A laikus úgy gondolja, de legalábbis gondolhatja úgy, hogy a hadseregben használatos hadfelszerelés fejlesztése erősen kitüntetett feladat, mondhatni: minden máshoz képest előnyt élvez a tervek felvázolásakor. Más szavakkal szólva: a véderőt illető közeli s távoli tervek elkészítésében minden mást megelőznek a hadfelszerelés-fejlesztési elgondolások, amik a különböző reáltudományok legújabb kutatási eredményeire alapozódnak.

Mindennek következtében a honvédséggel kapcsolatos elgondolások nagyrészt nem másutt, hanem a védelmi tárca Hadfelszerelés-fejlesztési Főosztályán születnek meg. Vagyis a hadfelszerelés fejlesztésével hivatalból foglalkozó szakapparátus a legújabb kutatások eredményeinek ismeretében prognosztizálja a jövő harceszközeit, a többi szakfőosztály tevékenysége pedig nem csekély részben azt szolgálja, hogy ezek a harceszközök a lehető leghamarabb hadrendbe kerüljenek. Kádár Róbert mérnök ezredest, a Honvédelmi Minisztérium Hadfelszerelés-fejlesztési Főosztályának vezetőjét kérdezte munkatársunk.

Vannak életpályák, melyek mint a szabályozatlan folyó, különféle kanyarok során érnek oda, ahova elérnek. Kádár Róbert ezredes életpályája nem ilyen, hanem éppen ellenkezőleg, nyílegyenes. Szikáran műszaki karrierje a budapesti Eötvös József gimnázium matematika–fizika tagozatán szerzett érettségire alapozódik. Magától értetődik, ezzel a középiskolai végzettséggel nem biológusnak, magyartanárnak vagy szociális munkásnak kívánja magát kiművelni a fiatalember, hanem mérnöknek. Kádár Róbert a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, azon belül is a híradástechnikai szak mikrohullámú ágazatán szerzett mérnöki és mellette mérnöktanári diplomát. Ám ekkor már a (Magyar Nép)hadsereg hivatásos katonája volt, ugyanis 1971-ben ösztöndíj-szerződést kötött a véderővel, aminek eredményeként 1974. augusztus elsején hivatásos állományba vették. A mérnöki diploma már a kezében volt, amikor 1976. augusztus 20-án hadnaggyá avatták. Ezt követően zökkenők nélkül haladt előre a ranglétrán; ezredessé 2001-ben léptették elő. Tiszti pályáját Dunaföldváron, a ma már évek óta nem létező 11. Honi Légvédelmi Rakétaezred egyik osztálya parancsnokának technikai helyetteseként kezdte. Az ezred 1977-ben dandárrá alakult át, Kádár Róbert a dandártörzsben kapott üzemeltető mérnöki beosztást. Ekkoriban kezdődött el a hazai légvédelmi rakétarendszer átalakítása, egyben átfegyverzése, ami saját emlékezete szerint műszaki pályájának egyik kiemelkedő jelentőségű időszaka volt. 1982-ben kinevezték a dandár főmérnökévé, majd két évvel később áthelyezték a Fegyverzeti Szolgálatfőnökségre, mérnöki főtiszti beosztásba. E főnökségen – és jogutódjain – szolgált egyfolytában egy híján 20 éven át, kezdetben főtiszti, majd osztályvezető-helyettesi, osztályvezetői, 2000–2003 között pedig szolgálatfőnöki beosztásban. 2003. július elsejével nevezték ki a honvédelmi tárca újonnan megalakított Logisztikai és Haditechnikai Fejlesztési Főosztályára osztályvezetőnek, a főosztályvezető helyettesének. 2004 augusztusától a főosztály megbízott vezetőjeként dolgozott, mígnem bekövetkezett a minisztériumi struktúra legutóbbi, 2005. évi átalakítása, amikor is április elsejével kinevezték jelenlegi beosztásába, a védelmi tárca Hadfelszerelés-fejlesztési Főosztályának vezetőjévé.
Sem korábbi, sem mostani beosztásában nem felelhetett volna, nem felelhetne meg a vele szemben támasztott követelményeknek, ha nem képzi magát tovább. 1978-ban légvédelmi átképző tanfolyamot végzett Debrecenben, majd nem sokkal később Minszkben a légvédelmi automatizált vezetési rendszerekkel ismerkedett meg magas szinten. Az időközben világméretű karriert befutó számítógépek programozásában 1986-ban, a Zrínyi Akadémián szerzett jártasságot; az akkoriban tudományként divatossá váló logisztikával előbb Hollandiában, az Egyesült Nemzetek Szövetsége által szervezett tanfolyamon ismerkedett meg a korábbinál jóval alaposabban, majd 1996-ban Németországban a NATO logisztikai rendszerét tanulmányozta. Az Európai Unió integrációs tanfolyamát 2003-ban végezte el Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal szervezésében. Mindezekből kitűnik, hogy egykor hallgatóként, majd pedig vezető tisztségviselőként orosz és angol nyelven jól megértette-megérteti magát.
Kádár Róbert mérnök ezredes nagypapa. Unokájának édesanyja, a lánya, miközben gyesen van, a Szegedi Tudományegyetem magyar–média szakos hallgatója.
Új Honvédségi Szemle (ÚHSZ): Jól gondolja a laikus, amikor úgy gondolja, hogy a hadfelszerelés-fejlesztési elképzelések az ön vezetésével működő főosztályon születnek meg?
Kádár Róbert ezredes (K. R.): Nem gondolja jól. A hadfelszerelésre vonatkozó követelményeket igazából nem a főosztály munkatársai fogalmazzák meg, hanem az alkalmazók, a haderőnemek, a csapatok és végső soron az őket irányító vezérkar. Létezik a védelmi tárcánál egyfajta tervezőrendszer, amelynek a körvonalaival az Új Honvédségi Szemle korábbi néhány számából, a tárca főosztályvezetőivel készült interjúkból megismerkedhettek az érdeklődők, nos, ennek a védelmi tervezőrendszernek a dolga az, hogy meghatározza a hadfelszerelés-fejlesztésben is a lehetőségeket, megfogalmazza az igényeket, valamint ezeket összehangolja. Közismert, létezik egy 10 éves fejlesztési terv, ami alapján eleve meghatározhatók a fejlesztések fontos irányai. Amikor ezek a fő irányok világosak, egyértelműek és finanszírozás tekintetében is megalapozottak, akkor kerülnek főosztályunkra, ahol is elkezdődik, pontosabban szólva erőteljessé nemesedik a menedzselésük, elsősorban a közigazgatási szempontok figyelembevételével.
ÚHSZ: Megértettem, vagyis a főosztály feladata a hadfelszerelés-fejlesztési elképzelések főleg közigazgatási menedzselése. K. R.: Az is, de nem csupán az. A válaszom megfogalmazásához elsősorban is tudni kell, hogy a Védelemgazdasági Főosztály és a Hadfelszerelés-fejlesztési Főosztály a védelemgazdasági helyettes államtitkár felügyelete alatt dolgozik, tehát ez a két főosztály támogatja, segíti közvetlenül az említett helyettes államtitkár munkáját. A magyar védelemgazdasági helyettes államtitkár beosztását a NATO-nómenklatúra nemzeti fegyverzeti – talán pontosabb megfogalmazás szerint hadfelszerelési – igazgatói beosztásnak nevezi, tehát a szóban forgó hazai tisztségviselő NATO-kifejezéssel élve a magyar nemzeti fegyverzeti igazgató. Mármost az ő feladatkörének lényegéhez tartozik a szakirányú nemzetközi együttműködés mind a NATO, mind az Európai Unió szakapparátusának vezető képviselőivel, magával az apparátussal. Újabban különösen a tavalyelőtt létrehozott Európai Védelmi Ügynökség tevékenységéhez járul hozzá alkotó módon a helyettes államtitkár úr, mivel e szervezet munkájában a nemzeti fegyverzeti igazgatóknak kitüntetett szerepük van. Hogy ezt a feladatot a többi nemzeti fegyverzeti igazgató, valamint az ő elöljárói legnagyobb megelégedésére végezhesse el, ahhoz nélkülözhetetlen főosztályunk szakértői és koordinációs munkája. Ezenkívül van még két, az előzőhöz hasonlóan fontos feladatunk. Az egyik: felelősek vagyunk a tárca beszerzési rendjének alakításáért. Ennek egy része ugyan köthető a fejlesztésekhez, de a beszerzésnek vannak olyan részei, amelyek nem kapcsolódnak fejlesztéshez, még csak nem is kimondottan a hadsereg fenntartásához, mégis hozzánk tartoznak a beszerzés rendje szerint. A másik feladatunk: élő és alkotó kapcsolattartás a gazdasági élet szereplőivel a különböző beszerzésekhez, technikai fejlesztésekhez illeszkedő területeken.
ÚHSZ: Melyek a gazdasági életnek ezek a szereplői?
K. R.: Például és többek között úgyszólván napi kapcsolatot tartunk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium munkatársaival, a Magyar Szabványügyi Testülettel, a minőségbiztosítással foglalkozó szervezetekkel, az innovációban érdekelt társaságokkal és sorolhatnám még, kikkel és mikkel. A szóban forgó tevékenységek végrehajtói lényegében az alkalmazók, tehát a csapatok, a haderőnemek, a különböző katonai szervezetek és a minisztériumi háttérintézmények, de a védelmi tárca és más tárcák, főhatóságok közötti koordinációért szakfeladataink körében főosztályunk a felelős. Jellemzésül: a védelmi tárcát többek között a szabványügyi testületben a főosztályvezető képviseli, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy napjainkban én tartom a kapcsolatot a szabványosítási tevékenység civil munkatársaival.
ÚHSZ: Még alig beszélgettünk, de annyit már sikerült elérni, hogy csaknem bizonyosan semmi sem világos előttem. Ezredes úr, legyen szíves mondja el a saját szavaival egy kézzelfogható példán, hogy miképpen történik a hadfelszerelés-fejlesztés?
K. R.: Vegyük a harcászati repülőerők fejlesztését, amely megfellebbezhetetlenül az utóbbi időszak legnagyobbika és leginkább jelentősnek nevezhető projektje a hasonlók között. Még a NATO-hoz való csatlakozásunk előtt megjelent a honvédelmi kormányzatban, a vezérkarban az igény, mely szerint immár elodázhatatlan légierőnk számottevő fejlesztése, aminek a repüléssel megvalósuló rész fejlesztésével kell megtörténnie. Az is megfogalmazódott, hogy NATO-orientációnk következményeként az egykori Szovjetunióból származó fegyverzetet előbb-utóbb bizonyosan le kell cserélni, vagy legalább a NATO-kompatibilitás eléréséhez közelítő módon tovább kell fejleszteni. Tehát kialakult a katonai igény, amely egyrészt saját fejlesztési elképzeléseinkre, másrészt az általunk akkor már valamelyest ismert NATO-beli követelményekre alapozódott attól a céltól vezérelve, hogy egykor, majd már a NATO tagjaként hadseregünk megfeleljen az interoperatibilitási követelményeknek. A csatlakozást követően pedig fegyverzetünk felhasználásának, üzemeltetésének tekintetében is egyhamar megkaptuk, mégpedig félreérthetetlen megfogalmazásban a NATO-elvárásokat, valamint Magyarország is megtette vállalásait, amelyek teljesítése érdekében lényeges fejlesztéseket kellett véghezvinnünk. Egyik meghatározó vállalásunk teljesítésének érdekében elengedhetetlenné vált a harcászati repülőerők fejlesztése új repülőeszközök beszerzésével vagy bérletével. Megszületett a parlamenti határozat a harcászati repülőerők fejlesztéséről, majd jöttek az ajánlatok cégektől, később már kormányoktól. Kormánydöntés született, mégpedig mind politikainak, mind szakmainak nevezhető döntés.
Főosztályunk akkor kapcsolódott be a folyamatba, amikor – mint minden hasonló esetben – a jelzett kormánydöntés megszületett. Hogy tisztán lássunk, nem akkor, amikor világossá vált, hogy Gripen gépeket bérel majd a haderő, hanem akkor, amikor az vált világossá, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie a fejlesztendő fegyverrendszernek, amit később majd beszerzünk. A döntés tehát megszületett, megkezdődtek a magára a kivitelezésre, a lebonyolításra vonatkozó tárgyalások. A munkában részt vállalt a beszerzés és az adaptálás érdekében frissen megalakult programiroda, valamint főosztályunk jogelődje, a Haditechnikai Fejlesztési és Beszerzési Főosztály. Hogy a szerződésekről hitelesen tárgyalhassunk, annak érdekében a tárca elképzeléseinek illeszkednie kellett a közép- és a hosszú távú tervekhez, biztosítandó a projekt megvalósulásához elengedhetetlen anyagiakat. Csakhogy az a tervezőrendszer, ami a védelem tekintetében ma már olajozottan működik, akkoriban még nem működött igazán olajozottan, mert akkor még a rendszert működtető emberek nem voltak túl a tanulás időszakán, nem voltak eléggé begyakorlottak. Ezért aztán nem lehetett nagy pontossággal előre látni a döntés következményeit.
ÚHSZ: Ezt hogyan érti? Döntés született repülőeszközök bérléséről. Mi ezen a nem érthető? Mit jelent az, hogy nem lehetett előre látni a következményeket?
K. R.: Igen, azt lehetett látni, hogy légierőnk számottevően korszerűsödik, de senki nem látta előre a többi következmény jó részét. Például: akkoriban egészen más elképzelések léteztek a projekt finanszírozására, mint ami a mostani valóság, ugyanis az akkori feltételezések szerint napjainkban jóval nagyobb lenne a védelmi tárca mozgástere, mint amilyen valójában. Ezt tudomásul kell vennünk, ám a tudomásulvétel azzal járt, hogy az egykori döntések alapján megfogalmazódott szerződéseket követően jönniük kellett a módosított szerződéseknek, amikben egyebek mellett más finanszírozási előírások is megfogalmazódtak. Mindenki tudja, legalábbis tudhatja, hogy a bérleti szerződés 2014-ig szól, ezen idő alatt bizony nem éppen csekély összegeket kell fizetnie Magyarországnak azért, hogy légierőnk korszerűsítésének érdekében elhatározott fejlesztések teljesüljenek. Tizennégy Gripen repülőgépet lízingelünk, közülük 12 együléses gép, 2 gép pedig kétüléses, úgynevezett oktatógép, kiképzőgép. A gépek lízingjére vonatkozó szerződés nem tartalmazza a gépek működtetéséhez elengedhetetlen infrastruktúra kiépítését, nem tartalmazza a híradórendszer korszerűsítését és nem tartalmazza az eszközökhöz szükséges fegyverzetet sem. Azok a tárgyalások, amelyek ez utóbbiak beszerzését célozzák, kivétel nélkül mind a gépek lízingelését biztosító szerződések megkötése után kezdődtek meg, vagyis folyamatosan módosuló feltételek, folyamatosan szűkülő lehetőségek szorításában.
ÚHSZ: Ebben a folyamatban milyen szerepet játszott a főosztály?
K. R.: Elsősorban is főosztályunk szakértő képviselői minden egyes tárgyaláson részt vesznek, ahol szükség van akár a beszerzésekhez, akár bármi más vonatkozásban szakmai állásfoglalásra, mi készítjük, illetve készítettük elő a miniszteri és a magasabb szintű döntések meghozatalához elengedhetetlen előterjesztéseket. Tevékenységünk legnagyobb részben pedig az éves tervek pontosítását célozza. Magát a repülőgépbérlést a Repülőgép-fejlesztési Programiroda menedzseli, amely a Technológiai Hivatal szervezetén belül tevékenykedik. Léteznek más fontos feladatok menedzselésére más programirodák is, ezek lényegében önállóan tevékenykednek, ám szakirányításukat a védelemgazdasági helyettes államtitkár végzi, de – természetesen – a mi főosztályunk közreműködésével, ami annyit jelent a mindennapokban, hogy bármilyen előterjesztés készül akár a miniszter úrnak, akár a közigazgatási államtitkár úrnak, akár más minisztériumnak vagy főhatóságnak, az a főosztály tudtával megy tovább, vagyis a főosztálynak joga van az előterjesztés ismeretében szakmai érveket megfogalmazni.
ÚHSZ: Joga van, kötelezettsége nincs?
K. R.: E tekintetben a jog és a kötelesség szinte szinonimák. Úgy vélem, ha nem élünk a jogainkkal, akkor elmulasztjuk a kötelességünket.
ÚHSZ: Hallhatnánk egy példát, melynek során véleménynyilvánítási jogukat azért gyakorolták, mert kötelességüknek érezték? K. R.: Katonák vagyunk, tudjuk, hogy véleményt nyilváníthatunk, ám a döntést az elöljáró hozza meg. A mi szervezetünk se működne rendesen, ha ellenvéleményünket úton-útfélen hangoztatnánk, mint valami gramofon, ezért nem tesszük. A döntés-előkészítés folyamatában tehetünk javaslatokat, ha szükségesnek látjuk, akkor teszünk is. Elöljáróink vagy egyetértenek velünk, és akkor figyelembe veszik az ötletünket, vagy nem értenek velünk egyet, és akkor figyelmen kívül hagyják. A döntés megszületésétől kezdve viszont nincs a döntéstől eltérő véleményünk.
ÚHSZ: A repülőeszköz-lízing, ön jellemezte így, nem szokványos, mert kormánydöntésre alapozódik. Hasonlóképpen történnek a szokásos közbeszerzési eljáráson alapuló beszerzések-fejlesztések is?
K. R.: Ami nem kormánydöntésre alapozódik, de valamilyen hadi felszerelés fejlesztését ígéri, természetesen az is hadfelszerelés-fejlesztés.
ÚHSZ: Ha kérhetem, vegyük példának a Gepárd mesterlövészpuskát, mivel az vitathatatlanul a főosztály érdeklődési körébe tartozik, ráadásul magyar fejlesztés. Mit tettek a hadfelszerelés-fejlesztésben munkálkodó szakemberek a Gepárdért?
K. R.: A Gepárd nemzetközi összehasonlításban is kiválóan megállja a helyét, nagyszerű fegyver, nagy távolságra is nagyon pontos. Igazából nem egy fegyver, hanem egy fegyvercsalád. Egy hibája van, az, hogy magyar.
ÚHSZ: Megmagyarázná?
K. R.: A Gepárddal évekkel korábban, már az MH Fegyverzettechnikai Szolgálat főnökeként is foglalkoztam, ráadásul nem én voltam az első a mesterlövészpuskát menedzselők közül abban a beosztásban. Jól emlékszem, a fejlesztésben meghatározó volt a Technológiai Hivatal szerepe, de civil vállalkozások is részt vettek a szerkezet tervezésében. Sajnos, a Magyar Honvédség igényei nem teszik lehetővé, hogy a Gepárd-családot, vagy annak akár csak egy típusát nagy darabszámban állítsuk hadrendbe, ezért nem szervezhető meg a nagy darabszámú sorozatgyártás, aminek következményeként a fegyver előállítása gazdaságtalan, más szólva: drága. A Gepárd kitűnő példa arra, hogy az igények és a lehetőségek nem mindig vannak egymással összhangban, tudniillik a honvédség szeretne az eddig hadrendbe állított mesterlövészpuskáknál többet vásárolni, de annyit azért nem, amennyiért érdemes lenne a sorozatgyártására felkészülni.
ÚHSZ: Nem próbálnak megrendelést szerezni a Gepárdra, de egyáltalán magyar hadiipari termékekre, külpiacokon?
K. R.: Természetesen részt veszünk bemutatókon mind itthon, mind külföldön, akárcsak a vezérkar képviselői, vagy az Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság képviselői meg a Beszerzési Hivatal szakemberei, akik egyebek mellett arra is hivatottak, hogy piackutatást végezzenek a Magyar Honvédség részére. Kapcsolatban állunk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékes szakembereivel, valamint a Magyar Védelmiipar-szövetség vezetőivel is többek között azért, mert mindegyikünknek feladata a magyar termékek népszerűsítése, ismertetése, reklámozása. Erre a tevékenységre nagyon jó példa a legutóbbi C+D kiállítás Budapesten, ahol a hadfelszerelést gyártó cégek többsége bemutatta új termékeit. Ám a megrendelések tervezésekor tudomásul kell vennünk, hogy a magyar ipart általában nem részesíthetjük előnyben más Európai Unióban bejegyzett vállalkozásokkal szemben, mert azt nem engedik meg az egyezmények, az EU előírásai. A közbeszerzési eljárások során csak azokat a magyar cégeket részesíthetjük valamelyest előnyben, amelyek tevékenysége törvény vagy kormányrendelet szerint az úgynevezett kivételi körbe tartozik. Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy a hadfelszerelések túlnyomó többségét minden pályázó cégre nézve egyazon elbírálás szerint kell közbeszerzési eljárás alá vetni. Ez vonatkozik más NATO-országok hadseregeire is, következésképpen a Gepárd-családot ajánlhatjuk ugyan, de neki is közbeszerzési eljáráson kell győznie, nem úgynevezett fehér asztal mellett.
ÚHSZ: Megesik-e, hogy önök nem csupán figyelemmel kísérik a haditechnikai fejlesztéseket, hanem befolyásolják, serkentik, esetleg sürgetik is?
K. R.: Hő vágyunk, hogy így legyen, de sajnos, nincs így. Közismert, általában a fejlesztési lehetőségek az anyagiak szűkössége miatt meglehetősen behatároltak, a rendelkezésünkre álló pénz nagy részét már folyó programok finanszírozására kell fordítanunk, újabb programok beindítására kevés az erőnk. A Technológiai Hivatallal együttműködésben kitekintünk határainkon túlra, van rálátásunk különböző EU- és NATO-programokra, keressük, hogy hol és mikor kapcsolódhatnának be a külföldi fejlesztésekbe magyar vállalkozások. E tekintetben sikert remélhetünk főleg a terrorizmus elleni küzdelemhez szükséges fegyverek, felderítőeszközök fejlesztésében és előállításában. Anyagiakkal nem, de – a gazdasági minisztérium és más, az ipari szereplőkkel kapcsolatban lévő fórumok segítségével – információkkal tudjuk serkenteni a magyar iparvállalatokat, nemzetközi együttműködésünknek köszönhetően. Fejlesztési célt szolgáló források odaítélését valamelyest képesek vagyunk befolyásolni a költségvetés megtervezésekor, tudniillik részt veszünk a megfelelő tárgyalásokon, ám azért tudnunk kell, hogy a fejlesztési pénzek elosztásának előkészítése alapvetően a Katonai Tervező Főcsoportfőnökség és a Védelmi Tervezési Főosztály feladata.
ÚHSZ: Ezek szerint kijelenthető, hogy nincs fejlesztés, amelyben az önök közreműködése meghatározó lenne?
K. R.: Főosztályunk beszélgetésünk idején alig nyolc hónapja létezik, de ha elődeinkre is érvényes a kérdés, akkor azt állíthatom: létezik olyan fejlesztés, amelynek beindításában, menedzselésében az átlagosnál nagyobb szerepet játszottunk, közéjük sorolhatók – például – az Arzenál Rt. lokátorfejlesztései, de általános érvénnyel azt mondhatom, mi szokásosan igazából az MH ÖLTP anyagnemfelelőseitől származó kezdeményezések menedzselésében, továbbvitelében vállalunk szerepet.
ÚHSZ: Kérem, ha nem is teszi szívesen, próbálja meghatározni, hol helyezkedik el a Hadfelszerelés-fejlesztési Főosztály a védelmi tárcánál is minden bizonnyal létező presztízsrangsorban!
K. R.: Kis főosztály vagyunk, állományunk alig húsz fő. Két osztályba szerveződve dolgozunk, az egyik a Hadfelszerelés-fejlesztési és Beszerzési Osztály, a másik a Nemzetközi Együttműködési és Innovációs Osztály. Közvetlen elöljárónk, a védelemgazdasági helyettes államtitkár úr elismeri a tevékenységünket, úgy érzem, rajta keresztül bírjuk az államtitkár urak és a miniszter úr bizalmát is, mindennek köszönhetően egyenrangúak vagyunk más minisztériumi főosztályokkal és a főcsoportfőnökségekkel.

Előzetes a Humán Szemle 2006/1. számából

A lapszám bevezető tanulmánya azokat a vezetői és szakmai kompetenciákat veszi sorra, amelyek az önkéntes haderő módosult vezetési filozófiájából, a szervezeti működés decentralizációjából, a helyi önigazgatással szembeni magasabb követelményekből és a szakmai professzionizmus új típusú elvárásaiból következnek. (Prof. dr. Szabó János)
A tapasztalatok szerint a munkaerő-piacon versenyképes szervezetek napjainkra olyan szakembereket várnak a szakképzéstől és a felsőoktatástól, akik a szervezethez való belépéskor nemcsak végzettséggel rendelkeznek, hanem az adott szakterületnek, munkakörnek megfelelő kompetenciával is. A HUMÁNERŐFORRÁS-GAZDÁLKODÁS rovatban közölt tanulmány szerzője azt elemzi, mi következik mindebből a Magyar Honvédség számára. (Dr. Czuprák Ottó) Pályamodell és tehetséggondozás, az értékelési rendszer anomáliái, a minősítés mint lehetséges tananyag a tisztképzésben – csak néhány a számos érdekes téma közül, amelyek szóba kerültek a Palásti Ferenc dandártábornokkal, a honvédelmi tárca személyzeti főosztályának vezetőjével folytatott beszélgetés során. (Mónus Miklós) A teljesítményértékelésen alapuló előmeneteli rendszer jellemzőit bemutató cikksorozat aktuális közleményében a szerző arra keresi a választ, mi indokolta az értékelés korábbi rendszerének megváltoztatását, továbbá, hogy az előmenetel új rendje mennyiben tér el a korábban alkalmazottól. (Deme Balázs)
Az OKTATÁS, NEVELÉS rovatban a nemzetvédelmi egyetem hallgatóinak olyan, gyakorlaton szerzett vezetési tapasztalatai megszerzésének körülményeit mutatjuk be, amelyen különféleképpen motivált alárendeltek élén a gyakorlatban alkalmazhatták ismereteiket. (Dr. Szelei Ildikó–dr. Bárdos László) Az egykori Ludovika Akadémia értékelési rendszerének eszközeiként következetesen, mindenki által kiszámítható módon alkalmazták a jutalmazást és a büntetést, így annak elemeit elfogadták a tisztjelöltek is – tudhatjuk meg egy másik érdekes írásból. (Miklós Zoltán) A szerző tapasztalatai szerint számos hasonlóság jellemzi a különböző típusú béketámogató műveletek végrehajtásának mikéntjét, az azokra történő felkészítési folyamat összetevőit. Utóbbiak közös eleme – megítélése szerint – a stressztűrő képesség növelése, a jártasságok és készségek rendszerének tökéletesítése, a motiváció erősítése, a csapatszellem kialakulásának elősegítése. (Szép Lászlóné)
„Az etika megértő tudomány. Az emberi cselekvést csupán megérteni szeretné, de már ez sem kis dolog. Amikor pedig megérteni szándékozik a cselekvést, nagyon is megértő – a cselekvő személlyel szemben is. E kétszeresen is megértő tudomány azonban alkalmasint egy cseppet sem elnéző” – vallja a TÁRSADALOM, HONVÉDELEM című rovatban közölt írás szerzője. (Dr. Himmer Péter) A rovat másik cikkének megállapításai szerint a 20. század utolsó harmadának robbanásszerű társadalmi változásai szükségessé tették a további tudományos kutatást a minőségileg új szakaszába érkezett világ problémáival összefüggésben. A jelen tanulmány a változások értelmezése filozófiai vonulatának néhány mozzanatát villantja fel. (Nagyné dr. Babics Éva)
A FIGYELŐ-ben a hazafiságra nevelés újszerű lehetőségeiről (dr. Schubert Katalin), a Personal Hungary 2005 szakkiállításon szerzett benyomásokról (Mészáros Károly), valamint a válság- és katasztrófa sújtotta területek lakossága nemzetközi megsegítésének intézményesített rendjéről, abban a magyar közreműködés mikéntjéről szervezett konferencián elhangzottakról (dr. Bertalan György) tájékozódhat a téma iránt érdeklődő.