlékezünk a Maderspach családról is.
Maderspach Ferenc, miután 1812–46 között a 62. gyalogezredben leszolgált 34 évet, főszázadosként nyugdíjba vonult. A haza hívó szavára azonban szolgálattételre jelentkezett, s 1848 nyarától a határőrvidéki Fehértemplom védelmét vezette a szerb felkelőkkel szemben. Őrnagyként az év augusztusától Fehértemplom térparancsnoka, októberben már alezredes és dandárnok a bánáti hadtestben. 1848. december elsejétől hadosztályparancsnok és ezredes. A harctéren szerzett betegsége 1849 januárjában elragadta.
Unokaöccse, Maderspach János honvéd főhadnagyként a dicső vörössipkás honvédzászlóalj tisztjeként, Viktor nevű öccse Perczel Mór tábornok seregében közkatonaként vett részt a haza védelmében.
Maderspach Károly vasgyáros, az ezredes Ferenc fivére nem katonaként küzdött, hanem ágyúk öntésével, lövedékek és kézi lőfegyverek, valamint tábori hídelemek készítésével segítette a honvédsereg arzenáljának megteremtését és kiegészítését, a veszteségek pótlását.
Maderspach Károly ehhez értett, s a Ruszkabányai Bánya- és Kohóművek résztulajdonosaként tette, amit akkori érzéseként tennie kellett. Ám ez nem pillanatnyi felbuzdulás következménye volt. Hiszen az általa felvirágoztatott s négyezer munkást foglalkoztató – bányászattal, fakitermeléssel és vaskohászattal foglalkozó – üzem az 1830-as években már felkeltette gróf Széchenyi István és József főherceg nádor, továbbá Kossuth Lajos figyelmét. Maderspach Károly pedig azzal irányította önmagára a figyelmet, hogy részt vett az 1838-ban meghirdetett, Budát Pesttel összekötő állóhíd-pályázaton. Három helyen is építhetett – Lugoson, Karánsebesen és Herkulesfürdőn – állóhidat. Vagyis kellő tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy a szabadságharc idején a honvédsereg tüzérségi és műszaki igényeit kielégítse.
Maderspach Kinga beszédében elmondta, hogy a család ősei 1720-ban vándoroltak ki Tirolból. Ez is benne foglaltatik a dédanya Maderspach Károlyné Buchwald Franciska készítette töredékes naplóban (az Országos Levéltár őrzi), amelyet Emlékirat-töredék címen az MH Szabályzat Kiadó Intézet és Központi Nyomda jelentetett meg. Az ebben levő eseményekből Péterffy András rendező Végtelen napló címmel családtörténeti dokumentumfilmet készített, amelyet bemutattak a Duna tévében és az Uránia Nemzeti Filmszínházban. S Magyarországon való tartózkodásuk során bár megőrizték német anyanyelvüket (a töredékesen megmaradt naplóját Franciska asszony német nyelven írta), de magyar identitást szereztek. Ezt mutatja, hogy nemcsak hívei lettek a márciusi eseményeknek, hanem végig ki is tartottak mellette. Ezt jól mutatja az, amit a töredékeket kötetté szerkesztő dédunoka írt a töredékek kiegészítéseként a dédanyának a forradalom és szabadságharc végleges vereségéről kapott hírek és a forradalom híveinek, katonáinak meneküléséről szerzett személyes benyomások – közötte az ő házukban megpihenő menekülő Bem altábornagy – révén keletkezett, aggodalmat és reménytelenséget kifejező megnyilvánulásáról:
Mi lesz most velünk és drága, sokat szenvedett hazánkkal? Azért kell bűnhődnünk, mert hűek voltunk a hazához, s mert segítettük azokat, akik védték a haza becsületét utolsó erőfeszítésükig? Akik az igaz és szent ügyet magukénak érezték?…”
Még sok minden kívánkozik ide, ám befejezésül azt a mondatot idézem fel, ami Franciska asszony szellemi hagyatékaként a Wein család krónikájában olvasható: „Fő, hogy mindig becsületes, derék és szorgalmas emberek legyetek, s azzá neveljétek gyermekeiteket, unokáitokat is…”