AHadtörténeti Múzeum 6. sz. Értesítőjében (2003) Czaga Viktória tollából tanulmány jelent meg a Hentzire emlékeztető, viszontagságos sorsú, egykori ún. Harcos Emlék történetéről, amelynek maradványai, pusztulása során síremlékké válva, néhány osztrák császári katona földi hamvaival együtt a Honvédelmi Minisztérium Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 21–23. sz. alatti objektumának területén találhatók.

Ez a tanulmány ráirányította a figyelmet arra a kérdésre, hogy – a közel 150 éves katonai létesítményben elhelyezett számos emléktábla és műtárgy mellett – vajon kinek az alkotása, milyen katonai jellegű szobra áll ettől az emlékműtől pár méterre ugyanott? Az évek során minden bizonnyal sokaknak megfordult a fejében az a kérdés, hogy kit ábrázolhat, honnan és mikor kerülhetett egy marcona katona majd háromszoros ember nagyságú ábrázolása mellékalakokkal egy valamikori laktanya udvarába, noha nyilvánvalóan nem ott állították fel eredetileg.
A bronz szoborcsoportot felirat nem nevesíti, az objektum jelenlegi használói, üzemeltetői róla ma már semmit nem tudnak, így hát nem maradt más megoldás, mint hogy a szakirodalomban nézzünk utána. S micsoda szerencse, az ismeretlenség homályába veszett szobornak a képét és történetét megtaláltam már az elsőnek kézbe vett szakkönyvnek, Pótó János „Az emlékeztetés helyei” című munkájának (Osiris Kiadó, Budapest, 2003) 43–46. oldalain. Itt rögtön láthatjuk, hogy ez a szoborcsoport csak része egy eredetileg több részből álló monumentális emlékműnek – nevezetesen gróf Tisza István emlékművének.
Az újkori Magyarországon ismert okokból, méltatlanul elfeledett, terebélyes Tisza-család tagjai az 1600-as évektől vettek részt fegyverrel és tollal hazánk védelmében és politikai életében. A család tagjai 1883-ban kaptak grófi rangot. Tisza Kálmán magyar miniszterelnök (1875–1890) egyik fia volt Tisza István (szül. 1861. április 22.), aki 1903–05 és 1913–17 között maga is miniszterelnök volt. Államférfiúi tevékenysége – erősen konzervatív politikusként – haladó, magyar nemzeti, de mégis ellentmondásos volt. Számtalan egyértelműen haladó tettet vitt véghez – köztük a honvédség érdekében is, például Ferenc Józsefnél ő eszközölte ki Rákóczi Ferenc és társai hazahozatalát, azonban voltak ellenszenvet kiváltó, antidemokratikus intézkedései is. 1914-ben az idős osztrák császárnál és magyar királynál a leghatározottabban ellenezte a hadüzenetet, azonban a háború kitörését nem tudta megakadályozni. 1917-es lemondása után a debreceni huszárezred parancsnokaként harctéren küzdött. 1918. október 31-én zuglói otthonában ismeretlen fegyveresek agyonlőtték.
Tisza István emlékművét – két világháború közötti szobrászkiválóságok, Zala György és Orbán Antal alkotását – Budapest V. kerületében, a Kossuth Lajos tér északi szegletében vitéz Gömbös Gyula (politikus, gyalogsági tábornok, miniszterelnök; 1886–1936) és Berzeviczy Albert (politikus, író, a MTA elnöke; 1853–1936) avatta fel 1934. április 22-én.

A mi szempontunkból azonban az egykori többrészes emlékműből csak az egyik – a bal oldali – szoborcsoport érdekes, amelyben a korabeli leírás szerint a következő allegorikus ábrázolások jelennek meg, balról jobbra haladva: a tudomány (nő tollal és körzővel), a munka (férfi üllővel, kalapáccsal) és a magyar családok áldozatkészsége (egy honvéd hadifelszerelésben, odaadó-aggódó feleségének karján kisgyermekkel).
Ezt a többrészes, allegorikus kompozíciót a korabeli pesti köznyelv azonban – mivel a főoldalon a katona alakja dominál – egyszerűen csak „a katona búcsújának” nevezte. Ezek a mellékalakok 4,6–4,8 m magasak. A figyelmes szemlélő a három oldalról (270°-ban) körbejárható kompozícióról felirat nélkül is le tudja olvasni ezeket a gondolatokat, meg tudja fejteni az allegorikus mondanivalót – a magyar nemzeti összetartásról és a helytállásról a munkában, a tudományban, a honvédelemben és a családban. Az emlékmű teljes épségben, sértetlenül vészelte át Budapest bombázását és ostromát. Sajnos azonban, amit megkímélt a háború, azt elpusztította a „népharag” és a kultúrában is osztályharcot hirdető ideológia által szított vandalizmus. Az emlékmű főalakját, tehát magának Tisza Istvánnak a bronzszobrát még 1945 áprilisában ismeretlen körülmények között ledöntötték, majd még 1945 nyarán elszállították és beolvasztották. Az emlékmű egyéb részeit 1948 nyarán bontották le, és a különböző részek ismert helyekre kerültek, bár van egy olyan része, nevezetesen a pillérszerű építmény tetején álló, 36 m3-nyi kőből kifaragott, kígyóval küzdő oroszlán, amely a budapesti BAH-csomópont építésekor az 1960-as évek elején tűnt el nyomtalanul, az eddigi jelek szerint alapos okkal feltételezhető, hogy nyersanyagként felhasználták más építkezéseknél.
A „Katona búcsúja” tehát 1948-ban került a Hűvösvölgyi út 21–23. sz. alatti katonai létesítmény egyébként csendes, békés udvarára. Büszkék lehetünk rá. Művészetileg klasszikusnak, hibátlannak tekinthető, gondolatvilágában pedig szinte magasztos mondanivalót, örökérvényű üzenetet hordozó, jó állapotban fennmaradt műalkotás tekint le a mai kor honvédeire a történelmi emlékekben gazdag, a közel 150 éves katonai létesítmény, egykori hadapródiskola, illetve műszaki akadémia alakulóterén.
Úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a történelem vihara ide vetette ezt a műalkotást, amely úgy eredetét, összefüggését, mint mondanivalóját és nemcsak eszmei, de anyagi értékét tekintve is igaz magyar gondolatot, haladó, komoly értéket képvisel – ezért régen sem volt, ma sincs ok hallgatni vagy szégyenkezni miatta.

TÓTH ZOLTÁN