Tisztában vagyok azzal, hogy sokan azonnal felkapják a fejüket, mi szükség van a tömegpusztító fegyverek, a terrorizmus, az ûrhadviselés korszakában – és sorolhatnám hosszan napjaink jellemzõ problémáit – egy közel két és fél ezer évvel ezelõtt, ráadásul nem is Európában, hanem a távoli Kínában készült hadtudományi munkával foglalkozni. Még az sem igazán indok – hacsak nem tudománytörténeti kutatásról van szó – hogy feltehetõen ez a munka az elsõ valóban jelentõs és értékes hadtudományi alkotás.

Szun-ce könyve azonban nem egyszerûen egy szûken vett filológiai kérdés, hanem mondhatni ízig-vérig aktuális alkotás. Nem véletlen, hogy napjainkban nemcsak katonai akadémiákon, egyetemeken, hanem minden jelentõs nyugati gazdasági vezetõ, menedzserképzõ egyetemen, intézetben alapvetõ kézikönyv, mondhatni tankönyv, mivel – több más mellett – azt is bizonyítja, hogy a korszerû hadászat és a gazdasági stratégia milyen közel áll egymáshoz. Nem véletlenül, mivel egy tõröl fakadnak. A könyv bizonyítja azt is, hogy az emberi gondolkozás, sõt a tetteinket meghatározó, vagy legalább befolyásoló belsõ mozgató tulajdonságok az eltelt évszázadok során nem sokat változtak. Hiába szaladt el a technika szó szerint az égig, nagyjából ugyanúgy gondolkozunk, mint az írott történelem kezdetén. Az, hogy bár egy problémát már Krisztus elõtt 4-500 évvel ezelõtt a kínai, vagy akár görög tudósok megfogalmaztak, még ma is lehet égetõen aktuális. Bizonyítja, hogy az emberiség tudományos tárháza, legyen bármilyen régi egy-egy valóban jelentõs megállapítása, ma is képes aktuális tanácsot adni napjaink problémáinak megoldásához. Az ilyen alapvetõ munkák sorába tartozik Szunce könyve is. Egyetlen az alkotásából idézett példa is bizonyítja aktualitását: „A hatalom: felmérni az elõnyöket, s tetteinket ahhoz igazítani. A háború mindig a csalás útját járja (egy másik fordítás a »félrevezetés« szót használja). Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek, ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel, ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk…” Nagyjából azonos idõben a kiváló görög történetíró, Hérodotosz szerint a perzsa Dareiosz király azt fejtette ki, hogy ha el akarunk érni valamit a politikában, csak akkor mondhatunk igazat, ha ez az igazság vezet a gyõze lemhez. A hazudozás (vagy finomabban fogalmazva „félrevezetés”) és igazmondás kérdése tehát nem más, mint az adott stratégiai helyzethez igazodó taktika. Az egymástól sok ezer kilométerre távol, nagyjából egy idõben leírt két, lényegében azonos tartalmú megállapítás és katonai, illetve politikai tanács aktualitását, azt hiszem, nem szükséges bizonyítani. És véleményem szerint ennyi elegendõ Szun-ce aktualitásának igazolására is.
A könyv Európában elõször 1772-ben (vagy 1782-ben?) francia fordításban jelent meg. Azóta él és hat a katonai, a politikai és a gazdasági életben egyaránt. Nálunk sem most jelent meg elõször, bár – miután az amerikai és brit hadtudomány rendre hivatkozik rá – most újból kezdik felfedezni, igaz, az uralkodó divat szerint, az angol–amerikai kiadások nyomán. A legutolsó kiadás 2006 karácsonyára jelent meg a Göncöl Kiadónál, egy mértéktartónak elfogadott 1906. évi angol fordítás felhasználásával. Azonnal el is fogyott. Az érdekessége e kiadásnak a fordítás, mivel kicsiben jellemzõje egy számomra érthetetlen és általam túllihegettnek tartott divatnak. Úgy tûnik, hogy ma ott tartunk, ahol az ötvenes években voltunk. Mint akkor az orosz volt mindennek a netovábbja, ma csak az a jó, ami angol–amerikai. Akkor amikor 1963-ban a valóban rendkívüli tudású ókortörténészként elismert Hahn István professzor szerkesztésében és a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában megjelent „A hadmûvészet ókori klasszikusai” címû kötet megjelent és már tartalmazta Szun-ce alkotását, a valóban gondolkozó katonákon kívül nem sokan figyeltek fel a könyvre. Pedig akkor eredeti kínai (Szun-ce: Ping-fa, Sanghaj, 1959) nyelvû kiadásból fordította magyarra Tõkei Ferenc. Érdemes egymás mellé tenni a két fordítást. Ajánlom mindenkinek, hogy kísérõnek vegye elõ felejthetetlen írónk, Karinthy Frigyes közismert „Így írtok ti” vitriolos tintával írott paródiakötetét és olvassa el a „Mûfordítás” fejezetet. Miként lett Ady „Jöttem a Gangesz partjairól/ Hol álmodoztam a déli verõn” verssoraiból, többszöri ide-oda fordítgatás révén „A Herz-féle szalámiban/ Sokkal sûrübb a só”. Jelen esetben nincs szó ilyen félrefordításról, az említett kötet is tartalmazza az eredeti lényegét. Csupán a tömörségre törekvõ angol mint közvetítõ nyelv – véleményem szerint – elveszi a fordítás során a kínai, keleti nyelvekre jellemzõ stiláris finomságot, hajlékonyságot, amelyek visszaadására a költõiségre érzékeny magyar nyelv szerintem alkalmasabb. Tõkei fordítását egyébként „A hadviselés törvényei” címen a Balassi Kiadó 1995-ben újra kiadta. Akkor is azonnal elfogyott. A két fordítás közötti különbséget érzékelteti a következõ idézet. Az elsõ: Tõkei Ferenc kínaiból: „A hadviselésnek törvénye legyen tehát: soha ne bízzuk magunkat arra, hogy (az ellenség) nem érkezik meg, hanem kövessünk el mindent, hogy készen álljunk fogadására. Soha ne bízzuk magunkat arra, hogy nem támad meg bennünket, hanem kövessünk el mindent, hogy ne is legyen módja megtámadni bennünket.” Ugyanez, angolból fordítva Édes Bálint által: „A hadi tudomány arra tanít bennünket, ne abban bízzunk, hogy az ellenség nem fog jönni, hanem abban, hogy mi készen állunk a fogadására, sem annak az eshetõségében, hogy nem fog támadni, hanem inkább abban a tényben, hogy poziciónkat bevehetetlenné tettük.” A két fordításban végsõ soron csak egy nagyon lényeges különbség van. Tõkei: „ne legyen módja megtámadni bennünket” nem köti meg a vezetõ kezét, rákényszeríti, hogy gondolkozzon és feltár- ja mi az, amit a legcélszerûbb felhasználni. Édes (azaz az angol): „abban a tényben, hogy pozíciónkat bevehetetlenné tettük” viszont konkrét megoldást, mondhatni határozott, szilárd védelmet javasol. Az elsõ fordítás valóban egy nagy tapasztalatokkal rendelkezõ hadvezér hadtudmányi gondolatait tárja elénk. A második: ugyanazokat a gondolatokat mutatja, csak kissé tankönyvszerû, tehát kevésbé meditatív és gondolkozásra késztetõ, inkább határozottabb megfogalmazásban. Az eltéréstõl függetlenül bámelyik fordítást olvassuk, azonnal szembetûnik, hogy nem egy mindenre megoldást kínáló, receptkönyvszerû szabályzatot kívánt a szerzõ az olvasó kezébe adni, hanem tudomására hozni, hogy a hadtudomány alapja a gondolkozás. A tények feltárása, elemzése, és gondolkozás, gondolkozás és ismételten gondolkozás ahhoz, hogy kiválaszthassuk a legcélravezetõbb megoldást a gyõzelem elérése érdekében.
Nem kívánok e rövid recenzióban magával a szerzõ, Szun-ce életével foglalkozni. Meglehetõsen rejtélyes egyéniséget takar a név. Bármelyik magyar kiadást veszi az olvasó kézbe, javaslom, elsõnek az elõszót olvassa el. Mindhárom részletes és bõséges – bár egyes kérdésekben eltérõ tartalmú – magyarázatot ad a mû születésérõl, valószínû szerzõjérõl és a korról, amelyikben megírták. Meggyõzõdésem azonban, a lényeg nem ez, hanem az a könyvbõl kisugárzó kétségtelen tudományos igényt mutató törekvés, hogy bemutassa: a hadvezetés nem eseti, egyedi helyzetfelismeréseken alapul, hanem obejektív, általánosítható törvényekre épülõ tudomány. A hadvezér fõ feladata, hogy e tudomány alapos elsajátításával, adott helyzetben fölismerje a sikerre vezetõ objektív és szubjektív elõfeltételeket, és a harcban ezeket a legjobb tudása szerint kihasználva vezesse seregét. A könyvben tizenhárom fejezetre építkezve fejti ki Szun-ce a megállapításait. Mivel a fejezetek címei pontosan jelzik a tartalmukat, célszerûnek tartom, ha a két eltérõ fordítás címeit párhuzamosan bemutatom. Az elsõ oszlop az 1963/1965 évi Tõkei-féle, a második oszlop a 2006-os kiadás szövege, amelyet Erdõs 1996-ban fordított. Íme a címek:

Érdemes arra is felfigyelni, hogy Tõkei egyetlen idegen szót, kifejezést sem használ – és ez jellemzõ egész fordítására – akkor, amikor az adott fogalomra van magyar szó is. Erdei viszont megtartja az angol nyelv által használt, francia közvetítéssel átvett eredetileg görög, latin és francia katonai szakszavakat. Kár elcsúfítani gyönyörû és egyedülállóan tiszta anyanyelvünket.
Szun-ce kifejezetten parancsnokoknak, katonai vezetõknek írta könyvét, mintegy tapasztalatai összegzésébõl le- vont gondolatainak velejét, lényegét nyújtja át a jövõ hadvezéreinek. A hadsereg katonáival nem sokat foglalkozik. Gondolatai által meghatározott feladatok végrehajtóinak tekinti õket. Azonban hangsúlyozza: a jó végrehajtás, a harc alapja, hogy a hadsereg katonái kiválóan kiképzettek, messzemenõen fegyelmezettek és jól ellátottak legyenek. Érdemes megszívlelni kijelentését: „Így, aki igazán ért a harchoz, mindig csak azt keresi, ami saját erejébõl futja, és nem követel meg semmit másoktól. Embereit akkor képes jól megválasztani, ha feladataikat erejükhöz méri.”

PATAKY IVÁN