A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a 2006–2007-es tanévben immáron a 17. felsõfokú vezetõképzõ tanfolyamát indította útjára. A két tanulmányi félév idõtartamú képzés tematikájának szerves részét képezi A személyközi kommunikáció, a kommunikációs gyakorlatok elnevezésû tárgy oktatása. A jelen írás a tantárgy egyik igen fontos része: az interkulturális vezetési kompetencia kialakítására irányuló tárgykör oktatásába enged bepillantást.

A2006–2007-es tanévben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) a 17. vezérkari (felsõfokú vezetõképzõ) tanfolyamát indította útjára. A tanfolyam képzési célját a megrendelõ és az egyetem szakmai vezetése a következõkben határozta meg: „A Magyar Köztársaság érdekeinek megfelelõen felsõszintû katonai, kül-, biztonság- és védelempolitikai ismeretekkel és látókörrel, gyakorlattal rendelkezõ fõtisztek képzése. A fõtisztek a képzés végére – önállóan, a teljes felelõsség vállalása mellett – legyenek alkalmasak: magasabbegységekben, nemzeti, többnemzeti (NATO/EU) törzsekben a békeidõszak, a minõsített idõszak, a válságreagáló, a háborús mûveletek felsõszintû tervezésére, irányítására. Legyenek képesek a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség vezérkarában fõosztály- és osztályvezetõi és -helyettesi, illetve magasabbegységekben parancsnoki és törzstiszti beosztások ellátására.”

Az elöljárók elvárása, hogy a vezérkari tanfolyam hallgatói a képzés végére rendelkezzenek:

felsõszintû ismeretekkel biztonságpolitikai, geopolitikai, geostratégiai, hadászati folyamatokról;
alapos rendszerezõ és analizálóképességgel a válságok, a konfliktusok és a háborúk jellemzõirõl;
átfogó ismereteikkel a NATO/EU szervezetét, mûködését, tervezési folyamatait illetõen;
alapos gyakorlati és vezetõi ismeretekkel a Magyar Honvédség, a védelmi szektor, a NATO/EU tervezési folyamatait, a válságok kezelését, a médiával való kapcsolattartás szabályait illetõen;
alapos elméleti és gyakorlati ismeretekkel a Magyar Honvédségrõl, a hadsereg elõtt álló feladatokról, a szélesebb értelemben vett védelmi szektorról;
megfelelõ és mérhetõ vezetõi, szervezõi, tervezõi, fizikai, pszichikai, kommunikációs, nyelvi készségekkel és képességekkel.

A vezérkari tanfolyam idõtartalma két félév, amely illeszkedik a ZMNE tanulmányi szemeszterekre bomló képzési rendjéhez (augusztus végétõl a következõ év július végéig, a kibocsátóig). Ez alatt az idõ alatt a hallgatók pontosan meghatározott képzési rendben dolgoznak, amely a tervezett órákon, elõadásokon túl magába foglalja a konzultációkat, az egyéni kutatást, a félévközi és félévi gyakorlatokat, a konfliktuskezelési, a vezetõi önismeret-fejlesztési, valamint az egyéni értékelésre irányuló tréningeket és az évfolyamdolgozat elkészítésének, megvédésének sokirányú munkálatait is.
A napi/heti elfoglaltság szerves részét képezik a csapatlátogatások, s a külföldre (Brüsszelbe, Nápolyba és meghatározott más NATO-országokba) irányuló tanulmányutak.
A képzés folyamán a vezérkari tanfolyam hallgatói összesen 1400 tanórában vesznek részt foglalkozásokon. Ezeken az egyetem legkiválóbb elõadóin kívül találkoznak a Honvédelmi Minisztérium (HM) és Honvéd Vezérkar, valamint más fegyveres testületek vezetõivel, illetve a média világának jeles képviselõivel is.


E sokirányú pedagógiai tevékenység teljes spektrumával a jelen írás keretei között nincs módunk foglalkozni és ez nem is célunk. Érdemben a képzési folyamat egyik kicsi, de jelentõségében annál fontosabb szeletének ismertetését vállaljuk fel: ez pedig A személyközi kommunikáció, a kommunikációs gyakorlatok elnevezésû tárgy oktatása. Tesszük ezt azért, mert meggyõzõdésünk, hogy a kommunikációs képzés általában is meghatározó jellegû azok számára, akik emberekkel foglalkoznak: a kommunikáció révén alakítjuk kapcsolatainkat, mely folyamat visszahat személyiségünk fejlõdésére is, befolyásolja szakmai sikerességünket, közérzetünket; a kommunikációs kultúra ismerete és a kommunikációs készségek fejlesztése teremti meg számunkra a jobb megértés és a kapcsolatteremtés lehetõségét.


AZ INTERKULTURÁLIS VEZETÉSI KOMPETENCIA

A széles körû kommunikációs képzés szerepét fontosságának megfelelõen kell kezelni a katonai felsõoktatásban is. A katonai vezetõkkel, a tisztekkel szemben támasztott követelményrendszerben egyértelmûen fogalmazódik meg elvárásként a kommunikáció és metakommunikáció ismerete s a mindezek gyakorlati alkalmazására való képesség, a világos, érthetõ, szabatos és szakmailag helyes verbális és írásbeli nyelvezet, a közszereplési készség és gyakorlat. NATO- és EU-csatlakozásunk után a fõtiszteket érintõen pedig elengedhetetlen a multikulturális környezetben érvényesíthetõ (érvényesítendõ) interkulturális vezetési kompetencia megléte.
A személyközi kommunikáció – mint annyi más, a konkrét személyiséghez ta- padó tudomány – lényegébõl fakadóan multi- és interdiszciplináris jellegû. Oktatásiképzési gyakorlatunkban ezt a fontos tényt tükrözi, hogy a vezérkari tanfolyam hallgatói más-más megközelítésben foglalkoznak a kommunikáció tanulmányozásával szociológiai és pszichológiai tanulmányaik keretén belül is (például médiaszociológia, humánerõforrás-gazdálkodás, public relations, közönségkapcsolatok, konfliktuskezelés, vezetõi önismeret-fejlesztés stb.).
A filozófia és kultúrtörténet tanszék – jellegének, lehetõségeinek megfelelõen – a személyközi kommunikáció problémáját mindenekelõtt a kultúra szemszögébõl vizsgálja. Hiszen a kultúra, a mûveltség a katona – mint egyenruhás állampolgár – életének is lényegi része. A kultúrát magát meghatározhatjuk úgy is, hogy az nem más, mint a világban való létünk tudata és gyakorlata; a kommunikációs kultúra pedig egymással való létünk tudatát és gyakorlatát fejezi ki, amelynek értelmi, érzelmi és viselkedésbeli aspektusai vannak.
A Kommunikációkultúra címû tantárgyat közel tíz éve vezettük be az egyetemi képzésbe. Nagyjából ettõl az idõtõl datálódik e diszciplína oktatása a vezérkari tanfolyamon is. Eleinte csupán néhány bemutató foglalkozás erejéig kaptak tájékoztatást a hallgatók. A késõbbikben már fokozatosan bõvülõ idõkeretekben tanítottunk, ami mostanra – az évfolyamonként változó igényeknek és képzési tervnek megfelelõen – eléri a 20–30 órát.

Azt, hogy ma mit tanítunk a kommunikációs képzésben, látható a tárgy rövid összefoglaló témaleírásában:

A személyközi kommunikáció tárgya, jelentõsége, módszerei.
A nonverbális kommunikáció. Testbeszéd, gesztusok, arcmimika, tekintet.
Proxemika. Tér- és távolságtartás a különbözõ kultúrákban. Katonai terek és gesztusok.
Verbális kommunikáció. A beszéd tartalmi és formai vonatkozásai. Manipuláció, metanyelv. Vitakultúra.
A közszereplés mûvészete. A retorika alapjai. Interjúhelyzetek a média világában. Kríziskommunikáció.
Kommunikáció idegen kultúrákban. Sztereotípiák. A „kulturális sokk” és kezelése.
A katonai vezetés problémái multikulturális környezetben.

A tanulmányi program önmagáért beszél. Mindenekelõtt meg lehet állapítani, hogy ez a tananyag nem elvont, öncélú elméleti tudást közvetít, hanem gyakorlatias, haszonorientált, az élet minden területén egyaránt jól alkalmazható ismereteket ad át, s mindemellett készséget fejleszt, segít önmagunk és mások jobb megismerésében, teljesebb megértésében.

A filozófia arra tanít, hogy létezésünk értelme mindenekelõtt a másik ember vonatkozásában van. A másik emberrel viszont a különbözõ (ti. direkt- és metakommunikációs) szinteken történõ kommunikáció köt össze bennünket. Így tulajdonképpen az egész életünk felfogható egy végtelen kommunikációs folyamatnak is. Inter- és multiperszonális kapcsolatokba lépünk állandóan:

a mindennapi kapcsolattartás folyamán (megjelenés, megnyilvánulás, megnyilatkozás);
pedagógiai szituációkban (ismeretátadás, vita, meggyõzõdés, figyelemfenntartás, visszajelzések);
a politikában (értelmi-érzelmi ráhatás, manipuláció, érvelés, közönségkapcsolatok);
a kereskedelemben (tárgyalástechnika, üzletkötés);
a mûvészi alkotás és befogadás aktusában (a mûalkotás nyelvének, szimbólumrendszerének ismerete, az értelmezés sokfélesége stb.);
vagy a katonai kommunikáció sajátos világában (parancskiadás, alakiság, sajátos katonai nyelvezet).

A közlés és a megértés nehézségeivel nap mint nap találkozunk életünk folyamán saját kultúránkban, az egy nyelven beszélõk között is. Mennyivel nehezebb mindez egy számunkra idegen (vagy kevéssé ismert) kulturális közegben, más nemzetiségû, nyelvû, vallású, más etnikumú emberek között. Csupán a nyelvi megértés, az idegen nyelv ismerete messze nem elegendõ a szélesebb körû kommunikációs problémák leküzdéséhez – errõl beszélnek a különbözõ béketeremtõ és békefenntartó missziók katonái.
Az utóbbi években egyre nagyobb létszámú katonai kontingens (ma már több mint ezer fõ) teljesít szolgálatot határainkon túl. Kommunikációs felkészítésük, a katonai vezetõk interkulturális vezetési kompetenciájának kialakítása komoly és sokoldalú feladat. Ez különös hangsúllyal igaz a katonai felsõfokú vezetõképzõ munkájára.


A MÓDSZERTAN

A „mit” tanítunk tézisszerû bemutatása után nézzük meg a „hogyan tanítunk” kérdését, tekintsük át pedagógiai módszereinket.
A képzés folyamán a hagyományos ismeretközlõ, kognitív órák száma a kevesebb. A fogalmak, összefüggések, történeti vonatkozások magyarázatánál természetesen ez az elsõdleges pedagógiai módszer. Az egyes témák kibontásánál azonban (a nonverbális kommunikáció és fajtái, a szóbeli közlés és megértés kommunikációs vonatkozásai, a közszereplés stb.) elõtérbe kerül a gyakorlati jelleg, a kommunikációs tréning, a személyes demonstráció. Videóbemutatók, filmrészletek, vetített képek segítik az órai anyag megismerését, s ahol lehetséges a hallgatók önmaguk próbálják ki („játsszák el”), jelenítik meg a kapott feladatokat, szituációs gyakorlatokat.
Az osztály aktivizálása, a résztvevõk személy szerinti bevonása a tanulási folyamatba a kommunikációs kultúra kialakításának elengedhetetlen része, hiszen úszni csak vízben lehet megtanulni – a szárazon ez lehetetlen. Egy-egy témában való tudományos elmélyülés lehetõségét teremti meg a széles körû magyar és idegen nyelvû szakirodalom ajánlása, valamint a didaktikus felkészülést segítõ tankönyv és tematikus szöveggyûjtemény, amelyek 2004, illetve 2006-ban jelentek meg a ZMNE hivatalos jegyzeteiként. A tárgy iránti érdeklõdést jelzi az is, hogy az elmúlt években mindig akadt hallgató, aki évfolyamdolgozatát a hadsereg kommunikációs vagy prfeladatainak elemzésébõl, ismertetésébõl írta.
E rövid pedagógiai ismertetõ tanulmány keretein belül – a terjedelmi korlátok miatt – sajnos nincs lehetõségünk a tanulmányi program tartalmi vonatkozásainak akár csak vázlatos kibontására sem. Hasznos lehet viszont, ha a téma iránt érdeklõdõt egy konkrét téma kiválasztásával hozzuk közelebb a vezérkari képzés kommunikációs problémavilágához. Választásunk – nem véletlenül – esett A katonai vezetés problémái multikulturális környezetben címû témára. A kommunikáció kérdésköre idegen kultúrában, a fõtisztek külszolgálatra való felkészítése, az interkulturális vezetési kompetencia kialakításának szükségessége egyre fontosabb, aktuális feladat.

Ha pusztán katonai szemszögbõl vizsgáljuk a fenti problémát, ki kell térnünk a következõ szakmai kérdésekre, területekre:

általános interkulturális kihívások;
a nem háborús hadmûveletek kommunikációs problémái;
az interkulturális kommunikáció színterei és szervei;
a civil-katonai együttmûködés lehetõségei;
a hadszíntér elemzése interkulturális vonatkozásban;
az interoperabilitás stb.

Ha a kommunikáció szempontjából vizsgáljuk a fenti felsorolásból kiragadott (sokak számára nehezen értelmezhetõ) fogalmat, az interoperabilitást, szem elõtt kell tartani a következõket: a hatékony együttmûködés kulcsa a többnemzetiségû kontingenseknél a partnerek, a szövetségesek együttgondolkodása, azonosan értelmezett cselekvési képessége, a különbözõ értékekben, motivációkban, vagy a vezetési és szervezeti kultúra területén megjelenõ különbségek közös nevezõre hozása.
Külön felkészítést igénylõ feladat a polgári–katonai mûveletek koordinálása, a CIMIC-funkciók kommunikációs kezelése a békemûveletek különbözõ fázisaiban. Ez többek között azt jelenti, hogy az anyaország lakosságával, hivatalos szerveivel való együttmûködés feltételezi a hadmûveleti (békemûveleti) terület kultúrájának átfogó ismeretét, az ott élõ emberek viselkedésének, szokásainak, gondolkodásmódjának, rítusainak, hiedelmeinek stb. konfliktusmentes kezelését.
Magasabb beosztásnál az interkulturális kompetenciának az általános vezetõi kompetencia részévé kell válnia! Olyan katonai vezetõkre van szükség, akik a határokon túli speciális környezetben is hatékonyan tudják képviselni saját nemzetük s akár vegyes összetételû katonai egységeik szélesebb érdekeit.
A vezérkari osztályok fõtisztjeinek adott esetben tudniuk kell kezelni az esetenként fellépõ kulturális sokkot is, mint az idegen területen gyakran jelentkezõ szociokulturális problémát. Ugyanis ha (akár civilként, akár katonaként) egy új, számunkra ismeretlen kultúrába kerülünk, automatikusan elveszítjük az addig ismert kulturális támaszokat, s a személyközi és társadalmi érintkezés során beszélt jelek szimbólumok, szokások stb. használhatatlanná válnak.
A kulturális sokk az enyhe bosszankodás és kellemetlenségek sorától a mély pszichológiai válságig, a pánikig terjedhet. A mindennapi életben ez konkrétan jelentheti azt, hogy nem tudjuk mikor, kivel kell (szabad) kezet fogni, mit és hogyan kell mondani, mikor szabad (kell) elfogadni egy meghívást, szabad-e érdeklõdni a kolléga feleségének egészsége felõl, s hogy az este 7 órára történõ meghívásra mikor kell érkezni, stb.
A szorongás, a frusztráltság, amely kulturális különbségekbõl adódik, jórészt megelõzhetõ kellõ felkészítéssel, ismeretszerzéssel és gyakorlással. A felsõfokú vezetõképzõ tanfolyam hallgatóinak felkészítésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni az interkulturális kompetencia fõ összetevõit. Nevezetesen a kommunikációs (magatartási), az értelmi (kognitív) és az érzelmi (affektív) oldalakat, s ezek dinamikus kapcsolatát. Ezek az összetevõk ugyanis különbözõ arányban szerepelnek a verbális és a nonverbális kommunikáció folyamán.
A nyelv mint kulturális alapkód nélkülözhetetlen eleme mások megértésének, de végsõ soron – ha nem ismerjük a nyelvi kódrendszer mögött „rejtõzködõ” kulturális kontextust – önmagában vezethet félreértéshez, szándékaink, mondanivalónk hiányos (vagy éppen hibás) dekódolásához. Az idegen kultúrában folyó személyközi kapcsolattartás problémái leginkább az eltérõ nem verbális (viselkedés, gesztusnyelv, mimika, távolságtartás stb.) kódrendszer hiányos ismeretébõl fakadnak.1
A külszolgálatra való felkészítés folyamán célszerû figyelmet fordítani a multikulturális környezetben jelentkezõ elõítéletekre, sztereotípiákra. Arra, hogy milyennek látnak, gondolnak bennünket mások, illetve arra is, hogy mi milyen elõítéletekkel viszonyulunk környezetünkhöz. A sztereotip gondolkodás az idegen (az „õk”) etnikai, vallási, nemzeti szokások és erkölcsök különbözõségét nagyítja fel. S bár vannak pozitív sztereotípiák is, legtöbbször negatív töltetû elõítéletekkel találkozunk. Többnemzetiségû katonai körökben hallottam a következõ már-már anekdotikus közhelyet: „Mit tesz a különbözõ nemzetiségû katona, ha nem tud valamit?

Az amerikai – megfizeti azt, aki tudja.
Az angol – megkérdezi az amerikait.
A francia – másra tereli a szót.
Az orosz – észre se veszi, hogy nem tudja.
A német – megtanulja.
Az olasz – oktatja…”


Mik lehetnek a lehetséges válaszok, megoldások az egyre gyakrabban jelentkezõ interkulturális kihívásokra? A kulturális különbségek áthidalására fel lehet (fel kell!) készülni, többek között azzal, hogy a különbözõ kultúrák képviselõinek gondolkodásmódját, viselkedését megismerjük, s próbáljuk megérteni. Nélkülözhetetlen a tolerancia, a másság elfogadása, a párbeszéd, s a kialakult konfliktusok kezelése.
A multinacionális katonai vezetés számára az egyik legnagyobb kihívás abban rejlik, hogy meglelje azt a keskeny ösvényt, melyen „átvihetõk” egymáshoz a szomszédos kultúrák termékenyítõ értékei. Ezt segíti elõ a többoldalú interkulturális kommunikáció.
Végül pedig két ország példáján szeretnénk bemutatni azt a vezérkari tanfolyamon is elõadott anyagot, melynek ismerete ajánlott (és felkészülési minimumnak tekinthetõ) az adott ország geográfiai, társadalmi-történeti kulturális-kommunikációs sajátosságainak elõzetes megismerése kapcsán:


Olaszország

Európa déli részén helyezkedik el. Északról Svájc és Ausztria, keleten Szlovénia és az Adriai-tenger, délen a Jón-tenger és a Földközi-tenger, nyugaton a Tirrén-tenger, északnyugaton pedig Franciaország határolja.
Olaszország területe 301 230 km2 (lásd 1. táblázat), három és félszer nagyobb, mint Magyarország. Az országhoz a félszigeten kívül még számos sziget tartozik, amelyek közül a két legnagyobb a csizma orránál elhelyezkedõ Szicília és a nyugatról határoló Tirrén-tengerben fekvõ Szardínia.
Olaszország határain belül két törpeállam is található: Vatikán város, a világ legkisebb állama (területe: 0,44 km2) és San Marino (területe 60,5 km2), a világ legrégibb köztársasága, amelyet az i. sz. IV. században alapítottak.



Olaszország elbûvöli a látogatóit. A mediterrán éghajlat, a pompás tengerpartok, a kulturális emlékek hihetetlen gazdagsága évrõl évre sok millió turistát ejt rabul és vonz ide. Az ország fõvárosába, Rómába naponta több százezer turista látogat. A Földközi-tengerbe mélyen benyúló, csizma alakú félsziget az Alpoktól Szicíliáig fantasztikus természeti szépségekkel rendelkezik.
Az olaszok meggyõzõdéssel vallják, hogy országuk a földi mennyországok egyike, mert itt minden megvan, ami a boldogságukhoz kell: a napfény, a csodálatos boraik, az olasz konyhamûvészet remekei, és természetesen az olasz foci. Úgy tartják, hogy Olaszországban élni: privilégium.
Martin Solly az olaszokról írt könyvében különös módon írja le az olaszok nemzettudatát, akik magukat elsõsorban rómainak, milánóinak, szicíliainak, firenzeinek tartják és csak másodsorban olasznak. Szerinte Torinót és Barit, Nápolyt és Triesztet a közlekedési útvonalakon, vasútvonalakon és a katolikus egyházon kívül semmi sem köti össze. Az olaszok nem képeznek egységes nemzetet, egyszerûen csak emberek sokaságát.
Olaszország GDP-jének 20%-át az északon fekvõ Lombardia adja, melynek Milánó a központja. Az átlagjövedelem az ország legszegényebb területén, a legdélibb fekvésû Calabriában mindössze a fele a lombardiainak.
Olaszország történeti szerepe (Római Birodalom, reneszánsz kultúra, a latin nyelv) kiemelkedõ hatással volt nemcsak az európai kultúrtörténetre, hanem a magyarországi hatásai is jelentõsek (Aquincum, Szentendre, Visegrád, Bonfini, reneszánsz mûvészek, szobrászok stb.). Az ókori görög civilizáció legimpozánsabb emlékei közül néhány (például a Nápolytól délre fekvõ Paestum templomai, a Szicília szigetén fekvõ Siracusa hatalmas színháza, valamint Agrigento, Selinunte és Segesta szentélyei stb.) Olaszország területén található. Itt van az UNESCO szerint a világ képzõmûvészeti örökségének több mint 50%-a. A páratlan mestermûvek közé tartoznak például Michelangelo freskói a Sixtusi-kápolnában, Tiziano, Caravaggio festményei és Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája.
Olaszország – más kultúra, más világ, más szokások. Nekünk kell alkalmazkodnunk, ha közöttük élünk; nem várhatjuk el, hogy õk alkalmazkodjanak hozzánk. Bár ez sokszor nehéz, de óriási kincs birtokába jutunk azzal, hogy megismerjük az olasz valóságot és megtanuljuk a nyelvet. Az ország északi és déli része között életszínvonalban, szokásokban, nyelvben és étkezésben jelentõs különbségek vannak.
Az olaszokat vidámaknak és boldogoknak tartják: õk a zseniális forma- és divattervezõk, a ragyogó konyhamûvészek. Mások szerint viszont csak egy lármás és felelõtlen, idegesítõ földközi-tengeri nép. Az olasz férfiakról a latin szeretõ, a démoni szenvedély a szemükben és a fekete haj jut eszünkbe. Azt is tudni véljük, hogy az olasz nõk a házasságig gyönyörûek, de a gyerekszülés után kövér pletykafészkekké válnak.
Az olaszok természetüknél fogva nagyon kíváncsiak és optimizmussal szemlélik az életet. Meggyõzõdéssel vallják, hogy lényegében hozzájuk hasonlatosan minden ember gondtalan és felelõtlen, csak mások ezt jobban titkolják.
A mindennapi boldoguláshoz elengedhetetlenül szükséges az olasz nyelv minimális ismerete. Az olaszokat nem olyan fajtából faragták, akik idegen nyelveket beszélnek, vagy szinkronizálás nélkül, feliratozva néznének végig egy filmet a mozikban vagy a tévében. Éppen ezért mindent szinkronizálnak, így a mozifilmek az európai bemutatókhoz képest pár hónapot mindig késnek. Többnyire csak a fiatalok, fõleg az egyetemisták beszélnek angolul, az idõsebb korosztály szinte alig.
Az olaszok született színészek, éppen ezért nagyon sokat adnak a külsejükre, elegánsan és divatosan öltözködnek, mindennapi életük teátrális elemekkel van tele. Nagy jelentõséget tulajdonítanak egymás üdvözlésének, széles gesztusokkal, túláradó érzelemmel fejezik ki örömüket, ha olyan ismerõssel találkoznak, akit nagyon régen nem láttak. A gesztikulációnak, a testbeszédnek különösen hangsúlyos szerepe van a mindennapi kommunikációban.
Rendkívül sok fajtájuk van a megszólításoknak az olaszoknál. Dottorénak nemcsak az orvosokat, hanem felsõfokú végzettségû személyeket is hívnak. Alsó tagozaton keresztnéven és Maestrának szólítják a tanító néniket (Maestra Marysa), a felsõ tagozaton pedig vezetéknéven és Professoressának (Professoressa Caputo). Valamennyi tanítónak, tanárnak és egyetemi elõadónak is kijár a Professor megszólítás. Nemcsak a karmestereket és a zeneszerzõket nevezik Maestró-nak, más szakembereket is.
Olaszországban az idõ más értelmet nyer: a pontosság majdnem ismeretlen fogalom, a megbeszélt találkozó idõpontja jobbára csak tájékoztató jellegû, teljesen elfogadott és megengedett a 15 perces késés (félórányi azonban már kevésbé).
Bruno Bozetto Európa és Olaszország címû kompjuter-animációs kisfilmje tizenöt témakör köré csoportosítva (autósztráda, parkolás, gyalogátkelõhely, közlekedési táblák, buszok, választások, politika, bürokrácia, sorban állás, kávéivás, repülõgép-landolás, mobiltelefon használata, sportolás és dohányzás) mutatja be honfitársai, az olaszok viselkedését. A témák mintegy fele a különbözõ közlekedési szituációkkal foglalkozik. A film más európai népekkel összehasonlítva mulatságosan, szelíd, fanyar humorral mutatja be az olaszokat. A történetekbõl kiderül, hogy a parkolás (finoman szólva) nem erõsségük az olaszoknak, hogy a közlekedési lámpák csak dekorációk, esetleg tájékoztató jellegûek. Megtudjuk, hogyan kell a gyalogátkelõhelyen halált megvetõ bátorsággal átmenni, továbbá, hogy a buszok menetrendje szelíd fikciónak minõsíthetõ. Az olaszok nem igazán tudnak olyan élethelyzetet elképzelni, amely a sorban állásról szól. Már a gondolata is mosolyra fakasztja õket, tömörülnek, tolakodnak, és elképzelhetetlenül lármásan tolonganak. Ezért a viták megelõzésére számhúzást vezettek be.
Az olaszok hihetetlenül szeretik a mobiltelefont, hosszú percekig beszélnek egymással, ami – ismerve a mobiltelefon-szolgáltatók tarifáit – nem olcsó mulatság. A vásárlás – különösen a piacokon – a szórakozás egyik fajtája: alkudni kötelezõ, aki nem alkuszik, csak vásárol, azt nem becsülik sokra.
A család nagyon fontos szociális, gazdasági és szervezeti egység Olaszországban. A családban a férfiaknak, apáknak tekintélyük van, de az igazi öszszetartó erõt az asszonyok képviselik. A fiúgyerekeknek egyszerûen mindent megengednek, elkényeztetik õket, a lányok az anya- és feleségszerepre készülnek. A barátság szintén jelentõs szerepet játszik életükben, az igaz barátság gyerekkorban alakul ki és egy életre szól. A szükséges vagy érdekbarátság kategóriába tartozik a kapcsolatok egész hálózata: a kölcsönös szívességek tétele és kérése. Az olasz családi és baráti körbe idegennek bekerülni szinte lehetetlenség. Azt is tartják, hogy aki benõsül vagy férjhez megy egy olaszhoz, az egész családot veszi el, mert hihetetlenül fontosak a teljes családra kiterjedõ ünnepségek, keresztelõk, évfordulók.
A közös étkezésnek különleges szerepe van a mediterrán ember életében. Az étkezést a család vagy barátok társaságában, kellemes környezetben eltöltött szociális eseménynek tekintik. Az olaszok számára az étkezés mindennél fontosabb idõtöltés, azért nem kapkodják el. A mediterrán országokban idõt fordítanak az ételek elkészítésére és az elfogyasztására is. Jóval több zöldséget (cukkini, padlizsán, hagyma, paradicsom, kaliforniai paprika, uborka, kínai kel, ruccola stb.) fogyasztanak, mint hazánkban.
Külön szótár kell Olaszországban a kávéiváshoz, mert ott igazi kultusza van. A café (espresso) nagyon erõs, kis kávéscsészében felszolgált méregerõs presszókávé. A café Americano elnevezésébõl is következõen amerikai típusú kávé, hatalmas csészében adják, inkább kávészínû víznek tekinthetõ. A café corretto, ahogy a neve is jelzi, kicsit feljavított változata a kávénak (mi mással is javítanak a minõségén, mint grappával vagy konyakkal?). A café doppio dupla presszókávé. A café freddo jeges kávé, a café Hag koffeinmentes kávéfajtát jelent. A café stretto koffeininjekciónak is elmenne, az erõs olasz preszszókávénál is kevesebb vízzel készül. A café marocchino eszpresszókávé egy kis forró tejjel és kakaóporral, a café macchiato a capuccino kicsi változata, amikor presszókávéba tejszínt kevernek.
Az iparilag legfejlettebb országok közé tartozó Olaszországban elképesztõ szinten áll a banki ügyintézés. Nemzetközi bankkártyával csak ritkán, az olasz Bankomat kártyával is kevés helyen lehet fizetni. Az automatából csak limitált összeg vehetõ ki (250 euró).
Olaszországban hihetetlen tiszteletük van a fegyveres testületeknek és az egyenruhának. Fontos mérföldkövet jelentett az, hogy 1999. szeptember 29-én az olasz törvényhozás feloldotta a nõk hadseregbeli foglalkoztatásának tilalmát. Így az egyenruhás olasz és külföldi katonanõk megjelenése mindig kisebbfajta szenzáció a városban. A legelegánsabb a Carabinierik nyári egyenruhája, amelyet Giorgio Armani tervezett.


Mi az Olaszországba készülõ hivatásos tiszt számára a külszolgálat legfontosabb üzenete? Multikulturális környezetben a közös munka során derül ki, hogy országonként eltérõek a munkamódszerek és a munkakultúra. A külföldi szolgálatra tudatosan és nyitottan kell felkészülni.


UKRAJNA

Ukrajna Európa területileg legnagyobb országa (603 700 km2). A népesség nagy része ukrán (72%), de jelentõs az oroszok (22%) aránya. Az ország nemzeti kisebbségei között fellelhetõk még fehéroroszok (0,6%), moldvánok (0,5%), krími tatárok (0,5%), bolgárok (0,4%), magyarok (0,3%), románok (0,3%), lengyelek (0,3%), zsidók (0,2%) és 2,9%-ban egyéb nációhoz tartozók. 12 millió ukrán él a volt Szovjetunió utódállamaiban, 4 millió az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, illetve Dél-Amerika területén.
Az ország legnagyobb része a Kelet-Európai-síkságon terül el, amit délrõl a Kárpátok vonulatai öveznek. Legmagasabb pontja a Hoverla (2061 méter). Ukrajna része a Fekete-tengerbe nyúló Krím-félsziget. Az ország éghajlata mérsékelt- szárazföldi, de a Krím déli részén szubtrópusi hatás érvényesül.
Ukrajnában az egyetlen hivatalos nyelv az ukrán, azonban az orosz nyelv az élet minden területén igen elterjedt. Az ukrán a keleti szláv nyelvcsaládhoz tartozik, legközelebbi rokonai a belorusz és az orosz nyelv. Az írás a cirill betûkön alapszik, az orosz ábécéhez képest néhány további betûvel (jó néhány fajta i betûvel) kiegészítve.
A felmérések azt mutatják, hogy a lakosság nyelvhasználat terén tanúsított toleranciaküszöbe jóval magasabb, mint a politikusoké: a megkérdezettek 58%-a az orosz nyelvnek a második állami nyelv státusát adná. Egyes, keletre esõ területeken (például a luganszki járásban) megszavazták az orosz nyelv hivatalos használatát annak ellenére, hogy az alkotmányellenes.
Ukrajnában az egyes társadalmi csoportok elsõsorban vallásuk, majd a foglalkozásuk alapján válnak megkülönböztethetõvé. A lakosság nagy része ortodox vallású, de Galíciában, Bukovinában és a Kárpátalján számottevõ a görög katolikus vallást követõk száma, illetve a római katolikusok közössége. Ukrajnában az ortodox hagyományoknak megfelelõen a család kiemelt fontossággal bír. A fiatalok jellemzõen már 18–22 éves korban házasságot kötnek, bár sajnálatos módon ezzel elképzelhetetlen mértékûvé vált a korai válások száma. Az egy, legfeljebb két gyermek a család középpontjában áll, a jó színvonalú képzés biztosítása érdekében egyre többen igen nagy áldozatvállalásra is készek.
Az ukrán emberek természetes módon állnak szóba bárkivel akár az úton, liftben, rendezvényen, a beszélgetés végén azonban gyakran állapítják meg:
„nye nasi” (vagyis külföldi). Szomszédokkal, munkatársakkal – ennek ellenére – gyorsan barátkoznak. Érzelmeiket nem titkolják, annak széles gesztusokkal hangot is adnak.



A IX. századtól Kijev a Kijevi Rusznak nevezett államformációk központjává vált, amely akkor Kelet-Európa vezetõ hatalma volt. A XVII. században az ukrán kozákok saját államot alapítottak, és súlyos harcok árán felszabadították Ukrajna nagy részét a lengyel elnyomás alól (1649). A XIX. század romantikus és liberális eszméi az itteni nemzeti mozgalmakra is hatottak. Az ukrán nacionalizmus végsõ célja Nagy Ukrajna megteremtése volt: egy független ukrán állam, amely magába foglalja Orosz Ukrajna, Galícia és Ruténia területeit.
Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki Oroszországtól való függetlenségét. Még ugyanebben az évben kisebb konfliktus alakult ki a két ország között a Krím-félsziget hovatartozása miatt. 1994-ben az ország lemondott az atomfegyverek birtoklásáról.
2004-ben Leonyid Kucsma elnök bejelentette, hogy nem indul az elnökválasztásokon. Két jelölt mérkõzött meg: Viktor Janukovics (aki mind Kucsma, mind Oroszország támogatását maga mögött tudhatta), illetve Viktor Juscsenko, aki programjában a nyugat felé történõ nyitás politikáját hirdette meg. A választás elsõ fordulójában a hivatalos eredmények szerint csekély többséggel Viktor Janukovics gyõzött, ám az ellenzék hívei – a keleti régiókban történt választási csalásokra és megfélemlítésekre hivatkozva – tüntetésekbe kezdtek Kijev utcáin. A narancsos forradalmat követõen a nyugati orientáltságú Viktor Juscsenko vált Ukrajna elnökévé.
Ukrajna függetlenné válásával sajátos migrációs folyamatok generálódtak. Az addigi hagyományos, faluból városba irányuló mozgás lelassult, viszont megindult az országból a nyugatra vándorlás a munka reményében. Ez a folyamat nagyrészt a szakképzetlen vagy alacsony képzettségû fiatalokat érinti.

*

Úgy gondolhatnánk, hogy a más népcsoportokkal való tartós együttélés csökkenti az idegen etnikumokkal szembeni elõítéletek kialakulását – a valóság azonban mást mutat: az ukránok ellenérzése a cigányokkal (akiket magyar származásúaknak tekintenek), az arabokkal szemben lényegesen magasabb, mint a kelet-európai térség más etnikumai esetében.

VINCZE LAJOS–SIPOSNÉ KECSKEMÉTHY KLÁRA–GELSEI ANDRÁS

1 Ezekrõl részletesen lehet olvasni a következõ tanulmányokban: Vincze Lajos: a kultúraközi kommunikáció aktuális kérdései a hadseregben. (Új Honvédségi Szemle, 1999/8. sz.); Vincze Lajos: A multikulturalitás kommunikációs kihívásai a hadseregben. (Humán Szemle, 2004/1. sz.)
1 CIA World Factbook, https://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/it.html
2 Martin Solly: The Xenophobe’s Guide to the Italians, Ravette Pub Ltd. Miért nem bírjuk a digókat? Pannonica Kiadó, 2000. (Fordította: Borsovszky Éva)
3 Bruno Bozetto honlapja http://www.bozetto.com, a Europe vs. Italy kisfilmet az alábbi honlapon lehet megtekinteni: http://www.infonegocio.com/xeron/bruno/italy.html
4 Az olasz étkezéssel, szokásokkal, gesztikulációval, kávéivással kapcsolatban lásd az alábbi honlapot http://italian.about.com/
5 Az Arma dei Carabinieri (rövidebb nevén a Carabinieri) az olasz csendõrség elnevezése. Alárendeltsége kettõs, szervezeti ügyekben a Védelmi Minisztériumnak (Ministro della Difesa), szolgálati ügyekben a Belügyminisztériumnak (Ministro dei Interiori) van alárendelve. A szárazföldi haderõ, a haditengerészet és a légierõ mellett negyedik fegyvernemnek is szokás nevezni. Alapvetõ feladata a rendfenntartás, a klasszikus értelemben vett egyenruhás rendõr alatt az olaszok többsége carabinierit ért. A Carabinieri évszázados hagyományra visszatekintõ szervezet. 1815-ben, I. Viktor Emmanuel szárd-piemonti király uralkodása alatt jött létre, tagjai jelentõs szerepet játszottak az olasz egység kialakulásában is. Az Arma dei Carabinieri hivatalos honlapja http://www.carabinieri.it/Internet/
1CIA World Factbook, https://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/it.html
2 Hadas Miklós, Határtérség és modernizáció, Régió 1994/2, 3. o. http://www.regiofolyoirat.hu/newspaper/1994/2/03Hadas_Miklos.doc
3 Uo. 5. o.