indított francia példa nyomán – azonnal átvéve a francia kötetek közül kettőt – a Corvina Kiadó. A sorozat célja bemutatni a történelem jeles, vagy figyelemre méltó, többnyire egy-egy kiemelkedő vezető, uralkodó nevével fémjelzett korszakainak hétköznapjait. Bemutatni, hogyan éltek akkor az emberek. Úgy vélem, a legpontosabban akkor tudom megfogalmazni e könyvek jellegét, ha kölcsönveszem a már sajnos soraink közül örökre eltávozott írónk, László Bencsik Sándor szavait: bemutatni az adott kor „történelmét alulnézetben”.

Mielőtt belevágtam volna e rövid írásba, első lépésként átböngésztem a most nyolcadik általánost befejezett unokám történelemkönyveit, megtudni, mit is tanulnak napjaink gyermekei. Az eredmény röviden: uralkodók, politikusok, hadvezérek, fontosabb történelmi események, társadalmi, gazdasági háttár, és még más számtalan információ. (Szigorúan zárójelben magánvéleményként megjegyzem, mindezt olyan unalmasan megírva, hogy megértettem, miért nem szeretik és ismerik a fiatalok a történelmet). De... és ismételten de, alig lehet egy-egy mondatot arról olvasni, miként éltek, dolgoztak, szerettek, ettek-ittak, utaztak, mibe öltözködtek, miben és hogyan laktak és katonáskodtak, miért harcoltak a hétköznapi emberek. Minderről legfeljebb a hollywoodi álomgyárak olyan „történelmi” – azt hiszem, ez még gúnyként leírva is túlzás – szuperprodukcióiból tájékozódnak gyermekeink, melyek a valósággal még köszönő viszonyban sincsenek. Ha pedig netalán fölébred bennük az érdeklődés, miként is éltek, mondjuk Napóleon vagy Kádár János korában az emberek, mi mást tehetnek, mint szüleikhez fordulnak.
A mindennapi életnek pedig sok ezer, ha nem százezer arca van. Szinte mindenki, vagy legalább minden kisebb-nagyobb csoport másként élte át. Nagyon nehéz olyan átfogó, minden lényegest megragadó választ adni – vagy kapni –, melyet mindenki elfogadna. Többek között ehhez is kíván segítséget nyújtani ez a sorozat.
Mint említettem, az első két könyv, és az általam ismert kiadói tervek szerint a külföldi történelem hétköznapjainak életét bemutató további alkotások a kiváló és világhíres francia „Larousse” tudományos kiadó könyveinek fordításaként láttak nálunk napvilágot. A „Hétköznapi élet Napóleon korában” és a „Hétköznapi élet a Napkirály korában” címmel jelent meg. Rendkívül látványos, olvasmányos művek, alig tudjuk letenni kezünkből. Alapvető szerkesztési elvük, és ez a már megjelent első magyar alkotásra is nagyrészt vonatkozik, hogy a kép legalább olyan lényeges, sőt gyakran lényegesebb alkotóelem, mint az írott szöveg. Különösen napjainkban, amikor a vizuális alkotások sora – film, tévé, videó stb. – egyre nagyobb teret szakít ki és időt ragad el életünkből, mint a hagyományos könyv vagy sajtótermék.
A megjelent kötetekben a XVII., illetve XVIII–XIX. század technikai lehetőségeinek megfelelően a francia történelem két meghatározó személyisége évtizedeiben élt emberek hétköznapjait, lakásait, életét festmények, rajzok, karikatúrák mutatják be, és szintén korabeli újságcikkek, levelek, naplórészletek, leírások vázolják fel a képek által nem ábrázolható hétköznapi valóságot. Többek között azt, hogy miért állt gyakorlatilag szinte egységesen Napóleon mögé a francia nép túlnyomó többsége, vállalva közel két évtizeden át a szakadatlan háborúk sorát. Mit jelentettek számukra a feudalizmus fölszámolásával a polgári szabadságjogok. Véleményem szerint azt, hogy a mai kor olvasója is tökéletesen megérti az akkori évtizedekben élőket mozgató szellemi, érzelmi rugókat, a szerkesztők elsősorban ezekkel a korabeli képekkel, szövegekkel érték el. Jó érzékkel nem tömködték agyon mai kommentárokkal az olvasók agyát, hanem építve ismereteikre, rájuk bízták, milyen tanulságokat vonjanak le a látott képekből és olvasott szemelvényekből. Mindkét francia alkotás kiváló munka. Úgy gondolom, egyúttal ahhoz is segítséget nyújt a Párizsban, vagy szerte Franciahonban járt, vagy járni fogó magyaroknak, hogy megértsék, miért folyik ott – kis túlzással fogalmazva – még a vízcsapból is XIV. Lajos, Napóleon, illetve De Gaulle dicsőítése és tisztelete. Ezek után tekintsük át az első magyar témájú alkotást.
A „Hétköznapi élet Kádár János korában” idén tavasszal, a Budapest Könyvfesztivál újdonságaként került a széles olvasóközönség elé. A könyvet Valuch Tibor, az ismert történész, az elmúlt évtizedek hétköznapjai részleteinek kiváló szakértője és szakírója szerkesztette és írta. Képanyagát elsősorban a fényképek határozzák meg. A többi: bélyeg, rajz, karikatúra, másolat stb., inkább színesíti, aláhúzza a mondanivalót, mint jellemzi.
Valuch Tibor jóval nehezebb helyzetben volt, mint a két francia kötet szerzői. Ők a távolabbi múltból merítettek, és legfeljebb az iskolákban tanultakkal kerültek szembe, nem szemtanúkkal. E kötet olvasói, sőt – tágítva a kört – hazánk lakosságának közel kétharmada azonban személyes, közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik a Kádár János nevével fémjelzett valamivel több mint három évtizedről. Igazolja e megállapításomat az is, hogy amikor a sajtóbemutatón a kiadó és a szerző föltette az újságíróknak a kérdést, hogy szerintük mi jellemezte a legjobban a tárgyalt több mint három évtizedet, özönlöttek a válaszok: „a lét és munkabiztonság”, „a Trabant és a kis hétvégi hobbitelek”, „a panel”, „a háromhatvanas kenyér” és folytathatnám még hosszan. A lényeg, néhány „pelyhes állú” ifjú tollkoptató – bocsánat laptoppüfölő – kivételével mindenkinek saját élményből fakadó – és nem iskolában tanultakra építkező – véleménye volt, mindenkire kitágítva a kört, van a könyvben bemutatott, tárgyalt korszakról. Talán ennek is köszönhető, hogy Valuch Tibor bizonyos mértékig változtatott a francia szerzők módszerén, és kötetének írott anyagának többsége az ő tollából került ki. De az is lehet, hogy nem bízott a korabeli sajtóban megjelent írások hitelességében – hozzáteszem, ismerve a korszakra jellemző úgynevezett „puha diktatúra” problémáit – esetenként joggal. Megjegyzem azonban, sem XIV. Lajos, sem Napóleon korára nem a sajtó- és gondolat-, illetve véleményszabadság volt az elsősorban jellemző. Elég a francia és világ drámairodalmának egyik legnagyobb alakja, Moličre küzdelmeire utalnom.

Mindettől függetlenül az egyes témákat tárgyaló szöveges magyarázatai valóban lényegre törők és korrektek. A témái valóban a hétköznapi élet legfontosabb színhelyeit és eseményeit mutatják be. Néhányat, a teljesség igénye nélkül, fölvillantok. „A természet és a környezet”, „Lakáshelyzet”, „A városi munkáslakások”, „A városi kispolgári lakás”, „A falusi lakás”, „A konyha világa”, „Csinosan és jól öltözötten”...„A test és a szexualitás”...és így tovább közel kétszáz oldalon. A kötet átfogó képet ad a rendszerváltás előtti évtizedekről. Azokról a szokásokról, életfelfogásról és -vitelről, amelyek gyakorlatilag ma is – gyakran meghatározóan – befolyásolják napjainkat, benne tudatunkat, gondolkozásunkat. Összevetve a francia mintákkal, egy téma hiányát azonban nagyon fájlalom. Ez pedig a hadsereg. Pontosabban a fegyveres erők. Igaz, nálunk nem lehet a gloire-ról, a franciák lelkében mélyen élő GLOÁRRÓL beszélni, „hála” két vesztett világháborúnak, Trianonnak és sok minden másnak. Mégis, azt hiszem, már az, hogy az ország lakosságának több mint egy – sőt a határőröket is beszámítva, közel másfél – százalékát ténylegesen érintő tényező volt és szorosan hozzátartozott a mindennapokhoz, megért volna néhány képet és pár sort.
A teljes valóságot mutatják viszont a fényképek. Ha kronologikus sorba rendezzük a fotókat, szinte árad tartalmukból és képi ábrázolásukból a nyugalom. A társadalmi színvonalat meghatározó, lassan, lépésről lépésre fejlődő és létbiztonságot nyújtó kispolgári színvonalú élet. E képekből értettem meg, hogy ez lehetett a kor névadó személyiségének, Kádár Jánosnak is az életideálja. És ebbe tökéletesen beleilleszkedett a mindegyik korábban említett sajtóbemutatón elhangzott összes jellemző vonás is. Közülük csak egy maradt ki a kötetből, a hétvégi hobbitelek. Érdemes kézbe venni, elolvasni. Sok mindenre választ ad a kötet. Jelzi, hogy az emberek többsége nem a konfliktusokat, hanem a kiszámítható nyugalmat szerették, szeretik(?), még akkor is, ha sokak szemében ez esetleg posványnak tűnik.
Ha összességében nézzük a könyvet, véleményem szerint pontos és hű képet ad a kor hétköznapjairól. Valóban érdemes elolvasni, forgatni, odaadni gyermekeink kezébe, hogy ismerjék meg „alulnézetből” is azt a kort, amelyben éltünk és dolgoztunk, ne csak a tankönyvekben leírtakból. Remélem, hasonló gondossággal fog elkészülni a tervezett következő két kötet is, melyekben a Horthy Miklós, illetve Ferenc József évtizedeinek hétköznapjaival fog az olvasó megismerkedni, s ezzel átfogó, és a kiegyezéstől a második világháború végéig terjedő, sőt beleértve a Kádár-korszakot is egymáshoz ezer szállal kapcsolódó másfél századról összképet kapni.

PATAKY IVÁN