Napjainkban senki sem kérdőjelezi meg az olaj fontosságát. Óriási hatása van az életformánkra, valószínűleg „fekete arany” nélkül az ipari forradalom megtört volna, s egy mély civilizációs válsággal kellett volna szembenéznünk. Feltételezhetően a közeljövőben is hasonló veszéllyel találkozunk, ugyanis a Föld olajkészletei fogytán vannak. Ez vitathatatlan tény, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a legutóbbi évtizedben elmaradoztak a valóban nagy felfedezések. A társaságok találnak még olajat, de ezek jelentősen elmaradnak például a hatvanas években felfedezett gigantikus mezőktől. A hidegháború időszakában végig több olajat tártak fel, mint amennyit kitermeltek, vagy legalábbis minden kitermelt hordóra jutott egy másik, amit épp feltártak. A kilencvenes évektől kezdve kevesebb olajat fedeznek fel, mint amennyit kitermelnek. Az 1990 és 1994 közötti időszakban a kitermelt olaj 62%-át pótolták újonnan felfedezett mezőkkel. A következő ötéves periódusban, 1995 és 1999 között, ez az arány már 52%-ra esett vissza. Ma jó, ha a negyven százalékot eléri. A szakemberek szerint az igazi problémák a tetőpont elérésénél kezdődnek majd.

Acsádi olaj feltárásánál a nemzetközi olajcégek „tiszta lappal” indulnak, így megpróbálnak körültekintőbben eljárni, mivel a kőolaj sok problémát szült a kontinensen. Az amúgy is instabil országban, sokévi kegyetlen polgárháború után, féltek az emberek, hogy Nigéria sorsára jut hazájuk. És nem ok nélkül!
Csádról korábban is sejtették, hogy rendelkezik olajjal, azonban a kaotikus állapotok és az igen gyér infrastruktúra ez idáig lehetetlenné tették a kitermelést. 2000-ben láttak hozzá a munkálatokhoz a Chevron, a Petronas és az ExxonMobil emberei. Komoly, többéves periódus vette kezdetét, hiszen a tényleges olajbányászatra csak 2003-ban kerülhetett sor. A befektetés 4 milliárd dollárba került, ami a legdrágább befektetések közé emelte a projektet a szubszaharai övezetben. A dél-csádi Doba olajmezőt először is öszsze kellett kötni a kameruni Kribi közelében található tengeri tartályhajó-terminállal, egy 1067 km-es nyersolajvezetékkel. 14 000 földtulajdonossal kellett tárgyalni a kártalanításról, földjeik kisajátításáról. 1 Az olajmezőn 2005-ben már csaknem 200 ezer hordó olajat hoztak a felszínre naponta, 1800 méter mélységből, s saját erőműveikkel teremtik elő a kitermeléshez szükséges 120 megawattnyi áramot.
A civil szervezetek részéről ellenállás volt megfigyelhető az olajkitermelés megkezdésével kapcsolatban. 1999-ben Thérése Mékombé emberjogi aktivista kezdeményezte az olajkitermelés megkezdésének elhalasztását két évvel. Érvei szerint az ország még nem volt kellőképp felkészülve. Indítványát a kormány figyelmen kívül hagyta.
A csádi olajkitermelés alakulásában a kormányon és az olajcégeken kívül igen nagy szava van a Világbanknak is, ugyanis a projekt megvalósításához tetemes mennyiségű hitelt biztosított. A három érdekcsoport közös célkitűzésének tekinti, hogy a jövedelmek átláthatóak legyenek, és azokat a szegénység mérséklésére használják fel. Csád az ENSZ fejlettségi listáján 167. a 177 országból. Azonban elsősorban gazdasági vállalkozásról van szó, a profit biztosítása az elsődleges. A befolyt olajdollárok ellenőrzésére létrehozták a Collége de Controle et Surveillance des Ressources Pétroliéres testületét. A felügyelőbizottság munkája abból áll, hogy ellenőrzik, hogy a kormány az előre meghatározott területeken költi-e el az olajbevételeket, vagy sem. 2004-ben a bizottság jelentése szerint az összeg 76%-át utakra, iskolákra és kórházakra költötték, ami igencsak komoly eredmény Fekete-Afrikában.2 A testület tevékenységének azonban hátrányai is vannak. Mivel az olajbevételeket külön kezelik, ezekhez nehezen férhetnek hozzá a gazdasági elit tagjai, akik emiatt más forrásokat próbálnak megcsapolni. Jelentősen csökkentek a hagyományos bevételi források, úgy, mint a helyi adók vagy a vámok. Csád már korábban is előkelő helyet foglalt el a Transparency International3 korrupciós listáján, úgyhogy nem lehet megjósolni, mennyi ideig sikerül az olajjövedelmeket jó célra fordítani. 2005-ben már tapasztalhatóak voltak negatívumok. Például a tanárok fizetése több hónapra kimaradt.
Ez azért is gyanús, mert erre korábban nem volt példa, és most, hogy „dőlnek” az olajbevételekből származó dollárok, egyenesen megmagyarázhatatlan. Továbbá Csád legnagyobb útépítő-vállalata, melynek Daoussa Déby, az elnök testvére az igazgatója, sorra nyeri azokat a pályázatokat, melyeket szintén az olajbevételekből finanszíroznak. Ezenfelül Déby megpróbálja a prioritások közé beemelni a katonai kiadásokat is, valamint 30%-ra emelni a kormányzat által szabadon elkölthető összeget. Ez gyökeresen megváltoztatná a Világbank feltételrendszerét.
Az olajcégek régiófejlesztő tevékenységet is végeznek. A német GTZ segélyügynökség az Exxon pénzén iskolákat és napenergiával működő víztornyokat épít szerte Csádban. Ám ezt a tevékenységüket nem jótékonykodásként végzik. Csupán arról van szó, hogy a kisajátított földek, a környezeti károk és a munkálatok megkezdése végett jelentkező különböző ártalmak (por, zaj stb.) ellentételezéseként kemény alkudozások után kikalkulált összeget ilyen formában forgatják vissza az országba.
A belháború azonban, sajnos, Csádban is kirobbant. Déby pozícióját féltette a hadseregtől, amely tradicionálisan erős befolyással rendelkezik az ország politikai életére. Tudva, hogy az olajjövedelmek kísértésbe vihetik a tábornokokat, 2005-ben leváltotta a teljes katonai felső vezetést, sőt az elit elnöki gárdát is feloszlatta. Valószínűleg Déby még pont időben cselekedett, hogy megakadályozzon egy puccsot, de a belviszályt már nem tudta meggátolni. 600-800 egykori katona megalakította az RDL-t (Rally for Democracy and Liberty)4 és célukká Déby rendszerének megbuktatását tűzték ki.5 Az RDL-t állítólag a szudáni kormány is támogatja, mindenesetre bázisokkal rendelkeznek Nyugat-Dárfúrban. Szudán és Csád között 2005 februárjában külön-békeszerződést kötöttek, ez azonban nem ért semmit. A határterületet igazából egyik kormány se ellenőrzi, ami elősegíti a lázadók tevékenységét.
2005 decemberében több mint 100 ember vesztette életét a lázadókkal vívott összecsapásban, a felkelők állítása szerint. A harcok André városáért folytak, melyet az RDL meg is szerzett. 2006 tavaszán is voltak összecsapások, N’Djamenától 700 km-re északkeletre, elsősorban Hadjar Marfai körzetében. Olyannyira komolyra fordultak a dolgok, hogy Idriss Deby, a jelenlegi elnök személyesen utazott a térségbe, hogy a hadműveleteket irányítsa.6 Április elején újabb offenzívára került sor. A fővárostól mintegy 320 km-re keletre fekvő Mongo városa is elesett, majd a lázadók továbbnyomultak, s 270 km-re megközelítették N’Djamenát.7 Párizs, amely mellesleg Débyt támogatja, erősítést küldött a térségben állomásozó alakulatainak, így ezek számát 1200 főre emelte. Az erők elsődleges feladata a francia állampolgárok és a segélyszervezetek munkatársainak a védelme, de Franciaország elítél minden erőszakos hatalomátvételi kísérletet Csádban. S bár francia vadászgépek járőröznek az égen, s Párizs logisztikai támogatást nyújt Débynek, a franciák egyik oldalon sem akarnak beavatkozni. Április 13-án már a fővárost is támadás érte, ezt azonban a kormányerők visszaverték, és több száz foglyot ejtettek. Egyelőre azonban nem tudni, milyen súlyos volt a verség. A lázadók valószínűleg újrarendezik soraikat a főváros közelében. A támadás sok mindenen változtatott. Déby például az olajvezeték elzárását is kilátásba helyezte, ha a Világbank ragaszkodik a korábbi fejlesztési tervekhez, illetőleg júliusig adott haladékot az ENSZ-nek és a nemzetközi közösségnek, hogy megoldják a dárfúri helyzetet, utána ugyanis minden szudáni menekültet erővel kitoloncoltat az országból. A szituáció egyelőre bizonytalan.


KISEBB KONFLIKTUSOK

2003. július 17-én Sao Tome és Principe Demokratikus Köztársaság szigetein történt sikeres katonai hatalomátvétel.8 A katonaság kihasználta a köztársasági elnök, Fradique de Menezes távollétét. Fernando Pereira őrnagy és emberei elfoglalták a Rádió és a Televízió épületét, majd bejelentették, hogy vezetőjük lett az ország első embere és a hadsereg főparancsnoka, ezt követően pedig megszüntették az adást. Letartóztatták a miniszterelnököt, Maria Das Neves de Sousát, több kormánytagot, valamint megszállták a főbb csomópontokat. A puccsisták között többeket az FDC,9 a Frente Democrata Cristo, a Keresztény Demokrata Front embereként tartanak számon. A lázadó szervezet már korábban is hajtott végre puccskísérletet, 1988-ban Gabonból indítottak inváziót, akkor sikertelenül. Valószínűleg jelentős szerepet játszik a konfliktusban a Guineai- öbölben nemrég felfedezett olajkincs, melyet Sao Tome Nigériával közösen tervezett kitermelni. De Mendes is épp ezért volt távol a puccs idején, hiszen épp Nigériában tárgyalt, és a közös tengeri határszakasznál található olajmezők kitermeléséről írt alá egyezményt. Az olaj szerepét megerősíteni látszik, hogy az olaj kitermeléséért felelős miniszter, Rafael Branco, a közmunkaügyi tárca vezetője is a foglyok közé került. Továbbá hogy az FDC az elmúlt 10 évben mintha hibernálta volna magát, nem volt semmilyen aktivitásuk. Csak miután az olaj híre elérte őket, kezdtek újra tevékenykedni. Egyelőre kérdéses Sao Tome viszonya az USA-hoz, ami az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődést mutatott a szigetország iránt. Bár Sao Tome a szovjet tömbhöz tartozott a hidegháború alatt, ma már a lakosság a nyugati orientációtól várja az életszínvonal emelkedését. Sao Tome kis ország, mindösszesen 150 ezren élnek ott, tehát Pécs egyedül több lakossal rendelkezik. Legfőbb bevételi forrása az volt, hogy Tajvant ismerte el Kína helyett, s ezért Tajpej évi 30 millió dollár segélyben részesítette. Második helyen évi 4 millió dollárt profitáló kakaótermesztése messze elmaradt a távolkeleti ország támogatásának összegétől. Az USA-t korábban nem nagyon érdekelte a szigetország. Ennek ellenére a puccsot megelőző egy évben egyre több rövid hajú, amerikai akcentussal beszélő fehér férfira figyeltek fel a szigeten. Lényegében az amerikai titkosszolgálat szerepét sem lehet kizárni, sőt. Ha ide számítjuk, hogy de Mendes épp hogy az Exxonnal és a nigériai Chrome olajtársasággal kötött, az IMF által is előnytelennek és igazságtalannak nevezett szerződések újratárgyalásán dolgozott, akkor már okot is találtunk. Az egész szituációban az a vicces, hogy a puccs idején gyakorlatilag még egy csepp olajat se találtak a szigeten, csak a kecsegtető szeizmikus jelentések és a nigériai olajmezők közelsége adott arra okot, hogy feltételezzék, talán valahol van olaj a tenger mélyén. Mellesleg de Mendesnek 2002 során volt egy érdekes kijelentése a helyi médiában. Véleménye szerint a közeljövőben általa meg nem nevezett olajipari érdekeket kiszolgáló hatalmi csoportosulás megpróbálja majd destabilizálni az országát, őt pedig eltávolítani.10 Hát nem igaza lett?
Egyenlítői Guineában is sor került olajalapú konfliktusra. Theodor Obiang Nguema Mbasongo elnök azonban képes volt megakadályozni, hogy a puccsisták magukhoz ragadják a hatalmat.11 Az országon belül 19 zsoldost tartóztattak le, Zimbabwében további 70-et. A zsoldosok végül börtönbüntetést kaptak, egyesek elég súlyos ítéletet, másoknak mindösszesen a bevándorlási törvény megsértése miatti egy-másfél évet kell leülniük. Simon Mann, a zsoldosok vezére Severo Motót, egy száműzetésben élő politikust szánt Obiang helyére. Nem az akció végrehajtói fontosak számunkra, hanem a kitervelői. A zsoldosok amerikai, brit és dél-afrikai állampolgárok, a tervezők között tartják számon Sir Mark Tatchert, a korábbi brit miniszterelnök fiát is. Továbbá a puccskísérlet a titkosszolgálatok világának nyílt titka volt,12 minden nagyobb szolgálat tudott róla, az angol, az amerikai, a francia stb. Mégse tettek el- lene semmit. Ebben az esetben is felmerül az eshetősége, hogy a puccsban benne voltak a nyugati titkosszolgálatok az olajérdekek védelmében.
Obiangnak mindeddig jó szövetségesei voltak az olajcégek. Az Egyenlítői Guineában tevékenykedő Exxon Mobil és a Chevron Texaco ezer szállal kötődik a jelenlegi amerikai vezető elithez. Nem véletlen, hogy a Bush-adminisztráció szemet hunyt a rezsim emberi jogi viszszaélései felett, s az Egyesült Államok elnöke 2002-ben Obiangót az ország első demokratikusan megválasztott elnökének titulálta, annak ellenére, hogy hatalmát 1979-ben egy vértelen puccsal szerezte meg nagybátyjától.
Az említett két olajcég PR-szakemberei keményen dolgoztak Obiang imázsán, s hogy eloszlassák az aggodalmakat a jogvédő szervezeteknél az országban tapasztalható visszaélésekkel kapcsolatban. A legutóbbi időkig az olajcégek igen magas profitkulccsal dolgoztak az országban. A „fekete aranyból” származó bevételek 87%-át vághatták zsebre, ám Obiang ezt csökkentette a közelmúltban 75%-ra. Ez még így is magasnak számít, hiszen a bevételek megosztása kitermelő és tulajdonos között általában 50-50% körül szokott mozogni. Obiang kilátásba helyezte a további csökkentést, s ismét találtunk egy jó érvet, hogy miért is lehetett benne a Nyugat keze a dologban. További gyanús epizód, hogy a puccs előtt nem sokkal Greg Wales, egy londoni üzletember, akit az államcsíny szervezésével vádolnak, kétszer is járt a Pentagonban, ahol is Theresa Whelannal, a Bush-adminisztráció afrikai ügyekért felelős munkatársával találkozott. A brit The Guardian 2004 szeptemberében azt állította, hogy Wales az International Peace Operation Associationnel, az USA-ban működő, több zsoldos cég érdekképviseletére létrehozott szervezettel is kapcsolatban állt, és velük szerveztette meg a puccsot. Annak ellenére, hogy nem ismerjük pontosan az eseményeket, s nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy Washington is közreműködött az akcióban, ezt sok elemző, újságíró nagyon is valószínűnek tartja. Mindazonáltal az események kísértetiesen emlékeztetnek Frederic Forsyth „A háború kutyái” című regényére.13
Angolában is okoz konfliktust az olaj. Az ország polgárháborúja igen összetett, a „fekete aranynak” leginkább Kabinda enklávé esetében van szerepe.14 A terület sosem volt Angola része. A portugálok 1885-ben nyilvánították protektorátusnak, s teljesen külön gyarmatként kezelték, ez még az 1933-as portugál alkotmányban is így szerepel. Lisszabon csak 1956-ban vonta össze Kabindát Angolával. A helyi lakosság már a kezdeti időszakban is ellenezte ezt, s az 1960-as évektől kezdett érlelődni a független Kabinda gondolata. Az angolai függetlenségi háború idején a tartomány mindaddig békés volt, amíg az MPLA15 egységei be nem szivárogtak, s a portugálok elleni harc jegyében létre nem hozták a második katonai körzetüket Wafuaka Margoso irányításával.16 Később, amikor Lisszabon megadta a függetlenséget gyarmatainak, már kubaiak is érkeztek a területre. Kabinda korábbi privilegizált helyzete megszűnt, az emberek életszínvonala esett. A helyiek egy része mind a mai napig úgy tartja, hogy Kabinda önálló ország, csak épp 1975 óta angolai megszállás alatt van. A helyzetet bonyolítja, hogy Kabinda partjainál is található olaj. Ez teszi értékessé az apró enklávét. Az anyaország az olajjövedelmeket teljes egészében lenyeli, nagyon keveset juttat vissza Kabindába. Luanda hasonlóan jár el, mint Abuja Biafra esetében. Egyes források szerint ez megközelítette az elmúlt évtizedekben az éves 4 milliárd dolláros átlagot. A helyiek, hogy változtassanak ezen, létrehozták a FLEC-et (Front Kabinda Enklávé Felszabadításáért). A kecsegtető olajjövedelmek a térség erős emberét, Mobutu Sese Seko zairei diktátort is cselekvésre ösztönözték. Célja az volt, hogy elfoglalja Angolától az enklávét, és saját országához csatolja. A FLEC, miután elszenvedett pár komoly vereséget a kezdeti periódusban, főhadiszállását áttette Zairébe, és lényegében Mobutu bábjává, saját külön bejáratú kis gerillahadseregévé lett. Ilyen előfeltételekkel Mobutu bizakodóan kezdhetett bele 1975-ös offenzívájába Angola ellen. A FAZ, a zairei fegyveres erők nemcsak Kabindába törtek be a FLEC segítségével, hanem Luanda, az angolai főváros ellen is megindították hadműveleteiket. A támadás azonban a CIA támogatása ellenére katasztrofális verséggel zárult,17 úgyhogy Mobutunak le kellett mondania az olajban gazdag területről, a FLEC támogatásáról azonban nem, így az tovább folytathatta gerillaháborúját az MPLA ellen. Külföldi érdekeltségek is célpontjaivá váltak, olajipari munkásokat raboltak el, és a szervezet volt a felelős a Chevron malongói irodája elleni akcióért. A támadások célja, hogy minél nagyobb kárt okozzanak a kormánynak és csökkentsék annak bevételeit. Természetesen nemcsak olajérdekeltségeken ütnek rajta, a fakitermeléssel foglalkozó cégek alkalmazottai sincsenek biztonságban.
A helyzet azért nem annyira rossz, mint Nigériában. Luanda sikeresen lezárta a 27 éve húzódó, az enklávébelinél sokkal komolyabb biztonsági fenyegetettséget képviselő polgárháborúját az UNITA-val 2002-ben. Ez lehetőséget adott az MPLA-nak, hogy erőit Kabindába összpontosítsa.18 Még abban az évben az angolai kormánycsapatok offenzívát indítottak a földrajzilag különálló tartomány elszakadásáért küzdő FLEC19 ellen. 2003 augusztusában a kormánycsapatok kijelentették, hogy lefegyverezték a szeparatista frakciót, ami talán túlzás, hiszen valószínűsíthető, hogy sok gerilla csak elrejtőzött, vagy Kongóba szökött a reguláris erők elől. Tény azonban, hogy 2003 augusztusa óta, mikor a kormány kifejezte tárgyalási szándékát, jelentősen stabilizálódott a politikai helyzet a tartományban.


ÖSSZEGZÉS

Furcsa kettősséggel állunk szemben, ha az olaj kérdéskörét vizsgáljuk. A nyugati ember számára bombaüzlet, sőt annál sokkal több, a civilizációt fenntartó energiaszükségletünk kielégítésének fő forrása, mely egyelőre reális alternatíva nélkül áll. Számunkra világos értéke és fontossága is, nem véletlen, hogy az olajra ráragadt a „fekete arany” kifejezés, amit mára már mindenki ismer. Kevesen tudják viszont, hogy Afrika szegény országaiban sok helyütt az „ördög ürülékének” nevezik. Melyik elnevezés jogos? Természetesen mindkettő, hiszen a legtöbb afrikai számára nem felemelkedést vagy gazdagságot hoz a nyersolaj kitermelése, hanem az esetek többségében inkább csak problémát, s még több nyomorúságot.
Arról a kettősségről nem is beszélve, ami a médiát jellemzi. Nem könnyű információt gyűjteni az olajalapú konfliktusokról, Afrika összes háborújáról könnyebb adatokat találni, mint ezekről. Mintha a nyugati sajtó egyszerűen ki akarná küszöbölni a tudatunkból, hogy ezekben a térségekben nap mint nap sokan meghalnak. Ellenben ha meghal néhány olajmunkás vagy túszul ejtik egy kút dolgozóit, rögtön bekerül Nigéria, Szudán vagy az adott régió az esti hírekbe. Arról is kevesen tudnak, hogy egy New York-i bíróság perbe fogta a Shellt.21 A vád szerint az olajcég részese volt Nigériában a delta lakossága elleni erőszaknak, és felelős több ezer ember haláláért. A cég elismerte, hogy fegyvereket vásárolt Ogoni földön tevékenykedő katonák és rendőrök számára, de tagadta, hogy a lakosok halálához bármi köze lenne. Ennek ellenére az összefüggést nehéz nem észrevennünk. Ken Saro- Wiwa jóslata végül beteljesedett, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy olyan példás büntetést kapna a cég, amely elrettentené a további visszaélésektől a Shellt és társait.
Az olaj szerepet játszik az összes konfliktusban a Guineai-öbölben és a tengerparti államokban. Ha nem épp az olajmezők birtoklása végett robban is ki egy adott konfliktus, biztosak lehetünk benne, hogy vagy a lázadók, vagy a kormánycsapatok a bevételek tetemes részét, ha nem az egészet, fegyverkezésre fogják fordítani. Az angolai polgárháborúban tagadhatatlan, hogy az olajjövedelmek biztosítottak megfelelő anyagi bázist Dos Santos elnöknek, hogy képes legyen legyőzni az UNITA-t és így pontot tenni egy több évtizede húzódó konfliktus végére. Ez ugyan egy pozitív példa, de sajnos, mint láthattuk, kevés ilyen van Afrikában. Problémát jelenthet még az olajbevételek elosztása is, hiszen az olajmezők nem a kormányzati központok közelében helyezkednek el, mégis ide folyik a legtöbb pénz. Az „olajországok” elitje sok esetben önnön érdekeit sokkal előbbre helyezi, mint saját lakosságáét, s az Afrikai országokban nem riadnak vissza a fegyverek alkalmazásától sem. De az olaj negatív hatása nem csak a konfliktusokban mutatkozik. Az amúgy is korrupcióra hajlamos bürokráciának igazi kincsesbányát jelent a „fekete arany”, s az olajcégek sem riadnak vissza a kenőpénzek alkalmazásától. Nagyon sok pénzről van szó, és a döntéshozók igyekeznek a lehető legtöbbet zsebre vágni. A nagy olajjövedelmek adott esetben leértékelhetik egy ország gazdaságát. Amennyiben a többi szektort nem fejlesztik, állami támogatást nem kaphatnak, ekkor azokban gyors recesszióval kell számolniuk. Ez azonban nem lehet kiút, hiszen ahelyett, hogy még inkább monokultúrássá s egy adott terméktől, illetve annak áringadozásától teszik függővé az afrikai vezetők országuk gazdasági biztonságát és stabilitását, inkább szélesíteni kellene ezeket a pilléreket és minél több lábra állni.
Az olaj továbbá államközi vitákat is éleszt, például Nigéria és Kamerun között Bakassa félsziget hovatartozását illetően.22 Mint láthattuk, a legtöbb afrikai ország nem tagja az OPEC-nek, egyedül Nigéria jelent kivételt, illetőleg Gabon a kilencvenes évek közepéig. Az OPEC-országokra jellemző erős érdekérvényesítő képesség nélkül az afrikai országok fokozottan ki vannak téve a nagytőkének és a nagyhatalmak érdekeinek. Az Egyesült Államok 10 éven belül ki fog fogyni a készleteiből, de import nélkül már ma sem lenne képes létezni. Ez igaz Kínára is, s talán Oroszországon kívül a G8 minden tagjára. Az olajkorszak utolsó felvonásában egyre fontosabb lesz a fekete kontinens, és minden bizonnyal a nagyhatalmak érdeklődésének középpontjában találja majd magát, ha az arab világ nem lesz képes vagy hajlandó többé olajat szállítani. Talán pár év múlva Szudán lesz a következő Irak, ahol az USA (vagy a NATO) Peking kiszorításán fáradozik majd.
Az olaj áldás vagy átok? Attól tartok, Afrika számára inkább az utóbbi.

(Vége)

HETÉNYI SOMA AMBRUS

Jegyzetek:

1 National Geographich: Afrika 2005. szeptember
2 A Világbank eredeti kikötése szerint az összeg 72%-át kell oktatásra, egészségügyre, mezőgazdaságra vagy lakóházépítésre fordítani. További 10%-ot egy külön számlán tartalékolni kell az olaj kimerülése utáni időszakra, valamint 5%-ot azoknak a helyi hatóságoknak kell juttatni, ahonnan az olaj származik. Csak a fennmaradó összeggel gazdálkodhat szabadon a kormány. New York Times: Chad backs out of pledge to use oil wealth to reduce poverty 2005.
3 http://www.transparency.org/ (Egy egész világon működő korrupcióellenes NGO-ról van szó.)
4 A csádi lázadók United Front for Democratic Change néven is ismertek, bár néha kétséges, hogy ugyanarról a szervezetről van-e szó. New York Times: 2006. 04. 14.
5 New York Times: Chadian rebels Kill 100 2005. 12. 19.
6 Heves harcok dúltak Csádban www.origo.hu/nagyvilag 2006. 03. 27.
7 New York Times: 2006. 04. 13.
8 Népszabadság: Katonai puccs Sao Tomén, 2003. július 17., 2. p.
9 Az FDC-t még a dél-afrikai apartheidrendszer hadserege és titkosszolgálata képezte ki. Troubled waters over oil The Economist, 2003. 07. 19.
10 The Economist: 2003. 07. 19.
11 The Economist: Will the coup polt thicken? 2004. 09. 04.
12 Pambuzka, 2004. 12. 09. Patrick Burnett: Equatorial Guinea: Unravelling the Coup Plot
13 A kalandregényben a brit nagytőke amerikai és európai zsoldosokkal egy képzeletbeli ország diktátorát akarja megbuktatni, miután a határain belül óriási mennyiségű és hihetetlen értékű platinamezőket találnak.
14 Az elnevezés nem pontos, bár a legtöbb térkép így jelöli a tartományt. Kabinda ugyanis Angola testétől különállva, attól északra található, s a két Kongó, valamint az Atlanti-óceán határolja. S mivel az anyaországgal nem érintkezik, de egynél több országgal határos, ezért az exklávé kifejezés pontosabb volna, azonban a köztudatban már az előbbi honosodott meg, úgyhogy én is ezt fogom alkalmazni. Horváth Jenő (szerk.): Világpolitikai Lexikon.
15 A későbbi angolai kormánypárt, akkoriban a függetlenségért harcoló gerillamozgalom. Jocelyn Murray: Az Afrikai Világ Atlasza, 189. o.
16 Wilfred Bruches: Dél-Afrika felkel, 203. o.
17 John Stockwell: Angolai Akció, egy fejezet a CIA történetéből, 68. o.
18 Ferwagner–Komár–Szelinger: Terrorista szervezetek lexikona, 145. o.
19 The Military balance, 2003–2004, 350. o. Front for the Liberation of the Cabinda Enclave
20 Magyar Nemzet: Olajától is megfosztják a nyomorgó Afrikát, 2006. 02. 15.
21 U.o.
22 HVG 2002. 10. 18.
23 Az oldalakat 2005 novembere és 2006 márciusa között kerestem fel.

BBC NEWS: Indian cash eyes West Africa Oil, 2005. 11. 24.
BBC NEWS: Venezuela pushes ties with Africa, 2006. 03. 17.
The Economist: Troubled waters over oil, 2003. 07. 19.
The Economist: Will the coup polt thicken? 2004. 09. 04.
HVG, 2004. 10. 23. Olajozottan haladnak
HVG, 2004. 02. 15. Olajbefűtés
HVG, 2004. 11. 22. Leállítatta az olajkitermelését a Chevron
HVG, 2004. 08. 09. Pénzt vagy életet
HVG, 2006. 01. 09. Kína olajmezőt vásárolt
HVG, 2006. 03. 02. Nigériai terroristák verik fel az olaj árát
HVG, 2006. 01. 30. Kiszabadult a Nigériában elrabolt 4 külföldi túsz
HVG, 2004. 08. 28. A dárfúri konfliktus gyökere
HVG, 2005. 01. 08. Szudáni békemegállapodás
HVG, 2005. 08. 13. Szudán az alelnök halála után
HVG, 2002. 10. 18. Bölcsek határköve
HVG, 2006. 02. 25. Szovjet és orosz kozmikus álmok
Magyar Nemzet: Afrikai büszkeség orosz csempészekkel, 2005. 12. 29.
Magyar Nemzet: Fekete Arany a Fekete Kontinensről, 2003. 06. 13. 7. o. Magyar Nemzet: Olajától is megfosztják a nyomorgó Afrikát, 2006. 02. 15.
National Geographic: Afrikai olaj, kié a bombaüzlet? 2005. 09.
New York Times: 2 U. S. oil workers are killed in Nigeria, 2004. 04. 25.
New York Times: Tensions Ease at Oil Terminal in Nigeria, 2005. 09. 25.
New York Times: Chadian rebels Kill 100, 2005. 12. 19.
New York Times: Nigerian Militants Assault Oil Industry, Abducting 9 Foreigners, 2006. 02. 19.
New York Times: Blood Flows With Oil in Poor Nigerian, 2006. 01. 01.
New York Times: Rebels report truce in Nigeria, but government has no comment, 2004. 09. 30.
New York Times: Union chef is Arrested in Nigeria, 2004. 10. 10.
New York Times: Chad backs out of pledge to use oil wealth to reduce poverty 2005.
New York Times: China in Africa: All trade with no political baggagae, 2004. 09. 14.
New York Times: Rebels Push Deep Into Chad From Bases Set Up in Sudan, 2006. 04. 13.
New York Times: Chadian Forces Repel Rebel Attack on Capital, 2006. 04. 14.
New York Times: Chad Vows to Cut Oil in Feud With World Bank, 2006. 04. 16.
Népszabadság: Katonai puccs Sao Tomén, 2003. július 17., 2. p.
Pambuzka, 2004. 12. 09. Patrick Burnett: Equatorial Guinea: Unravelling the Coup Plot.
Power and Intrest New Report: Sino US Energy Competition In Africa, 2005. 10. 07.
Washington Post, 2004. 06. 28. The Undeclared Oil War. The wall street journal Europe: To further global goals, China expands its role in African development, 2005. 03. 29. (A12).


KÖNYVEK

Tom Hartman: The World Atlas of Military History (London 1984, Leo Chopper Secker & Wartburg Ltd.)
Fejlődő Országok Lexikona, szerk.: Kende István. Akadémiai Kiadó, 1973, Budapest.
Weiszár Attila–Weiszár Balázs: Háborúk Lexikona. Athéneum 2006 Kiadó, 2004, Budapest.
Paul Roberts: Az olajkorszak vége. VG Press Kiadó, Budapest 2004.
The Military Balance. Oxford University Press, London, 2004.
John Stockwell: Angolai akció. Zrínyi Katonai Kiadó, 1984, Budapest.
Jocelyn Murray: Az afrikai világ atlasza. Helikon 2003, Dabas.
Sugár András: Angolai tükör. Kossuth Kiadó, 1978, Budapest.
Frederic Forsyth: A háború kutyái. ICP könyvek, 1992, Budapest.
Wilfred Bruches: Dél-Afrika felkel. Kossuth Kiadó, 1984, Budapest.
Ferwagner–Komár–Szelinger: Terrorista szervezetek lexikona. Maxim Könyvkiadó, 2002, Szeged.
Világpolitikai Lexikon. Ozirisz Kiadó, 2005, Budapest.
Salgó László: A gyarmati rendszer története, 1956–1975. Tankönyvkiadó, 1990, Budapest.


INTERNETES OLDALAK23

WEC Survey of Energy Resources 2001 Crude Oil and natural gas www.worldenergy.org
http:/www.worldenergy.org/wec-geis/
http:/www.worldenergy.org/wecgeis/ global/downloads/statements/stat2005en.pdf
http:/www.worldenergy.org/wecgeis/ publications/reports/ser/overview.asp
http:/www.worldenergyoutlook.org/
http:/www.weea.org/
http:/www.worldenergynews.com/
British Petrol honlapja http:/www.bp.com/home.do?categoryId=1 Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárának honlapja www.lcweb2.loc.gov
A honvédség honlapja www.honvedelem.hu
Az origo honlapja www.origo.hu/nagyvilag
Az Egyesült Államok Parti Őrségének honlapja http://www.navcen.uscg.gov/
http://www.globalissues.org/Geopolitics/Africa/Nigeria.asp
A CIA honlapja www.cia.org
www.globalsecurity.org
http://www.industrie.gouv.fr/energie/statisti/pdf/uranium.pdf
UN Security Council–Global Policy Forum: http://www.globalolicy.org/
A Transparency International honlapja http://www.globalpolicy.org/ David Morse: The War of the Future
Decan Walsh: Sudan at the Head of a global Sweep
Daniel Balint-Kurti: In africa oil can bring problems
Michael T. Klare: The twilight era of petroleum
Michael Peel: Shell unable to shake off troubled ogoni legacy as dispute over pipeline deepens