A rendszerváltozást követő időszakban a biztonsági tanulmányok egyre nagyobb figyelmet kaptak a magyar tudományos közéletben. A kutatók tanulmányok és előadások sorával igazolták a fenti tudományterület helyét Magyarországon. Sok egyetem képzési rendszerében meg is jelent a fent emlegetett diszciplína, azonban ennek a pontos strukturális besorolásával máig adósak vagyunk. A biztonságpolitika oktatása kezdetben csak egy-két rövid előadás megtartásában merült ki, majd ezeket lassanként felváltották önálló kurzusok is. A biztonságpolitika magyarországi oktatásának egyik legjelentősebb mérföldköve volt, amikor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen sokéves szakalapítási munka és procedúra után 1997-ben megalakult a biztonság- és védelempolitikai szak, és felmenő rendszerben megindult az egyetemi szintű oktatás.
Kezdetben három képzési formában indult meg a tanítás, de az évek során a nappali kiegészítő oktatási forma megszűnt, és a nappali alapképzés mellett csak a levelező kiegészítő képzés folyt, illetve folyik jelenleg is. A biztonságpolitika mint önálló egyetemi szak csak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen létezik, de biztonságpolitikát természetesen még számos magyarországi egyetemen oktatnak. Sajnos a Zrínyin és a más felsőoktatási intézményekben zajló biztonságpolitikai oktatás közötti kapcsolat gyakorlatilag nem létezik, pedig az összehangolt, egyeztetett kutatói és publikációs tevékenység sokat segíthetne a Magyarországon igen fiatalnak mondható diszciplína oktatásában.
A különféle magyarországi egyetemeken oktató tanárok között csupán személyes kapcsolat létezik, ami sajnos nem jelent igazi együttműködést, munkakapcsolatot közöttük és egyetemeik között. Ennek a kapcsolatnak a kiépítését kívánta elindítani dr. Szenes Zoltán nyugállományú altábornagy, a ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar (KLHTK) Nemzetközi és Biztonsági Tanulmányok Tanszékének tudományos főmunkatársa. A tábornok elképzelése szerint célszerű létrehozni egy olyan konzultációs fórumot, ahol a biztonságpolitika oktatói elmondhatnák egymásnak oktatási elképzeléseiket, megvitathatnák egymás tapasztalatait, sőt a konzultációk akár közös kutatásokat is elindíthatnak.
2005. június végén rendezték meg először a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a fenti elképzeléseket szolgáló konzultációt. Természetesen első alkalommal ez a fórum nem teljesíthette a kitűzött célok mindegyikét, a hangsúly egymás oktatási rendszerének és elképzeléseinek megismerésén volt. A fórumon az ötletgazda Szenes Zoltán mellett számos érdekelt vagy érintett szakember vett részt, beleértve a Nemzetközi és Biztonsági Tanulmányok Tanszék munkatársait (a fórum szervezését a tanszék vállalta magára).
Szenes Zoltán köszöntőjében vázolta a találkozó legfőbb célját, vagyis a kölcsönös tájékoztatást arról, hogy Magyarországon hol és milyen keretek között oktatnak biztonságpolitikát. A KLHTK nevében Szendy István dékánhelyettes köszöntötte a résztvevőket. A dékánhelyettes ismertette és méltatta a jelenlevőknek a biztonság- és védelempolitikai szak helyét és szerepét a ZMNE képzési rendszerében. Kiemelte, hogy a biztonságpolitikát oktatók fóruma, mint konzultációs lehetőség, igen fontos és előremutató lehet a továbbiakban is.
Nagy László, a Nemzetközi és Biztonsági Tanulmányok Tanszék tanszékvezetője házigazdaként és mint a biztonság- és védelempolitikai szakért felelős oktató köszöntötte a megjelenteket. Rövid előadásában bemutatta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folyó biztonságpolitikai képzést, valamint a szakot felügyelő tanszékét, annak oktatói állományát. A tanszék 1997 óta, tehát indulásától felügyeli a szakot (egyébként a tanszék ugyanabban az évben alakult meg), az oktatási tapasztalatoknak, valamint a változó követelményeknek megfelelően folyamatosan fejlesztette annak oktatási rendszerét. Az évek során a szak átállt a kreditrendszerű oktatásra, és a legújabb elvárásoknak megfelelve a 2005/2006-os tanévben már a bolognai rendszer kritériumainak megfelelve BSc-rendszerben kezdődik az oktatás.1
A tanszék jelentős hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki, köszönhetően oktatóinak és hallgatóinak. A ZMNE Hadtudományi Doktori Iskola munkájában is részt vesznek a tanszék oktatói, és külön megjegyzendő, hogy a ZMNE doktori képzésében a biztonságpolitika önálló tudományszak. A biztonságpolitika ugyanakkor nem csak a Hadtudományi Karon jelenik meg, hiszen mint egyetemi közös tárgy a ZMNE öszszes szakán része az oktatási folyamatnak. Nagy László előadása után sorra következtek a különféle felsőoktatási intézményekben oktatók bemutatkozó felszólalásai.
Martinusz Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetemen folyó biztonságpolitikai képzést mutatta be, amelyet Gyarmati Istvánnal közösen felügyelnek. Szóba kerültek az oktatás problémái is: a csekély számú magyar nyelvű szakirodalom, valamint a kevés követendő oktatási minta néha nagy nehézség elé állítják az oktatókat.
Szemerkényi Réka a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójaként szólt az ottani a biztonságpolitikai képzésről. Gazdag Ferenc a székesfehérvári Kodolányi Főiskolát képviselve elmondta, hogy főiskolájukon a nemzetközi kapcsolatok szakon belül önálló szakirányként lehet biztonságpolitikát hallgatni. Hangsúlyozta, hogy tapasztalatai szerint csak azokban a felsőoktatási intézményekben hatékony a biztonságpolitika oktatása, ahol nemcsak pár oktató, hanem egy egész oktatói munkaközösség, egy tanszék foglalkozik e tudományterülettel. Kiemelte, hogy a konzultációs fórumon külön kérdésként kell kezelni a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folyó biztonságpolitikai képzést, hiszen egy egyetemi szak teljesen más problémákkal szembesül, mint egy féléves kurzus vagy akár egy szakirány. Az oktatók munkájának és a hallgatók felkészülésének segítése okán azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a tudományterület magyar művelői között szoros együttműködés lenne kívánatos a tananyagfejlesztés területén.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen oktató Gorka Sebestyén felszólalása után a Miskolci Egyetem oktatója, Endresz Ernő kapott szót. Felszólalásában megemlítette, hogy a biztonságpolitika oktatása során ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülnek a borsodi megyeszékhelyen, mint minden más magyar felsőoktatási intézményben. A pénzhiány természetesen megnehezíti a kiadványozást, ennek kapcsán előremutató kezdeményezésnek tekintette az ezirányú tevékenység összehangolására vonatkozó javaslatot. Endresz Ernő szerint a biztonságpolitika oktatásának ki kellene lépnie a felsőoktatás keretei közül, mert a diszciplína közérthető oktatását fontosnak tartja a civil társadalomban.
Gyarmati István és Deák Péter rövid hozzászólása után Tóth István, a szegedi Biztonságpolitikai Központ igazgatója kapott szót. A szegedi József Attila Tudományegyetemen a biztonságpolitika az általános műveltséghez tartozó kurzusként szerepel, és nagy érdeklődésre tart számot az egyetem hallgatói körében. Emellett Szegeden nemcsak egyetemi keretek között folyik a biztonságpolitika oktatása, hanem különféle tréningeken, konferenciákon és kurzusokon oktatják a tárgyat, sőt még középiskolákban is tartanak ismeretterjesztő, népszerűsítő előadásokat a központ munkatársai.

A rövid bemutatkozások után Szenes Zoltán megnyitotta a vitát. Gyarmati István véleménye szerint a legfontosabb hozadéka az lehet a fórumnak, hogy a részt vevő oktatók összehangolhatják az oktatott tematikákat, és ezzel kölcsönösen segíthetik egymás munkáját. Az együttműködés lehetőségét nem csupán a már korábban említett közös kiadványozásban, hanem a Zrínyi Egyetemen és a Corvinus Egyetemen tervezett MSc-képzésen belül kialakítható konkrét oktatói együttműködésben látja. Gyarmati szerint is fontos, hogy további egyeztető fórumokat rendezzenek az együttműködés szellemében.
Endresz Ernő didaktikai tapasztalatait is megosztotta a jelenlévőkkel. A középiskolai történelem- és földrajzoktatás hiányosságai miatt a biztonságpolitikát mint egyetemi tárgyat csak komoly módszertani alapozással lehet oktatni. Ezt csak a kiadványozás növelésével lehetne előmozdítani, aminek nagy segítségére lenne egy biztonságpolitikai bib liográfia.
A kiadványozás problémái szinte a konzultáció minden résztvevőjének hozzászólásában megjelentek. A felsőoktatási intézmények költségvetési problémái miatt nagyon lecsökkentek az addig sem bőséges források. Annak a kevés kiadványnak, ami viszont megjelenhet, minden igényt kielégítőnek kell lennie, tehát elengedhetetlen a szakirodalom válogatása. Gazdag Ferenc, Martinusz Zoltán, Nagy László és Szenes Zoltán is amellett állt ki, hogy egyes kiadványok elkészítése előtt kívánatos lenne szakmai konzultáció keretén belül egyeztetni a biztonságpolitikát oktató szakembereknek. Példaként a 2001-ben Gazdag Ferenc szerkesztésében megjelent „Biztonságpolitika” című könyvet említették, amely több szerző tanulmányaiból állt össze. Fent említett kiadvány igen népszerű mind az oktatók, mind pedig a hallgatók között, de sajnos napjainkban szinte elérhetetlen a könyvpiacon. A fórum résztvevői közül többen is javasolták tehát, hogy első konkrét lépésként kezdeményezzék a könyv ismételt kiadását, azonban megjegyezték, hogy nélkülözhetetlen a kötet lexikai frissítése az újranyomás előtt (amihez Tóth László anyagi segítséget ígért a szegedi Biztonságpolitikai Központ részéről).
A kiadványozás problémája mellett a biztonságpolitika tudományági besorolása körül kialakult vita és eszmecsere volt az egyik legfőbb kérdése a találkozónak. A probléma körüljárása Deák Péter egyik hozzászólása után kezdődött meg. A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanis korunk új típusú biztonsági kihívásai a biztonság fogalmának újfajta megközelítését követelik meg. Másként fogalmazva ezek az új típusú kihívások a biztonság korábbi, főleg a biztonság katonai megközelítésére koncentráló nézeteket háttérbe szorítják. A jelenlévők egyetértettek ezzel a gondolattal, de ez felvetette a biztonságpolitikának mint diszciplínának a tudományági besorolásával kapcsolatos nehézségeket, esetleges hiányosságokat, a biztonságelmélet pontos definiálásának szükségességét.
A jelenlevők különböző nézeteket vallottak arról, hogy a tudományok rendszerében hová lehetne a biztonságpolitikát besorolni. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a biztonságpolitikát a hadtudomány keretében helyezték el, hiszen az egyetemen folyó biztonságpolitikai képzés nagyrészt a biztonság katonai problémáival foglalkozik, többek között az intézmény sajátossága miatt. Ez nem jelenti azt, hogy a többi megközelítés hibás lenne, hiszen a biztonság fogalmának bővülése együtt járt a tudományági besorolás problémájának előtérbe kerülésével. A gazdasági, a politikai, a környezeti, a társadalmi, az informatikai stb. biztonsági problémák korunkban lassanként egyre hátrébb tolják a biztonság katonai értelmezését, egyúttal új tudományági besorolást is sugallhatnak.
Gazdag Ferenc és Martinusz Zoltán is amellett érveltek, hogy a biztonságpolitikát nem a hadtudomány, hanem a politikatudomány keretében kell elhelyezni, definiálni. Problémaként említették meg, hogy a Zrínyi Egyetemen folyó biztonság- és védelempolitikai képzés a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar alárendeltségében zajlik. Nagy László viszont arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az egyetemen belül csak két kar létezik, és a katonai műszaki tudományoknál a hadtudományhoz sokkal közelebb áll a biztonság- és védelempolitikai oktatás. Megjegyzendő azonban az a tény is, hogy a hadtudományi karon belül létező Társadalomtudományi Intézet irányítása alatt áll a szakot felügyelő Nemzetközi és Biztonsági Tanulmányok Tanszék, tehát a korábban említett problémát a ZMNE-n belül is igyekeznek kezelni.
Azzal azonban, hogy a ZMNE vezetői az intézményi kereteken belül megpróbálják a lehető legjobban elhelyezni a szakot, a diszciplína problémáit nem oldották meg. Valóban igazolható az az elképzelés, hogy a biztonságpolitikát valahol máshol kellene elhelyezni a tudományok rendszerében. Megoldási javaslatként merülhet fel akár a politikatudományi besorolás, mint ahogyan fentebb is említettem, de megoldás lehet az is, hogy hozzanak létre külön tudományágat a biztonsági tanulmányok számára, mert a biztonságpolitika a sokféle típusú biztonsági kihívás miatt komplex megközelítést igényel. Egy új tudományterület hivatalos létrehozásával, a biztonságtudomány megalkotásával mintegy megoldhatnák, helyesebben átvághatnák ennek a problémának a „gordiuszi csomóját”. A megoldás azonban a Magyar Tudományos Akadémia hatáskörébe tartozik, a fórumon nem is esett erről szó, pusztán csak a felvetett vitás kérdések továbbgondolása szülte ezt az elképzelést.
A beszélgetés során szót kapott Barta Vámos László is, aki maga is a biztonság- és védelempolitikai szakon végzett és jelenleg a Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza. Beszámolt a szakon eddig végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségeiről, valamint aktív részvételükről a ZMNE-n folyó doktori képzésben. Elmondta, hogy az egyetemen végzett és doktori tanulmányokat folytató hallgatók szívesen részt vennének a tárgy minél szélesebb körben való oktatásában is. Tóth László üdvözölte a kezdeményezést, és kijelentette, hogy Szegeden szívesen látnának 2-3 doktoranduszt az oktatásban, valamint a nappali hallgatók szakmai gyakorlatának helyszíneként ajánlotta a ZMNE oktatói figyelmébe a szegedi Biztonságpolitikai Központot.
Figyelemre méltó ez a kezdeményezés, hiszen a magyar felsőoktatás oktatói állománya egyre inkább elöregszik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek megfelelő kvalitású fiatal tehetségek, hanem inkább arra a problémára világít rá, hogy az anyagi gondokkal küszködő egyetemek és főiskolák nem tudnak kielégítő arányban gondoskodni az oktatói utánpótlásról, és az oktatói arányok felborulhatnak, aminek középtávú kihatása befolyásolhatja egy adott intézmény oktatási kapacitását és hatékonyságát. Az intézmények financiális problémái miatt sok fiatal, tehetséges kutató előtt beszűkülnek, megszűnnek a lehetőségek, és kénytelenek akár még doktori kutatásaik befejezése előtt is elhagyni az oktatói pályát. A felsőoktatási intézmények vezetői az anyagi problémák ilyetén megoldásával csak rövid távon orvosolják a bajokat. Az anyagi bajok mellett középtávon már számolniuk kell az oktatói állomány elöregedésével, és adott esetben a megfelelő felkészültségű oktatók hiányával. Fontos tehát, hogy a kiváló felkészültségű és ambiciózus fiatalokat a tudományos közélet és a felsőoktatási intézmények ne engedjék eltávolodni a kutatástól és az oktatástól.

A konzultáció végéhez közeledve Szenes Zoltán kért szót, hogy a fórumot és a megindult párbeszédet ideiglenesen berekessze. A tábornok szerint a találkozó résztvevői teljesítették az előzetes célkitűzést, vagyis megindult az eddig joggal hiányolt párbeszéd a biztonságpolitikát oktatók között. Fontos kezdeményezések fogalmazódtak meg, akár gyakorlati, akár elméleti problémák megoldásáról beszélgettek a résztvevők. A következő nagy feladat, elérendő cél, hogy az itteni kezdeményezés ne maradjon ennyiben, hanem tovább folyjék az itt megkezdett munka, immáron konkrét eredményeket felmutatva. Kívánatos lenne, hogy a találkozót mihamarabb, de legkésőbb fél év múlva kövesse egy következő, és ezt a gyakorlatot követve rendszeressé válhat a biztonságpolitikát oktatók szakmai konzultációja.
Jól látszott a találkozón, hogy az oktatóknak nem oktatásjogi problémákkal kellene foglalkozni, de sajnos nem tudnak kitérni ezen problémák elől. A kiadványozás problémáit természetesen csak középtávon lehet megoldani, addig is fontos lenne egymás oktatásban használt anyagainak közzététele, ami akár a bizalmat is növelheti, ezzel együtt az együttműködést is elindíthatja az egyes intézmények között.
A korábban nehezen elképzelhető szakmai kezdeményezés tehát elindult, de ez csak az első lépés volt a jelenlévők részéről. Fontos, hogy a találkozón tapasztalható együttműködés további konkrétumokban mutatkozzék meg. A résztvevők közül a „második lépést” Tóth László tette meg, amikor a következő találkozó helyszínéül a szegedi Biztonságpolitikai Központot ajánlotta, egyben mindenkit meghívott a csongrádi megyeszékhelyre. Bízzunk benne, hogy valamennyien megteszik majd ezt a második lépést…2

1 A közérthetőség kedvéért célszerű magyarázattal szolgálni az ún. bolognai folyamatról, amely az egész felsőoktatás új alapokra helyezését jelenti és jelképezi. Ennek a folyamatnak az értelmében az egyetemi képzés a jövőben ciklikus rendszerű (többciklusú) lesz. Az első ciklus a jellemzően hároméves alapképzés (BSc), amelynek végeztével a hallgatók diplomát kapnak és elhagyhatják az egyetemet, elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon. Vagy választhatják a továbbtanulást a jellemzően kétéves mesterképzés (MSc) keretében, amely a második ciklust képezi. Végül a képzési folyamat harmadik ciklusa a doktori (PhD) képzés.
2 Azóta megállapodtak, hogy a találkozóra 2005. október 28-án kerül sor.