Szimferopol, a Krími Autonóm Köztársaság fővárosa adott otthont 2005. július 4–6. között a NATO ukrajnai információs és dokumentációs központja által szervezett 2005-ös NATO Nyári Akadémiának. Az ukrán bel- és külpolitikai változások eredményeként a megújult euroatlanti integráció keretén belül a 2005-ös NATO Nyári Akadémia az „Ukrajna euroatlanti integrációja: nemzetbiztonsági kihívások és lehetőségek” címet viselte. Az akadémia célja, hogy tudományos síkra terelje az euroatlanti integráció vitakörét, bevonva mind a tudományos kutatókat, mind a neves gyakorlati szakembereket, mind pedig a tiszteket, illetve a regionális köz- és társadalmi életben szereplő fiatal vezetőket. A meghívott neves vendégek között volt Anton Buteiko, az ukrán külügyminiszter első helyetese, Ihor Kabanyenko altengernagy, a Haditengerészeti Flotta parancsnoka, Leonyid Poljakov, a védelmi miniszter helyettese, Oleh Szoszkin, a Társadalmi Transzformációk Intézetének igazgatója, Hrihorij Perepelica, az Ukrán Nemzeti Stratégiakutató Intézet igazgatóhelyettese, James Sherr, az Egyesült Királyság Védelmi Akadémiájának tudományos főmunkatársa, Paul Fritch, a NATO Oroszországért és Ukrajnáért felelős osztályának vezetője, John Colston, a NATO-főtitkár védelmi tervezésért és partnerségért felelős tanácsadója, illetve sok más neves szaktekintély.
A konferencia keretén belül a részvevők megvitatták:
l a NATO, Ukrajna és Oroszország új biztonságpolitikai kihívásait;
l a transzatlanti kapcsolatok szerepét a nemzetközi biztonságpolitikában és stabilitásban;
l Ukrajna új politikai helyzetét és az euroatlanti integráció folyamatának kihívásait;
l a NATO–Ukrajna intenzív dialógushoz fűződő reményeket és lehetőségeket;
l a közvélemény viszonyulását Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásával kapcsolatban;
l az új NATO-tagországok, szomszédos országok szerepét Ukrajna euroatlanti integrációjában.
Köszöntőbeszédében Anton Buteiko emlékeztette a részvevőket, hogy Ukrajna euroatlanti integrációja nem új keletű jelenség, és nem forrófejű forradalmárok akarata, hanem több mint tízéves erőfeszítések újraértelmezése. Még 1993-ban fogadta el Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa (Parlament) a külpolitika irányelveit, melyek kimondták Ukrajna eurointegrációs szándékait és annak szükségét, hogy az ország részese legyen az európai biztonságpolitikai rendszernek. Ez természetesen magába foglalta az EBESZ keretén belüli együttműködés megerősítését és a NATO-, illetve NYEU-tagság lehetőségét. 1993-ban Ukrajna atomhatalmi státusa és az ingadozó ukrán kül- és biztonságpolitika komolyan veszélyeztette az átmeneti stádiumban levő euroatlanti biztonságpolitikai rendszer stabilitását. Ám az 1994-es elnökválasztások során Kucsma elnök hatalomra kerülésével, illetve Oroszország közreműködésével az euroatlanti irány az ukrán külpolitikán belül háttérbe szorult, az integráció lehetősége pedig politikai spekulációk martalékává vált.

Az új államfő, Viktor Juscsenkó megválasztásával Ukrajna megújítja euroatlanti perspektíváit, és a 2005-ös vilniuszi NATO-külügyminiszteri találkozó en nek látható jelképe is. Ugyanis éppen Vilniuszban ajánlotta fel a NATO Ukrajnának az intenzív dialógus együttműködési modellt, amely az első komoly lépés a MAP és a teljes körű NATO-tagság felé.1 Sem az ukrán kormányt, sem a NATO-val foglalkozó szakembereket nem lepte meg ez az ajánlat – jelentette be a külügyminiszter-helyettes –, mivel Ukrajna beilleszkedését az euroatlanti biztonságpolitikai rendszerbe kivétel nélkül minden NATO-tag támogatja.
Anton Buteiko felhívta a figyelmet arra, hogy az „intenzív dialógus” keretén belül a már meglévő Action Plan és éves tervezési rendszer, a különleges partnerségről szóló, 1997-ben aláírt Charta, illetve a bő jogi bázis reális lehetőséget ad arra, hogy a folyamatban lévő tárgyalások ne gátolják a katonai és politikai együttműködés, valamint az integráció folyamatát. Ám ahhoz, hogy Ukrajna ténylegesen a NATO tagja legyen, elkerülhetetlen a katonai-védelmi és a biztonságpolitikai szféra mihamarabbi megreformálása, a hadsereg civil kontrolljának megerősítése, illetve az euroatlanti integrációt illető kérdések hatékony intézményi és tárcaközi koordinálása központi és regionális szinten.
A külügyminiszter-helyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy az euroatlanti integráció tekintetében Ukrajna egy sor kihívással is szembekerült. Ezek közül első helyen szerepel a belpolitikai erők konszolidálása az euroatlanti kérdésben (míg 1997-ben a Különleges partnerségről szóló Charta aláírásakor az ukrán társadalom 37%-a támogatta a NATO-csatlakozást, úgy az elmúlt 2004-es évben a ráta 27%-ra csökkent). Ehhez pedig az szükséges, hogy a deklaratív euroatlanti integráció kifejezés helyett a politikai pártok írják be programdokumentumaikba a NATO- és EU-tagság fontosságát, illetve legyen regionális vetülete is a biztonságpolitikai helyzet megvitatásának.

Ugyancsak létfontosságú kérdés az ország aktívabb részvétele a regionális együttműködésben. Ebből a szempontból érdekes a GUAM keretén belül formálódó békefenntartó program, a lengyel–ukrán békefenntartó zászlóalj, illetve a „Tisza” katasztrófaelhárító zászlóalj (Ukrajna–Szlovákia–Magyarország–Románia) tevékenysége. Fontos Ukrajna közreműködése a „befagyasztott” konfliktusok rendezésében (Transz-dnyisztria, Hegyi Karabah stb.).
A miniszterhelyettes összegezve beszédét hangsúlyozta, hogy abban az esetben, ha Ukrajna az új realitások közepette képes konszolidálni belpolitikai erőit, illetve meghatározni helyét a regionális biztonságpolitikai rendszerben, akkor nagy reményekkel nézhet előre mind NATO-, mind EU-tagságára.
„A NATO, Ukrajna és Oroszország új biztonságpolitikai kihívásai” blokkban videokonferencia segítségével Brüsszelből Paul Fritch, a NATO Oroszországért és Ukrajnáért felelős osztályának vezetője tájékoztatta a részvevőket a NATO álláspontjáról az említett kérdésekben. Paul Fritch előadását azzal kezdte, hogy Ukrajna a NATO nélkülözhetetlen stratégiai partnere, mégpedig mind katonai, mind politikai téren. Igaz, eddig inkább a katonai együttműködés volt látványos és igen hatékony, mivel Ukrajna sokszor komolyabban járul hozzá a NATO misszióihoz és műveleteihez, mint némely NATO-tagállam. A politikai tárgyalások már 1994 óta megindultak a Partnerség a békéért program keretén belül, ám 1997-re, amikor is Madridban Ukrajna aláírta a különleges partnerségről szóló Chartát, senki számára sem voltak világosak az ország hosszú távú euroatlanti céljai. Öt évre rá, 2002-ben Ukrajna először deklarálta hivatalosan csatlakozási szándékait, s a kapcsolat a 2002-es prágai csúcson az Ukrajna–NATO Cselekvési Terv (Action Plan) aláírásával és az éves célkitűzések egyeztetésével érte el legmagasabb fokát.
A Cselekvési Terv ugyan nem zárja ki a csatlakozás lehetőségét, mégsem erre összpontosít elsősorban, hanem a demokratikus intézmények megteremtésére és megbízható működésére, az intézményi reformok folyamatosságára, és a befektetői légkör jobbítására. Mindez végeredményben azt eredményezi, hogy Ukrajna nemcsak törekszik, de kész is az esetleges NATO-tagságra, ami végül is megváltoztathatná a tagországok politikai hozzáállását e téren. 2002 óta a tárgyalások nagy fordulatot vettek, mivel Viktor Janukovics volt az első ukrán miniszterelnök, aki hivatalosan kifejtette Ukrajna csatlakozási szándékát. A tárgyalások hatékonyan folytak, egészen az ukrán elnökválasztások kezdetéig, ami felborította mind a belpolitikai, mind a külpolitikai célkitűzéseket. S úgy alakult, hogy elnökjelöltként éppen Viktor Janukovics ellenezte leghevesebben a NATO-tagságot, s a 2004-es katonai doktrínába utólag került be az a módosítás, mely levette napirendről a teljes körű euroatlanti integrációt. Az efféle ingadozás és az elnökválasztások során tapasztalható törvénytelenségek semmiképp sem szolgálták a demokratikus intézmények megszilárdulását és a kedvező külső politikai környezet kialakulását. Az elnökválasztások során a NATO is közelről figyelte a politikai eseményeket Ukrajnában, ám megfigyelőket nem küldött, hiszen ez nem a NATO (hanem az EBESZ, Európa Tanács stb.) hatásköre. A NATO szempontjából az volt a fontos, hogy a választások ne hassanak negatívan a regionális biztonságra, és erősítsék a demokratikus intézményrendszert Ukrajnában.
A forradalmi események után, Viktor Juscsenkó elnök hatalomra kerülését követően az új ukrán vezetés ismét felújította az euroatlanti tárgyalásokat, amelyek – a Kucsma elnök vezette tárgyalásokhoz viszonyítva – jelentős minőségi előrehaladást jelentettek.
Paul Fritch arra a kérdésre, hogy miért is érdekelt a NATO Ukrajna tagságában, és egyáltalán érdekelt-e ebben, azt jegyezte meg, hogy gyakran hallja ezt a kérdést Ukrajnában. Ám erre csak a NATO-főtitkár 2005 februárjában, Juscsenkó elnökkel való találkozása során elhangzott gondolatával válaszolhat, miszerint „... nincs semmi akadálya Ukrajna NATO-tagságának. Az ajtó nyitva áll.” Mindent az ukrán nép és kormánya dönt el: hogy részese akar-e lenni annak a kerekasztalnak, melyen a régió biztonságpolitikai problémáit vitatják meg és hoznak döntéseket, vagy csak szemlélőként követi az eseményeket. A NATO részére egy a fontos, hogy Ukrajnában erősödjön a demokrácia (politikai szempont) és fejlesszen modern, gyorsan mozgósítható hadsereget (katonai szempont).
Ennek következtében a NATO Ukrajnával kapcsolatban, az intenzív dialógus keretén belül a közeljövőben több figyelmet fordít majd:
l a demokratikus intézményrendszer megszilárdítására;
l a haderőnemek hatékonyabb együttműködésére;
l a haderőreform és a biztonságpolitikai reformok folyamatosságára, különösen a személyi állomány csökkentésére (2011-ben az ukrán hadsereg személyi állományának 140 000 katonára és tisztre kell csökkennie), illetve az elavult fegyverkészletek megsemmisítésére;
l az intenzívebb politikai dialógusra a regionális biztonság kérdéseit illetően;
l a tömegtájékoztatásra, ami nem propagandát, hanem pontos és valós információszolgáltatást jelent az ukrán lakosságnak a NATO-ról.

A rendezvényen az előadók között volt Leonyid Poljakov is, az ukrán védelmi miniszter helyettese, aki az ukrán haderőreform sajátosságairól és az Ukrajna–NATO viszony jellegzetességeiről beszélt.2 A miniszterhelyettes arra hívta fel többek között a figyelmet, hogy a katonai stratégia tervezőinek ma konkrét és érthető információkra van szükségük ahhoz, hogy felmérhessék a valós és vélt veszélyeket, ismerjék a partnereket, és együttműködhessenek velük. 2005 áprilisában az ukrán katonai doktrínába ismét visszakerült a NATO-val való teljes integráció (tagság) szükségessége. A katonai bázisokat érintő kérdésekre Poljakov azt válaszolta, hogy a Szevasztopolban állomásozó Orosz Fekete-tengeri Flotta a kétoldalú szerződés értelmében 2017-ig tartózkodik Ukrajna területén. Ám annak felszámolásáról már ma el kell kezdeni a tárgyalásokat, mivel ez nemcsak politikai döntés, de egy sor logisztikai, adminisztrációs és tervezési munkát is igénybe vesz. Továbbá az is elkerülhetetlen, hogy Ukrajna folyamatosan figyelmeztesse Oroszországot az egyezmény betartásának szükségességére (a nem szankcionált hadgyakorlatokra és be nem jelentett mozgósításokra való tekintettel a Krím-félsziget területén), illetve nyilvántartásba vegye az Orosz Fekete-tengeri Flotta technikai és fegyverállományát. Azzal kapcsolatban, hogy az Ukrajna területén állomásozó orosz katonai bázis mennyire gátolja Ukrajna NATO-tagságát, megjegyezte, hogy a NATO legfelsőbb vezetése ebben a kérdésben nem lát összeférhetetlenséget addig, amíg ez a kérdés nem gerjeszt területi vitákat, és nem rontja a jószomszédi viszonyokat Ukrajna és Oroszország között. A NATO ezt a kérdést a két ország kétoldalú viszonyának részévé nyilvánította.

Mivel a NATO Nyári Akadémia helyszíne a Krím-félsziget volt, s a részve- vők között az Ukrán Flotta több katonatisztje is jelen volt, a miniszterhe- lyettes azt is megjegyezte zárómondataiban, hogy az Ukrán Flotta a lehető legjobban felkészült a NATO-tagságra, és komoly tényezőt jelent az ország általános euroatlanti integrációjában.3
„Az új politikai helyzet: Ukrajna euroatlanti integrációjának kihívásai” szekcióban két neves szakember szólalt fel: James Sherr, az Egyesült Királyság Védelmi Akadémiájának tudományos főmunkatársa és Oleh Szoszkin, a Társadalmi Transzformációk Intézetének igazgatója.
James Sherr rövid, ám igen tartalmas előadásában felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy az euroatlanti közösségben a vélemények merőben eltérnek egymástól Ukrajna integrációs jövőjét illetően. Egyesek Ukrajna NATO- és EU-csatlakozásában az euroatlanti övezet biztonságának növekedését, mások pedig ellenkezőleg, újabb konfliktusok forrását látják. Nemzetbiztonsági szempontból is érthető, hogy az utóbbi évek új NATO- és EU-tagjai nagy lelkesedéssel támogatják a demokratikus Ukrajna euroatlanti integrációját, mivel így nem ők (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia), hanem Ukrajna lesz az övezet „széle”, s az ország nagy területét figyelembe véve joggal pozicionálhatják magukat nem kelet-közép-, hanem közép-európai országoknak. A Nyugat vezető államai viszont újabb kiadások forrását látják Ukrajna csatlakozásában, illetve politikai befolyásuk csökkenését az egyenlő képviselet elvét figyelembe véve. Ezért a szkeptikus csoport inkább jó partneri viszonyt és érdekpolitikát kíván fenntartani Ukrajnával.
Ukrajna euroatlanti integrációjának több politikai tényezője is van a gazdasági és katonai vetületek mellett. Így a legelső és legjelentősebb tényező az orosz faktor: sokan úgy tartják, hogy Oroszország megállítja az euroatlanti integrációt. Ám az eddigi tapasztalat teljesen az ellenkező. Igaz, hogy Oroszország nehéz tárgyaló fél, ám mindez az integráció minőségét erősíti. Miként az első hullám országait (melyeket Oroszország saját érdekszférájának tekintett), vagy a második hullám országait (közöttük három volt szovjet köztársaságot) tekintve Oroszország eleinte elképzelhetetlennek tartotta azok NATO-tagságát, ám az új szintre emelt NATO–Oroszország dialógus keretén belül ezek a problémák is megoldást találtak. Igaz, hogy Ukrajna esetében az orosz „ellenállás” keményebb és kitartóbb lesz, mint az első két csatlakozási hullámkor együttesen, ám a nemzetközi légkör a demokrácia megszilárdulásának folyamata, és az egyre kiegyenlítettebb ukrán–orosz kapcsolatok sok mindent megváltoztathatnak a jövőt illetően.

A másik nagy tényező az európai alkotmány kudarca, ami ugyan lehet, hogy ideiglenes kudarc, ám hosszú távon jelzés az újabb tagjelöltek, közöttük Ukrajna számára is. Igaz, az EU kudarca nem a NATO kudarca, ezért Ukrajna NATO-tagságát ez a tény kevésbé érinti.
Oleh Szoszkin, a Társadalmi Transzformációk Intézetének igazgatója előadását egy geopolitikai elméletrendszerrel kezdte, mely szerint Ukrajna a forradalmi események következtében két pólus közé került, s jelenleg egy „fekete lyukban” van. Egyik oldalról a „keleti pólus” egy pánszláv konföderációt érlel orosz dominanciával a nemrég alkotott Közös Gazdasági Térség (EEP) alapján, másik oldalról pedig a „nyugati pólus” az EU-t érleli, mint a nyugati civilizáció alkotását. A 2004-es forradalmi események előtt Ukrajna a „keleti pólushoz” állt közelebb, ám onnan kiszakadt, s reményeket fűz ahhoz, hogy bekerül a „nyugati pólusba”. Ellenkező esetben vagy a „fekete lyukban” marad, vagy visszakerül oda, ahonnan kiszakadt. Ma Ukrajnának újra megadatott az a történelmi lehetőség, hogy a nyugati világ és értékrendszer tagja legyen. Ez előzőleg 1615-ben, a 30-éves háború és az 1648–54-es felszabadító háború során, illetve a XX. század elején, 1917–21-ben, az I. világháborút követő zűrzavaros időszakban adatott meg, ám akkor a kivívott eredményeket nem sikerült megőrizni.
Jelenleg is átmeneti időszakban van Ukrajna, s csak a mostani politikai eliten múlik, hogy tanulnak-e, vagy megismétlik a múlt hibáit. A mai nemzetközi körülmények között Ukrajnának megadatott az a lehetőség, hogy a balti–fekete-tengeri régió vezető hatalma legyen. Mindehhez a rövid távú (WTO-tagság – tervek szerint 2005 végéig –, illetve az Egyesült Államoktól és EU-tól megkapni a piacgazdasági státust) és középtávú (NATO-tagság – 2008 végéig) célokra kell fektetni a hangsúlyt a hoszszú távú és egyben bizonytalan célok (EU-tagság) helyett. A NATO-tagságot illetően Oleh Szoszkin azt tanácsolja, hogy az integrációs folyamat irányítását mindenképpen az ország legfelsőbb vezetésének kell átvennie és személyesen koordinálnia. Továbbá az illetékes minisztériumokban létre kell hozni olyan osztályokat, melyek az adott szféra NATO-szabványosításával foglalkoznak (nem csak a honvédelmi vagy a külügyminisztériumban). Ami véleménye szerint a legfontosabb, teljesen át kell nézni és formálni a média szerepét a NATO-kampányban. Ez jellemző mind az országos, mind a regionális és helyi médiára, s a negatívumok hangsúlyozásáról az elemző megközelítésre kell helyezni a hangsúlyt. A regionális viszonyokat illetően meg kell erősíteni a Lengyelország–Ukrajna–Törökország együttműködést az olaj- és földgáziparban, s ilyen mód lefektetni a balti–fekete-tengeri régió gazdasági alapjait. Továbbá a NATO-tagság elérése érdekében aktivizálni kell a „vilniuszi ötök” csoportját, mely közös álláspont kidolgozásával jelentősen hozzájárulhat Ukrajna belső reformjainak brüsszeli és washingtoni képviseletéhez és elfogadtatásához. Ukrajna nyugati orientáltságában és a térség biztonságpolitikai stabilizálásában jelentős szerepet játszik a határ menti együttműködés, amely jelenleg leghatékonyabban a visegrádi országok + Ukrajna formátumban valósulhat meg a határvédelmi kérdésben, a természeti katasztrófák megelőzésében és elhárításában, illetve a gazdasági és kulturális lehetőségek kiaknázásában.
Ezeket a tényezőket figyelembe véve Oleh Szoszkin hangsúlyozta, hogy a stratégiai cél (regionális hatalmi státus) elérése érdekében szinkronizálni kell a belső reformfolyamatokat, illetve a kedvező nemzetközi légkört, hogy a nyugati pólus nagyobb vonzást gyakorolhasson, s egyben taszítóerőt váltson ki a keleti pólussal szemben.

Végül a „NATO–Ukrajna intenzív dialógus: remények és lehetőségek” szekcióban Hrihorij Perepelica, az Ukrán Nemzeti Stratégiakutató Intézet igazgatóhelyettese tartott beszámolót. Beszédében megismételte a korábban többször is elhangzott meggyőződést, hogy Ukrajna számára a NATO kapui nyitva állnak. Hozzátette, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete nem gazdag országok zárt klubja, ahol Ukrajna statisztaként vállalhat szerepet. Véleménye szerint az intenzív dialógus kezdeményezése minőségi jelzés a NATO-tagországok részéről, arról, hogy Ukrajnát tárgyalópartnerként kezelik biztonságpolitikai kérdésekben, illetve hogy az így kialakult viszonyrendszer biztosítéka lehet Ukrajna majdani NATO-tagságra való felkérésének. Az intenzív dialógust követő lépés természetesen a MAP (tagság-előkészítő folyamat) kell hogy legyen, amelyet leghamarabb 2006-ban, a soros NATO-csúcson formalizálhatnak. Perepelica professzor szerint a MAP vizsga Ukrajna számára, amelyet végig kell csinálnia, ha a tagok közé akarnak tartozni, akárcsak, ha az egyetemet vesszük – az egyetemen való tanulás presztízs kérdése, de a felvételi szűrő és egyben a majdani hallgatók első „önrésze”.
A regionális és nemzetközi biztonságpolitikai helyzetet elemezve Hrihorij Perepelica felhívta a Nyári Akadémia résztvevőinek figyelmét arra, hogy a kelet-közép-európai országok csatlakozási kezdeményezése és vágya nem a valós katonai támadás veszélye vagy területi fenyegetettség hatása alatt történt, hanem a társadalompolitikai változások során kialakult demokratikus értékrendek megszilárdítása és viszszafordíthatatlansága érdekében. Az összeurópai és azon belül a kelet-európai biztonságpolitikai dialógust követve előadásában azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna végered- ményben két kollektív védelmi szervezet közül választhat – a NATO, illetve a taskenti szerződés közül, mely utóbbi a FÁK biztonságpolitikai egyezménye. Ám a különbség elsősorban abban rejlik, hogy míg a NATO-tagságot megelőzik a széles körű nyílt tárgyalások, egyeztetések és szinkronizálás a közvélemény érdekeit és álláspontját figyelembe véve (demokratikus államok klubja), addig a taskenti szerződés zártkörű szövetség, amely nem követeli a csatlakozási szándék népszavazáson történő jóváhagyását, így az állam az állampolgárok tudta és akarata nélkül vehet fel kötelezettségeket (önkényuralmi államok klubja).
Előadását összegezve Perepelica professzor megjegyezte, hogy jelenleg reálisan csak a NATO teremt stabil biztonságpolitikai légkört Európában, és mindezt nem katonai erejének növelésével, hanem az általános emberi jogok védelmével éri el, ami komoly feszültségcsökkentő erővel bír a mai „túlizzított” társadalomban. Az emberi jogok mellett a biztonságpolitika humán vetülete magába foglalja a bíróságok függetlenségét, illetve a független választások biztosítását, ami stabil politikai és gazdasági légkört teremt. Ezt a politikai stabilizáló tulajdonságát figyelembe véve válik a NATO nélkülözhetetlen láncszemmé a rendszerváltást átélt kelet-közép- és kelet-európai országok számára a Nyugattal való hathatósabb gazdasági és politikai integráció – az EU csatlakozás – folyamatában. Ezt figyelembe véve válik érthetővé az ukrán társadalom euroatlanti integrációjának szükségszerűsége.

Az akadémia óta eltelt időszakot követően ismét felélénkült a politikai élet, s ez- zel az euroatlanti vita is. Tekintettel a 2006. márciusi ukrán parlamenti vá- lasztásokra, illetve a társadalmi rétegeződésre, a NATO-tagság kérdésében tapasztalható a kormány NATO-politikájának áthelyeződése zárt szakmai és kabinetkörnyezetbe a széles társadalmi rétegek bevonása nélkül. Mind a 2005 januárjában hatalomra került ukrán köztársasági elnöknek, Viktor Juscsenkónak, mind az őt pártoló politikai erőknek és kormánynak érdeke, hogy a 2006-os parlamenti kampány elkerülje a NATO-tagság társadalompolitikai vetületét (s ezzel biztosítsa az erős parlamenti többség megalakulását), ám ne érintse a valós Ukrajna–NATO-tárgyalásokat, illetve partnerségi kapcsolatot. Mindez Juscsenkó elnököt újabb kihívások elé állítja országa irányításában.

Tisztelt Hirdetőnk!

Folyóiratunk az alábbi hirdetési lehetőségeket kínálja fel Önnek.

A lap színes nyomású borítóján:

II. és III. oldal (belső borítók) 100 000 HUF

Fekete-fehér hirdetések belíveken:

egész oldal 40 000 HUF

fél oldal 20 000 HUF

A fenti árak az egyszeri megjelenés árai, az áfa-t (25%) nem tartalmazzák.

Megrendelés esetén elérhetőségeink:

HM Kommunikációs és Szolgáltató Kht.

Új Honvédségi Szemle szerkesztősége

1087 Budapest VIII., Kerepesi út 29/B.

Telefon: 459-5355; HM-vonalon: 272-02

Fax: 313-4023, E-mail: uhsz@armedia.hu