haborus_naplo
Könyvbemutató a ZMNE-n
2006.12.11.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Központi Könyvtár olvasótermében mutatták
be a közelmúltban Hautzinger Gyula Babiloni
képes napló (Egy év a háborúban, napról
napra) című könyvét. Bakos Klára, a ZMNE
Egyetemi Központi Könyvtár igazgatója, a
Magyar Könyvtári Egyesület elnöke köszöntötte
a megjelenteket, közöttük a szerző családját,
továbbá Végh Ferenc nyá. vezérezredest,
Jeszenszky Géza és Bánlaki György
nagyköveteket. A könyvtárvezető a bevezetőben aláhúzta: a ZMNE Társadalomtudományi
Intézet által megjelentetett mű (166 nyomdai oldal, 2500 Ft) azért különösen
értékes, mert a szerző a helyszínen szerzett, átélt személyes élményeit dolgozta fel és
tárta a kortársak elé.
E gondolatkört folytatva prof. dr. Harai Dénes ezredes, a ZMNE Társadalomtudományi
Intézet főigazgatója azt emelte ki, hogy az olvasó olyan művet vehet a kezébe,
amely hadműveleti területen íródott. Tehát a szerző által választott írásműforma
személyes élményanyag hordozója: napló; még pontosabban fogalmazva: háborús
napló. S az a békebeli események leírását ugyanúgy tartalmazza, mint az Irak ellen
indított második háború időszakának traumatikus élményeit, s a szövetségesek, valamint
az áldozatok iránt megnyilvánult szolidaritást. A szerző mondanivalóját erősíti
a kötetben közreadott mintegy másfél száz fotó.
Végh Ferenc hozzászólásában kiemelte: jó lenne, ha több, Hautzinger Gyuláéhoz
hasonló dokumentumértékű mű jelenne meg hazánkban.
Jeszenszky Géza hozzászólásában kiemelte: a magyar katonák az Eufrátesznél a
NATO és a demokrácia érdekeit védték a szövetség katonáival együtt. Ezt hangsúlyozta
prof. dr. Harai ezredes is, megállapítva, hogy katonáinkra (parancsnokokra és
beosztottakra) mindvégig jellemző volt a feladatok megoldási módjainak a keresése
még akkor is, amikor a feltételek nem álltak rendelkezésre s ha ez feszültséget indikált
is olykor (s ez a könyvben jól nyomon követhető). Ám az előbbit – a feszültséget
– felülírta a nemzeti érdekek felelős képviselete a fegyelmezettség, a helytállás és
a katonai kötelességek színvonalas megvalósítása révén. Mindezek pedig – mint tanulságok
– jól felhasználhatók (felhasználandók!) a különböző missziókban majdan
tevékenykedők felkészítéséhez.
V. M.