2005 februárja és augusztusa között az MH Őr- és Biztosító Zászlóalj (ÖBZ) 12 kontingens parancsnokaként vezettem zászlóaljamat – a 25/1. Könnyű Lövész- zászlóalj – missziós feladatainak végrehajtása során. A féléves kiküldetés alatt szerzett tapasztalataimat kívánom e cikk keretében megosztani a konferencia résztvevőivel.

A felkészítés a pályázatok beadásával már a kiutazás előtt fél évvel megkezdődött, de az adminisztratív feladatok minden igyekezetünk ellenére egészen az utolsó percig tartottak. Maga a kiképzés 2004. szeptember elején indult, és október végén a záró- gyakorlattal ért véget. Az eredményes felkészítés érdekében nagy odafigyelést igényelt a külsős előadók által tartott előadások koordinálása, amely kellő előretekintéssel is napi pontosításokat tett szükségessé. Itt célszerűnek tartom a koordinációs jogköröket a szervezési intézkedés kiadása után a végrehajtó alegység hatáskörébe utalni. Változtatásokat igénylő, váratlan és előre nem látható feladatok mind a felkészülők, mind a felkészítők részéről gyakran előfordulnak. Ennek törvényszerűségét minden közreműködőnek be kell látnia. Célfelkészítés
A célfelkészítés sarkalatos pontjai az egészségügyi alkalmasság és a nemzetbiztonsági bevizsgálás. Időt, de főleg emberi energiát és pénzt lehetne azzal megspórolni, ha a missziós kiképzés csak azokkal a személyekkel indulna – megfelelő tartalékképzés mellett –, akik megfelelnek a kiküldetés adminisztrációs követelményeinek. Sajnos ehhez részben a jelenlegi jogszabályok módosítására, valamint a vizsgálatok felgyorsítására volna szükség. Célszerűnek tartanám például a hazai viszonyok közötti katonai szolgálat és a missziós egészségügyi követelmények összehangolását, egymáshoz közelítését.
Szükséges a nemzetbiztonsági vizsgálatok felgyorsítása is. Az ilyen jellegű igényeket olyan számvetéssel kellene megküldeni a KBH-hoz, hogy a gyakorlati kiképzés megkezdésére már csak olyanok maradhassanak a jelöltek között, akik ennek a feltételnek is megfeleltek.
E problémák kiküszöbölése meglátásom szerint részben azzal érhető el, ha itt is közelítjük a hazai és külföldi szolgálat követelményeit, vagy ha az ilyen jellegű munka az eddiginél korábban elkezdődne, illetve ha a gyakorlati felkészülést toljuk el egy kicsit későbbre.
A legideálisabb állapot az lenne, ha minden katonánk folyamatosan rendelkezne a saját állománykategóriájában elvárható átlagos szintű bevizsgálás sal.
A speciális felkészítéssel összefüggő téma lehet a létszámkérdés is. Pozitív fogadtatásra talált a misszió folyamán tett azon javaslatunk, miszerint mivel a 12. váltás létszáma nincs arányban az időközben változó feladatokkal, ezért szükség lenne az őrszázad állományába még egy plusz szakaszra. Ezáltal csökkenteni lehetett a rendkívül nagy szolgálati leterheltségét (24/24 órás szolgálat) – az alegységnél. A hatályos jogszabályok miatt a kért személyi erősítés a következő váltással érkezett meg.
Még a mi szolgálati időnkben – véleményünket kikérve – született meg az a döntés, hogy a zászlóalj állományában véglegesítik a zászlóalj vezénylőzászlósi beosztást. A vezénylőzászlós – ugyanúgy, mint a békeviszonyok között – nagyban segítette a parancsnoki információs csatorna működését. Jól össze tudta fogni a szakasz-tiszthelyettesektől érkező információkat és kellő hatékonysággal közvetítette visszafelé a parancsnoki elvárásokat.
Azon talán el lehetne gondolkozni, hogy a zászlóaljszintű köteléknél rendszeresítsük a század vezénylőzászlósi (KFOR-nál ez 2 fő) beosztásokat is. Ez hozzájárulhatna a fegyelmi viszonyok javításához is.
Még mindig a létszámviszonyoknál maradva teszem azt a javaslatot, hogy az anyagi fegyelem javítása érdekében – ami szintén érzékeny terület – át kellene gondolni a különböző anyagkezelői beosztások rendszerét is. A mi esetünkben a legtöbb ilyen feladatot másodbeosztásként töltötték be az előre kijelölt személyek. Több esetben olyan beosztásokról volt szó, amelyek normál helyzetben külön embert igényeltek volna. A legtöbb esetben azonban a kiválasztott személyek alapképzettsége nem is anyagkezelő volt. Ezt a problémát megfelelő, központilag szervezett hazai szakfelkészítéssel igyekeztünk kiküszöbölni. Szerencsére menet közben – megfelelő szakmai felügyelet mellett – beletanultak másodlagos feladatkörükbe is. Javaslatom lényege az lenne, hogy lehetőségeink szerint válasszuk szét a beosztásokat, és szakirányú alapképzéssel nem rendelkező személyek esetében legyenek hosszabbak a felkészítő tanfolyamok, illetve a kulcsfontosságú beosztások a továbbiakban legyenek egyedi beosztások.

A missziók hatása
A kiképzettségre
és az alegységek
összekovácsoltságára

A megállapítás az, hogy egyértelműen pozitívan hat a misszió az alegységek összekovácsoltságára és a katonák szakmai felkészültségére. Érezhető, hogy a missziót megjárt katonák magabiztosabbak, ami megszerzett szélesebb körű tapasztalataikra vezethető vissza.
A KFOR 12. kontingens személyi állományának több mint 90 százaléka került ki a 25/1. könnyűlövész-zászlóalj állományából. Csak olyan beosztásokban voltak velünk külsős kollégák, amely beosztások nem szerepelnek a hazai állománytáblánkban (KBH-tiszt, tábori lelkész, pénzügyes stb.), vagy pedig eleve békehiányunk volt abban a beosztásban (pl.: híradó szakállomány). Az említett okoknál fogva mi sem tudtuk megtenni, hogy a zászlóalj minden katonája az eredeti beosztásában jusson ki a műveleti területre – noha törekedtünk erre. A zászlóalj mégis sokat profitált a küldetésből, és ezt nem győzöm hangsúlyozni! Új környezetben, kissé másabb struktúrában, de közel az eredeti „gárda” dolgozott együtt, ami kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy összecsiszolódjunk, mélyebben megismerjük egymás szakmai képességeit és emberi tulajdonságait. A lényeg a jelen kérdésben az, hogy ezek a szervezet számára fontos tényezők a missziós feladat végrehajtása után sem vesztek kárba, hiszen a többség utána is ugyanazon zászlóaljon belül dolgozott tovább, ahol a kint megszerzett ismereteket jól tudta alkalmazni a hazai viszonyok között is.
Kontingensparancsnokként nagyfokú szabadságot élveztem a szinten tartó foglalkozások megtervezésében és végrehajtásában. Az állomány nagy szolgálati leterheltsége ellenére is több figyelmet tudtunk szentelni időigényesebb katonai képességek fejlesztésére, a törzsmunkára és a továbbképzésre, de főként a személyi állománnyal való törődésre. Ezek a befektetések csak egy, a misszió után is együtt maradó alegység esetében térülnek meg; míg egy, csak a feladatra összeszedett állomány esetében a misszió után lényegében elvesznek. Igaz, hogy heterogén állománynál az egyének szereznek tapasztalatot, de megítélésem szerint a sok egyéni tapasztalattal összevetve a szervezeti szinten szerzett tapasztalat és összekovácsoltság még értékesebb. Ezért kell törekednünk arra, hogy a lehető legésszerűbb időhatárokon belül megteremtsük a szervezetszerű alegységek missziós alkalmazásának feltételeit („1 missziós alegység @ 1 szervezetszerű alegység”).

A vezetés rendje
és feltételei

Az MH ÖBZ vezetési rendje a vonatkozó országgyűlési határozatok, az alapító okirat, az akkor éppen érvényben lévő ideiglenes SZMSZ, a különböző működési intézkedések, a KFOR SOP és a KFOR 5-9-es belső intézkedése és a KFOR FRAGO 1815-ös kiegészítő intézkedése alapján valósult meg. Ennek értelmében az MH ÖBZ az MH SZFP PK közvetlen hadműveleti alárendeltségébe tartozott (OPCOM), de jelentési kötelezettséggel bírt a HM HVK MFCSF felé is. Ezt a kettősséget nem tartottam túl szerencsésnek, de különösebb leterheltséget nem jelentett számunkra. A hadműveleti feladat végrehajtásával kapcsolatban a KFOR parancsnokának voltunk alárendelve (OPCON), aki az irányítás jogát a KFOR Főhadiszállás Támogató Csoport (KFOR HQSG) parancsnokának hatáskörébe utalta. A zászlóalj alaprendeltetésén kívül ellátta a nemzeti támogató elem (NTE) szerepkörét is, amely leginkább a KFOR HQ-n dolgozó magyar törzstisztek és az MH ÖBSZ (Szkopje) logisztikai ellátásában valósult meg.
Kontingensparancsnokként számomra korábbról nem ismert nagyfokú önállóságot kaptam. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyban hozzájárult vezetői ismereteim gyarapodásához. Sok olyan feladattal kellett szembesülnöm, amely korábban nem az én hatáskörömbe tartozott. Nagyon jó érzés volt érezni, hogy javaslataimat – még ha többször szakmai viták is alakultak ki ezek kapcsán – többnyire figyelembe veszik elöljáróim a döntéseik során.
A parancsnoki vezetés feltételrendszerének területén igen kedvező tapasztalatokat szereztem. Kisebb gondot az „utánpótlás” zömét jelentő SZÜNY-anyagokkal való ellátásunk és a mobil híradó eszközeink lehetőségei jelentették. A különböző nyomtatópatronokkal és tonerekkel való ellátásunk sem volt zökkenőmentes. Kissé meglepett, hogy ez a viszonylag „apróság”-nak számító tényező milyen komoly gondokat okozhat egy missziós alegység mindennapi működésében. Szerencsére ezeken a gondokon is sikerült áthidaló megoldásokkal úrrá lenni.
A zászlóaljnak – alaprendeltetéséből fakadóan is – elég gyakran kellett mozognia a meglehetősen változatos földrajzi adottságokkal bíró Koszovó területén. A hegyvidéki viszonyok között – főleg a szűk völgyekben és szurdokokban – sajnos még a legkorszerűbb műholdas eszközeink sem mindig tudták biztosítani a folyamatos összeköttetést a helyi központunkkal és a KFOR-parancsnoksággal. Mivel mobil rövidhullámú eszköz csak igen korlátozott számban állt rendelkezésünkre, ezért nagyobb számú kísérési feladat egyszerre történő végrehajtása esetén gondjaink lehettek volna a biztonságos összeköttetéssel. Kiküldetésünk során a biztonsági helyzet viszonylagos rendezettségéből fakadóan ilyen szituációba szerencsére nem kerültünk.
A magyar bázis és a Magyarország közötti folyamatos összeköttetés a dublírozott vezetési csatornáknak köszönhetően biztosított volt.
Belső vezetésünk rendjét a vonatkozó szabályzók és a kapott feladataink alapján magunk alakíthattuk ki, így az jól biztosította a zavartalan működést. Az MH ÖBZ rendszeresített eszközei tehát alapjaiban biztosították a feladat végrehajtását.

A rendszeresített
eszközök és a felszerelés használhatósága

Haditechnikai eszközeink hadrafoghatóságát sikerült magas szinten tartanunk. Az alkatrészellátásban adódó kisebb fennakadásokat a hazai ellátó szervekkel együttműködve megoldottuk. A raktárkészleten lévő személyi felszerelések (málhamellények, repeszálló mellények stb.) egy része az elmúlt évek során elhasználódott. Ezeket folyamatosan cseréltük, és erre a jövőben is hangsúlyt kell fektetni. A végrehajtók részéről elengedhetetlen ennek a területnek a folyamatos ellenőrzése és az időbeni intézkedés.
Kisebb gondként merült fel a szélsőséges viszonyok közötti védőfelszerelés alkalmassága, illetve azok részleges hiánya (téli bakancs, napszemüveg, esővédő, nyári kalap). Kiemelkedően jó eredménynek tartom, hogy a nagyobb távolságú kísérési feladatokra és mozgásokra használt Mercedes terepjáróinkat a 2004. márciusi zavargások évfordulójának közeledtével igen gyorsan sikerült felszereltetnünk védőrácsokkal, amelyek az akkori biztonsági viszonyok között legvalószínűbb veszélyforrásként értékelhető kődobálások ellen megfelelő védelmet biztosítottak a járműben ülő katonáink számára.
Összességében megállapítható, hogy az MH ÖBZ-nél rendszeresített eszközök szükséges mértékben biztosítják a feladatok ellátását, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezen a helyzeten minőségileg javítani!

A nemzetközi
viszonyokból adódó
speciális követelmények

A speciális felkészítési igények közül kiemelem a már sok helyen és fórumon megemlített nyelvtudást, főleg a végrehajtói szinten. Ez az ÖBZ esetében főként az alacsonyabb rendfokozatú és a tiszthelyettesi állományt érinti. A zászlóalj alaprendeltetéséből fakadóan kiemelt jelentősége van a tárgyalóképes angoltudásnak. Noha ebből fakadóan nem voltak gondjaink, de a kint szerzett tapasztalatok is megerősítették bennünk a tudatosságot, hogy ezen a téren folyamatosan fejlődnünk kell. Örömömre szolgál, hogy a visszatérés utáni időszakban a zászlóaljból az eddigieknél is többen kaptak lehetőséget az angol nyelv központilag támogatott elsajátítására. A nevezett nyelvi képzésben részt vevők egyre nagyobb része immár tiszthelyettes.
A nemzetközi környezet megkövetelte, hogy a kontingens több alkalommal is reprezentáljon. Ennek keretében kerültek megrendezésre az ún. „nemzeti reggelik”, az éppen a mi időszakunkra eső és nagy sikerű „nemzeti nap”, vagy éppen a már hagyományosnak nevezhető Szt. László Kupa, ahol a KFOR nemzetei mérhették össze focitudásukat. Szerencsére a reprezentációhoz több központi forrást is igénybe vehettünk. Katonáink nagy szolgálati leterheltségük ellenére is szép számmal vettek részt a más nemzetek által szervezett sport- és kulturális rendezvényeken, ahonnan számos díjat is elhoztak. Kölcsönös vendégek voltunk a KFOR többi nemzetével egymás ünnepi rendezvényein, de igyekeztünk a kiképzés területén is jó kapcsolatokat ápolni a többi nemzet katonáival. Tartottunk egymásnak bemutatókat, és nem voltak ritkák a közös feladatok sem.
Nagyon hasznosnak ítéltem meg a missziós feladat-végrehajtáshoz szükséges megelőző kulturális és történelmi ismereteink szélesítését. Ennek köszönhetően sem az albán, sem a szerb lakossággal nem voltak problémáink, mert betartottuk a náluk szokásos társadalmi normákat. Katonáink elismerő szavakat kaptak a KFOR-parancsnokság részéről is, amiért kiemelt figyelemmel kezeltük az HQ-n kialakult nemzetközi udvariassági és biztonsági szabályokat. Büszkén állíthatom, hogy a magyar katonáknak elismertségük van a KFOR-on belül.

Katonanők helyzete
a misszióban

Mint parancsnok különösebb felkészítést nem kaptam a területre vonatkozóan, ám missziót járt kollégáim ilyen jellegű korábbi tapasztalatait átvettem, illetve józan belátásomra hagyatkoztam. Erről a témáról több korábbi kontingensparancsnokkal és kint járt kollégával beszéltem a kiküldetés előtt. A jelek szerint nem eredménytelenül, mert komoly problémáink az eltérő nemű katonák közötti kapcsolatrendszerből nem adódott. Aki azt mondja, hogy hat hónap alatt ilyen problémák nem adódnak, nem adódhatnak, az valószínűleg nem ismeri az embert magát.
A téma kezelésére a legjobb megoldásnak a parancsnok és a beosztottak közötti őszinte, kétoldalú bizalmon alapuló kapcsolatrendszert tartom. Ennek szellemében már a hazai felkészítés idején felhívtuk a figyelmet az esetleges problémákra, amit a kiérkezésünk után még többször megtettünk koedukált és szelektív formában is.
A szabályok egyértelműek voltak. A tiltás helyett a belátásra apelláltunk. A katonanőket külön barakkban szállásoltuk el. Ezt a barakkot nem kezeltük zárdaként, de egyértelmű szabályok voltak arra, hogy mások barakkjába illetéktelenül senki nem léphet be. Tiltásnak nem is lett volna különösebben értelme, hiszen a katonanők nap mint nap férfi kollégáikkal együtt oldották meg feladatukat.
Összesen 18 katonanő teljesített szolgálatot az ÖBZ 12. váltásában. Különösen kiemelném azon kolléganőim teljesítményét, akik beosztott őrkatonaként, vagy éppen rajparancsnok-helyettesként álltak helyt ugyanolyan vagy magasabb színvonalon, mint férfi társaik.
A katonanők választottak egy szóvivőt, aki közvetlenül kereshette meg a zászlóalj vezetését kolléganői problémáival. Vele – csakúgy, mint az egyes alegységek bizalmi képviselőivel – hetente találkoztam, ami az egyik fő csatornája volt az állomány morális állapotának visszacsatolására. Koncepciónk helyességét bizonyítja, hogy a különböző nemű katonák kapcsolatrendszerében felmerült problémák mindegyikéről még olyan stádiumban sikerült a zászlóalj vezetésének tudomást szereznie, amikor még személyes beszélgetések útján meg lehetett akadályozni komolyabb feszültség keletkezését.
A témához kapcsolódónak érzem katonáink viszonyát a helyi lakosság női tagjaihoz. Erre is nagy figyelmet kellett fordítanunk, mert a magyar táborban több mint tíz fiatal albán nő dolgozott, akikkel katonáink naponta találkoztak. A problémák elkerülése végett több alkalommal is felelevenítettük katonáink és az albán munkavállalók számára is az egymással szemben tanúsított magatartás szabályait. A jelek szerint eredményesen. Ebben nagy segítségünkre voltak a KBH-s kollégák és az albán dolgozók helyi munkavezetője, aki kiválóan beszélt magyarul, és jól ismerte a két kultúra közötti különbségeket, mivel gyerekkorának jó részét Magyarországon töltötte.
Nem voltak különösebb gondjai katonanőinknek az idegen kulturális környezettel sem. Főként a főhadiszálláson szolgálatot adó kolléganőink érintkeztek szolgálatellátásuk során gyakran a helyi lakossággal, de ennek során sem a férfiak, sem a nők részéről nem érte őket atrocitás. Sőt amikor esetlegesen női helyi lakossal akadt probléma – például motozás –, jobb néven vették, ha velük szemben katonanő jár el. Úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben az ottani viszonyok igen közel álltak a hazai normákhoz. Az HQ-n megforduló helyi lakosság zöme a fiatalabb generációhoz tartozott, akik már maguk is sok területen európai értékrend szerint gondolkoztak.

Összefoglalás,
tapasztalatok
hasznosítása

A misszió során szerzett tapasztalato kat nemcsak a helyszínen, de hazatérésünk után is jól tudtuk hasznosítani.
A műveleti területen kialakult személyi összekovácsoltságból adódó előnyök pótolhatatlanok. Ugyanakkor missziós tapasztalatainkról több cikk is született a szaksajtóban, és előadásokra is felkértek minket e témában. Reményeim szerint ezek legalább részben hozzájárultak ahhoz, hogy tapasztalataink eljussanak azokhoz, akik saját missziós feladataik során ezeket a jövőben hasznosíthatják. Hasonló célt szolgálna az április hónapra tervezett SZFP-szintű békefenntartói tanfolyam is, amely megrendezését szintén zászlóaljunk kapta feladatul.
Jelenleg az MH ÖBZ 15. váltásának összeállítása folyik. A célfelkészítés kiképzési tervének összeállításában, valamint a felkészítés végrehajtásában is részt fognak venni koszovói tapasztalattal bíró kollégáink. A most felkészülő állomány ugyanúgy igényli ezt a tapasztalati segítséget, mint ahogy mi is igényeltük kiutazásunk előtt. Mivel a 15. váltásban tervek szerint a korábbinál is nagyobb arányban fognak részt venni misszióban még nem járt katonák, ezért úgy gondolom, hogy ezekre a tapasztalatokra még nagyobb mértékben lesz szükségük, mint a mi esetünkben, ahol szép számmal voltak katonák, akik 3. vagy már 4. alkalommal voltak a KFOR-misszióban. Az itt szerzett ismeretek és tapasztalatok megfelelő adaptációval más missziókban is hasznosíthatók.