Azt gondolom, hogy az utolsó előtti bekezdés – kiegészítve néhány újabb gondolattal – adja valós alapját az önkéntes tartalékos rendszer újragondolásának.

Hiszen a leszerelt szerződéses katonák mellett, s ezt az elmúlt néhány év (amióta nagyobb tömegben bocsátanak el, vagy válnak ki önkéntes alapon szolgálati nyugdíjra jogosultságot, vagyis 25 év szolgálati idővel még nem rendelkező hivatásos katonák) is bizonyította, jelentős számú kiképzett katonával rendelkezünk, akik a törvényi változások miatt nem kerülnek tartalékállományba. Csak gondoljunk bele, milyen mértékű pazarlásnak tűnik a 2–15 év szerződéses és az 1–24 év hivatásos szolgálati idővel rendelkező, 20–46 év közötti korosztály kezének elengedése, a honvédelem érdekében történő felhasználásának, alkalmazásának teljes mértékű elhagyása.
Természetesen a szerző által megfogalmazottak nem mentesek az érzelemtől, minekután nemcsak az önkéntes tartalékos rendszert, hanem az ennek támogatására szerződött MATASZ-t is félti. Úgy látom, ez a probléma összetettebb, mint az a cikkből kiolvasható, nem beszélve arról, hogy nem hiszek a teljes önkéntességben (ez alatt a térítésmentességet is értem), hiszen az ebben gondolkodó állampolgárok zöme munkahellyel, családdal rendelkezik, akik ellenszolgáltatás nélkül nem szívesen járulnak hozzá férjeik, esetleg asszonyaik – bár önként vállalt – tartalékos szolgálathoz kapcsolódó feladataik elvégzéséhez.
Ezért érzem hiányosnak a cikket. Nem szól a munkáltatói támogató rendszerről (az idézett országokban ezt Employer Supportnak hívják), a családtámogató rendszerről (Family Support), amelyek legalább olyan fontos elemei az önkéntes tartalékos rendszernek, mint az önkéntesség. Naiv az, aki csak az utóbbiban hisz! Halálra van ítélve az az önkéntes tartalékos rendszer, amely nem találja meg a munkáltatói és a családösztönzési (támogatási) rendszerét, s mindezt nem támasztja alá törvényekkel. Csak Nagy-Britanniában több mint 300 törvényi paragrafus (számos, különböző törvényben lefektetve) szól az önkéntes tartalékos kötelezettségéről, jogairól, védelméről, de ugyanúgy a munkáltatójának kötelezettségeiről, védelméről (támogatásáról). A családról már nem is beszélve. Így mindenki jól jár.
No persze a haderő is ennek megfelelően van felépítve. Az megér egy külön misét, hogy a több átalakításon, felülvizsgálaton, korrekción és még számos elnevezésű szervezeti, létszámmódosításon átesett Magyar Honvédség megfelel-e a Nemzetbiztonsági és a Katonai Stratégiának, a NATO, EU elvárásainak, vagy csak a 2329/2004. (XII. 21.) kormányhatározatban és a 2005. január 25-én, ennek végrehajtására kiadott 6/2005. (HK 4.) HM-utasításban foglaltaknak, melyet érdekes módon már másnap módosítani kellett (7/2005. HM-utasítás), de azóta már számos esetben is.
Vagy megfelelünk a NATO 2002. évi felső vezetői értekezletén (Prága) elfogadott képességfejlesztési felajánlásoknak (PCC)? Talán nem véletlenül rendelt meg tanulmányt erről a HM KÁT ez év végéig?
Mai ismereteink alapján (a tárca költségvetési kilátásainak, egyes társadalmi csoportok ellenállásának tükrében) reálisan megvalósíthatók-e olyan fontos célkitűzések, mint a 155/2005. (HK 23.) HM KÁT intézkedésben megfogalmazottak (benne a NATO Biztonsági Beruházási Programban vállalt kötelezettségek [lásd Zengő])? Tudva, hogy a két évvel ezelőtt, a felülvizsgálat után megtervezett 10 éves fejlesztési terv szerinti 2006. évi büdzsé 100 milliárd forinttal marad el a mostani tervezettől.
A „Bevetési Irány 2005” gyakorlat azt bizonyította, hogy igen, megfelelünk. Ehhez hozzátenném, hogy a gyakorlat céljában megfogalmazottaknak biztos. Persze pestiesen mondva, „ez se semmi”!
Én úgy látom, ha a szerző által megfogalmazottak is megvalósulnának, az csak az egységes szemlélet (aktív komponens, tartalékos komponens összhangja) kialakításával válhatna valóra. A tartalékos elem csak a Magyar Honvédségben képzelhető el. A NATO, hazánknál előbbre tartó, haderői széles körben alkalmazzák az önkéntes tartalékosokat. Nagyobb szervezeti kötelékei nemcsak a hazai területen keletkezett problémák megoldásaiban vesznek részt (lásd: Katrina hurrikán), hanem missziókban (NG hadosztály szintjén) is. Az USA haderejének külföldön szolgálatot teljesítő katonáinak közel 25%-a önkéntes tartalékos, kímélve ezzel az aktív állományt, amely nemzetközi tapasztalatot szerezve tér vissza a szerző általi „ekevas”-hoz. De fegyelmezett, szakmájában képzett embert kap vissza a munkaadó is, és anyagilag, szellemileg megerősödött embert a család is. Hogy kockázat is van? Igen, de ezt a szolgálatot vállalta akár hivatásosról, akár önkéntes tartalékosról beszélünk. A közutakon, a szénbányákban, a repülő- és vasúti balesetekben több a haláleset, mint a harctereken, ahol katonáink a megfelelő kiképzettséggel, felszereléssel nagyobb eséllyel rendelkeznek, mint a fent említett helyeken.
A Stefánia-palotában megtartott – az önkéntes haderő egy évéről szóló – konferencián, a miniszter úr felszólalását követően, Kovács Gyula nyá. alezredes a következőket mondta: „A helyzet megoldása egyszerű. A költségvetésből rendelkezésre álló bérkeretből – mely arányait tekintve magasnak mondható – 15 000 fős hivatásos és 10 000 fős önkéntes tartalékos állományból álló haderőt kellene fenntartani. Így a hivatásos állománynak 30%-os béremelést lehetne biztosítani, az önkéntes tartalékosok 3 havi rendelkezésre állási díja pedig csak 1/5-e, 1/6-a lenne a hivatásos illetménynek. Még megtakarítás is kellene. Vagyis mindenki jól járna, jutna pénz a fejlesztésre is.” A HM PÁT válaszában azt mondta (karikírozva): „Ami első pillanatban meghökkentő, még nem jelenti azt, hogy nem célszerű gondolkodni rajta.” Igen, így van, de ez csak egy jól átgondolt feladatrendszer kialakításával, arányaiban, felszerelésében megfelelő szervezeti struktúra létrehozásával, törvényben rögzített, az érdekelt felek által elfogadott munkáltatói és családtámogatói rendszerrel, a szolgálatra történő korszerű felkészítéssel, kiképzéssel lehetséges. Azaz nem is olyan egyszerű. A MATASZ szerepét e környezetben kell megtalálni. Nos, erről beszélgessünk a jövőben.