A terrorizmus nem új keletű jelenség: már a bibliai időkben és a középkorban is léteztek mozgalmak (pl. a sicari és az iszmailiak), amelyek tevékenysége ma ezt a minősítést kapná. Jelentőségük hol nőtt, hol csökkent, de kordában tartásukhoz általában elegendőek voltak a rendőri, belbiztonsági, titkosszolgálati eszközök, a fegyveres erők bevetésére csak ritkán volt szükség.1 Új helyzetet teremtett a harmadik világ társadalmi és demográfiai változásai nyomán újraéledő vallási indíttatású2 új terrorizmus, melynek legveszélyesebb és legkövetkezetesebb alkalmazói – akár tetszik, akár nem – a szélsőségesen radikális iszlám hívei.3 Világmegváltó ambícióik, globális képességeik, társadalmi támogatottságuk és hajlamuk a látványosan véres pusztításra olyan minőségi változást jelent, mely egyes államok számára nemzetbiztonsági fenyegetés, más államok számára egzisztenciális veszély. Elfojtásukhoz nem elegendőek a hagyományos bűnüldözési, igazságszolgáltatási, államvédelmi eszközök, de a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a terrorizmus elfojtható, a terrorista szervezetek fölszámolhatóak.

A terrorizmus kezelésére ajánlott eljárás első lépése azonosítani az „alapvető, kiváltó okokat” – a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket, elmaradottságot, nyomort, tudatlanságot, kilátástalanságot, globalizációt, idegen kulturális, gazdasági és politikai hegemóniát, idegen elnyomást. Ha ezeket sikerül kezelni, ha sikerül „politikai megoldást” találni, akkor a terrorizmus magától megszűnik. Ha mégsem, tárgyalások útján meg lehet találni a beszüntetéséhez vezető kompromisszumot.4 Ez a túlegyszerűsített, ok-okozati megközelí- tés téves. A társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek, elmaradottság stb. általános jelenségek, a terrorista szervezetek mégsem a világ legszegényebb társadalmaiban fejlődtek ki.5
Az „alapvető, kiváltó ok” valójában nem társadalmi-gazdasági, hanem hadműveleti jellegű: azért alkalmazzák, mert működik. A terrorizmus – mint a fegyveres harc valamennyi más formája is – politikai kommunikáció, mellyel a támadó rá akarja kényszeríteni akaratát a megtámadott társadalomra. Váratlan, kiszámíthatatlan támadásokkal az élet minden területét bénító káoszt, rettegést és aggodalmat keltenek, lehetetlenné teszik a polgárok normális, mindennapi tevékenységét, így akarják megtörni az ellenség akaratát, ellenálló készségét. Arra számítanak, hogy egyes társadalmak erkölcsi tartása nem elég erős sem a veszteségek elviseléséhez, sem a hatékony válaszhoz – az általános félelem és bizonytalanság következtében előbb-utóbb engedni fognak.6
Pontosan ez a kiegyezésmodell hibája: csak akkor alkalmazható, ha az egész társadalom enged egy erőszakos kisebbség követeléseinek. Ez nyílt felhívás újabb követelések benyújtására: ha egyszer bevált az erőszak, miért ne sikerülne másodszor, harmadszor is? Ennek ellenére a modell valamennyire alkalmazható, ha a terroristák céljai korlátozottak, ha megvalósításuk nem jelent egzisztenciális veszélyt a megtámadott társadalomra, ha nem vezet annak összeomlásához vagy pusztulásához, és ha lehet számítani arra, hogy a terroristák tartják magukat a megegyezéshez, nem állnak elő újabb követelésekkel.
A kiegyezésmodell nem működik, ha a terroristák a megegyezést ugródeszkának tekintik újabb követelésekhez; ha az „alapvető, kiváltó ok” a megtámadott társadalom puszta léte vagy alapvető jellemvonásai; ha az egyetlen elfogadható „politikai megoldás” a megtámadott társadalom elpusztítása és helyettesítése egy másikkal; ha a cél egy univerzális, messianisztikus ideológia uralmának kiterjesztése. Jelenleg ez a helyzet Indiában, Izraelben és a Fülöp-szigeteken, és ez a helyzet körvonalazódik Európában, az USA-ban, Kanadában. És a spanyol csapatokat ki lehet vonni egy népszerűtlen háború távoli hadszínteréről, a gyarmati lakosságot haza lehet költöztetni és a gyarmatokat föl lehetett adni – de a hinduknak és szikheknek nincs hova költözniük Indiából, a zsidóknak Izraelből, a keresztényeknek és ateistáknak Európából. Vagy beletörődnek vallásuk, kultúrájuk, hagyományaik, szokásaik, értékeik elfojtásába vagy akár pusztulásába, vagy fölveszik a harcot a radikális iszlámmal. A harcban nincsenek világosan felismerhető frontok, nincs azonosítható ellenség fegyveres erőkkel, katonai infrastruktúrával, hátországgal. A támadásokat nem állami szereplők (homályos eredetű magánszervezetek és szervezeti háttér nélküli magánszemélyek) hajtják végre. Az állami támogatás közismert tény, de bizonyíthatatlan, mert több áttételen keresztül valósul meg. A propaganda legalább olyan fontos, mint a fegyveres harc: a kép- és hanganyagok ügyes manipulációja áldozatot csinál az agresszorból, a vesztest győztesként tünteti föl. Mindenkit veszély fenyeget, mert a támadások célpontjai elsősorban a civilek és a civil infrastruktúra. A harc intenzitása alacsony, az emberveszteségek jelentéktelenek egy hagyományos erőkkel és eszközökkel vívott konfliktushoz képest. Ennek ellenére a vereség negatív társadalmi és gazdasági következményei ugyanolyan súlyosak – vagy akár még súlyosabbak – lehetnek.
Ezek a negyedik generációs hadviselés7 jellemzői. Bizonyos fokig visszatérés ez a wesztfáliai békét (1648) megelőző időkhöz: a hadviselés közel 360 éves állami monopóliuma felbomlóban van, nem állami hadviselők – vallási felekezetek, etnikai csoportok, bűnbandák – harcolnak egymással és a központi hatalommal. A változás oka inkább politikai-társadalmi, mint katonai-technológiai: globalizáció, táguló horizontok, gyors és olcsó közlekedés és kommunikáció következtében inog az állam legitimációja. Csökken az állam tekintélye, gyengül a haza eszméje, megbomlik az „állam-nemzet-hadsereg” clausewitzi egysége. Sokan nem hajlandóak fegyvert fogni hazájukért, de készek meghalni az államnál kisebb, vagy annál nagyobb eszmékért: etnikai csoportért, vallásért, vagy akár az esőerdőkért.


ISZLÁM, ÁLLAM, DZSIHÁD

Az iszlám világban különösen erős ez a jelenség. A nemzetállam-állampolgársághazafiság hagyományai minimálisak, és az iszlám ezt a minimumot is fölülírja. Az iszlám társadalmak a rendőrállam működtetésében hatékonyak, de minden más gazdasági, társadalmi, kulturális vagy tudományos index szerint messze lemaradnak mind a nyugati, mind a nem iszlám keleti államok mögött. A lemaradás közel 500 éve tart, egyre nagyobb, és ellenáll a folyamat megfordítására irányuló kísérleteknek: az ottomán szultánok modernizáló törekvései, az iparosítás, a szocializmus, a pánarabizmus, a nacionalizmus sorra kudarcot vallottak, és az iszlám hadseregei 300 éve minden harctéren vereséget szenvednek.8 A radikális iszlám hívei szerint e kudarcok két oka a nyugati kultúra erkölcsöt, vallást romboló hatása és az iszlám világ Nyugatot utánzó, Nyugatot kiszolgáló kormányai. A megoldást az alapokhoz, a korai iszlámhoz történő visszatérésben keresik: az iszlám az egyetlen igaz és helyes ideológia, amely alkalmas az állam intézményein keresztül az univerzális kalifátus (az egységes iszlám társadalom) létrehozására, az ember alkotta törvények helyett a saríja (az iszlám törvények) bevezetésére, az iszlám tovább terjesztésére.9 E célok érdekében dzsihádot (szent háborút) hirdetnek, elsősorban saját kormányaik ellen, másodsorban a radikális iszlám térnyerését akadályozó nem iszlám államok (Egyesült Államok, Izrael, India) ellen, és egyre nyilvánvalóbb, hogy Európa ellen is. A nem iszlám világnak valójában nem egy terroristaproblémával, hanem egy dzsihádproblémával kell szembenéznie.
Korábbi dzsihádokat az iszlám hadseregei vitték diadalra, de a radikális iszlám mozgalmaknak erre nincs lehetőségük: nem rendelkeznek állami léttel, népességgel, területtel, ipari-anyagi háttérrel, katonai eszközökkel, katonai hozzáértéssel – nem rendelkeznek semmivel, ami a hagyományos hadviseléshez szükséges. Céljaikat csak a világ iszlám közösségeire támaszkodó negyedik generációs hadviselés eszközeivel remélhetik megvalósítani. Válogatás nélkül felhasználnak bármilyen eszközt, habozás nélkül alkalmaznak erőszakot, és nem ismernek el semmiféle korlátozást, szabályt vagy törvényt, amely nem a Koránból ered.10 Legfontosabb – bár korántsem kizárólagos – eszközük az új terrorizmus, 11 mely négy alapelemből ötvöződik: 1. szélsőségesen radikális, világmegváltó iszlám ideológia; 2. decentralizált hálózat szervezésének modellje; 3. a modern forradalmi mozgalmak szervező és propagandaeljárásai; 4. modern technológia. Nem az állam katonai vagy rendvédelmi erejét támadják (kifejezetten tagadják, hogy indokolt lenne különbséget tenni civil és katona között),12 hanem szinte kizárólag civileket, civil létesítményeket, civil intézményeket, civil infrastruktúrát – a társadalom védelem nélküli, gyenge pontjait. A második intifáda izraeli áldozatainak háromnegyede civil, nő, gyerek, vagy más biztosan nem harcoló személy. Ezzel szemben az izraeli védekező eljárások és támadó jellegű válaszcsapások palesztin áldozatainak kétharmada biztosan aktív harcos.13 A NewYork-i, madridi, londoni támadások során a polgári áldozatok aránya 100 százalék. Támadásaikat nem jelzik előre, nem szabnak feltételeket, amelyek teljesítésével a támadást el lehet kerülni. A véletlenszerűnek tűnő akciók egyetlen felismerhető közös vonása, hogy a lehető legnagyobb, legvéresebb pusztítással általános káoszt, bizonytalanságot, rettegést akarnak kelteni. 14
Az iszlám apologistái szerint a muszlimok túlnyomó többsége a mérsékelt iszlám híve, elítéli a terroristák módszereit, nem tartja őket igazi muszlimok- nak.15 Ez minden bizonnyal igaz, de irreleváns. A tények azt mutatják, hogy az elmúlt 10 évben a terrortámadások túlnyomó többségét a radikális iszlám hívei hajtották végre,16 a világon nyilvántartott kb 400 terrorista szervezet 90 százaléka a radikális iszlám ideológiát követi, a fegyveres konfliktusok 80 százalékában prominens szerepet játszik az iszlám.17 Muszlimok kezdeményezik a nyíltan vallási indíttatású pogromokat a nem muszlim vallások hívei és a „megtévedt” muszlim szekták ellen. A mártír-videókon a terroristák harcos muszlimként, a dzsihád katonájaként, reménybeli sahídként (mártírként) definiálják önmagukat, tetteik fő motiváló tényezője az iszlám és az umma (a muszlim világközösség) védelme.
A tények azt is mutatják, hogy a mérsékelt iszlám hívei alig hallatják szavukat. Sokan nyilván félnek a megtorlástól és passzívan beletörődnek a radikálisok uralmába. Mások még akkor sem hajlandóak a hitetlenekkel egy oldalra állni más muszlimokkal szemben, ha azok tévúton járnak. Bármi is az oka, a muszlim közösségek nem vetik ki magukból a radikálisokat, menedéket nyújtanak az otthont adó társadalom ellen támadóknak. Nincsenek muszlim tömegtüntetések a terrorizmus ellen, nincsenek fatwák a terroristák ellen. Ha csak a muszlimok egy százaléka támogatja az iszlám nevében tevékenykedő terrorista szervezeteket, az is több millió potenciális harcost és óriási logisztikai és pénzügyi hátteret jelent.18 És a történelem számos példát szolgáltat arra, hogy egy világmegváltó ideológiát követő, jól szervezett, jól finanszírozott, fizikai erőszakra kész mozgalom lényeges számbeli hátrány ellenére is úrrá tud lenni mérsékelt ellenfelein.19


A DZSIHÁD INFRASTRUKTÚRÁJA

Gazdasági konjunktúra és liberális bevándorlási politika következtében közelkeleti, ázsiai és észak-afrikai bevándorlók milliói – többségükben muszlimok – költöztek és költöznek Európába, a becslések szerint számuk 16 millió körül jár. A legtöbben Franciaországban (4 millió, a lakosság 7 százaléka), Németországban (3 millió, 3,6 százalék) és Angliában (1,6 millió, 2,7 százalék) élnek. A számok bizonytalanok, mert sokan illegálisan érkeznek. A legális és illegális bevándorlók mellett a harmadik (legkisebb, de legveszélyesebb) kategória a politikai menekültek. A meggyőződésük, vallásuk, ellenzéki tevékenységük, publiká- cióik miatt üldözött személyek mellett olyanok is menedékjogot kapnak, akik terrorista akciókat, merényleteket, gyilkosságokat szerveztek, és a letartóztatás, börtön vagy még súlyosabb büntetés elől menekültek a Közel-Keletről.
Ez a helyzet nem véletlenül alakult ki: a nyugat-európai politikai elit a Jom Kippur háború (1973) után elkötelezte magát egy európai–arab gazdasági és kulturális integráció mellett.20 Európa évtizedeken át élvezte e fausti alku előnyeit: garantált olajellátást, olcsó munkaerőt, biztos és fizetőképes piacokat, amelyek sosem tudják versenytárssá kinőni magukat. Negatív következményei most jelentkeznek. A „vendégmunkások” nem távoznak, mikor munkalehetőségük megszűnik. Az újonnan érkezők nem munkalehetőséget keresnek, hanem az állam népjóléti szolgáltatásait akarják igénybe venni.21 Az európai toleranciára megvető intoleranciával válaszolnak, mereven elzárkóznak a beolvadás gondolatától, ragaszkodnak társadalmi hagyományaikhoz, öltözetükhöz, nyelvükhöz, vallásukhoz. 22 Alacsonyabbrendűnek tekintik és lenézik az otthont adó társadalmat, mert elfogadhatatlannak tartják erkölcsi normáit, de a végsőkig kihasználják jóléti lehetőségeit és jogi garanciáit. Zárt iszlám közösségeket, mini-Pakisztánokat, mini- Algériákat, mini-Szíriákat alkotnak – Pakisztán, Algéria stb. valamennyi társadalmi- gazdasági problémájával együtt.23 E mini-Nyugat-Ázsiák és mini-Észak- Afrikák alkotják az európai dzsihád társadalmi hátterét és infrastruktúráját. Az elzárkózás eredményeként alacsony az iskolázottság, magas a munkanélküliség, nagy az elégedetlenség, az elidegenedés; mindig akadnak a radikális ideológiára fogékony, bármikor mozgósítható emberek. Információt gyűjtenek, megfigyelik a célt, gondoskodnak búvóhelyekről, járművekről, fegyverekről, hamis okmányokról – és remélik, hogy egyszer majd ők is részt vehetnek egy akcióban. Különösen fontos szerepet játszik a mecset, amely jóval több funkciót tölt be, mint a keresztény templom vagy a zsinagóga: vallási funkciója mellett kulturális és társadalmi központ, iskola, segélyhely, ingyenkonyha, könyvtár, klinika, szórakozási és sportolási lehetőség is. A mecsetben történik (többnyire a hatóságok számára érthetetlen nyelveken) a hívők indoktrinációja, itt gyűjtik az adományokat. Itt azonosítják és szervezik be az ígéretesebb terroristajelölteket, itt szervezik meg utazásukat Pakisztánba, Szudánba vagy más kiképzési helyszínre.24
Az európai muszlim terroristák egy része a szekularizmust elutasító, az egyéni emberi jogokat tagadó, nyíltan nyugatellenes társadalmakban nevelkedett. Mások új hazájukban, a bizonytalan, idegen, ismeretlen környezetben támpontot keresve válnak a radikális iszlám követőivé. Sokan nyugati államokban születtek, a nyugati iskolarendszerben nevelkedtek és nyugati útlevéllel rendelkeznek, de visszatérnek szüleik vallásához. Az elitet azok alkotják, akik már harcoltak Afganisztánban, Boszniában, Irakban vagy másutt. Egy viszonylag új (és aggasztó) jelenség, hogy iszlám hitre tért nyugati fiatalemberek – és fiatal nők – a neofiták elkötelezettségével vállalják a legveszélyesebb feladatokat is. Megjelenésük, magatartásuk, nyelvtudásuk, helyismeretük következtében lehetetlen felismerni bennük a terroristát. A harcosok egy része „alvó cellákban” észrevétlenül rejtőzik és parancsra vár a világ nagyvárosaiban, ahol nehéz őket azonosítani, megfigyelni és semlegesíteni – egyetemre járnak vagy dolgoznak, családjuk van, beolvadnak a helyi iszlám közösségbe. Mások alkalomszerű harccsoportokat alakítanak, és az olcsó légi közlekedést és a felületes határellenőrzést kihasználva csak a tervezett akció végrehajtása előtt jelennek meg, utána azonnal eltűnnek a határon túl.


POLITIKAI AKADÁLYOK

A biztonsági erőknek a nyugati világban könnyebb dolguk van, mint elődeiknek Vietnamban, Algériában, Afganisztánban, vagy kollégáiknak Irakban. A mai Európa politikai-társadalmi légköre nagyon rossz talaj az erőszakos politikai szervezkedések számára: a kormányok általában stabilak, legitimációjuk nem kétséges; a hatalomváltás jól működő, intézményes úton történik; a polgárok részvételi aránya a politikai életben magas. A fenyegetett államok a terrorista veszélyre tudnak koncentrálni, nem kell szomszédaik agressziójától tartaniuk: a súrlódások ellenére az államok közötti fegyveres összetűzés valószínűsége minimális. A harc „hazai pályán” folyik egy kis létszámú, jórészt idegen kisebbség ellen, amely az európai fejlődésnek ellentmondó, idegen ideológiát próbál meghonosítani. Híveit és támogatóit is – kevés, bár nagyon veszélyes kivétellel – viszonylag szűk és könnyen azonosítható társadalmi csoportokban találja meg. E pozitív körülmények mellett a biztonsági erőknek bizonyos – elsősorban politikai – nehézségekkel is számolniuk kell.25
A hatalom kiparcellázása a hatalmi ágak és kormányintézmények között a demokrácia egyik alapelve, de gyakran vezet koordinációs hézagokhoz. Ezeket békében nem nehéz kezelni, de minősített helyzetben kiváló támadási pontokat nyújtanak az ellenségnek. Csak úgy lehet elkerülni, hogy jó szándékú, de koordinálatlan tevékenységek egymást semlegesítsék, ha az antiterrorista program összefogja és koncentrálja valamennyi állami intézmény és a lehető legtöbb nem állami szervezet céljait és tevékenységét. A Moszad parancsnoka, Meir Dagan tábornok szerint a terrorista szervezetek elfojtásában a legfontosabb a hírszerzés, ezt követi az aktív antiterrorista harc, és csak harmadik helyen állnak a védelmi és biztonsági intézkedések. Ezt az elosztást csak akkor lehet megvalósítani, ha a program valamennyi elemét egy vezető – lehetőleg egy polgári személy – fogja össze. Nyitott kérdés, hogy az európai társadalmak mennyire hajlandóak elfogadni egy antiterror-diktátor kinevezését. A politikai elit nem akar szembenézni három évtizedes felelőtlensége következményeivel, nem akarja tudomásul venni, hogy a nyugati világ ellen évek óta háború folyik, és a harc már régen nem a gyarmatbirodalmak működésképtelen utódállamaiban, hanem Európa nagyvárosaiban zajlik. Tabutéma a radikális iszlám szerepe. Ennek részben ideológiai okai vannak (kötelező tolerancia és politikai korrektség, a forradalmárokról és a harmadik világ forradalmi mozgalmairól alkotott romantikus nézetek, a gyarmati korszakért érzett bűntudat), de jelentős szerepet játszik a félelem is: sem a politikusok, sem a hatóságok nem mernek ujjat húzni a muszlimokkal.
A biztonsági erők tevékenységét gyakran más állami intézmények teszik lehetetlenné: menedékjogot, anyagi támogatást, tanulási lehetőséget, médiafórumot, jogi védelmet garantálnak olyanoknak, akik nyíltan a társadalom erőszakos elnyomására törekszenek. Sok államban törvény tiltja a hírszerzők és a rendőrség közötti információcserét, a hírszerzői információk felhasználását nyomozás és bűnvádi eljárás során. A bíróságok bizonyítási követelményei lehetetlenné teszik a rendvédelmi szervek hatékony fellépését. Indoktrináció, toborzás, határokon túli akciók szervezése általában nem törvénybe ütköző tevékenységek, ezekkel nem lehet lehallgatást, nyomozást, letartóztatást megindokolni. Az ideológiai irányítók, szervezők és finanszírozók akkor is elérhetetlenek, ha tevékenységüket nyíltan folytatják. A nemzetközi információcsere és a kiadatási eljárások hivatalos csatornái lassúak, körülményesek, nehézkesek.


KONTROLL A LAKOSSÁG FÖLÖTT

A negyedik generációs hadviselés kulcsa a lakosság fölötti kontroll. A terroristák számára létfontosságú, hogy bármi áron (akár a legbrutálisabb terrorral is) megszerezzék és megtartsák a lakosság jelentős részének aktív támogatását: csak így tudnak a civilek között rejtőzni, információkat szerezni, ellátáshoz jutni, új tagokat toborozni, akcióik után ismét eltűnni. A kormány számára pontosan ezért fontos elszigetelni a civileket a terroristáktól: így tudja megfosztani a terroristákat logisztikai és társadalmi hátterüktől, így nyílik lehetősége, hogy ösztönzőkkel vagy kényszerrel a maga oldalára állítsa a lakosságot. Ez az antiterrorista program legfontosabb része – ha ez nem működik, a program kudarcra van ítélve. A búr háború második fázisában (1901–02) az angolok közel 120 000 búr nőt, gyereket, öreget tereltek koncentrációs táborokba, hogy a kommandókat elszigeteljék társadalmi és logisztikai hátterüktől. Líbiában a szenusszi háború idején (1930–31) az olaszok már közel negyedmillió muszlimot telepítettek ki Kirenaikából. Kevésbé durva fizikai elkülönítés a védett falu, mely az angoloknak fényesen bevált Malajziában a kommunista felkelés során. Az érintett lakosságot (a kínai kisebbség jelentős részét) bekerített településekre költöztették, ahol lényegesen jobb egészségügyi, oktatási és egyéb életkörülmény-javító szolgáltatásokhoz jutottak, mint eredeti lakhelyükön. Napközben kijártak mindennapi gazdasági tevékenységüket folytatni, és maguk gondoskodtak a falu védelméről. Nagyon sikeresek lehetnek a biztonsági erők falvakba telepített alegységei is. Ezek afféle társadalmi-politikai védőoltásként semlegesítik a terroristák befolyását, képviselik a kormány hatalmát, állandó kapcsolatot tartanak a civilekkel. Algériában a SAS (Section Administrative Spécialisée – különleges adminisztratív osztály) emberei a francia kormány tekintélyét képviselték a falvakban, önkéntes milíciát (harkis) szerveztek, amely védelmezte a helyi bürokratákat és sikerrel vette föl a harcot a terroristákkal. Hasonló volt az amerikai tengerészgyalogság együttes harc programja (Combined Ac- tion Program) Vietnamban 1965 és 1971 között. Válogatott emberekből26 szervezett lövészrajokat telepítettek a falvakba a helyi milícia megerősítésére. Az amerikaiak a vietnamiak között éltek, a milíciával együtt álltak őrségben, együtt járőröztek, együtt harcoltak, együtt tisztelegtek a dél-vietnami zászlónak, együtt gyászolták halottaikat. A közösen vállalt nehézségek kölcsönös tiszteletet és megbecsülést ébresztettek, jelentősen növelték a közös alegységek harcértékét – annyira, hogy általában sikerült a falu környékéről elűzni a kommunista alakulatokat.
A lakosság és a terroristák fizikai elkülönítése Európában is nélkülözhetetlen. A magas fokú urbanizáció és a társadalom komplexitása következtében ez nem könnyű feladat. A jól bevált szögesdrótot és aknamezőket ritkábban lehet alkalmazni, nagyobb szerep jut más eszközöknek – kijárási tilalomnak, mozgó ellenőrző pontoknak, kiszámíthatatlan járőröknek, razziáknak, a gettók erőltetett felszámolásának, adminisztratív elkülönítő eszközöknek.
A leghatékonyabb adminisztratív elkülönítő eszközök – a naprakész és megbízható központi adatbázishoz kapcsolódó egységes személyi igazolvány, a gépkocsi- nyilvántartás és a bejelentett lakóhely – már régóta elfogadott és jól működő intézmények. Ezeket az antiterrorista program céljainak megfelelően módosítani lehet: a személyi igazolványt például tulajdonosa lakóhelyének megfelelően színkódolni lehet, kötelezővé lehet tenni látható helyen történő állandó viselését, kötelezővé lehet tenni az adatok egyeztetését a központi adatbázissal minden hatósági, adminisztratív vagy egészségügyi intézkedést megelőzően. A korszerű információ- technológia lehetővé teszi az azonosításra legalkalmasabb biometrikus információk (ujjlenyomat, írisz vagy retina scan) elektronikus rögzítését és – akár mozgó járőrök számára is – azonnali összehasonlítását a központi adattárban őrzött adatokkal és a személy tulajdonságaival. A hamisítást meg lehet nehezíteni az okmányok gyakori, de kívülállók számára kiszámíthatatlan cseréjével.
Lényeges szempont az együttműködés a nemzetközi partnerekkel: nem kell egyetlen Európa-szerte alkalmazott igazolvány vagy EU-útlevél, de nagyon is kell egy egységes formátum, ami nyelvismeret nélkül is felismerhető, ellenőrizhető. És ami még fontosabb: kell egy közös adatfeldolgozó és adattároló rendszer, amely lehetővé teszi egy román csendőr számára, hogy rutin közúti ellenőrzés során egy svéd igazolvány biometriai adatait a Romániában rendszeresített olvasóeszközzel is leolvashassa és összehasonlítsa az előtte álló személlyel és a svéd nyilvántartásban őrzött adatokkal.


HÍRSZERZÉS

Az antiterrorista harc kulcsa a megbízható, gyors felderítő munka. A hagyományos katonai hírszerző tevékenységek – harctér felderítői előkészítése, hadrendi információk, légifelvétel-elemzés, elektronikai és rádiófelderítés stb. – ritkán alkalmazhatóak. A terrorista szervezetek felépítése és működése inkább bűnbandákra, semmint fegyveres testületekre hasonlít, felderítésükben is a rendőri nyomozás eljárásai a leghasznosabbak. Tagok azonosítása, kapcsolati mátrixok felállítása, hálózatelemzés, pénzügyi tranzakciók elemzése, egyes bandák területeinek meghatározása, más bandák- kal fönntartott kapcsolatok felderítése, beszerzési források azonosítása, kieső tagok pótlását szolgáló eljárások megismerése – ezek vezetnek a terrorista szervezet felszámolásához.
A terroristák nem illenek könnyen meghatározható sablonba – megjelenés, magatartás alapján nehéz felismerni és akció közben megállítani őket. Erős motiváltságuk miatt az elrettentő és visszatartó mechanizmusok nem működnek.
Csak az izraeli modell eredményes: a támadásokat a tervezési, szervezési vagy felkészülési fázisban kell megakadályozni, mielőtt a sahíd elindul a cél felé. Ennek két alapfeltétele van: egyrészt a megszerzett információk legyenek azonnal elérhetőek valamennyi hírszerző szerv, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek számára (tehát az információs csatornák ne csak fölfelé-lefelé, hanem oldalirányban is működjenek), másrészt a hírszerző szervezetek legyenek képesek akciókat szervezni és végrehajtani. Létfontosságú a nemzetközi hírszerzői és rendőri együttműködés: a radikális iszlám szervezetek bebizonyították, hogy képesek globálisan gondolkodni, tervezni és cselekedni. A felderítésben a legfontosabbak az emberi források: egy műholdfelvételen meg lehet találni egy kiképző létesítményt, még a kiképzésről is lehet némi fogalmat alkotni – de nem lehet belelátni a szervezők gondolkodásába, terveikbe.

_ Legmegbízhatóbbak a szervezetbe vagy közvetlen környezetébe beépített fedett hírszerző tisztek, de a radikális iszlám természetéből adódóan ez ma szinte lehetetlen feladat az európai biztonsági szervek számára.

_ Más a helyzet a szervezet tagjai között és a szervezet társadalmi környezetében beszervezett besúgókkal és kettős ügynökökkel. A biztonsági szervek mindig tudnak ösztönzőket találni: pénz, bevándorlói státus rendezése, munkalehetőség, segély, közeli rokon bebocsátása az országba, lehetőség egy valós vagy vélt sérelem megtorlására – ezer lehetőség létezik. Az ügynökök beszervezése és futtatása nagyon felkészült operatív tiszteket kíván: a terroristák egyáltalán nem megbocsátóak az árulókkal szemben, és a legkisebb hiba is az ügynök halálához vezet.

_ Értékes információkkal szolgálhatnak a mindennapi tevékenységük során nyitott szemmel járó, éber polgárok: Izraelben a polgárok odafigyelése akadályozza meg a terrorista támadások jelentős részét, mert nem haboznak felhívni a hatóságok figyelmét a gyanús csomagra, váratlan változásra, szokatlan magatartásra.

_ A razziák során többé-kevésbé véletlenszerűen begyűjtött emberek kihallgatásából származó információk nem sokat érnek: vagy megbízhatatlanok, vagy szándékosan félrevezetőek.

_ Lényegesen több sikert ígér az elfogott terroristák kihallgatása és beszervezése. Motivációtól, erkölcsi tartástól függetlenül mindenki szóra bírható. A fizikai kényszerítő eszközök különösen hatékonyak, alkalmazásukkal mégis nagyon óvatosan kell bánni. Ami harcászati szinten fényesen beválik (ellenőrizhető, bevetés előkészítésére alkalmas információt eredményez), az politikai szinten keményen visszaüthet, mert a biztonsági erők ellen hangolhatja a hazai vagy nemzetközi közvéleményt – vagy mindkettőt.27 Az emberi források fontossága nem teszi fölöslegessé a műszaki eszközöket. A tűzszerészek munkája egy hajszállal kevésbé veszélyes, mert a technológia segítségével a robbanóanyag földeríthető, a robbanóeszköz távolról semlegesíthető. Az elektronika lehetővé teszi a távolról történő megfigyelést, személyes beszélgetések és telefonhívások lehallgatását, a mobiltelefonok helyének meghatározását, e-mail nyomon követését. Térmegfigyelő kamerákkal, éjjellátó készülékkel, robotrepülőgéppel kevés ember nagy területet tud megfigyelni. Ezerféle adatfeldolgozó program létezik, melyek minimális módosítással alkalmazhatóak az antiterrorista felderítésben: pl. korábbi támadások térképészeti programmal történő földolgozása (helyszín, megközelítési és menekülési útvonalak, gyülekezőhelyek, rejtekhelyek) valószínűsíteni tudja a következő támadás helyszínét.

A hatékony hírszerzés ikertestvére a hatékony elhárítás. A terrorista szervezetek nehezen találnak kollaboránsokat az európai államapparátusokban, még nehezebben tudják saját embereiket beépíteni azokba. De „nehezen” nem jelenti azt, hogy „soha.” Holland, brit, amerikai biztonsági szervezetek tapasztalata, hogy egyes alkalmazottaik vallási, ideológiai elkötelezettsége fölülírja az eskü alatt önként vállaltakat. Számos esetben információkat adtak ki vagy más módon segítettek terroristákat.


INFORMÁCIÓ, PROPAGANDA, PR

A tömegtájékoztatás szerepe a hadviselésben ma fontosabb, mint 100 vagy 200 évvel ezelőtt: az információforrások megsokszorozódtak, az embereknek több idejük van odafigyelni a világ eseményeire. A televízió száz egymással versenyző csatornán viszi a lakásba az eseményeket gyakorlatilag azzal egy időben, ahogy megtörténnek. Mindennél fontosabb a nézettség növelése – fontosabb elsőnek lenni a hírrel és a nézők érzelmeire ható szenzációs, megrázó képsorokkal, mint tárgyilagos és pártatlan tájékoztatást nyújtani. Ha létezett is valamikor tárgyilagos és pártatlan sajtó (és jelen sorok szerzője ebben erősen kételkedik), ez már régen a múlté. Nagy tekintélyű hírszolgálatokról derül ki, hogy a riporter, a szerkesztőség, vagy a tulajdonos ideológiai meggyőződéséhez igazítják a híreket, megalapozatlan, szándékosan torzított vagy nemzetbiztonságot veszélyeztető információkat közölnek, tájékoztatás helyett véleményformálásra törekszenek. 28
A radikális iszlám szervezetek számára ez óriási lehetőség: a médiumok manipulálásával közvetlen hatást gyakorolnak az ellenség szövetségeseire, hátországára, közvéleményére és a politikai döntéshozókra; szinten tartják saját híveik elkötelezettségét; új híveket toboroznak; az el nem kötelezettekben rokonszenvet ébresztenek ügyük iránt. Óriási segítséget kapnak maguktól a megtámadott társadalmaktól is. Az európai kormányok meg sem próbálják semlegesíteni a radikális iszlám propagandát, gyakorlatilag semmilyen koordinált választ nem adnak. A közvéleményt formáló értelmiségi és sajtóelit a radikális iszlám ötödik hadoszlopa: kritika nélkül ismétlik a legképtele- nebb állításokat, figyelmen kívül hagyják a cáfoló bizonyítékokat, agyonhallgatják a vallási motiváció szerepét, legitimálják a terrorista erőszakot azzal, hogy egyenlőségjelet tesznek a terrorista akciók és a fegyveres erők antiterrorista tevékenysége közé.29 Azt a néhány írót, publicistát, közéleti személyt, akik nem állnak be a sorba és fel merik emelni szavukat, azonnal rasszizmussal, intoleranciával, idegengyűlölettel vádolják, bíróság elé citálják, vagy erőszakkal hallgattatják el.30
Az antiterrorista program nélkülözhetetlen eleme megteremteni a kormány befolyását a tömegtájékoztatás intézményei és eszközei fölött. Nem kellemetlen híreket eltitkoló cenzúrára van szükség, még kevésbé intézményi hazudozásra, hamis hírek közlésére. Nem a vitát és a kritikát kell elfojtani, hanem olyan magas színvonalú információs programot kell fenntartani, amely a vitákban és a kritikákra adott válaszokkal meggyőzi mind a hazai, mind a nemzetközi közvéleményt az antiterrorista program helyességéről. El kell érni, hogy a kormány legyen a megbízható információk forrása, hogy a konfliktus hazai és nemzetközi értékelése ne a terroristák propagandája, hanem a kormány értékrendje szerint történjen. Meg kell találni azokat az eszközöket, amelyekkel a terroristákat el lehet szigetelni a médiumoktól, és azokat, amelyekkel felelőtlen riporterek és hamis információkat közlő hírszolgálatok tudomására lehet hozni, hogy magatartásuknak ára van.
A terrorizmus azzal kelt általános félelmet, hogy a társadalom valamennyi tagja számára személyes élménnyé teszi a fenyegetettséget. Ezt a demoralizáló hatást csak a társadalom pszichológiai állóképességének megerősítésével, elsősorban a valós és hiteles információk közlésével lehet semlegesíteni. A fenyegetés ismerete csökkenti a félelmet és meghiúsítja a terroristák fő célját, a félelemkeltést, a civilek biztonságérzetének aláaknázását.31 Egy sokcsatornás információs programra van szükség, amely tájékoztatja a lakosságot a veszélyekről, az elhárításukra tett intézkedésekről, a sikerekről és kudarcokról, és ismerteti azokat az eljárásokat, amelyekkel a polgárok segíthetik a kormányerőket és növelhetik saját biztonságukat. Izraelben például terrorizmus-szakértők rendszeresen előadásokat tartanak az iskolákban. Ismertetik a terroristák indítékait és műveleti eljárásait, azzal a céllal, hogy immúnissá tegyék a diákokat a terrorral szemben.
De az ellenséget is meg kell szólítani: meg kell győzni a terroristákat, hogy egyéni érdekeiket legjobban azzal szolgálják, ha egy amnesztia vagy rehabilitációs program keretében ismét integrálódnak a civil lakosságba, vagy egyszerűen feladják a harcot – így elkerülhetik a börtönt vagy a halált, és ha részt vesznek a politikai folyamatokban, hamarabb elérhetik céljaik egy részét, mint erőszakkal.


HADMŰVELETI TERÜLET ELSZIGETELÉSE

Minden fegyveres konfliktusban létfontosságú feladat megakadályozni, hogy az ellenség támogatáshoz, utánpótláshoz, erősítéshez jusson. A negyedik generációs hadviselésben ezt nem tüzérségi és légi rajtaütésekkel (bár esetenként azokkal is), hanem elsősorban hatékony határbiztosítással kell megvalósítani. Egy terrorista szervezet nem önfenntartó: hamar elsorvad, ha nem tud a határokon túlról pénzt, fegyvereket, hadianyagot beszerezni, ha embereit nem tudja szükség esetén külföldre menekíteni, külföldön pihentetni, orvosi ellátáshoz juttatni.32
A légi, vízi és szárazföldi határállomásokon átkelő személyek alapos ellenőrzése mellett gondoskodni kell arról is, hogy a határ sehol ne legyen átjárható ellenőrzés nélkül. Erre a hagyományos – és évszázadok óta bevált – eszköz a műszaki zár. Nem alkalmas arra, hogy megállítson egy eltökélt, felkészült áthatolási kísérletet. De alkalmas arra – és pontosan ez a célja – hogy lelassítsa az átjutást, jelezze az áthatolási kísérletet, és időt adjon a biztonsági erőknek, hogy egy akciócsoporttal a helyszínre érkezzenek.
A műszaki zár első modern változatát Rodolfo Graziani tábornok alkalmazta 1930-ban Líbiában. A „reticolato confinario” egy 320 km hosszú, helyőrségekkel megerősített, repülőgépekkel és gyors mozgású szárazföldi járőrökkel ellenőrzött szögesdrótakadály volt az egyiptomi határ mentén. Elvágta a gerillák menekülési lehetőségét és külföldről érkező utánpótlását. Megépítése után az olaszok egy év alatt felszámolták a szenusszi ellenállást – mellyel korábban éveken át képtelenek voltak megbirkózni. Az algériai háború során a franciák magasfeszültséggel, szögesdróttal, taposóaknákkal, jelzőberendezésekkel, radarral zárták le a tunéziai és marokkói határt (Morice-vonal, illetve Challe-vonal). Az áttörési kísérleteket a gyors reagálású erők azonnal a helyszínen, vagy néhány órás üldözés után meghiúsították. A hadsereg gyors mozgású alakulatai és a harkis rövid idő alatt felszámolták az FLN szervezetét, mert az nem tudta pótolni veszteségeit, de Algériában rekedt embereit sem tudta külföldre menekíteni.


TÖRVÉNYESSÉG

Ez különösen nehéz, de egyben különösen fontos feladat az antiterrorista harcban. Szükségállapotban elkerülhetetlen egyes polgári szabadságjogok korlátozása, de ha a biztonsági erők csak a terroristák módszereitől alig különböző eljárásokkal, önkényes, jogsértő intézkedésekkel tudják fenntartani a kormány hatalmát, ha a kormány és az igazságszolgáltatás láthatóan eltűri a fegyelmezetlenséget és a törvényellenes tevékenységet, akkor az átlag civilt nehéz meggyőzni arról, hogy van valami különbség a katonák és a terroristák között. Sok olyan ember is a terroristák mellé állhat, akik eredetileg a kormány mellé húztak. Alapfeltétel tehát a fegyelmezett, jól képzett biztonsági erők és egy korrupciótól mentes igazságszolgáltatás fenntartása.
Különleges figyelmet igényel a fontos, de nehezen kézre keríthető terroristák – karizmatikus vezetők, különösen felkészült specialisták – célzott likvidálása. Hosszú távon ez hatékony eljárás a terrorista mozgalommal szemben, és nem ellenkezik a hadviselés nemzetközi szabályaival sem (ha azok egyáltalán alkalmazhatóak egy nem nemzetközi konfliktusra), de előzetes jogi normakontrollra és esetleg a jogszabályok módosítására van szükség, ha a célszemély az ország állampolgára, vagy ha a likvidálás egy másik állam területén történik.
A civilektől is meg kell követelni a jogkövető magatartást, az állampolgári kötelezettségek teljesítését, elsősorban az állam iránti hűséget. Békeidőben a modern demokráciák jogi garanciái (kifejezési szabadság, gyülekezési szabadság és sok más) ezt megnehezítik. Szükségállapotban könnyebb megtalálni – vagy létrehozni – azokat jogi eszközöket, amelyek jutalmazzák a kormányt támogató magatartást, és gyorsan és keményen büntetik a terroristák támogatását.


A TERÜLETI DIMENZIÓ:
BIZTONSÁGI ZÓNÁK, OLAJFOLTOK

Egy terrorista mozgalom elfojtása során a terület ellenőrzése többet jelent, mint amit a katonai szakkönyvek ez alatt általában értenek. Nem elég egy utat tüzérségi tűzzel elzárni; nem elég egy völgyet a környező magaslatok megszállásával dominálni; nem elég egy területet helyőrséggel és járőrökkel biztosítani – birtokolni kell közigazgatási, igazságszolgáltatási, gazdasági, kulturális, politikai értelemben is. Az antiterrorista harc kezdetén a kormány hatalma nem terjed ki azonos mértékben az ország minden területére: helyi hatalmi központok fölülírják a kormány tekintélyét, alternatív adminisztrációt teremtenek, amely a helyi lakosság önkéntes vagy kikényszerített hűségét élvezi. Ez nem csak lakatlan, távoli vidékeken fordul elő: egyes európai kormányok a muszlim negyedekben sem tudják érvényesíteni hatalmukat.33
Ezt a helyzetet ideiglenesen el kell fogadni, és azokra a területekre kell koncentrálni, ahol a kormány tekintélye mellett nem állnak kérdőjelek. A szokásos kormányszolgáltatásokat a békeidőknek megfelelő szintre kell hozni, fel kell deríteni és meg kell semmisíteni a terrorista szervezetet, és akár műszaki zárakkal, akár ellenőrző pontokkal, akár más módszerekkel el kell érni, hogy a területre ne hatolhassanak be újabb terroristák. Az eredményeket a lehető legszélesebb körben kell hirdetni mind országos, mind nemzetközi fórumokon.
Ezekről a területekről kiindulva kell fokozatosan kiterjeszteni a kormány hatalmát az ország egész területére, mint ahogy egy olajfolt szétterül a víz felszínén. Mikor a fegyveres erők egy újabb területet biztosítanak, ott is helyre kell állítani a közbiztonságot, az igazságszolgáltatást, az adminisztrációt, a közszolgáltatásokat, az unalmas és bürokratikus mindennapi kormányzás valamennyi elemét a közvilágítástól a szemétszállításon és óvodákon át a telekkönyv vezetéséig: a területnek vissza kell térnie a normális, mindennapi kerékvágásába. Ezután megkezdődhet egy újabb körzet biztosítása és a központi hatalom további kiterjesztése. Ez időigényes folyamat, melyet több erőforrás és nagyobb tűzerő alkalmazásával csak korlátozott mértékben lehet felgyorsítani. Malajziában a kormány három kategóriára osztotta az országot. A biztonságos (fehér) zónákban maradéktalanul érvényesült a központi kormány hatalma, a brit gyarmati kormányzástól elvárható (meglehetősen magas) színvonalon mű- ködött a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és valamennyi állami szolgáltatás. A hadműveleti (szürke) zónákban a kormányerők és a terroristák harcban álltak, ennek megfelelően a szabadságjogok, a lakosság mozgása, az ellátás és az állami szolgáltatások erősen korlátozottak voltak. Az ellenséges (fekete) zónák terrorista ellenőrzés alatt álltak, itt a kormányszolgáltatások minimálisak voltak, a lerombolt infrastruktúra helyreállítása bizonytalan volt, a civileknek mindennap szembe kellett nézniük azzal a veszélylyel, hogy a terroristák és a kormányerők közötti harcok áldozatai lehetnek. A civil lakosság érdekelt volt a biztonságos „fehér zóna” minősítés elérésében, mert ezzel lényegesen magasabb színvonalú központi szolgáltatások beindítása járt. A kormány jutalmat ígért azoknak, akik segítenek megszabadítani egy területet a lázadóktól, és jutalmat, amnesztiát vagy fair bírósági eljárást és csökkentett büntetést helyezett kilátásba azoknak a terroristáknak, akik megadták magukat.


FEGYVERES HARC

A terroristák leküzdése pusztán katonai szempontból nem probléma: egy átlagos lövészraj tűzereje, harckészsége messze meghaladja egy hasonló létszámú terrorista csoportét. De mind a terrorista akciók, mind az antiterrorista program sokkal közvetlenebbül érintik az átlag polgárok életét, mint egy távoli hadszíntéren folyó hagyományos háború, sokkal intenzívebben érvényesül a clausewitzi alapelv, mely szerint a fegyveres konfliktus a politika folytatása más eszközökkel. A politikai és katonai dimenziók elválaszthatatlanok: a helytelenül alkalmazott fizikai erő beláthatatlan – a tényleges pusztítással és áldozatok számával messze nem arányos – negatív következményekkel járhat.
A terroristák nem egy-két súlyos csapással akarnak eredményt elérni.34 Sok váratlan, kis léptékű támadást hajtanak végre, melyek egyenként nem különösebben jelentősek, kumulatív hatásuk mégis végzetes lehet – ez a kínai „ling csí” (ezer vágás) halálnem. A kormány feladata olyan biztonsági erőket kiállítani, amelyek képesek az ezer vágás nagy részét (ideális esetben valamennyit) hárítani, és képesek megragadni a kezdeményezést és végrehajtani a maguk ezer vágását. A harc rendkívül emberigényes35 s óriási gazdasági terhet jelent a megtámadott társadalom számára: békeidőben 1–4 rendvédelmi szakember jut 1000 civilre, de ez az arány minősített helyzetben az érintett körzetekben akár 20:1000-re is fölmehet36 – Oszama bin Laden terve, hogy kivérezteti a nyugati társadalmakat, egyáltalán nem irreális.

_ A határbiztosítás – a természeti környezettől, a határok hosszától függően – rendkívül nagy erőket köt le. Algériában a műszaki zár kilométerenként legalább 200 főt, összesen 80 000 katonát igényelt. A modern technológia valamelyest csökkenti az emberigényt, de Irak szíriai és iráni határának lezárásához ma is minimum 35 000 emberre lenne szükség.37

_ Nagy szükség van különlegesen képzett kommandókra, amelyek rajtaütéseikkel a terroristákhoz viszik a harcot, akik sebészeti pontosságú akcióik során csak a terroristák között okoznak veszteségeket, akik képesek egy különösen fontos célszemélyt kiemelni támogatói, kísérői, testőrei köréből, vagy akkor megölni, amikor a legnagyobb biztonságban hiszi magát – akár a határokon túl is.

_ Az urbanizáció és az iparosítás ellenére Európában még mindig bőven akadnak néptelen vidékek – erdők, hegyláncok, lápvidékek, természetvédelmi területek, nemzeti parkok. Kiképzés, szervezés, indoktrináció, új harceljárások és új eszközök tesztelése szempontjából ezek ideális környezet, távol a kíváncsi szemektől. Ilyen környezetben nincs párja a könnyűgyalogságnak. A lövészpáncéloson utazó gépesített lövészekkel ellentétben a gyalogos járőrök könnyen tudnak közvetlen kapcsolatot létesíteni a helyiekkel, ellenőrizni tudják az útjukba eső potenciális rejtekhelyeket, az út menti bozótot és a keskeny sikátorokat. A felderített terroristák ellen gyorsan tudnak koncentrálni, ha túlerővel találkoznak, gyors és hatékony tűztámogatást tudnak lehívni, vagy gyorsan vissza tudnak vonulni.

_ Nélkülözhetetlen a helyben toborzott milícia. Harcértéke nyilván kisebb, mint a reguláris biztonsági erőké, és fölmerülhet a megbízhatóság és a családtagokon keresztül történő zsarolás kérdése is. De ha ezekre a problémákra megoldást lehet találni, és ha mindenki komolyan veszi feladatát és a kiképzést, akkor a biztonsági erők létszámát viszonylag mérsékelt költséggel jelentősen növelni lehet olyan emberekkel, akik számára különösen fontos a helyi biztonság megteremtése és fönntartása. Tehermentesítik a reguláris erőket, mert rájuk lehet bízni a fontos létesítmények őrzését; állandó jelenlétükkel a kormány tekintélyét képviselik; ismerik a környéket, a helyi szokásokat, a helyi bajkeverőket, azonnal felismerik, ha valami nincs rendjén; tevékenységük különösen értékes a terrortámadások következményeinek kezelése és felszámolása során.


DEMOKRATIKUS RENDŐRÁLLAM

A felvázolt modell számos eleme a rendőrállam szellemét idézi föl, más elemei politikai, erkölcsi vagy törvényességi (vagy akár mindhárom) szempontból megkérdőjelezhetőek. Nem véletlenül: minősített helyzetben az állam hatalma mindig erősödik, az egyéni szabadságjogok, a sajtószabadság, a mozgás szabadsága, a tulajdonjog, a törvényesség, az alkotmányosság mindig csorbulnak. A döntő az, hogy a helyzet normalizálódásával a kormány föladja-e ideiglenes jogosítványait, a biztonsági erők beletörődnek- e hatalmuk visszametszésébe, a katonák visszetérnek-e a laktanyákba, a társadalom vissza tud-e térni a normális kerékvágásba. És a legfontosabb kérdés az, hogy az érintett társadalom hajlandóe vállalni az ideiglenes rendőrállam kellemetlenségeit és a hosszú ideig elhúzódó harc áldozatait a jövőbeli nagyobb biztonsága érdekében, vagy görcsösen ragaszkodik mai kényelméhez és vállalja a kockázatot, hogy néhány éven (néhány évtizeden) belül egy agresszív idegen ideológia fölülírja kultúráját, hagyományait, szokásait, értékeit.

KISS ÁLMOS PÉTER

1 Laqueur, Walter: The New Terrorism – Fanaticism and the Arms of Mass Destruction, 24–29. oldal Oxford University Press, New York, NY, USA, 1999.

2 A 19–20. század terrorista szervezetei – bár kivételek vannak – korlátozott célokért küzdő politikai-társadalmi vagy nacionalista jellegűek voltak, tevékenységük többnyire egy-egy nemzetállam vagy egy kormány ellen irányult, és akcióik során igyekeztek elkerülni a civil áldozatokat. Ma is léteznek ilyen szervezetek (IRA, ETA, Brigate Rosse, a korzikai mozgalmak). Szekuláris ideológiájuk elfeledteti, hogy a vallási motivációjú terrorizmusnak több évszázados múltja van. A radikális iszlám terrorizmus első képviselői a 11. századi iszmailiak (egy szakadár muszlim mozgalom), akik feltalálták a paradicsomi örömökkel jutalmazott öngyilkos merénylet intézményét. Laqueur, 11. és 83. oldal, Dr. Sárkány István rendőr ddtbk: „Gondolatok a terrorizmusról a 2001. szeptember 11-i támadás 3. évfordulóján”, Magyar Rendészet, 2004. 4. szám
http://www.bm.hu/belugy/belsajt.nsf/578bbe2d055993fdc1256ed7003bd476/
db5f40785bde0e8dc1256ff10029cdb5?OpenDocument.

3 Lesser, Ian, O. Bruce Hoffman, John Arquilla, David Ronfeldt, Michele Zanini, Brian Michael Jenkins: Countering the New Terrorism, Rand Corporation monográfia, Santa Monica, CA, USA, 1999. http://www.rand.org/pubs/monograph_reports/MR989/

4 Póczik Szilveszter: „A nemzetközi terrorizmus fontosabb összetevőiről”, Magyar Tudomány, 2005/10,
1269. o. http://www.matud.iif.hu/ 05okt/12.html és Seres László: „A terror éve”, Népszabadság, 2003. január 11. http://www.nol.hu/cikk/94241/

5 Ha ragaszkodunk a „kiváltó okok” azonosításához, akkor célszerűbb a mindenütt jelen lévő körülmények helyett azokat vizsgálni, amelyek csak a nemzetközi terrorista szervezeteknek táptalajt adó társadalmakban léteznek. Ebből a szempontból a legfontosabb tényező egy olyan ideológia léte és általános társadalmi elfogadottsága, amely dehumanizálja az ellenséget, engedi leértékelni az ellenségnek tekintett társadalom nem harcoló tagjainak életét, és amely erőszakos választ diktál minden valós vagy vélt sérelemre.

6 A „terrorizmus elleni világméretű harc” valójában fogalomzavar: a harcot nem egy eszköz vagy harceljárás (terrorizmus), hanem alkalmazója (a terrorista szervezet) ellen kellene folytatni. Mégsem ez az első eset egy tevékenység vagy magatartásforma nemzetközi fegyveres erővel történő elfojtására. A rabszolgaság csak a munkaerő-gazdálkodás egyik lehetséges formája; a kalózkodás csak a tengereken szervezeti formában elkövetett megélhetési bűnözés. Mégis nemzetközi összefogással, jelentős fegyveres erő mozgósításával fojtották le mindkettőt.

7 A modern hadviselés első generációja (17–18–19. század) a sorokban, oszlopokban, négyzetekben harcoló tömeghadseregek. Ezt az amerikai polgárháború után fokozatosan felváltotta a nagy tűzerőt és felőrlő háborút hangsúlyozó második generáció, majd a két világháború között a harmadik generációs manőverháború. Lind, William S., Keith Nightengale (ezr. USA hadsereg), John F. Schmitt (szds. USA tengerészgyalogság), Joseph W. Sutton (ezr. USA hadsereg) és Gary I. Wilson (tartalékos alezr. USA tengerészgyalogság): „The Changing Face of War: Into the Fourth Generation”, Marine Corps Gazette, Quantico, VA, USA, 1989. október, és Hammes, Thomas X. (ezr. USA tengerészgyalogság): „Insurgency: Modern Warfare Evolves into a Fourth Generation”, National Defense University, Institute for National Strategic Studies, 2005. január, www.ndu.edu/inss.

8 A brit, francia és izraeli csapatok 1956-ban Egyiptom ellenállását néhány óra alatt letörték. Irak fegyveres erői harminc éven át képtelenek voltak legyőzni a kurdokat. Pakisztán ötven év alatt négy háborút veszített Indiával szemben. Irak és Irán nyolc éven át képtelenek voltak megbirkózni egymással. Az arab államok Izraelt sem túlerővel, sem váratlan támadással nem tudták legyűrni. de Atkine, Norvell B (ezr. USA Hadsereg) „Why Arabs Lose Wars?” Middle East Quarterly, Dec. 1999, Vol. 6, No. 4. http://www.meforum.org/meq/issues/199912 és Lewis, Bernard: What Went Wrong? – The Clash between Islam and Modernity in the Middle East, Perennial, New York, NY, USA, 2002.

9 Rajaram, N.S. „Terrorism: Eastern And Western Views”, Sword of Truth internet magazin, 45. szám, 1999. november 6.
http://www.swordoftruth.com/swordoftruth/archives/byauthor/navaratnarajaram/teawv.html
http://www.ci-ce-ct.com/article/showquestion.asp?faq=3&fldAuto=1628

10 Camus, Jean-Yves: „Islam in France” 2004. május 10. International Policy Institute for Counter-Terrorism (ICT), Herzlia, Israel
http://www.ict.org.il/ és Laqueur, 127–155. o.

11 További nagyon hatékony eszközök a kötelező toleranciát előíró törvényekre alapozott perek, az áldozati státusz hangoztatása minden fórumon, jelképszerű személyek elleni – gyakran halálos végű – erőszak (pl. Theo van Gogh) és az erőszakos zavargásokkal végződő tömegtüntetések, melyeket a helyi hatóságok nem mernek a rend helyreállításához szükséges eréllyel megfékezni.

12 John Miller (ABC TV hálózat) interjú Oszama bin Ladennel (1998. május 26.).
http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/binladen/who/interview.html

13 Radlauer, Don: „An Engineered Tragedy – Statistical Analysis of Casualties in the Palestinian-Israeli Conflict, September 2000–September 2002” 2002. június 24. (adatkiegészítés 2005. január 1-jéig). Institute for Counter-Terrorism, Herzlia, Izrael.
http://www.ict.org.il/casualties_project/stats_page.cfm

14 Jelentős szerepet kap az áldozatokkal szembeni látványos brutalitás. A Pakisztánban, Irakban, Indonéziában elkövetett túszgyilkosságokra a sajtó következetesen a „lefejezés” szót használja, ami a nyugati világban is ismert módszerrel, pallossal, bárddal vagy géppel végrehajtott kivégzést – hátborzongató, de viszonylag gyors, és főleg méltóságteljes halált – sejtet. A valóság egészen más: az áldozatot „biszmilla allahu akhbar” kántálása közben a földre szorítják, elvágják a nyaki ütőreit, nyelőcsövét és légcsövét, és kivéreztetik. Ez a zibahe- ikhtijári eljárás, így ölik meg a birkát vagy kecskét, hogy halal (a saríja szerint tiszta, fogyasztható) legyen – és ez a hagyományos eljárás a hitetlenek kivégzésekor. Talán ez is gyors (10–20 másodperc), de nincs benne semmi méltóságteljes. Bostom, Andrew G.: „The Sacred Muslim Practice of Beheading” 2004. május 13. Front Page Magazine internet magazin, USA
http://www.frontpagemag.com/Articles/ReadArticle.asp?ID=13371, „Definition of Zibah,”
http://www.halalfoodauthority.co.uk/def_zibah.html.

15 Radwan Masmoudi: „The Silenced Majority”, Journal of Democracy, Washington DC, April 2003, Volume 14, Number 2.

16 Leiken Robert S.: „Bearers of Global Jihad? Immigration and National Security after 9/11” The Nixon Center, Washington, DC, USA, 2004. március. http://www.nixoncenter.org/

17 Laqueur 129. és 277. o. és Massie, Mychal S. „Peaceful religion is not spelled I-s-l-a-m” World Net Daily internet hírmagazin, Grants Pass, OR, USA, 2004. május 25. http://www.wnd.com/news/article.asp?ARTICLE_ID=38614

18 Dr. Daniel Pipes, az iszlám világ amerikai szakértője szerint az iszlám terrorizmus támogatottsága jelentős, a hívők 10–15 százaléka hajlandó együttműködni, pénzt, búvóhelyet adni, és ami a legfontosabb: hallgatni. (Global Sunday, Global Television (Canada) 2003. szeptember 28. http://www.danielpipes.org/article/1270). Az Amszterdami Egyetem egy közelmúltban végzett kutatása szerint a Hollandiában élő marokkói fiatalok 40 százaléka elutasítja a nyugati értékeket és a demokráciát. Hat-hét százalék kész erőszakot alkalmazni az iszlám védelmében. Többségük ellenzi a sértő beszéd, különösen az iszlám kiritkájának szabadságát. http://www.jihadwatch.org/archives/011836.php Európában 15–20 millió muszlim él, ha csak egy százalékuk hajlandó aktív harcosként tevékenykedni, az nagyobb létszám, mint a legtöbb európai fegyveres testületé.

19 A képlet egyszerű és hatékony: 1. hallgatásra kell kényszeríteni a mérsékelteket, hogy úgy tűnjön: a radikális mozgalomnak nincs alternatívája, 2. majd ki kell kényszeríteni a mérsékeltek együttműködését, 3. végül a passzív, hallgatag együttműködés nem elég – ki kell kényszeríteni az ügy iránti szenvedélyes lelkesedést, az aktív támogatást. A jelek szerint az iszlám társadalmakban – és a nyugati iszlám közösségekben – ez a radikalizáló folyamat nagyrészt végbement: a mérsékelt iszlám hívei nem hallatják a szavukat, nem nyilatkoznak, nem rendeznek tüntetéseket. Just, Bob: „Silencing Muslim Moderates” World Net Daily internet hírmagazin, 2001. szeptember 25.
http://www.worldnetdaily.com/news/printer-friendly.asp?ARTICLE_ID=24656

20 Intézményi formája az Európai–Arab Párbeszéd (European-Arab Dialogue – EAD), központja és titkársága Párizsban van. Bat Ye'or: Eurabia – The Euro-Arab Axis, Farleigh Dickinson University Press, Teaneck, NJ és Madison, WI, USA, 2004.

21 A 2005-ben Franciaországban kiadott tartózkodási engedélyeknek csak hét százalékát kérelmezték munkavállalási céllal. Szőcs László: „Rejtegetik a gyerekeket Sarkozy elől”, Népszabadság, Budapest, 2006. június 28. http://nol.hu/cikk/408995/

22 Bat Ye'or: Eurabia; Fallaci, Oriana, La rabbia e l’orgoglio, RCS Libri SpA Milano, Olaszország, 2001. és Fallaci, Oriana: La forza della ragione, Rizzoli International Publications, Inc, New York, NY, USA, 2004.

23 Fallaci: „La rabbia…” és „La forza…”

24 Kelet-Európában ez a probléma egyelőre nagyságrendekkel kisebb – kevés a muszlim bevándorló. Elkerülhetetlen a következtetés: Európa jelenlegi dzsihádproblémája rövid idő alatt megoldható az infrastruktúra felszámolásával – a muszlimok deportálásával. Erre (nyilvánvaló politikai és humanitárius megfontolások alapján) jelenleg az európai politikai elit nem hajlandó, és valószínűleg a közvélemény számára sem elfogadható.

25 Vidino, Lorenzo: Al Qaeda in Europe – The New Battleground of International Jihad, 2006. Prometheus Books, Amherst NY USA

26 A válogatás során a legfontosabb szempont a vietnamiak iránti rokonszenv, a vietnami kultúra iránti fogékonyság volt.

27 Az algériai háború során a franciák sikerrel alkalmaztak kínvallatást, majd az így szerzett információkat felhasználva szétzúzták az FLN-t és katonai szempontból gyakorlatilag megnyerték a háborút. Végül mégis föladták Algériát – számos terrorizmus-szakértő szerint azért, mert a francia közvélemény elfogadhatatlannak találta az eszközöket, és visszavonta támogatását az Algéria megtartásáért folyó háborútól. Aussaresses, Paul (tbk, Francia Hadsereg): The Battle of the Casbah – Terrorism and Counter-Terrorism in Algeria 1955–1957, (Eredeti cím: Services speciaux – Algerie 1955–1957) 67–68., 84. oldal, Enigma Books, New York, NY, USA, 2002.

28 Két konkrét példa. A 12 éves palesztin fiú, Muhamad al-Dura haláláról (2000. szeptember 30.) készült drámai képsorról mára kiderült, hogy csalás. A helyszínrajz, a golyónyomok, a röppályák és a nyilvánosságra hozott képek elemzése alapján, ha egyáltalán lelőtték al-Durát (és ez korántsem biztos), halálát semmiképpen nem okozhatták izraeli katonák. http://www.wnd.com/news/article.asp?ARTICLE_ID=50348. A BBC iraki háborút ellenző álláspontja félrevezető jelentésekhez, egy köztisztviselő (David Kelly) öngyilkosságához, egy sztárriporter (Andrew Gilligan) és két vezetőségi tag (Greg Dyke és Gavyn Davies) lemondásához vezetett. http://www.the-hutton-inquiry.org.uk/

29 A világ legbefolyásosabb hírügynökségei és sajtóorgánumai a „terrorista” kifejezést érzelemkeltőnek, indokolatlan értékítéletnek tekintik és igyekeznek elkerülni, különösen ha közel-keleti témáról számolnak be. Inkább a „fegyveres,” „lázadó,” „felkelő” kifejezéseket használják. (Plaut, Steven „When a 'Terrorist' Is a 'Militant' and Why” Newsday.com, 2002. november 13. http://foi.missouri.edu/terrorbkgd/whenaterrorist.html).

30 Olaszországban Oriana Fallaci ellen a közemúltban pert indítottak az iszlám megsértése miatt. Theo van Goghot egy amszterdami utcán meggyilkolták, mert egy filmjében kritizálta az iszlám nőkkel kapcsolatos álláspontját. Salman Rushdie évek óta rejtőzködik, fordítói és kiadói ellen számos merényletet követtek el. A holland politikus Geert Wilders állandó rendőri védelem alatt áll.

31 Ganor, Boaz: „A New Strategy Against the New Terror”. 1998. április 25. http://www.ict.org.il/articles/articledet.cfm?articleid=4

32 Az utóbbi 150-200 év történelmében Fidel Castro terrorista/gerilla mozgalma volt az egyetlen, amely idegen támogatás nélkül is sikerrel járt.

33 Csak egyetlen példa: Malmö muszlim negyedeiben az intézkedő rendőrjárőrök gépkocsiját egy másik járőrrel kell fedezni, és a helyi muszlim csőcselék dönti el, hogy a mentőszolgálat kinek nyújthat segítséget. Ez nem jelenti azt, hogy a negyedet terroristák ellenőrzik, de ez a helyzet termékeny talaj és kiváló lehetőség a terrorista szervezetek számára. Steve Harrigan, „Swedes Reach Muslim Breaking Point,” 2004. november 26. http://www.foxnews.com/story/0,2933,139614,00.html

34 Bár időnként az is beválik – lásd Spanyolország megfutamodása Irakból az első terrorista akció után.

35 Az antiterrorista harcra szakosodott csapatok nem igazán alkalmasak másra, csak terroristák üldözésére. De a negyedik generációs hadviselés megjelenésével nem szűnt meg a második és harmadik generációs hadviselés – gyakorlatilag két haderőt kellene fenntartani, amit kevés ország engedhet meg magának.

36 Quinlivan, James T.: „Force Requirements in Stability Operations” Parameters, Carlisle, PA, USA, 1995. ősz.

37 Staniland, Paul: „Good Fences in a Bad Neighborhood: Anti-Infiltration Border Defense in Iraq”. Massachusetts Institute of Technology, Cambridge, MA, USA, http://web.mit.edu/pstan/www/iraqpresentation.ppt