Cikkünkben be kívánjuk mutatni a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ösztöndíjas hallgatóinak általános katonai felkészítési rendszerét 1997–2005-ig. Ez az időszak az egyetem történetének fontos része, mert a tisztképzés új szervezeti és oktatási struktúrában valósult meg. 1996. szeptember 1-jétől a katonai felsőoktatási intézmények kiváltak a Magyar Honvédség hadrendjéből, és a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, valamint a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola az egyetem két karaként működött tovább. 1997. szeptember 1-jétől a két főiskolai kar integrálódott az egyetem szervezetébe, majd 2000. január elsejével a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola is az egyetem önálló kara lett. A teljes integráció 2004. szeptember 1-jén fejeződött be. Az előzőekben néhány mondatban vázolt szervezeti átalakulással párhuzamosan természetesen a tisztképzés is folyamatos átalakuláson ment át. Az egyetemen felkészített fiatal tisztekkel szembeni általános katonai követelményeket mint megrendelő a Magyar Honvédség vezetése a 35/1997. (HK. 10) számú HM parancsnoki vezérkari főnöki intézkedésben fogalmazta meg. Ezzel az ösztöndíjas hallgatókkal szemben kettős elvárás fogalmazódott meg, hiszen az említett intézkedés mellett az 1996. évi 45. törvény a katonai felsőoktatás hallgatóinak jogállását szabályozta. A négyéves képzés alatt fel kellett őket készíteni az első tiszti beosztásra, amely szükségessé tette többek között a széles alapokon nyugvó, készségszinten elsajátított általános katonai ismeretek megszerzését. Az 1997-től bekövetkezett változásokkal összhangban a hallgatók általános katonai felkészítését az erre a célra létrehozott Katonai Alapozó és Továbbképző Központ (később Intézet) végezte, először az oktatási rektorhelyettes, majd a katonai rektorhelyettes közvetlen alárendeltségében. 2004 decemberétől az intézet a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar szervezeti egységeként működik.

Az általános katonai felkészítés elemzését két jól elkülöníthető időszakra bontottuk. Az első részben az 1997/1998-as tanév és a 2000/2001-es tanév közötti képzést, míg a második részben a 2001/2002-es tanévtől a 2004/2005-ös tanévig terjedő képzést elemeztük. A katonai főiskolai képzésben az általános katonai felkészítés nem egy rendszerben történt, hanem az ide tartozó különböző tantárgyakat a négy év során elaprózva oktatták. Az ebbe a kategóriába sorolt tantárgyakat – katonai tereptan, szolgálatiszabályzat-ismeret, gazdálkodási ismeretek, vegyivédelmi kiképzés stb. – az általános katonai tanszék oktatta, de az egyes tantárgyak követelményrendszere eltérő volt. A három katonai főiskolán az általános katonai ismeretek körébe tartozó tantárgyak tartalma a hallgatók képzésétől függően eltérő volt, így a felavatott tisztek ez irányú felkészültsége nem is volt összemérhető egymással.
Az 1997/1998-as tanévtől kezdődően a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar és a ZMNE ösztöndíjas hallgatói – a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola hallgatói kivételével – az első félévben egységes képzésben részesültek, amely lehetővé tette az általános katonai ismeretek hatékony oktatását. Az általános katonai felkészítés tananyagstruktúrájának öszszeállításánál a már említett „megrendelői” követelményeken túl fontos szempont volt, hogy mindazon ismeretanyagot tartalmazza, amellyel a Magyar Honvédség minden hivatásos tisztjének rendelkeznie kell. További fontos szempont volt, hogy a képzés gyakorlatias legyen, kapjon benne kiemelt szerepet a fizikai felkészítés, valamint a kiképzői feladatokra történő felkészítés. Az általános katonai felkészítés ismeretanyaga a fenti követelmények teljesítése érdekében az 1997-ben kiadott 381/729. számú kiképzési programban meghatározott követelményekre épült. Ennek megfelelően a hallgatók általános katonai felkészítése két fő területre volt felosztva: a Magyar Honvédségben egységes 120 órás alapkiképzésre, valamint a 290 órás szakalapozó felkészítésre, ahogyan az 1. ábrán látható.

Az alapkiképzés meghatározó minden katona számára, hiszen az itt szerzett első benyomások maradandóak, másrészt a kiképzési programban meghatározott elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása jó alapot ad a további felkészítéshez. A tiszti pályára készülő hallgatók esetében pedig különösen fontos, hogy a hadseregben eltöltött első hetek során milyen benyomásokat szereznek, milyen színvonalú felkészítéssel találkoznak, és nem utolsósorban milyen példát látnak maguk előtt.
Ennek megfelelően az alapkiképzés végrehajtása – az előírt kiképzési követelmények maradéktalan teljesítése mellett – több sajátos vonást is tartalmazott.
l Az alapkiképzés a hallgatók általános katonai felkészítésének részét képezte, ebből következően a szakalapozó felkészítés ismeretanyaga az itt megszerzett tudásra épült. Az oktatók a hallgatók előképzettségére építve az elméleti foglalkozásokon sokkal több ismeretet adtak át, mint ami az alapkiképzés követelményrendszerében szerepelt.

Általános katonai felkészítés

l 1997–2000-ig az alapkiképzést Szentendrén hajtottuk végre. A tanulócsoportok tanulmányi munkáját azok a központ oktatói közül kijelölt tanulócsoport-vezetők felügyelték már az alapkiképzés alatt – és utána az egész első félév során –, akik az alapkiképzéskor gyakorlatilag szakaszparancsnoki feladatokat is elláttak.
l A hallgatók kiképzését közvetlenül végrehajtó rajparancsnokok a tanrend szerinti gyakorló csapatszolgálaton lévő mindenkori másodéves hallgatók közül kerültek ki, míg a szakaszparancsnoki feladatokat harmadéves hallgatók látták el. A hallgatói rajparancsnokok felkészítését 30 órában a kollégiummal együttműködve hajtottuk végre a leendő gyakorlati foglalkozások helyszínein.
l A kiképzési programban előírt egyes foglalkozások megtartására külső előadókat hívtunk meg, akik az adott szakterületen az egyetem legjobbjai közé tartoztak, például a hadtörténész, a jogász, a humántiszt és a tábori lelkész.
l Az alapkiképzéssel egy időben megkezdtük a hallgatók fizikai felkészítését, amely a kiképzési programban előírt testnevelési foglakozásokon kívüli foglalkozásokat is jelentett. A célunk az volt, hogy az első félév végére a hallgatók teljesíteni tudják a 12/1997. (V. 16.) HM-rendelet 4. számú mellékletében előírt fizikai alkalmassági követelményeket.
l A Magyar Honvédségben egyedül tartottuk meg a nyilvános katonai eskütétel hagyományát, amely erősítette a hallgatók kötődését a pályához. 1997–2004-ig minden évben az alapkiképzés befejezése után nyilvános és ünnepélyes katonai esküt tettek az elsőéves hallgatók.

A katonai szakalapozó felkészítés közvetlenül az alapkiképzés befejezése után kezdődött és az első félév végén fejeződött be. A szakalapozó tantárgycsoport 13 tantárgyból állt, melyek oktatása öszszesen 290 órában történt. A gyakorlati foglalkozások óraszáma 155, míg az elméleti foglalkozásoké 135 óra volt. Nem célunk a 13 tantárgy tananyagának részletes ismertetése, azonban néhány jellemző tananyagrésszel szeretnénk bemutatni a felkészítés sokoldalúságát. Általános lőkiképzésből a hallgatók végrehajtották a gépkarabély 1/A lőgyakorlatot nappal és éjszaka, az RPG–7 alap lőgyakorlatot, a pisztoly alap lőgyakorlatot, valamint a kézigránát éles dobógyakorlatot. Általános harcászati foglalkozásokon többek között végrehajtották a békefenntartó eljárásmódok, valamint a páncélozott célok elleni harc gyakorlását. Műszaki ismeretekből végrehajtottak tüzelőállás-robbantást, robbanózsinóros hálózatszerelést, valamint gyakorolták a műszaki zárás feladatait. Vegyivédelemből a TÖPFE- és az ABV-veszélyek elleni védelmet, az egyéni és közös vegyivédettséget, a tűzvédelmet, a mesterséges ködök alkalmazását, a polgári védelmi feladatok végrehajtását gyakorolták. Katonai tereptanból megismerték a vetületi alapfogalmakat, a szerkesztéseket a térképen, begyakorolták a tájékozódást erdős-hegyes terepen térképpel, légi fényképpel. Híradó ismeretekből begyakorolták az alegységszinten rendszeresített összes híradóeszköz üzemeltetését, a rádió hírváltás szabályait. A gyakorlati jellegű tantárgyak mindegyike tartalmazott rajparancsnoki szintű módszertani felkészítést is. Az egyes tantárgyak tananyagát az oktatók rugalmasan változtathatták annak érdekében, hogy a hallgatók felkészítése minden tanévben aktuális ismeretekkel történjen. Az általános katonai felkészítésen túl az első félévben került sor a hallgatók gépjárművezetői elméleti felkészítésére, a „B” és „C” kategóriás vezetői engedélyek megszerzéséhez szükséges elméleti oktatás végrehajtására és az elméleti vizsgák letételére, mely feladat végrehajtására további 90 óra állt rendelkezésre. A testnevelési foglalkozásokat a Testnevelési és Sport Intézet oktatói tartották, valamint az alapkiképzéssel egy időben megkezdett fizikai felkészítést is tovább folytattuk, amelyet minden reggel a reggeli torna ideje alatt a központ oktatói vezettek.

Az általános katonai felkészítés nemcsak tartalmában hozott újdonságot, hanem számonkérési rendszerében is, amely komplex módon magában foglalta az alapkiképzésen, valamint a katonai szakalapozó felkészítésen elsajátított ismeretanyag felmérését is.
Az eddigiektől eltérő, komplex számonkérési rendszer alkalmazásával az alábbi célokat terveztük elérni:
l az oktatás intenzitásának és hatékonyságának növelését;
l az egyes tantárgyak óraszámától függetlenül a követelmények egységesítését;
l megszüntetni a különbséget „fontos” és „nem fontos” tantárgyak között;
l olyan korszerű mérési módszerek alkalmazását, amelyekkel a hallgatók tudásszintje reálisan megmérhető;
l a polgári felsőoktatásban alkalmazott módszer bevezetését, ahol a szorgalmi időszakban a hallgató nemcsak osztályzatot kap, hanem előre meghatározott kritérumokat is kell teljesítenie;
l annak az elvnek az érvényre juttatását, hogy az elégséges eredmény elérése a tananyag lényeges elemeinek elsajátítását jelentse.
A szorgalmi időszak végén a hallgatók a katonai szakalapozó ismeretekből gyakorlati jegyet kaptak. Ennek meghatározásához a 13 tantárgyat öt tantárgyblokkba osztottuk be, amely tantárgyblokkok egyenként 20-20, összesen 100 pontot jelentettek. Ehhez maximum 5 pontot szerezhettek a hallgatók, amennyiben az előre kiadott témajegyzék alapján szorgalmi feladatként megfelelő színvonalú írásbeli dolgozatot készítettek. Az egyes tantárgyak súlyozásánál figyelembe vettük az általános katonai felkészítés céljait, ebben az adott tantárgy szerepét, ha úgy tetszik, fontosságát. Ezen érvek alapján kapott kiemelt helyet a testnevelés, a katonai tereptan, az általános harcászat és az általános lőkiképzés. Az egyes tantárgyakból elérhető pontszámok megszerzéséhez minden hallgatónak a 3. táblázatban látható számonkéréseket kellett teljesítenie.

Látható, hogy a gyakorlati jegy megszerzéséhez a hallgatónak összesen 49 számonkérést kellett teljesítenie, az egyes tantárgyak esetében az oktató feladata, illetve felelőssége volt az, hogy a tantárgyára vonatkozó 100 pontos rendszerben az általa megkövetelt számonkéréseket hogyan súlyozza. A katonai tereptan tantárgy esetében a terepen végrehajtott ellenőrző foglalkozás eredménytelen végrehajtása esetén a hallgató akkor sem tudta teljesíteni a 61%-os szintet, ha a három elméleti dolgozatot hibátlanul írta meg. Az általános lőkiképzésnél a lőgyakorlatok eredményei határozták meg az értékelést.
Az összpontszám alapján a gyakorlati jegyet a 4. táblázat szerint állapítottuk meg. Tehát az aláírás és a legalább elégséges gyakorlati jegy megszerzéséhez a hallgatóknak az alábbi feltételeket kellett teljesíteni:
l mind a 13 tantárgynál (összesen 49 számonkérés alkalmával) az évközi felmérések során külön-külön el kellett érniük a 61%-os szintet, amennyiben ez bármelyik tantárgynál nem sikerült, a gyakorlati jegy elégtelen volt;
l amennyiben tantárgyanként sikerült teljesíteni a legalább 61%-os szintet, a félév végén az öt tantárgyblokknál maximálisan elérhető összesen 100 pontból 60 pontot kellett elérniük, különben a gyakorlati jegy elégtelen volt;

l minden hallgatónak megfelelő szinten el kellett készítenie egy kötelező dolgozatot, amelynek a témája az előre kiadott témajegyzékből volt választható, ha a dolgozatot a témáért felelős oktató nem fogadta el, elégséges gyakorlati jegy esetén sem volt meg az aláírás;
l a 12/1997. (V. 16.) HM-rendelet 4. számú mellékletében előírt normák alapján teljesíteniük kellett a 3200 m-es síkfutást, nem megfelelő eredmény esetén elégséges gyakorlati jegy esetén sem volt meg az aláírás.
Aki a fenti feltételek közül bármelyiket nem teljesítette, nem szerezte meg az általános katonai felkészítésből az aláírást, vagy elégtelen gyakorlati jegyet kapott, tehát nem kezdhette meg a vizsgát. Az aláírás pótlása, a gyakorlati jegy megszerzése a tanulmányi és vizsgaszabályzatban meghatározott szabályok szerint történhetett. Jellemző volt mind a négy vizsgált félévre, hogy a hallgatók 25-30 százaléka nem szerezte meg elsőre az aláírást, vagy a legalább elégséges gyakorlati jegyet. Különösen sok volt a nem megfelelő eredmény katonai tereptanból és műszaki ismeretekből.

A vizsgaidőszak számonkérési rendszerének olyannak kellett lennie, hogy az általános katonai felkészítés komplex alapvizsgáján a hallgató adjon számot az alapkiképzés és a 13 tantárgy teljes ismeretanyagából elméletben és gyakorlatban. Ezenkívül a vizsgára történő felkészülés során ismereteit rendszerezze és mélyítse el, a gyakorlati feladatokat pedig készségszinten sajátítsa el.

Az elméleti vizsga egy 100 kérdésből összeállított feladatlap 100 perc alatt történő megoldását jelentette, amely az öszszes tantárgyból tartalmazott feladatokat, és maximálisan 200 pont volt elérhető. Az elméleti vizsgalap összeállításánál fontos szempont volt, hogy ne csak a szokásos feleletválasztós vagy kifejtéses, hanem különböző típusú feladatokkal találkozzon a hallgató. A másik fontos szempont az volt, hogy csak az tudja megoldani a megadott idő alatt, aki rövid gondolkodási idő után képes leírni a megoldásokat.
Néhány jellemző feladat:

Az elméleti vizsga értékelése pontszámokkal történt, a 0,1–5-ös skálán. A 35% (70 pont) alatti teljesítmény esetén a hallgató elégtelen vizsgajegyet kapott, amelyet a tanulmányi és vizsgaszabályzat előírásai alapján javíthatott, és csak az eredményes elméleti vizsga után kezdhette meg a gyakorlati vizsgát. Az elméleti vizsga pontrendszerének teljes bemutatása helyett az alábbi táblázat néhány jellemző pontértéket tartalmaz. Látható, hogy például 90–100 pontig 2 pontonként növekedett az érdemjegy 1-1 tizeddel.

Az alapvizsga másik eleme a gyakorlati számonkérés volt, amelyen 6 tantárgy gyakorlati fogásaiból kellett számot adni a hallgatóknak. A katonai tereptan, híradó és elektronikaiharc-ismeretek, általános lőkiképzés, műszaki ismeretek és vegyivédelmi ismeretek tantárgyakból tételhúzással történt a vizsgáztatás. Testnevelésből a 12/1997. (V. 16.) HM-rendelet 4. számú mellékletében előírt normákat mértük fel. A gyakorlati alapvizsga eredményét a hat tantárgy vizsgaeredményének számtani átlagából határoztuk meg.
Az általános katonai felkészítés komplex alapvizsga érdemjegyét az elméleti és a gyakorlati alapvizsgán szerzett két eredmény számtani átlagából határoztuk meg.
Amint az eddigiekből látható, a hallgatók tudásszintjének az alapvizsgán történő felmérése valóban komplex módon történt, hiszen a végeredmény az elméleti írásbeli feladatlap és a hat gyakorlati vizsga eredményének átlaga lett. Az így kapott eredmény a vizsgán is reálisan tükrözte a hallgatók felkészültségét, és itt is teljesült az a cél, hogy az elégséges osztályzat valós teljesítményt tükrözzön.
Az ismertetett számonkérési rendszer eredményeként a hallgatók leckekönyvébe az általános katonai felkészítésből az első félév végén összesen két osztályzat került, a gyakorlati jegy és az alapvizsgajegy.

A fizikai felkészítés eredményei:
A hallgatók fizikai felkészítését kiemelten kezeltük, ennek megfelelően az első félévben két alkalommal végeztünk felmérést, mindkét esetben a 12/1997. (V. 16.) HM-rendelet 4. számú mellékletében meghatározott normák alapján. Ezt, összehasonlítva a felvételi eljárás eredményeivel, a hatodik táblázatban láthatjuk. Megállapítható, hogy az alapkiképzés 10 órás, a szakalapozó felkészítés 30 órás tanrend szerinti testnevelési foglalkozásain kívül a napi rendszerességgel végrehajtott fizikai felkészítés eredményes volt. Amennyiben a fizikai felkészítés rendszeres és az adott félév elfogadtatásához követelményként határozták meg, a hallgatók képesek teljesíteni a normákat. Ezen tapasztalatokból kiindulva a mai napig érthetetlen számunkra, hogyan történhetett meg, hogy a fizikai követelmények nem teljesítése miatt nem avattak tisztté hallgatókat.

A gyakorlati jegyek esetében látható, hogy nincs jelentős eltérés az évfolyamátlagok között. Ennek egyik magyarázata az volt, hogy a szorgalmi időszak számonkérése sok összetevőből állt, valamint látható, hogy a követelménytámasztás következetes volt mind a négy tanévben.
Az elméleti alapvizsga átlageredményei, különösen a gyakorlati jegy évfolyamátlagaihoz képest, mindegyik tanévben alacsonyak voltak. Különösen jelentős volt az eltérés az akkori katonai főiskolai oktatás megszokott évfolyamátlagaihoz képest. Például az 1999/ 2000-es tanévben 71 fő vizsgázott, ebből 48 fő ért el elégtelen írásbeli eredményt. A gyakorlati alapvizsga átlageredményei és a vizsgaeredmények átlagai megfeleltek és ma is megfelelnek egy felsőoktatási intézményben elfogadott szintnek.
Az általános katonai felkészítés eredményeinek valós értékét reálisabban tudjuk megítélni, ha azokat összevetjük az 1999/2000-es tanévben levelező képzésben részt vevő, már főiskolát végzett tisztek vizsgaeredményével (9. táblázat).
Az eredmények első látásra meglepőnek tűnnek, azonban a részletesebb elemzések után látható volt, hogy a csapatoknál különböző beosztásokban szolgáló tisztek egy-egy részterületen rendelkeztek csak mélyebb ismeretekkel, de az általános katonai műveltségük gyenge szintű volt. Ez az összehasonlítás mutatta meg az általános katonai felkészítés egyik erős oldalát, miszerint a hallgatók széles körű általános katonai műveltségre tettek szert a féléves intenzív és sokoldalú felkészítés során.
Az 1997-es tanévtől kezdődően négy éven keresztül az ösztöndíjas hallgatók első féléve intenzív általános katonai felkészítéssel telt el, melynek tananyagát és oktatási módszereit a leendő tisztekkel szembeni elvárásokhoz, valamint a hallgatók felkészültségéhez igazították. Az alapkiképzés és a katonai szakalapozó felkészítés során a hallgatók egyrészt komoly általános katonai műveltségre tettek szert, másrészt fegyelmezettek, alakiasak lettek, melyek pozitív hatása a további főiskolai képzés során is megmaradt.
A szorgalmi időszak bemutatott számonkérési rendszere lehetővé tette a hallgatók felkészültségének sokoldalú, alapos, igazságos és reális felmérését, biztosította a tantárgycsoportban lévő ismeretanyag elsajátítását. A bemutatott számonkérési rendszer nem titkolt célja volt, hogy az összesítésnél a 60%-os (elégséges) eredményt csak az a hallgató érhesse el, aki a tananyag szerintünk fontos elemeit megbízhatóan elsajátította. Segítette a hallgatókat abban, hogy folyamatosan foglalkozzanak a tananyaggal, hiszen az évközi számonkérések arányosan voltak elosztva a félév során. A kötelezően beadandó dolgozat, valamint az 5 ponttal jutalmazott szorgalmi dolgozat mindenkit kötelezett az önálló kutatómunkára, amelyet a későbbiekben a tudományos diákköri tevékenységnél jól tudtak kamatoztatni. A komplex alapvizsga átlageredményei jelentősen alatta maradtak a katonai főiskolai képzés átlagainak. A vizsga követelményrendszere – természetesen a szorgalmi időszak számonkérésével együtt – garancia volt arra, hogy csak az a hallgató fejezhesse be az első félévet és lehessen majd tiszt, aki az általános katonai felkészítés ismeretanyagát megbízhatóan elsajátította.